Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


111 dolog mely boldoggá, még boldogabbá tesz 24

2014.08.15

 

 

104. Álmok, vágyak, célok

"Van mondjuk egy vágyad, amit el akarsz érni. Így, ahogy vagy, még nem lehet a tiéd. Éretlen vagy rá. Ilyenkor látjuk, hogy a teljesüléshez "idő kell". Ez nem azt jelenti, hogy türelmetlenül nézed az órádat és lapozod a naptáradat, miközben ujjaddal idegesen dobolsz az asztalon, hanem hogy alkalmassá érleled magad a teljesüléshez." (Müller Péter)

 

,,Ha vannak álmaid, csak higgy abban, hogy képes vagy őket megvalósítani, nem számít, mit mondanak mások csak higgy, és a szíved meg fogja mutatni az utat.”

 

Amikor a dolgok jól alakulnak, és a helyes irányban haladsz, az örömöd minden egyes pillanattal egyre növekszik - mintha egy csodálatos kert felé igyekeznél. Minél közelebb érsz, a levegő annál frissebb, üdébb, illatosabb. Ez lesz az ismertetőjele, hogy jó irányba haladsz. (Osho)

 

,,Henry Ford lehet, hogy tanulatlan volt, de ostoba semmi esetre sem! Sok bölcs gondolat fűződik az ő nevéhez.
Ebben is igaza volt! Ha van egy elég nagy célod, és a tekintetedet erre a célra szegezed, akkor az akadályokon könnyedén átlendülsz. De ha a figyelmedet a célod helyett az akadályokra és azok leküzdésére fordítod, akkor nagyon hamar még azt is elfelejted, hogy mi volt eredetileg a valódi célod.
Ettől fogva az akadályok leküzdése válik magává a céllá. Ez pedig egyrészt fásultsághoz és kiégéshez vezet, másrészt pedig, mivel a figyelmed az akadályokon és a küzdelmen van, ebből tapasztalsz majd egyre többet és többet... Ezt szokták úgy hívni, hogy ördögi kör, vagy Joseph Heller után szabadon, a 22-es csapdája...
Ne ess ebbe a hibába!
Tartsd a tekintetedet a célodon!”

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=834417323238629&set=a.607355112611519.1073741825.152158138131221&type=1&relevant_count=1

 

"Utak nyílnak meg azok előtt, akik tudják hova mennek, és elhatározták, hogy el is jutnak oda." (Leonard Roy Frank)

 

Ha van célod, ha megvan az utad, sose térj le róla. Sokan megpróbálnak majd arrébb lökni, vagy más útvonalra terelgetni, de te tudod a lelked mélyén, hogy nem véletlenül léptél rá arra az útra, és nem véletlenül érzel késztetést, hogy végig menj rajta. Rajtad áll. Senki máson, csakis rajtad. Higgyél benne, akarj, és sose hagyd, hogy bármi is eltántorítson céljaidtól. Hiszen ez tesz boldoggá. Az út. Amire ráléptél már azelőtt, mielőtt megszülettél. (Fejes András)

 

Döntsd el határozottan mi a szándékod, aztán pedig egyenesen törj a cél felé.
Legyen szemed előtt a magasztos cél, amit kitűztél magad elé – és akkor egy idő múlva észreveszed, hogy öntudatlanul is megragadod azokat a lehetőségeket, amelyek vágyaid teljesüléséhez szükségesek, ugyanúgy, ahogy a korallállatka kiválasztja a tenger habjaiból mindazt, amire szüksége van.
Képzeld önmagadat annak a tehetséges, komoly, hasznos embernek, aki lenni akarsz, és ez a gondolat óráról órára jobban átalakít majd, hogy saját eszményedet megközelítsd…
A gondolat minden, őrizd meg e helyes lelki magatartást: a bátorság, az őszinteség, a jó kedély szellemét.
A gondolkozás szinte alkotás.
Minden jó dolognak a vágy a szülője, és minden őszinte imádságot meghallgat az ég.
Olyanokká leszünk, amilyenekké szívünk mélyén lenni szeretnénk.”(Elbert Hubbard)

 

Ha akarsz valamit, az egész Mindenség összefog, hogy kívánságodat megvalósítsad. (Paulo Coelho – Alkimista)

 

Az életben épp az az érdekes, hogy egy-egy álmot valóra lehet váltani. (Paulo Coelho – Alkimista)

 

Az emberek számára mindig megvannak a feltételek ahhoz, hogy azt tegye, amiről álmodik. (Paulo Coelho – Alkimista)

 

Légy akárki, csinálj akármit, ha valamit igazán akarsz, az azért van, mert ez a kívánság a Mindenség lelkében született meg. Ez a te küldetésed a földön. (Paulo Coelho – Alkimista)

 

Minél jobban közeledünk az álmunkhoz, Személyes Történetünk annál inkább életünk igazi értelmévé válik. (Paulo Coelho – Alkimista)

 

,,Sose mondj le az álmaidról -mondta neki az öreg király. -Kövesd a jeleket.” (Paulo Coelho – Alkimista)

 

,,Ha az ember igazán akar valamit, az egész Mindenség összefog, hogy képes legyen álmát valóra váltani…” (Paulo Coelho – Alkimista)

 

Rengeteg kutatás bebizonyította, hogy az "optimizmus" az egyik legfontosabb emberi tulajdonság a sikerhez elengedhetetlen kvalitások között. Úgy tűnik, hogy az optimistáknak van három viselkedési szokásuk, amit ismétléssel és gyakorlással te is el tudsz sajátítani. Először is: az optimista ember minden helyzetben a jót próbálja meglátni. Mindegy, mi nem működik vagy nem sikerül, az optimista mindig a jó oldalát keresi a történéseknek. Nem meglepő, hogy előbb-utóbb mindig meg is találják azt? Másodszor, az optimisták minden nehézségből vagy problémából tanulni akarnak. Az akadályok szerintük nem akadályoznak, hanem oktatnak bennünket. Csak meg kell tanulnunk levonni belőlük a megfelelő tanulságokat. Harmadszor, az optimisták minden problémára megoldást keresnek. Ahelyett, hogy állandóan másokat hibáztatnának vagy panaszkodnának, minden energiájukat cselekvésre fordítják. Mindig a jövőre gondolnak és a jövőről beszélnek. Ha kérdezed őket, mindig inkább arról beszélnek, hogy merre tartanak, nem pedig arról, hogy honnan jönnek. Ha céljaidat és álmaidat állandóan vizualizálod, és pozitívan tekintesz a világra, sokkal magabiztosabbnak és kreatívabbnak érzed majd magad. (Brian Tracy – Önerőből milliomos)

 

Amikor megkísért annak a lehetősége, hogy feladd az álmaidat,

küzdj még egy napig, még egy hétig, még egy hónapig és még egy évig!

Elámulsz majd, mi történik, ha csak azért sem dobod be a törülközőt! (Nick Vujicic)

 

,,Ha fontos neked a célod, akkor megoldást találsz. Ha nem, akkor kifogást.”

 

Van mondjuk egy (...) vágyad, amit el akarsz érni. Így, ahogy vagy, még nem lehet a tiéd. Éretlen vagy rá. Ilyenkor látjuk, hogy a teljesüléshez "idő kell". Ez nem azt jelenti, hogy türelmetlenül nézed az órádat és lapozod a naptáradat, miközben ujjaddal idegesen dobolsz az asztalon, hanem hogy alkalmassá érleled magad a teljesüléshez.(Müller Péter)

 

Elárulom a titkot, ami segített nekem, hogy célba érjek: az én erőm egyes egyedül a makacs kitartásomban van. (Louis Pasteur)


 
,,A képzeletbeli cél felé, meredek az út! Minél feljebb helyezkedsz el, annál kevesebben lesznek körülötted. Sokan érintik és érzik a magasság erejét. De a csúcsra csak egyedül juthatsz fel! Látod, ahogy elhagyod a biztonságot nyújtó ismerős arcokat. De a jutalom sem maradhat el! Ha kellő bátorságot és erőt tudsz gyűjteni, hogy saját erődből felmássz a végtelenbe, a jutalmad a cél értelme! Hogy példát mutattál azoknak, akik még a meredek nehézségeivel küzdenek!"

https://hu-hu.facebook.com/permalink.php?story_fbid=495846713840658&id=385448241547173

 

,,Türelmesen és kitartóan kell a célod megvalósítása felé haladnod. A problémák se tántorítsanak el, és eszedbe ne jusson feladni az álmaidat!”

