Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


80 FONTOS DOLOG A BOLDOGSÁGHOZ, SIKERHEZ 1

 

1. A helyes - pozitív, inspiráló, felemelő, kellemes, szeretetteli -, GONDOLATOK.

Nem azt kell elhinned, ami van, hanem gondolj olyanra, hogy miért lett most jó neked, vagy válassz gondolatban más befejezést. ,,Hatékonyan csökkenti a stressz szintjét annak eldöntése, hogy megváltoztatod a történésekkel kapcsolatos nézeteidet. Az a legjobb, ha olyan magyarázatot keresel,

amely a leghasznosabb a számodra, és amelynek segítségével a karizmád számára legkedvezőbb állapotba kerülsz.

Mindent akaratlagosan úgy értelmezek hogy valamilyen módon az előnyömre váljon (a pszichológiában ezt kognitív újraértékelésnek nevezik). A folyamat mechanizmusára a Stanfordon végzett funkcionális MRI-vizsgálatokkal derült fény. A kutatók szerint a módszer sokkal hatékonyabb, mint az, amikor el akarod fojtani az érzelmeidet, vagy nem veszel azokról tudomást. Akkor lehetsz csak karizmatikus, ha úrrá leszel az ezt akadályozó legfőbb tényezőn: a belső kényelmetlenségen.

Ne vedd készpénznek a saját gondolataidat! Amivel az elméd előhozakodik, az nem feltétlenül hiteles. Indulj ki abból, hogy az összképből számos pozitív dolog hiányozhat!

+ Azt mondják: Az számít, hogy az a gondolat, ami éppen benned van, ez hozzásegít-e a jobb-vágyott élethez vagy nem. Hasznos-e? Jó (hatású)-e? Építő-e? Ha igen, akkor az jó, ha nem, akkor engedd el, s válassz szándékosan jobb gondolatot - érzést. Épp ezért fontos mindennap megtisztítani a szándékaidat, és pozitívan tartani a gondolataidat.

Aki gyorsan beszél, az bizonytalan. Nyugodtan. Arra figyelj, hogy jót mondj.

(Vessző, pont használata, érzések gesztikulálása, érzések és a fontos szavak kihangsúlyozása.

Mi akarsz pontosan mondani neki? 

hasi-teljes hosszúságú légzés (belégzéskor előredomborodik a has),

ha szeretetből vagy mosollyal beszélsz, mást mondasz.

A mondandód hasznos, szükséges, kedves, kellemes, építő- e?)

,,Tápláld az agyad nagyszerű gondolatokkal."
,,Érdemes olyan gondolatokkal körbe venni magunkat, melyek nap mint nap építenek és biztatnak bennünket.”

,,Az eredményesség kulcsa abban rejlik, hogy a napjaid túlnyomó részében mi az, mi magasabb szerepet játszik.

,,Csak egy gondolat”…Testrészek ellazítása…Jó nagy Mély-lassú-nyugodt légzés…A rövid felső mellkasi légzés helyett Hasi légzés (belégzéskor a has előredomborodik) nyugodtan-teljes hosszúságban.

Jó lesz, sok jót teszel önmagadnak és másoknak. Rengeteg embernek fogok jót tenni. Rengeteg embernek fogok segíteni.

,,Kösd gondolataidat a békesség, kiegyensúlyozottság, nyugalom, szeretet, vidámság, biztonság eszméihez és elméd boldogságot teremt.”

Az elme szervezettsége azt is jelenti, hogy a gondolkozásnak határozott célja van. (Harry Lorayne)

,,Próbálj olyan dolgokra gondolni, ami boldoggá tesz. Ez a pozitív gondolkodás csodája. Mikor olyan dolgokra gondolsz, amit szeretsz, a rezgéseid frekvenciája megváltozik, és a szervezet elkezdi önmagát gyógyítani. Még jobb, még több jó dolog történik az életed során, csak azért mert minden amire gondolsz valósággá válik, még azok a problémák is, amik zavarnak. Koncentrálj tehát arra, amit szeretsz és nézd, ahogy megváltozik körülötted minden."