 

,,Legyél olyan, mint egy postabélyeg! Addig tapadj rá valamire, míg célba nem érsz!" (Josh Billings)

 

,,Minden lehetséges. Csak ami lehetetlen, az tovább tart." (Dan Brown)

 

,,Ha nem álmodsz, akkor nem remélsz... ha nem remélsz, akkor nem hiszel...

 ... ha nem hiszel benne, akkor nem próbálod meg, és ha nem próbálod meg... akkor nem fog megváltozni soha semmi sem az életedben!”

 

Ha valaki azt mondja, add alább, hagyd ott, te csak menj tovább, erős hittel, mert semmire sem vágysz véletlenül. Egyetlen érzés sem jön csak úgy. (Oravecz Nóra)

 

,,Soha ne hagyd hogy bármi is visszatartson annak csinálásától, amiről szíved mélyén tudod, hogy meg kell tenned!” (Satchel Paige)

 

Tenni és szívből akarni. Tartsd a szemed a célon. (Pe-chi-ce)

 

Álmainkért küzdeni kell, a cél eléréséhez összpontosítanunk kell, erőfeszítéseket kell tennünk. Ám arról se feledkezzünk meg, hogy az élet apró örömök szövete. Amit azért kaptunk, hogy bátorítsanak. (Paolo Cuelho)

 

Minden, ami igazán fontos, eljön az életünkbe. Személyiségünk, karakterünk, belső igényeink törvényszerűen formálják sorsunkat. A hívásokra válasz érkezik. Sokszor észrevehettük, hogy vágyaink, igényeink megkeresik a tárgyat maguknak. Ezért írhatta tréfásan Füst Milán: Apróhirdetés: Meglevő szenvedélyekhez tárgy kerestetik! Szeretnénk szerelmesek lenni - és beleszeretünk valakibe. Ami fontos, azt csöndesen ébren kell tartani magunkban napról napra; egy pillanatra sem szabad elengedni. Egy napon valóság lesz." (Popper Péter)

 

,,Ne keverd össze az utadat a céloddal! Ha éppen vihar van, az még nem jelenti azt, hogy nem a napfény felé tartasz!”

 

Te magad akkora vagy, amekkorák a célok, amelyeket el akarsz érni. A nagy célok felemelnek téged, és lehetővé teszik, hogy túllépd kicsiny énedet. A nagy célok tisztelettel töltenek meg és méltóságot adnak, amely egy értékes élet szükséges összetevője. (Henryk Skolimowski)

 

A kudarc legfőbb oka a cél nélküli sodródás.

Életcél nélkül az ember a legkisebb ellenállás irányát követi.  Sodródik az árral, és elképzelése sincs arról, hová akar eljutni. Egy életcél jelentősen megkönnyíti azt a sok száz kisebb-nagyobb döntést, amit naponta meg kell hoznod, és amelyek mindegyike valamilyen módon hatással van végső sikeredre.

Ha tudod, hová tartasz, gyorsan el tudod dönteni, hogy egy-egy tetted közelebb visz a célodhoz, vagy távolít tőle. Egyértelmű, világos célok, és az ezekhez kapcsolódó akciótervek nélkül minden döntés egyfajta vákuumban születik. A szándék konkrétsága sajátos erőteret hoz létre, amelyben minden tett valamilyen módon illeszkedik egy átfogó tervhez….

Mindig van lehetőség újra kezdeni!

Noha a súlyos csapás pillanatában ez nem olyan nyilvánvaló, két fontos dolgot sosem veszíthetsz el. Ez gondolkozásod ereje, és hogy elmédet szabadon, legjobb belátásod szerint használd. Ha segítségével kideríted, mi terített le, már megteremtetted annak lehetőségét, hogy újra nekivágj. Lehet, hogy nem rendelkezel azzal a pénzzel, ami valamikor a tiéd volt, lehet, hogy elvesztetted a szövetségeseidet is. De még mindig melletted vannak a természet törvényei, melyek eredményekkel jutalmazzák a tisztességes erőfeszítést, és veled vannak azok a tapasztalatok, melyek lehetővé teszik, hogy ne kövesd el ismét ugyanazokat a hibákat. (365 nap Napoleon Hill gondolataival)

 

Ne add fel az álmaidat és az ábrándjaidat! Ne engedd, hogy az élet elvágja a zsineged, mielőtt fölorsóznád azokat az álmokat... tartsd feszesen... és orsózz... ne add fel... kapaszkodj bele a hálóba... s ha a már benne lévő álmok kiszökkennének, ugorj a vízbe és ússzál utánuk az életed kockáztatásával is... de ne engedd őket elszökni! (Danielle Steel)

 

,,Soha ne add fel, érd el az álmaid,
A kudarcok ne törjék a szárnyaid,
Gyerünk állj fel próbáld meg még egyszer,
Nem létezik olyan, mit nem érhetsz el.” (Deniz)

https://www.youtube.com/watch?v=LLdLs4lZ03A

 

,,Ne feledd, mindegy, hol állsz most, minden, amit kigondoltál és hiszel benne, elérhető számodra!" (365 nap Napoleon Hill gondolataival)

 

Az élet nagy titka az, hogy nincs nagy titok. Bármi legyen is a célod, elérheted, ha hajlandó vagy érte tenni. (Oprah Winfrey)

 

,,Az álmok akkor válnak valóra, amikor elhiszed magadról, hogy képes vagy valóra váltani!

 

"Egy átlagember valójában átlagon felülivé, sőt kiválóvá is válhat. Hogyan? Úgy, hogy igen pontosan meghatározza azt, hogy mit akar elérni, majd pedig következetesen azon dolgozik minden nap." (Brian Tracy)

 

,,Ne várj arra, hogy az álmaid maguktól megvalósuljanak..menj, élj és tegyél róla, hogy valóra váljanak!”

 

,,Ne hagyd, hogy a tűz kialudjon benned. Egyik szikra pattanjon a másik után. Még a kételyek mocsarában is. Ne hagyd, hogy a lelkedben élő hős elpusztuljon. A vágyak, melyekre életed magányos pillanataiban gondoltál, de soha nem érted el őket. Valóra válthatod a megálmodott sorsot. Mert létezik. Mert valóság. Mert lehetséges. És a tiéd." (Ayn Rand)

 

,,Soha ne add fel! Hinned kell önmagadban, hiszen képes vagy kitűzött céljaidat elérni, ha képességeiddel összhangban vannak! Légy türelmes és kitartó!"

 

Aki az álmait követi, az nem tétlenkedhet. (Paulo Coelho - A Piedra folyó partján ültem és sírtam)

 

Az univerzum mindig a segítségünkre siet, amikor az álmunkért harcolunk, bármilyen hülyeségnek tűnik is az az álom. Hiszen a mi álmunk, és csak mi tudjuk, milyen áldozatot követel tőlünk. (Paulo Coelho - A Piedra folyó partján ültem és sírtam)


,,A jövőnek sok neve van: a gyenge úgy hívja, elérhetetlen, a gyáva úgy, ismeretlen, a bátor lehetőségnek nevezi." (Victor Hugo)

 

,,Amikor azt mondod: "Feladom!", gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: "Egek, micsoda lehetőség!" (H. Jackson Brown)

 

"Soha ne add fel önmagad, és az álmaid!
Szállj szabadon, mint a madár,
ne hagyd, ...hogy a világ letörje szárnyaid!
Ahhoz, hogy ne csak létezz, hanem élj,
önnön lényeged őrizd meg, és bízz a sorsodban.
Járd a saját utad!
Légy önmagad!”
(Teréz Anya)

 

,,Minden csoda a tiéd lehet, a legmerészebb álmaidat is megépítheted, de lassan. Téglánként. Minden tégla lerakásához türelem kell, kitartó szorgalom, s főleg hit, hogy ebből végül ház lesz. Minden egyes téglánál látni kell a házat! Ez a hit." (Müller Péter)

 

Nyújtsd mindig a legtöbbet! Ne elégedj meg azzal, ami vagy! Próbálj meg az lenni, ami lehetnél! (Dalnoki Jenő)

 

,,Talán ez az a nap... amikor rádöbbensz valamire, amiről nem is álmodtál. ... amikor a szemed hirtelen ámulatba ejtő dolgokat lát meg.... amikor füled csak a dicsőség hangját hallja. ..... talán ez a nap lesz valami újnak a kezdete, amikor úgy érzed, hogy kitárul előtted a határtalan mindenség." (Pam Brown)

 

Igenis van olyan helyzet, amikor ki kell állnunk maguk mellett és döntésünk meghozatalakor nem állíthatunk mást a középpontba, nem szabad mások érdekeit előrébb helyezni saját igényeinknél. Természetesen fontos, hogy másokra is tekintettel legyünk, de ne a saját boldogulásunk kárára. (Nagy Ágota)

 

Van egy személyes történeted, amit be kell teljesítened, és kész. Nem számít, hogy a többiek támogatnak, bírálnak, átnéznek rajtad vagy elviselnek: azért csinálod, amit csinálsz, mert ez a sorsod ezen a földön, ez minden örömöd forrása. (Paolo Cuelho)

 

Kövesd az álmaidat, változtasd meg az életed. (Paolo Cuelho)

 

,,Este, mielőtt elalszol, hangolódj az álmaidra, céljaidra. Éld bele magad minél mélyebben. Egy kis gyakorlás után egyre jobban fog menni. Használd a képzelőerőd, teremtőerőd!”

  

Bármihez, amit megtehetsz vagy megálmodsz fogj hozzá! A merészségben zsenialitás, erő és varázslat rejlik. (Goethe)

 

,,Mindegy hogy érzed magad, kelj fel, öltözz fel és küzdj az álmaidért !”

 

Ha akarsz valamit, tegyél érte! Ennyi! (A boldogság nyomában c. film)

 

,,Az ember a saját sikerének a kovácsa legyen, mert senki nem fogja tálcán nyújtani.”

 

,,Győzött, mert jobban játszott, és többet tett érte.” (Maria Sharapováról mondták)

 

,,Maradj higgadt …ez elment, …koncentrálj a következő pontra, és nyerj végül.”

 

A sok, kemény munka meghozza a gyümölcsét. (Valtteri Bottas)

 

,,Hogy érek-e 100 millió dollárt? Igen, azt hiszem. Azt hiszem, többet is érek, mert én ilyen vagyok. Mindenki annyit ér, amennyit gondolni akar magáról.” (Allen Iverson)

 

Ha egy ember hisz, az másokat is hitre ösztönöz. Ezért szeretik az emberek a hazai hősöket, mert ha azok képesek voltak megcsinálni, akkor elhiszik, hogy ők is képesek lehetnek rá. Amikor olyan tetteket hajtasz végre, mint én, akkor reményt adsz az embereknek. (Roy Jones Jr.)

 

Aki lazít, aki kienged, az veszít. (Joachim Löw)

 

Ne add fel. A kulcstartón is általában a legutolsó kulcs az, amelyik kinyitja az ajtót. (Paulo Coelho)

 

,,Ha megszólal benned egy hang, "Te nem tudsz festeni!" akkor csak fess nyugodtan tovább, és a hang el fog hallgatni." (Vincent Van Gogh)

 

,,A Rangers története során először győzte le a Pittsburgh-öt az NHL rájátszásban. A hajrában a Pens nagy nyomás alá helyezte a Rangerst, de az összesen 35 védést bemutató Henrik Lundqvist kitartott, ez pedig továbbjutást ért a New York-iaknak. Ez megmutatja, hogy sosem adhatod fel, hinned kell magadban és abban, amit csinálsz mondta a meccs után Lundqvist. Miután megnyertük az ötödik meccset, lassan elkezdtünk hinni, tudtuk, hogy sok munka van még előttünk, de csak a következő feladatra koncentráltunk, és látjuk, mi történt. Szerintem kiemelkedően fontos, hogy maradj az adott pillanatban, és ne gondolj a következményekre, arra, hogy mi történik, ha veszítesz. Csak menj ki, és játssz!

 

Mindig is tudtam, hogy megvan bennem a tehetség és tudás ahhoz, hogy felvegyem a versenyt a legjobbakkal, és meg tudjam szorongatni őket egy jobb napomon. Bíztam magamban, hogy ha minden körülmény adott lesz, akkor menni fog. Egyáltalán nem lepődtem meg az idei teljesítményemen és azon, hogy jobb tudok lenni Vettelnél, de azért jó érzés, hogy bizonyítani tudom magamnak, amit korábban gondoltam. (Daniel Ricciardo)

 

Aki fejlődik a hitben, aki sohasem felejti el legfőbb célját, akinek cselekedetei tiszták, s aki gondosan ügyel cselekedeteire, aki önuralomban tökéletesedik, és aki mindig, örökké éber, az megdicsőül. (DHAMMAPADA -  A törvény útja)

 

Minden sikertelenséget tekints a sikerhez vezető lépcsőfoknak és meglásd!!! eléred fokról-fokra lépkedve a sikert - a céljaidat. (Scharlotte Takács Tünde)

 

A nem éppen eszményi környezettel úgy birkózhatsz meg a legkönnyebben, ha szem előtt tartod a célodat. A körülmények ritkán tökéletesek, szóval ha a családi vagy munkakörnyezeted nem segíti elő a sikered elérését, fokozott erőfeszítéseket kell tenned a fókuszod élességének megőrzésére! Donald Trump)

 

Soha ne add fel az álmaidat

Soha ne add fel álmaidat
Tűnjön bármilyen végtelennek az út!
Nem adhatod fel vágyaidat,
ha szíved valóban valahova húz.
Küzdj ha kell, izzadj, tanulj rendületlen.
Saját magad legyen a példaképed, az egyetlen.

Ne törődj azzal mit mondanak mások.
Ne foglalkozz az irigyekkel,
Csak menj, ha hívnak az álmok.
Ne nézz hátra, ha kinevetnek,
Vagy, ha ujjal mutogatnak rád.
Tégy úgy, mintha erős lennél és semmi sem fáj.

Legyél költő, színész, énekes...
Mit álmodban újra és újra látsz.
Legyél különleges és érdekes,
S vívd meg odáig a sok csatát!
Ne bánd, ha rámegy a fél életed,
Csak menj, merre a sors elvezet.

De tudd: erősnek kell lenned
És hinned kell önmagadban!
Bíznod kell és egy percig se csüggedj,
Ha elbotlasz néhány akadályban.
Soha ne add fel, menj az álmaid útján!
Menj, ne késlekedj, a vágyaid várnak már!
(Koki Diána)

 

http://www.poet.hu/vers/14921

https://amegoldas.eoldal.hu/cikkek/uj-jo-vegyes-idezetek-18.html

 

 

 

105. Próbák, akadályok, lépcsőfokok.

Csak az állja ki a próbát, aki rááll, hogy kipróbálja. (Marlo Morgan)

 

,,A próbák előbb-utóbb eljönnek mindnyájunk életében. El kell jönniük. Az élet pontosan ugyanúgy működik, mint az iskola. Tanulunk, majd számot adunk a tanultakról a tanárunknak, aki azonban itt lakik bennünk, az igazi énünk.”