,,Az ember nem más, mint amit egész nap gondolt.”

,,Az a gondolati impulzus, ami ismét és ismét behatol a tudatalattiba, a tudatalatti nekilát, hogy ezt a gondolatot átváltoztassa annak fizikai megfelelőjévé.”

,,Szeretettel teli gondolatok, szeretettel teli tetteket hoznak létre.”

Figyelek a gondolataimra, és csak pozitív és szeretetteljes gondolatokat engedélyezek magamnak.

,,A pozitív gondolkodás segít hozzá legjobban a sikeres és boldog élethez.

A pozitív gondolkodás rendkívül fontos. Talán semmi se hat ki úgy az életminőségünkre, és arra, hogy elérjük-e a céljainkat.

Ha pozitív gondolatokkal táplálod a tudatod, és optimista emberekkel beszélgetsz, a személyiséged is derűsebbé és pozitívabbá válik.

Többen megkedvelnek, ezáltal pedig nő a magabiztosságod, javul az önbecsülésed.”

Gondolatainkkal olyannyira azonosulunk, hogy olykor azok irányítanak minket ahelyett, hogy mi irányítanánk őket.

,,Számtalan tanulmány igazolja,

hogy a negatív gondolatok, érzések, szavak és viselkedési minták hatással vannak testi, lelki és szellemi egészségünkre, valamint sikerességünkre és önbizalmunkra.”

,,Gyakorold a negatív gondolatok megváltoztatását.

Amikor a fejedben felbukkan egy negatív gondolat, akkor helyezd a dolgot más nézőpontba, és változtasd pozitívra. Gyakorlással ez egyre könnyebb lesz, és idővel már automatikusan fog menni a gátló gondolatok átalakítása olyanokká, amik felemelőbbek.”

 

,,Ha képes pozitívnak lenni, akkor nemcsak hogy jól fogja tudni érezni magát,

hanem sokkal könnyebben meg fogja tudni valósítani az életében mindazt, amit szeretne.”

 

,,Milyen hatása van annak, ahogy gondolkodom?

Az, ahogy most gondolkodsz, segít-e neked, hogy elérd ezt a célt vagy inkább az utadban áll?

A gyengeségeimre koncentrálok és elfeledkezem az erősségeimről? Amikor az emberek depressziósak, gyakran elfelejtik a múltbeli sikereiket, és elfeledkeznek azokról az erőforrásaikról és erényeikről, amelyek segíthetnének megbirkózni a jelenlegi szituációval."  

,,Az vagy, amit gondolsz, és azzá lettél, amit gondoltál.”

,,Ha az elme gondolni akar, hát gondoljon, de legyen irányított, hogy mire, így szabadságát meghagyva neki érjük el, hogy mégis fegyelmezett működésével utunkat segítse.”

,,Kívánom, hogy megtaláld azt a gondolatot, ami a boldogabb életedet hozza el számodra!”

,,Susan Nolen-Hoeksema és munkatársai amellett érvelnek, hogy a depresszióra hajlamos emberek sokkal inkább szomorú érzéseikre fordítják figyelmüket. Ez a fajta rágódás (rumináció) a depressziós állapot fennmaradásához járul hozzá.” ,,A boldogtalan emberek állandóan arra összpontosítanak, hogy mit utálnak az életben. A boldog emberek pedig arra, amit szeretnek.”