 

,,Az érettség titka, pedig nem más, minthogy mindig tudatában legyünk a próbák mögött meghúzódó isteni szándéknak, és hálával, örömmel fogadjuk a megpróbáltatásokat, amelyek ránk méretnek.”

"Minden dolog, ami áldásos hatással van ránk a bizonyosság érzését kelti bennünk spirituális utunkon, és késztetést arra, hogy folytassuk azt. De az élet nagyon nehéz is tud lenni, és a kétségbeesés hullámvölgyei elég gyakoriak lehetnek mindenkinél, aki a spirituális ösvényen jár, így ezt fogd fel jelként - folytasd utad úgy, hogy közben nem nézel hátra. Mégha a dolgok előtted feketének tűnnek is, ez csak a látszat - ne engedd, hogy ez elkedvetlenítsen, csak menj egyenesen tovább az úton." (Ácsán Szumédhó)

 

,, Amikor valami elindul a megvalósulás felé, szüntelenül akadályokba ütközik. Száz 'nem megy' után érkezik el a pillanat, amikor egyszer csak: 'megy!' Rengeteg csőd, kétségbeesés és 'ebből nem lesz semmi!' útján érkezünk el a beteljesüléshez. Ezeknek a legyőzése csakis hittel lehetséges. Hit az, amikor a padlón heverő bokszoló, akire éppen számolnak, tudja, hogy ő ezt a meccset végül megnyeri. A hit a gondolatnál ezerszer erősebb. A külvilág negatív visszajelzései, a hatalmas bukások sem kezdhetik ki, mert bizonyos benne, hogy amiben hisz, az már valahol megvan, csak még nincs itt. " (Müller Péter)

 

,,A sikered nagyságát abban lehet mérni, hogy milyen erős vágyad van rá, mekkorák az álmaid és, hogy hogyan kezeled a csalódásokat az úton."

 

,,Ha a dolgok nem fordulnak jobbra, akkor menj balra!”
 

Ha valaki azt mondja, add alább, hagyd ott, te csak menj tovább, erős hittel, mert semmire sem vágysz véletlenül. Egyetlen érzés sem jön csak úgy. (Oravecz Nóra)

 

Amikor egy akadállyal szembesülsz, lásd meg benne a lehetőséget.

(Carnegie nem véletlenül tartja, hogy minden kudarc magában hordozza egy vele azonos értékű siker csíráját.)

 

„…képesek a nehézségekre és a problémákra úgy tekinteni, hogy azok álruhát öltött lehetőségek.”

 

Fordítsd el a fejedet azoktól az emberektől, akik azt bizonygatják, hogy "nem tudod, nem megy ez neked..." stb.

(Az ilyen emberek rongálják az önbecsülésedet, elveszik az energiádat, fáradt leszel mellettük - ha lehet, kerüld el őket. Ha nem tudod, akkor a velük töltött idő után olvass pozitív könyveket, hallgass ilyen témájú kazettákat, keresd azoknak az embereknek a társaságát, akik jó hatással vannak rád, akik inspirálnak téged.)

 

Sokszor gondoltam rá, hogy feladom, amikor úgy éreztem, Isten már nem figyel rám, sokszor kellett irányt váltanom, máskor pedig le is tértem az utamról. De mindennek ellenére visszatértem és továbbmentem, mert meg voltam győződve arról, hogy nem élhetem másképp az életem. Megtanultam, hogy mely hidakon kell átkelnem és mely hidakat kell fölégetnem. (Paulo Coelho: Az accrai kézirat)

 

Nem legyőzni kell az akadályt - hanem túljutni rajta. A folyó nem áll le vitatkozni az útját álló sziklával, hanem átfolyik rajta, s derűsen rohan a tenger felé. (Müller Péter)

 

Ahhoz, hogy folyamatosan a legmagasabb szinten tudj játszani, mindenből motivációt kell merítened, legyen az bármilyen típusú üzenet. (Michael Jordan)

 

Nem csüggedtem el, mert minden elvétett rossz próbálkozás egy újabb lépés előre. (Thomas Edison)

 

,,Ha valamit el akarsz érni, az útakadályok sem állíthatnak meg. Nekem is voltak ilyenek az életemben, és másoknak is vannak. Ha falnak ütközöl, ne fordulj hátra, ne add fel! Találd ki, hogyan kell átmászni, vagy áttörni rajta, vagy találd meg az utat, hogy merre tudod kikerülni.” (Michael Jordan)

 

,,A pályafutásom során 9000 dobást hagytam ki. 300 meccset vesztettem el. 26 alkalommal rontottam el olyan dobást, amiről azt hittem, hogy be fog menni, és amivel győztünk volna. Újra és újra követtem el hibákat. És pont ez az, ami miatt sikeressé tudtam válni.” (Michael Jordan)

 

,,A pesszimista nehézséget lát minden lehetőségben. Az optimista lehetőséget lát minden nehézségben.” (Winston Churchill)

 

Minden sikertelenséget tekints a sikerhez vezető lépcsőfoknak és meglásd!!! eléred fokról-fokra lépkedve a sikert - a céljaidat (Scharlotte Takács Tünde)

 

,,A tervek olyanok, mint a gyümölcs, szükségük van egy kis időre, hogy megérjenek." (George R. R. Martin)

 

Soha ne feledkezz el arról, hogy egyedül kell végigjárnod az utad! Sétálhat melletted bárki, foghatja kezed akárki, a saját utadon Neked kell végig haladnod! A célokat is Te tűzöd magad elé, és dönthetsz, hogy mosolyogva, vagy sírva, és kúszva mászva haladsz... Az akadályokat csak a Te képzeleted építi szemed elé. Önmaguktól azok nem léteznek! Ha úgy döntesz, eltűnnek az életedből, ha "Mersz" ebben hinni! Szóval emeld csak fel a fejed, és ne lógasd az orrod... ne az útszéli köveket és buktatókat figyeld, hanem a gyönyörű napsütéses eget. Halld a fent szálló madarak hangját, érezd a levegőben a csodás virág illatot, és mosollyal arcodon bátran haladj életed felé! (Zen)

https://pt-br.facebook.com/246357335452228/photos/a.246409005447061.62075.246357335452228/569819463106012/?type=1

 

,,Kell valami olyat találnunk, amiért lelkesedünk annyira, hogy kockázatot vállaljunk érte, átugorjuk az akadályokat és áttörjük a kőfalakat, amelyekkel mindig szembetaláljuk önmagunkat. Ha nincs meg ez az érzés azzal kapcsolatban, amit csinálunk, az első nagy akadálynál meghátrálunk." (George Lucas )

 

,,Erősítsd meg az önmagadba vetett hitet! Mondj IGEN-t magadnak és ÉLVEZD az életet!" Ha így teszel, le fogod győzni az előtted álló akadályokat.

 

,,Henry Ford lehet, hogy tanulatlan volt, de ostoba semmi esetre sem! Sok bölcs gondolat fűződik az ő nevéhez.
Ebben is igaza volt! Ha van egy elég nagy célod, és a tekintetedet erre a célra szegezed, akkor az akadályokon könnyedén átlendülsz. De ha a figyelmedet a célod helyett az akadályokra és azok leküzdésére fordítod, akkor nagyon hamar még azt is elfelejted, hogy mi volt eredetileg a valódi célod.
Ettől fogva az akadályok leküzdése válik magává a céllá. Ez pedig egyrészt fásultsághoz és kiégéshez vezet, másrészt pedig, mivel a figyelmed az akadályokon és a küzdelmen van, ebből tapasztalsz majd egyre többet és többet... Ezt szokták úgy hívni, hogy ördögi kör, vagy Joseph Heller után szabadon, a 22-es csapdája...
Ne ess ebbe a hibába!
Tartsd a tekintetedet a célodon!”