Amire hosszú időn keresztül figyelsz, azt kezded beépíteni a rezgésedbe, és fokozatosan kezd megvalósulni az életedben. Zseninek lenni csupán annyit jelent, hogy osztatlan figyelmet szentelsz valaminek, a többit a Vonzás Törvénye elintézi. (Abraham-Hicks)

,,A legtöbb ember nem tud uralkodni a kívánságain, mert nem ura a gondolatainak. Mindenfélén töprengenek, szétszórják alkotó gondolataik csodálatos potenciálját, pedig azt koncentráltan egy célra kellene irányítani, mert ily módon bármit elérhetünk, amit csak el tudunk képzelni.
Nagyon kevés ember van tudatában annak, hogy a gondolatai milyen nagymértékben alakítják a valóságát. Alig akadnak olyanok, akik önállóan gondolkodnak. A legtöbben - anélkül, hogy tudnának róla - mentális lemezeket tesznek fel, vagy a számukra felkínált gondolatokon kérődznek ahelyett, hogy a saját gondolataik erejével szembeszállnának ezekkel és önmaguk alakítanák az életüket.”

Igen, a gondolatok ereje, a pozitív gondolatok erejének a hatása hatalmas lehetőség a jobb életért..ezért tudatosan oda kell figyelni rájuk. (M.J.)

,,Ha a napod minden percében kristálytisztán a szándékaidra koncentrálsz, azzal erős teremtő energiákat mozgatsz meg.”

"Egészségesnek lenni nemcsak annyit jelent, hogy egészségesen táplálkozol. Arról is szól, hogy mit gondolsz, és mit mondasz ki.”

 ,,Gyakran hangoztatott mondás,

mely szerint a siker és a boldog élet kulcsa a pozitív gondolkodásban rejlik.”

,,Ha gondolatban ragyogó és boldogító kilátások képét fested le, olyan helyzetbe hozod magad, ami elmozdítja a célod megvalósítását." (Norman Vincent Peale)

“A gondolatainkkal emeljük fel magunkat. A saját magunkról alkotott kép segítségével kapaszkodunk feljebb. Ha ki akarod szélesíteni az életed, először tágítsd ki a gondolataidat az életről és magadról. Tartsd szem előtt a magadról alkotott ideált, azt, amilyen szeretnél lenni mindig és mindenhol.” (Orison Swett Marden)

,,A kreatív embereknek nincs szükségük arra, hogy mások motiválják őket, hiszen önmagukat motiválják. Odafigyelnek, és az agyuk mindkét felét kihasználják a teljesítő képességük határáig.

Ők megtalálják az ösztönzést, nem másoktól várják el. És lehető legnagystílűbben használják a fejüket.”

 

A mentális képek kuszaságának a leállítása lényeges, zavarja a nyugodt légzést, ezért ilyenkor ne csukott szemmel, - egy pontra koncentrálás. A belső mentális képeket leállítani, ne mozogjanak gyorsan, érzelemmel.

Ne engedd, hogy a tudatod csapongjon, össze-vissza menjen, bepörögjön. És mély, lassú légzés legalább 10 percig.

Ne azonosulj vele. Ne ítéld meg. Ne menj bele. Ne adj neki energiát-erőt, - a jónak adj, tápláld, erősítsd. Maradj csak szemlélődő - tarts távolságot (idő - évek, tér - világűr, pénz - milliárdosként, minőségi meditáció - csoda).

Maradjon kívül. Bennem (boldogság, szeretet, béke, stabilitás, energia, fény, buddha, erő, jóság, harmónia, kedvesség, hála, nyugalom, rend, békesség, sikeres férfi, minőség, luxus, siker, győzelem, szenvedély, szerelem, mosoly, vidámság, jó(l) vagyok érzés, cél, higgadtság, pozitivitás) van.- csakrákra is ezek. (ön)kritika - kortizol, mosoly - endorfin, zárt testtartás - kortizol, ,,,győztes póz” nyitott-széles testtartás - tesztoszteron (erő), ölelés - (oxitocin), pozitivitás, energiaszint-növelés, a jót keresni másokban-mindenben-önmagadban. Én jó vagyok.

Sűrű bőséges folyadékpótlás. Valóban jobban érzed magad, ha energikus vagy!: Szőlőcukor, méz, kóla, teák (zöld, rooibos, mate stb.), kávé, energiaital, földimogyorós chips, ginzeng, gulan, noni, maca, rózsagyökér, szénhidrát és fehérje dús étel, csoki, sokkal több folyadék, friss gyümölcsökből és zöldségekből turmix – smoothie. + hekk, Túró, Langyos-meleg tej  + méz, Almaecet+méz, Napfény (20 perc a 3.szem-csakrára).

Forró csoki, gyümölcsök-zöldségek, magok, csírák, növényi olajok, izotóniás-ionos italok, schüssler-sók, pharmavit-magnézium-kalcium pezsgőtabletta 5 nap, vitaday koffein-taurin tabletta, C-vitamin 4 óránként. Illóolaj-illatok - (rózsa, jázmin, ylang-ylang, citrom, citromfű, mósusz és vanília, szantál, bergamott, narancs és gyömbér, cédrusfa, orchidea, eukaliptusz, borsmenta, geránium, lime, bazsalikom, szegfűszeg, tömjén, zsálya, levendula, rozmaring, boróka, kardamom, majoránna, neroli, rózsafa, lótusz stb.) (Terhes érdeklődjön, hogy melyiket mikor lehet). Színek - pl. kék, zöld, narancssárga, sárga, rózsaszín, lila. Nyugtató-fájdalomcsillapító.

Masszázsok, simogatások, nyújtás-nyújtózkodás, sportolás, sikerélmények, jó-vidám-pozitív zenék-könyvek-életrajzok-filmek. Friss levegő (figyelmen kívül hagyott szellőzés a felelős az álmosságért és a kábaságért."  Az orvostudomány is állítja: A friss levegő kémiailag értékesebb, mint a szobai levegő. A nagy mennyiségű friss levegő valósággal felvillanyoz. + a természetben). Fény-világosság. Helyes energiagazdálkodás (Pihentető szünetek, hagyd abba-mielőtt elfáradnál, energiaszint-növelése, fáradtság - teljesítménycsökkenés, negatív gondolatok, hibáztatás, kipihentség - jó teljesítmény, jó gondolatok). Szeretetet adni és kapni – Szeretni és szeretve lenni.. A Teljes kipihentség és a meditáció csodája. Jó okok-dolgok felhalmozása. ,,Az elsõ pillanatban távolítsuk el azokat a negatív érzelmeket, amelyek feszültséget okozó gondolatainkból támadnak, mondogatván: Én vagyok a felelős! Én vagyok a felelős! Én vagyok a felelős! Én vagyok a felelős! ÉN vagyok a felelős! SZERETEM MAGAM ÉS ÉN VAGYOK A FELELŐS! És rajtam kívül senki sem zavarhatja meg nyugalmamat, mert kizárólag az én kezemben van az érzelmi életem!”

Azzá válsz, akivel/akikkel vagy - pozitív, kedves, vidám, inspiráló, megértő, kellemes, szerető, támogató, fejlesztő, sikeres emberek, példaképek. Kérj segítséget-tanácsot profiktól-hozzáértőktől (sikeres emberek, coachok, workshopok, tanfolyamok stb. pl. NLP, Agykontroll, ACT, Sikerkód tréning, TM, Buddha-Tao Stb.). ,,El kell kerülnünk azokat a körülményeket, melyekről tudjuk, hogy nem kívánt érzéseket hoznak. Ha ez nem lehetséges, akkor bölcsebb, ha mulandóságukra és változó természetükre összpontosítunk. Mint ahogy egy zavaró tudatállapot nem volt jelen korábban, s hamarosan ismét eltűnik, értelmetlen lenne ennek hatására cselekedni. A legmagasabb szinten egyszerűen nem adunk energiát a nem kívánt érzelmeknek.” ,,A legbátrabb döntés, amit valaha meghozhatsz, ha végleg megszabadulsz azoktól a dolgoktól, amik a szívedet és lelkedet bántják.”,,Ne vedd a szívedre a negatív személyeket, sem az energiát. Szállj ki azokból a helyzetekből, amik negativitással vannak tele, mindig van választásod. Engedd el azt, ami rossz!” Kapaszkodj abba, ami jó. Az akarat, szándék mozgósító, vonzó ereje. A megfelelő irányú, mértékű akarat, szeretet, vágy csodákra képes. Ha igazán odafigyelsz, megfigyelsz valamit, akkor az marad meg benned. Tudatosan válogasd meg, hogy mire irányítod tudatosan a figyelmedet, energiádat - mit figyelsz meg. Koncentrálj-összpontosíts arra, amit szeretnél.