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=834417323238629&set=a.607355112611519.1073741825.152158138131221&type=1&relevant_count=1

 

 

A próbatételek néha nehezebbek, mint ahogy képzeltük. A tanuláshoz azonban elengedhetetlenek, és mindegyik közelebb visz az álmaink megvalósításához. (Paulo Coelho)

 

Abraham Lincoln, az Amerikai Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb elnöke mondta: ,,A siker úgy alakul ki, ha kudarcról kudarcra haladsz, mégsem veszíted el a lelkesedésedet soha."

 

,,Az ember ne akadjon fenn apróságokon, ha nagy dolgok miatt vágott neki az útnak.” (Friedrich Schiller)

 

Soha ne add fel álmaidat
Tűnjön bármilyen végtelennek az út!
Nem adhatod fel vágyaidat,
ha szíved valóban valahova húz.

De tudd: erősnek kell lenned
És hinned kell önmagadban!
Bíznod kell és egy percig se csüggedj,
Ha elbotlasz néhány akadályban.
Soha ne add fel, menj az álmaid útján!
Menj, ne késlekedj, a vágyaid várnak már!
(Koki Diána)

 

A kudarc legfőbb oka a cél nélküli sodródás.

Életcél nélkül az ember a legkisebb ellenállás irányát követi.  Sodródik az árral, és elképzelése sincs arról, hová akar eljutni. Egy életcél jelentősen megkönnyíti azt a sok száz kisebb-nagyobb döntést, amit naponta meg kell hoznod, és amelyek mindegyike valamilyen módon hatással van végső sikeredre.

Ha tudod, hová tartasz, gyorsan el tudod dönteni, hogy egy-egy tetted közelebb visz a célodhoz, vagy távolít tőle. Egyértelmű, világos célok, és az ezekhez kapcsolódó akciótervek nélkül minden döntés egyfajta vákuumban születik. A szándék konkrétsága sajátos erőteret hoz létre, amelyben minden tett valamilyen módon illeszkedik egy átfogó tervhez….

Mindig van lehetőség újra kezdeni!

Noha a súlyos csapás pillanatában ez nem olyan nyilvánvaló, két fontos dolgot sosem veszíthetsz el. Ez gondolkozásod ereje, és hogy elmédet szabadon, legjobb belátásod szerint használd. Ha segítségével kideríted, mi terített le, már megteremtetted annak lehetőségét, hogy újra nekivágj. Lehet, hogy nem rendelkezel azzal a pénzzel, ami valamikor a tiéd volt, lehet, hogy elvesztetted a szövetségeseidet is. De még mindig melletted vannak a természet törvényei, melyek eredményekkel jutalmazzák a tisztességes erőfeszítést, és veled vannak azok a tapasztalatok, melyek lehetővé teszik, hogy ne kövesd el ismét ugyanazokat a hibákat. (365 nap Napoleon Hill gondolataival)

 

Légy készen arra, hogy csúcsról csúcsra mássz! A nyerés nem alkalmi cselekvés. Nyerni újra és újra kell.Vince Lombardi. Ahogy a hegymászó is kénytelen lemászni a nagy nehezen megmászott hegycsúcsról ahhoz, hogy a következőt megmássza, életed is ugyanilyen "egyszer fenn, egyszer lenn" kalandok sokasága. (Brian Tracy – Önerőből milliomos)

 

„Az élet az ember komfortzónáján kívül kezdődik.”

Az életben mindig vannak feladatok, nehézségek.

Ezek sokszor annyira kellemetlenek, hogy ki akarjuk kerülni őket.

Viszont kizárólag ezeken ÁTJUTVA lehet megoldani a dolgokat.

A problémák, a nehézségek, az akadályok jelentik a kapukat céljaink, kívánságaink eléréséhez.

Azokon át tudunk eljutni a jobbhoz, a fejlődéshez.

Ha kibontom egy pillangó bábját, a pillangó meghal, mert kell a kikeléshez az erőlködés.

http://elcamino.hu/download/ElCamino_minta.pdf

 

,,Soha ne add fel, érd el az álmaid,
A kudarcok ne törjék a szárnyaid,
Gyerünk állj fel próbáld meg még egyszer,
Nem létezik olyan, mit nem érhetsz el.” (Deniz)

https://www.youtube.com/watch?v=LLdLs4lZ03A

 

A nehézség leküzdéséhez kell egy kis idő, a lehetetlenhez valamivel több. (Hioszi Tatiosz)

 

,,Amivel még tisztában kell lenned: mielőtt az álom valóra válik, a Világlélek mindig úgy dönt, hogy ellenőriz mindent, amit az ember vándorútja során megtanult. Nem rossz szándékkal teszi ezt, hanem hogy az ember az álommal egyidejűleg elsajátítsa azokat a tudnivalókat, amelyeknek a birtokába jutott az álomhoz vezető útja során. Ez az a pont , amikor az emberek többsége föladja…Minden keresés a Kezdő Szerencséjével indul. És mindig a Hódító Próbátételével végződik..

Santiagónak eszébe jutott egy közmondás a szülőföldjéről. Úgy mondták, hogy mindig a virradat előtti óra a legsötétebb.” (Paulo Coelho – Alkimista)

 

Mikor a tudatosodás lépcsőjén felfelé halad az ember, minden lépés után egy kis pihenő következik. Ez a pihenő, a beépítés időszaka, amikor látszólag nem történik semmi, de belül, az Ember lényében nagy változások zajlanak.Egy beavatást kap az ember saját szellemén, Felsőbb Énjén keresztül: meg-érik arra, hogy az a tudás, ami benne rejtezik feltáruljon és használhatóvá váljon. A szívében bimbózó virág kibontja szirmait és kinyílik lényében egy olyan kapu, melyen keresztül a Bölcsesség Fényei beáramlanak, és tudássá érlelik benne a hitet. Ekkor isteni Létünk tárul fel előttünk, és már tudjuk, a megértés nem más, mint lehetőség arra, hogy meglássuk mindenben az isteni tartalmat, a létezés lehetőségét. (Pusztai Orsolya)

 

Ha meg akarsz oldani egy problémát, akkor fölé kell emelkedned. Ugyanarról a síkról lehetetlen megoldani. És amint egy magasabb síkra érkezel, az alacsonyabb síkon lévő problémák egyszerűen maguktól megszűnnek. (Osho)

 

Mindannyian saját sorsunk kovácsai vagyunk. Gondolataink körülményeket vonzanak és teremtenek. Ahogyan mi változunk, úgy változnak a körülményeink is... Amíg nem tanuljuk meg a leckéket az eladósodásról, a munkáról, a partnereinkről, addig vagy ugyanannál a leckénél ragadunk le, vagy ugyanazokat a leckéket kapjuk különböző csomagolásban. Ilyen az élet! (Andrew Matthews)

 

,,Tudnod kell, hogy sok-sok vázlat után születik meg a remekmű! Ne add fel! Egy életed van, egyetlen dobás. Nem érdemes kishitűen, félszegen egy helyben topogni, vagy duzzogva félreülni. Tudj kacagni saját kudarcaidon, és kezdd elölről." (Böjte Csaba)

 

 ,,Ha elemzed a hibáidat, kijavíthatod őket.”

 

,,Sosem találkoztam még sikeres emberrel, aki ne hibázott volna. …De a különbség a sikeresek és a sikertelen emberek között – pedig mindegyik hibázik – az, hogy a sikeresek előnyt kovácsolnak a hibáikból. Megértik, hogy el kell fogadniuk, és tanulniuk kell belőle. És ez így nem válik negatív élménnyé, hanem tanulni képesek általuk. Mintha ezzel fizetnék a tanulmányaikat.” (Opus – A mű filmből)

 

,,Amikor kihívással találkozol, vagy akadállyal, ami az utadba kerül, az csak olyan akadály, ami téged szolgál.”