,,Miután lenyugtatjuk tudatunkat és légzésünket, egy külső tárgyra összpontosítva, vagy egy buddhaformával való azonosuláson keresztül az intuíció és az átható belső felismerés természetes módon fog megjelenni.

A mentális folyamatok nyugodttá és erőfeszítés nélkülivé válnak, így egyetlen választás van: a boldogság, és az emberek otthon érzik magukat minden szituációban.

Egy ennyire időtlen bölcsességbe való bevezetés után felébrednek a tudat önfelszabadító folyamatai, és eltávo­lítanak minden elhomályosulást egészen a cél eléréséig.

A jóindulatú gondolatok, szavak és cselekedetek lenyugtatják a tudatot, megszabadító felismeréseket hoznak, és az ilyen kellemes visszajelzések még több jó cselekedetre motiválnak. 

Az út tehát a bölcsességhez vezető pozitív benyomások felhalmozása, mely egyre több jót termel. Végül minden egyezni fog; bárhová is nézünk, csak tisztaságot találunk.     

S ekkor belül csak boldogság lesz, kívül pedig beteljesülés.

,,Nyomógomb” ellen - A kulcs a stabil önbecsülés. Kapuőr - Zárd le magad. Az ellentét visszatükrözése - Érzelem nemesítése. Most ez van. Mit kívánsz most tenni? Hogyan lehet megoldani ezt a helyzetet? Mi a célod? - Fókusz.

Pozitív-kellemes-sikeres-jó élmény jövőkép. Múltbeli sikerek. Hasi légzés (belégzéskor előre a has). Akarni, akarni, Szívből akarni, Csinálni, csinálni. Az akarás-nem akarás – Miben lesz jó? Miben leszel jobb tőle? Csak tapasztalat, tanulás, fejlődés, előny.

A gondolatod-mondandód hasznos, szükséges, jó, kellemes, szeretetteljes, kedves-e?

Helyettesítés törvénye (Pozitív, jó, jót teszel önmagadnak és másoknak - Sok embernek teszek jót, sok embernek segítek).

Pozitív-jó-kellemes szavak-mondatok-vizualizációk napi bősége. Építsd fel - sok jó-hasznos-pozitív tett, cselekedet.  Hasznos-e - hozzásegít-e a vágyott élethez ez a gondolat-beszéd? Megértő kedvesség.

Önszeretet. Belső mosoly. Légzéstechnikák (5-5, 8-8, 4-2-8, hasi-teljes hosszúságú légzés, hasüregi, mellkasi, ütemes, mély-lassú). Ezen keresztül vezet az út. Fizikai erőnlét = Mentális erőnlét. Erő, stabilitás. Szeretet- és Mosoly-energia. Hagyd leperegni. Ne engedd, hogy más behúzzon a viharjába - Húzd be inkább őt a békédbe-szeretetedbe. Engedd el, hagyd elhalványodni. Vedd le a szemed a fekete pontról. Mit tagadsz? - Mivel nem akarsz szembenézni? Amit akarsz-arra összpontosíts- koncentrálj újra és újra. Akard, szeresd, amit akarsz - nagyon jó lesz. Tudd miért teszed. Nekem a legjobb-kell. Ettől azért jó, mert….