,,Tehát ilyen esetben mondjad: Oké, mi előnyöm származik ebből az akadályból? Hogyan szolgál engem? Hogyan léphetek előrébb általa? Ha tudsz válaszolni e kérdésekre nincs előtted akadály. Akkor van akadály, ha csak a negatívumot látod a helyzetben.” (Opus – A mű filmből)

 

,,Mindannyiunknak vannak céljai: A sikertelen ember az első akadálynál, megáll és azt mondja: Ez nem megy mindig kudarcot vallok. És ezzel feladja az álmait. A sikeres ember ezzel szemben ezt: Ez így nem megy, módosítani kell. A következő akadálynál, újra ezt teszi. ..és így cikk-cakkban haladva éri el a célját.” (Opus – A mű filmből)

 

,,Amikor járni tanultam, a szüleim nem azt mondták, hogy: Jack 7 szer elestél, add fel. Hanem azt: Gyere ne add fel, nem számít meddig tart!” (Opus – A mű filmből)

 

,,Olvastam egy történetet Thomas Edinsonról, akinek valaki azt mondta, az izzólámpa előállításakor az 1000.-ik kísérlet után, hogy: - Belebuksz.

Erre ő: Nem sikerül, csak egy 1000 lépéses folyamat.” (Opus – A mű filmből)

 

,,Van néhány nehézség, akadály az életedben. Meg kell állni és megvizsgálni őket. …Ha valami nem tetszik az életedben, változtasd meg. Ha nem sikerül, változtass a hozzáállásodon. Ezért fontos, hogy változtass a hozzáállásodon, és kiszűrd, amire igazán szükséged van.” (Opus – A mű filmből)

 

,,Elhatároztam, hogy minden, ami történik: siker. Mindig. Minden a tanulás része, még ha elsőre nem is úgy tűnik. De tanulok, fejlődőm és haladok általa.” (Opus – A mű filmből)

 

,,Megkaptad az eszközeidet. Van egy látomásod. Elhiszed, hogy megtudod csinálni. Tisztában vagy vele, hogy miért akarod csinálni. Megtetted az első lépést…tudod, hogy a kudarc nem állít meg, csak lelassít.” (Opus – A mű filmből)

 

,,A titkos szó, amit minden győztes tud, az a: Gyerünk tovább!” (Opus – A mű filmből)

 

A zen-meditáció rendszeres gyakorlása általi elmélyülés problémáink és gondolataink elengedésére tanít bennünket, és segít abban, hogy túllépjünk saját individuális életünk körén, megnyíljunk embertársaink felé, nagyobb empátiával közelítsünk a körülöttünk lévő világhoz.

http://arsetvita.wordpress.com/zen/

Forrás: http://mek.oszk.hu/00100/00174/html/05.htm

https://amegoldas.eoldal.hu/cikkek/the-opus---a-mu-filmbol-fantasztikus--inspiralo-idezetek.html

 

 

 

106. Siker

,,A sikeres és a sikertelen ember között az a különbség, hogy a sikeres ott folytatja, ahol a sikertelen abbahagyta.”

A különbség a sikertelen és a sikeres ember között nem feltétlenül a tehetség, hanem a kitartás. (Adam J. Jackson)

A megfelelő alvás az alapja, a kiváló teljesítménynek. (Kanyó Dénes)

A tehetség és a munka ötvözete az, ami sikert eredményez. (Tiszaker Ágnes)

 

“Hiszek benne, hogy van egy belső erő, ami győztessé vagy vesztessé tesz. És azok lesznek a győztesek, akik igazán odafigyelnek a szívük igazságára.” (Sylvester Stallone)

 

,,Ahhoz, hogy bajnok legyél, úgy kell viselkedned, mint egy bajnok. Viselkedj úgy, mint egy bajnok.” (Lou Ferrigno)

 

,,Amin a siker múlik, az valójában az a képesség, hogyan használjuk fel a jelent, hogy előkészítsük a jövőt.”

 

A siker kellékei: türelem, nyugalom és minőségi munka. (mj)

 

Tégy egy lépést sorsod felé, és észre fogod venni, hogy az is mozdul feléd. (Selvarajan Yesudian)

 

A megfelelő irányú és mértékű akarat, vágy: csodákra képes. (Molnár József)

 

"A csodát nem kívülről küldik, hanem belülről idézed meg. Aki ezt nem érti, ki van téve annak, hogy amire vár, sohasem jön el." (Müller Péter)

 

Mi az, ami képessé tesz bennünket, hogy elérjünk egy célt, egy álmot? Csak ez a kis szó: akarom. Nincsenek leküzdhetetlen akadályok, csak emberek, akik nem hisznek az akadályok legyőzésében. (Kurt Dimberger)

 

,,A siker nem a tehetségesek kiváltsága, hanem azoké, akik megküzdenek érte.”

 

,,Megvizsgálták, hogyan válhatnak az emberek sikeressé pusztán az által, hogy sikeresnek könyvelik el őket. Diákokat két csoportba osztottak ,,nagyon ígéretesek” és ,,kevésbé ígéretesek”. Akik a sikeresebbek közé kerültek azok is lettek. Akár egy apró dicséret vagy szidás is befolyásolhatja a teljesítményt.

A negatív visszajelzés bárkit megingathat a saját sikerében vetett hitében. Aki viszont kitartóan bízik a győzelemben, az komolyabb erőfeszítéseket tesz, és lendületesebben halad előre. A magabiztos emberek ösztönöznek másokat, úgy tűnik, számukra gyakrabban kínálkoznak lehetőségek. A sikert vonzó mágnes lesz belőlük.

Fontos szerepe van önmagunk buzdításának és annak, hogy pozitív ,,párbeszédet” folytassunk magunkkal. A legsikeresebb sportolóknál mindvégig szól a fejükben az a bizonyos buzdító hang.

 

A siker energiájának létrehozása azon a tényen alapul, hogy a gondolatok energiát hoznak létre. A siker felidézése újabb sikerekhez vezet.

Ezért napi sok sikerélmény. Bármi csak sok.”

 

,,A patak és a szikla összecsapásakor, a patak nyer, nem az ereje, hanem a kitartása miatt.”

 

Aki meg akar tenni valamit, talál rá módot, aki nem, az talál kifogást... (Stephen Dolly)

 

,,Általában az az ember jut a legmesszebb, aki hajlandó merni és csinálni.” Dale Carnegie)

 

Ha öt percig panaszkodsz, akkor csupán elvesztegettél öt percet az életedből. Ha viszont nem hagyod abba a panaszkodást, nemsokára olyan sivár anyagi körülmények között fogod találni magad, ahol majd az önsajnálat porában fuldokolhatsz. (Jim Rohn)

 

,,Sokszor az életben a siker ellentéte nem a kudarc, hanem a félbehagyás.

 A bajnokok sosem adják fel; azok, akik feladják, sosem nyernek.

 Sose várd, hogy a dolgok megtörténjenek. Küzdj és tegyél róla, hogy megtörténjenek.

 Sose várd, hogy értéket kapj, te magad hozz létre értéket.”

 

,,A sikert és a kudarcot elválasztó vonalat a „nem volt időm” szavakkal lehet kifejezni." (Dan Millman)

 

Sikereid kilencvenöt százalékban attól függnek, hogy milyen szokásokat alakítasz ki magadban.  ….Az emberek tehát elfoglalják magukat a lényegtelen nyolcvan vagy kilencvenszázalékkal, és el sem gondolkoznak azon, hogy így csupán a várható hozam tíz vagy húszszázalékát termelik meg. (Brian Tracy – Önerőből milliomos)

 

Rengeteg kutatás bebizonyította, hogy az "optimizmus" az egyik legfontosabb emberi tulajdonság a sikerhez elengedhetetlen kvalitások között. Úgy tűnik, hogy az optimistáknak van három viselkedési szokásuk, amit ismétléssel és gyakorlással te is el tudsz sajátítani. Először is: az optimista ember minden helyzetben a jót próbálja meglátni. Mindegy, mi nem működik vagy nem sikerül, az optimista mindig a jó oldalát keresi a történéseknek. Nem meglepő, hogy előbb-utóbb mindig meg is találják azt? Másodszor, az optimisták minden nehézségből vagy problémából tanulni akarnak. Az akadályok szerintük nem akadályoznak, hanem oktatnak bennünket. Csak meg kell tanulnunk levonni belőlük a megfelelő tanulságokat. Harmadszor, az optimisták minden problémára megoldást keresnek. Ahelyett, hogy állandóan másokat hibáztatnának vagy panaszkodnának, minden energiájukat cselekvésre fordítják. Mindig a jövőre gondolnak és a jövőről beszélnek. Ha kérdezed őket, mindig inkább arról beszélnek, hogy merre tartanak, nem pedig arról, hogy honnan jönnek. Ha céljaidat és álmaidat állandóan vizualizálod, és pozitívan tekintesz a világra, sokkal magabiztosabbnak és kreatívabbnak érzed majd magad. (Brian Tracy – Önerőből milliomos)

 

Légy készen arra, hogy csúcsról csúcsra mássz! A nyerés nem alkalmi cselekvés. Nyerni újra és újra kell.Vince Lombardi. Ahogy a hegymászó is kénytelen lemászni a nagy nehezen megmászott hegycsúcsról ahhoz, hogy a következőt megmássza, életed is ugyanilyen "egyszer fenn, egyszer lenn" kalandok sokasága. (Brian Tracy – Önerőből milliomos)

 

,,Ki kell használnunk, hogy ránk mosolygott a szerencse, és meg kell tennünk mindent, hogy segítsünk neki, ahogy ő is segít nekünk." (Paulo Coelho)

 

– Ezt nem hiszem! – mondta Alice.

– Nem? – szánakozott a Királynő. – Próbáld meg elhinni: végy mély lélegzetet, és hunyd be a szemed!

Alice nevetett.

– Nincs értelme – mondta –, a lehetetlent nem hiheti el az ember!

– Szerintem nincs elég gyakorlatod – mondta a Királynő. – Én a te korodban naponta félórán át csak ezt gyakoroltam. Volt úgy, hogy már reggeli előtt hat lehetetlen dolgot elhittem.

(Lewis Caroll Alice Tükörországban)

 

„A sikert nem hajszolni kell, hanem vonzani, azáltal, hogy vonzó személyiségekké fejlesztjük magunkat.” (Jim Rohn)

 

,,Az emberiséget három nagy csoport alkotja: a mozdíthatatlanok, a mozdíthatók és azok, akik mozdulnak.” (Benjamin Franklin)

 

A nehézség leküzdéséhez kell egy kis idő, a lehetetlenhez valamivel több. (Hioszi Tatiosz)

 

,,Amire figyelmed irányul, azzá leszel."

 

,,Ne feledd, mindegy, hol állsz most, minden, amit kigondoltál és hiszel benne, elérhető számodra!" (365 nap Napoleon Hill gondolataival)

 

Az élet nagy titka az, hogy nincs nagy titok. Bármi legyen is a célod, elérheted, ha hajlandó vagy érte tenni. (Oprah Winfrey)

 

Minden idők legnagyobb felfedezése, hogy az ember meg tudja változtatni a jövőjét pusztán azáltal, hogy megváltoztatja a hozzáállását. (Oprah Winfrey)

 

A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetetlen nem tény. Hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás. Hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik. (Muhamed Ali)

 

Ha akarsz valamit, tegyél érte! Ennyi! (A boldogság nyomában c. film)

 

,,Ha az életben elérhető sikert A-nak vesszük, akkor A=X+Y+Z. X a munka, Y a játék, Z pedig, hogy befogod a szád.” (Albert Einstein)

 

,,Néhányan csak álmodnak a sikerről, míg mások felkelnek és keményen megdolgoznak érte.”

 

,,A siker nem más, mint a sikerelvek naponkénti következetes alkalmazása, míg a kudarc, egyszerűen néhány tévedés naponta ismételt elkövetése. A helyesen alkalmazott sikerelvek és téves döntések halmazatának eredményeként leszünk gazdagok, vagy szegények." (Jim Rohn)

 

Sikered több mint kilencven százalékban attól függ, hogy kik tartoznak "referenciacsoportodba." Referenciacsoportnak nevezzük azon emberek összességét, akiknek világnézetével, életszemléletével, életstílusával szívesen azonosulsz, és szívesen vagy velük. Az ember olyan, mint a kaméleon. Átveszi azoknak az embereknek a viselkedését, értékrendjét, hiedelmeit, akikkel legtöbbször találkozik. Ha sikeres akarsz lenni, sikeres és pozitív emberekhez kösd az életed. Olyan emberekkel, akik optimisták, boldogak, pozitív célok elérésén dolgoznak, és életük felfele ível. Ugyanakkor tartsd magad távol a negatív és kritikus örökké panaszkodóktól. Ha sasként akarsz szárnyalni, nem kapirgálhatsz a pulykákkal. Az önerőből lett milliomosok folyamatosan építik kapcsolataikat. Belépnek a szakmai szövetségekbe, minden találkozóra elmennek, és részt vesznek ezen csoportosulások tevékenységében. (Brian Tracy – Önerőből milliomos)

 

,,Holnap minden ember azzá válik, amit ma megtesz, amit gondol, mond, cselekszik." (Böjte Csaba)

 

A jövő mindig attól függ, hogy mit teszünk meg a jelenben. (Mahatma Gandhi)

 

,,Isten egyik legnagyobb követelménye a tartós siker eléréséhez az, hogy tanuljon az, aki a sikert kéri.” Tanítja az illetőt önmagáról, és biztosítja, hogy az illető visszaadhassa a világnak mindazt, amit tanult. (Opus – A mű filmből)

 

,,A legtöbb sikeres ember, akit ismerek, birtokában van egy filozófiai alapszabálynak: a siker kulcsa a (vissza)adás.” (Opus – A mű filmből)

 

,,A dolog, amit meg kell keresned, az a valami, ami nagyon szeretsz csinálni. Valami, ami energiát ad, valami, ami szenvedéllyel tölt el. Amitől úgy érzed önmagadra találsz.” (Opus – A mű filmből)

 

,,..Volt aki azt mondta: lehetetlent akar, Soha nem éri el az álmát…. de emlékezett az öreg mester szavaira : Tényleg hiszel benne, hogy megtudod csinálni? Mert ez a kulcs. … Bátorságot gyűjtött és haladt tovább az útján. (Opus – A mű filmből)

 

Források. https://amegoldas.eoldal.hu/cikkek/the-opus---a-mu-filmbol-fantasztikus--inspiralo-idezetek.html

https://www.youtube.com/watch?v=DRM7XfW1Wec

https://amegoldas.eoldal.hu/cikkek/a-siker-_elerese_.html

http://www.informed.hu/eletmod/comm/a-siker-vonzereje-37730.html

 

A cél: uraljuk gondolatainkat és a gondolatokon keresztül az érzelmeket. Ezzel egyensúlyt teremtünk és életpályánk szépen ívelő szakaszba jut, egészségünk stabil nyugvóponton állapodik majd meg. (Coué – A gyógyító erő)

Az érzelemvilág uralásának a kulcsa életünk sikerének és egészségünk töretlenségének kulcsa is egyben. (Coué – A gyógyító erő)

A Coué-féle alapmondat következetes szünet nélküli alkalmazása a sors uralásának és a sikeres életnek a záloga. (Coué – A gyógyító erő)

A fokozatosság nemcsak egy szépen hangzó filozófia, hanem összhangban áll körülményeink fizikai megvalósíthatóságával. Erre figyeljünk, ne a határok megszabásával foglalkozunk és akkor a siker örök társunkká szegődik. (Coué – A gyógyító erő)

Minél kitartóbbak vagyunk…annál bizonyosabb a változás megmutatkozása. (Coué – A gyógyító erő)

 

Ha eltökéltük magunkat, hogy külső körülményeinket is megváltoztatva jobban és boldogabban akarunk élni szuggeráljunk elkötelezetten pozitív feladatokat. (Coué – A gyógyító erő)

 

Negatív gondolkodás az a folyamat, amely egyensúlyunkat és egészségünket veszélyezteti. Nincs összhangban szükségleteinkkel és az általunk vágyott célokkal. (Coué – A gyógyító erő)

 

Ha magunkhoz beszélünk, mindig hangsúlyozzuk ki az ,,én” fogalmát! Az ,,én” varázsigeként nyit utat a tudatalattiban az őt követő minden szó és gondolat számára. (Coué – A gyógyító erő)

Forrás: Emil Coué – A gyógyító erő

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=LTFe3C36U80 Ha akarsz valamit, tegyél érte!