Amit beleteszel a napjaidba az jön ki (energia, nyugalom, pihenés, szeretet stb.). Amit ma teszel, az meghatározza a holnapi napodat, amit a héten teszel, az meghatározza a jövő hetedet, amit ebben a hónapban teszel, az meghatározza a jövő hónapodat.

A vágyott dologgal kapcsolatos szavak-mondatok-vizualizációk napi bősége.

A felkészültség kulcsfontosságú a sikerhez. (Könyvek, videók, képzések, a kívánt tudással rendelkező emberek)

,,Ha gondolatban ragyogó és boldogító kilátások képét fested le, olyan helyzetbe hozod magad, ami elmozdítja a célod megvalósítását."

Aki igazán el akar érni valamit, az nem ér rá ,,tökölni”.

Ha nagyon jó teljesítményt nyújtasz, nagyon jó lesz az eredmény.

,,A sikertelen emberek túl sokat gondolkodnak és túlságosan a fejükben élnek.

Képesek arra, hogy elképzeljék a kurdarcot.

Ez nagyon veszélyes vizualizációs gyakorlat.

Nagyon fontos nekik, hogy mások mit gondolnak róluk.

Továbbá fontos a becsületük megőrzése minden áron.

Munkahelyi biztonságot, munkahelyi elégedettséget akarnak.

Mások feletti uralmat nagyobbra becsülik, mint a gazdagságot.

Végezetül nem tudnak ellazulni és tiszta fejjel gondolkodni ha

azt a szituáció megköveteli,

mert tele van a fejük kételyekkel, és aggódással.

Tapasztalatlanok.

A siker a siker gondolkodásmódnál kezdődik.

Van választásom, és akkor már olyan hitrendszert állítok össze saját magamnak, ami a céljaimban támaszt nyújt s nem pedig olyat, amit lehet, hogy „otthonról hoztam magammal”, viszont sajnos hátráltat. Csupán annyit jelent, hogy felnöttként a te felelősséged szortírozni és kialakítani egy maximálisan támogató hitrendszert.”

„Énképünk minősége határozza meg, hogy merre visz az utunk, felfelé vagy lefelé.”

- Az önmagunkról alkotott kép.

,,Ha értékes személynek tartjuk magunkat, olyan út nyílik előttünk, amely meghozza majd az elégedettséget, a teljesítményt, az örömöt.”

A növekedést segítő cselekedetek.

A növekedést elősegítő tettek.

Az ember azzal kezdi, hogy azonosítja azokat a tényezőket, amelyek a boldogsághoz vezetnek, és azokat, amelyek a szenvedéshez. Ha ezt megtettük, fokozatosan ki tudjuk iktatni azokat a tényezőket, amelyek a szenvedéshez vezetnek, és azokat gyakoroljuk, amelyek a boldogsághoz vezetnek.”

,,A bajnok először az edzésen válik bajnokká és utána a pályán.”

,,A szegénységtudat és a bőségtudat közötti gondolkodásmódbeli, fókuszbeli, vizualizációsbeli különbség van."

,,Az ember nem más, mint amit egész nap gondolt.”

,,Az a gondolati impulzus, ami ismét és ismét behatol a tudatalattiba, a tudatalatti nekilát, hogy ezt a gondolatot átváltoztassa annak fizikai megfelelőjévé.”

,,Szeretettel teli gondolatok, szeretettel teli tetteket hoznak létre.”

Figyelek a gondolataimra, és csak pozitív és szeretetteljes gondolatokat engedélyezek magamnak.

Azt akard, ami van. (pl. de jó, hogy most single vagyok, mert… - de jó, hogy most párkapcsolatban vagyok, mert...). Mindig a pozitívat mondd!!! pl. ha a kiszemelt vagy a főnök el akarna küldeni, (s nem fontos a maradásod), akkor mondd: pont tegnap gondoltam, hogy megvalósítom az álmom, s elkezdek egy szakács-tanfolyamot, nagyon hálás vagyok neked, hogy segítesz indulni. Nagyon köszönöm.