 

https://www.youtube.com/watch?v=IpzUhemcm6A Brian Tracy Ha akarod, akkor el tudod érni a céljaidat

 

https://www.youtube.com/watch?v=HGYkXn7aAJE Az Álmod - A világ egyik legjobb motivációs videója

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=S1CCIp8Ppps Abraham-Hicks - A lelkiállapotod megdöbbentő teremtőereje

 

https://www.youtube.com/watch?v=w6_05oywFx0 A gondolat hatalma (Végtelen lehetőségek - A gondolat hatalma filmrészlet)

 

https://www.youtube.com/watch?v=O9mvAWFeh0w Fantasztikus motiváló videó - Mi az amiért megéri

 

https://www.youtube.com/watch?v=7oYWqLcaUjw Érvényesítés         

 

https://www.youtube.com/watch?v=jadBqicePKc Prof. Dr. Bagdy Emőke  Miért fontosak a pozitív megerősítések az életünkben

 

https://www.youtube.com/watch?v=bexzWqMUjrs The Power of Words / A szavak ereje

 

https://www.youtube.com/watch?v=4hRjkhP2atc Respect

 

https://www.youtube.com/watch?v=Qjxk5oz25cg&feature=youtu.be Respect football

 

https://www.youtube.com/watch?v=nwAYpLVyeFU&list=PL3Hr0FN26N9PBdmA2pGP-dBvEaKTmEFGy Így kell szép világot építeni, a figyelmesség ereje.

 

 

 

 

107. Szokások

,,Csak egy különbség van a boldog ember és boldogtalan között: a szokásaik. Egy nagyon egyszerű dolog dönt: milyen szokásokat választasz aznap.” (Opus – A mű filmből)

 

,,Minden döntésed minden pillanatban, meghatározza a szokásaidat, a következő napokra, s így az életedre is. Ezért, ha sikeres életet akarsz, válaszd a sikeres emberek szokásait, ha boldogat, akkor a boldog emberek szokásait.” (Opus – A mű filmből)

 

,,Arisztotelész mondta: A kiválóság nem tett, hanem szokás.” (Opus – A mű filmből)

 

"Csakis folyamatos gyakorlással szilárdulnak meg szokásaink, és csakis így tudunk elszántan ellenállni negatív hajlamainknak." (Buddha)  Ne utasíts el könnyelműen jó cselekedeteket, csak mert azt hiszed, kevéssé segítenek. Idővel a vízcseppek egy óriási edényt is megtelítenek.” (Buddha)

 

William James „A lazítás bibliája" című esszéjében ezt írja: „Az amerikaiak feszültsége, szaggatottsága, lihegése, heves és izgatott arckifejezése... csak rossz szokás, semmi más." A feszültség szokás dolga. A lazítás is.

A rossz szokásoktól meg lehet szabadulni, a jókat ki lehet alakítani. (Dale Carnegie - Sikerkalauz 2)

 

,,Csak azok fejlődnek, akik szüntelenül gyakorolnak.” (Morihei Ueshiba)

 

,,A megvalósítás útja a gyakorlás. Reggel, délben, este. És másnap reggel és délben és este. És így tovább egész héten, egész hónapban, egész évben.
Egész életedben. Ez így van hivatással, sporttal, művészettel, mindennel. Először nehéz, mert a gyakorlatra „nem áll rá" sem tested, sem lelked.
Erőt kell venned magadon. Később, a gyakran megismételt cselekvések lassan - nagyon lassan - elkezdenek szokássá változni. A szokás már megkönnyíti a gyakorlatozást, mert megtanítottad testedet-lelkedet arra, hogy odaadja magát a rendszeres munkának. Már nincs benned tiltakozás és lázadás. " (Müller Péter)

 

,,Ha valamilyen ügyben halogatáson kapod magad, a cselekvést lépésenként -gusztusosabb szeletekben- készítsd elő.
Ha nehezen fogsz egy levél megírásába, akkor először csak címezz meg egy borítékot, és hagyd az asztalon.
Másnap gondolkodj egy kicsit, mit, és hogyan kellene írni, és így tovább.
A lényeg itt is az, hogy minden nap tegyél valamit, ami építő jellegű főleg szellemi fejlődésedben.”

http://www.lovebox.hu/tour-blog.php?myid=845329

 

,,Általában 21-szer kell valamit megtennünk ahhoz, hogy szokássá váljon.”

 

Alkalmazzuk a ,mintha” filozófiáját - Gondolataink hatnak a cselekedeteinkre.

A nyugodt viselkedés és a határozott cselekvés fertőz. Ha ezt tesszük hamarosan higgadtan fogunk gondolkozni és bátran fogunk cselekedni.

Ne feledjük, ha tettetjük a vonást, amivel spontánul is rendelkezni szeretnénk – például nehézségek láttán higgadtak akarunk maradni -, egy idő múlva akaratlanul is képesek leszünk erre. Ha valamit tudatosan csinálunk, az később ösztönössé válik. Ez a szokások kialakításának mechanizmusa és a személyes önfejlesztés egyik legfontosabb módszere.

 

Az élet nem csak úgy megtörténik veled. Minden a döntésekről szól, és arról, hogyan reagálsz az egyes helyzetekre. Ne feledd: aki sikeres, az nem csak úgy odasodródott a csúcsra. Koncentrált cselekvésre, fegyelemre és jókora energiára van mindennap szükség, hogy menjenek a dolgok. Végső soron azok a szokások határozzák meg, milyen lesz a jövőd, amelyeket mostantól kezdesz el felvenni

 

Az élettapasztalatok - melyek egyeseket nemessé tesznek, másokat pedig bemocskolnak - csak olyan mértékben képesek gondolataink, vágyaink és érzéseink befolyásolására, amennyire engedjük. Csak rajtunk múlik, hogy az istenit vagy az ördögit hozzák-e elő belőlünk. Elménk struktúrája és szokásai nagymértékben meghatározzák, hogy miként tapasztaljuk a világot.

 

Sikereid kilencvenöt százalékban attól függnek, hogy milyen szokásokat alakítasz ki magadban.  ….Az emberek tehát elfoglalják magukat a lényegtelen nyolcvan vagy kilencvenszázalékkal, és el sem gondolkoznak azon, hogy így csupán a várható hozam tíz vagy húszszázalékát termelik meg. (Brian Tracy – Önerőből milliomos)

 

Egy szokás kezdete olyan, mint egy vékony cérna, ám minden alkalommal, amikor a cselekvést megismételjük, erősítjük a fonalat, újabb és újabb szálat adunk hozzá, amíg végül egy jókora kábel nem lesz belőle, és visszavonhatatlanul megköti a gondolatunkat és cselekvésünket." (Orison Swett Marden)

 

Források. https://amegoldas.eoldal.hu/cikkek/the-opus---a-mu-filmbol-fantasztikus--inspiralo-idezetek.html

https://www.youtube.com/watch?v=DRM7XfW1Wec

https://amegoldas.eoldal.hu/cikkek/idezetek-4---pozitiv-3.html

Dale Carnegie - Sikerkalauz 2 – Ne aggódj tanulj meg élni!

(Völcsei Judit)  http://fenyhaz.network.hu/blog/fenyhaz-hirei/a-rezgesszint-megtartasa

http://fenyhaz.network.hu/blog/fenyhaz-hirei/rezgesszint

http://www.napimado.ro/hu/130813_PB_misztikus_13.html?menu=368