Tessék keményen odatenni magad. Bizonyítsd be, hogy mennyire Akarod.

,,A gondolat és a szeretet kombinációja mentén alakul ki a Vonzás törvénye.”

Produkáld a következményt, s megjelenik az ok. Produkáld az okot, s megjelenik a következmény.

Ha összpontosítja és egy bizonyos szándékra vagy vágyra irányítja minden szellemi erejét, akkor azt a legtöbb esetben el is éri. …Nincs olyan akadály, amely tartósan ellen tudna állni a legmagasabb koncentráció rendkívüli erejének.

Vizualizáld a szerető szüleidet, szerelmed, szeretetet, társakat, pozitív dolgokat.

Nyílj meg az álmaidnak. Megengedés, beengedés.

,,Ha sikeres életet akarsz, válaszd a sikeres emberek szokásait, ha boldogat, akkor a boldog emberek szokásait.”

"A sikerben nincs semmi misztikus, vagy varázslatos dolog. A siker természetes következménye a sikerelvek következetes alkalmazásának."

Boldogság – pozitív érzelem együtt jár a tágan értelmezett szükséglet kielégülésével (pl. fizikai, szociális, intellektuális), – elégedettség az élettel,  – belső tényezőink megvalósítása, az egyén viselkedése, tevékenysége összhangban legyen személyiségével.

Boldogság átélését olyan helyzetek határozzák, meg amelyekben a személy önmaga lehet. Általánosítva a boldogsághoz 4 fő tényező kell:  - Pozitív érzelmek gyakorisága és intenzitása. - Életünk területén (iskola, család, munka) megélt elégedettség, siker. - Depi, szorongás, és más negatív állapotok viszonylagos hiánya. - Az élet egészével való megelégedettségi szint.

,,Próbálj olyan dolgokra gondolni, ami boldoggá tesz. Ez a pozitív gondolkodás csodája. Mikor olyan dolgokra gondolsz, amit szeretsz, a rezgéseid frekvenciája megváltozik, és a szervezet elkezdi önmagát gyógyítani. Még jobb, még több jó dolog történik az életed során, csak azért mert minden amire gondolsz valósággá válik, még azok a problémák is, amik zavarnak. Koncentrálj tehát arra, amit szeretsz és nézd, ahogy megváltozik körülötted minden." ,,Kösd gondolataidat a békesség, kiegyensúlyozottság, nyugalom, szeretet, vidámság, biztonság eszméihez és elméd boldogságot teremt.” Az elme szervezettsége azt is jelenti, hogy a gondolkozásnak határozott célja van. ,,Gyakorold a negatív gondolatok megváltoztatását. Amikor a fejedben felbukkan egy negatív gondolat, akkor helyezd a dolgot más nézőpontba, és változtasd pozitívra. Gyakorlással ez egyre könnyebb lesz, és idővel már automatikusan fog menni a gátló gondolatok átalakítása olyanokká, amik felemelőbbek.”

,,Majdnem mindig minden ember pszichoanalízisében és pszichoterápiájában megfigyelhető blokkolt negatív érzelem. És ez a blokkolt negatív érzelem a vád.

Van egy valaki, akit még mindig vádolnak valamiért. Van valaki, akit nem akarnak elengedni a horogról, mert az az átkozott elkövetett valamit ellenük. Van egy valaki, akit még mindig vádolnak valamiért. Ha abbahagyjuk a vádaskodást, kivágtuk a negatív érzelmek fáját. Egyetlen módon szabadulhatunk meg a negatív érzelmektől: ha nem ítélkezünk. Akkor gurulunk méregbe, ha úgy érezzük, várakozásainkat meghiúsították.

Mit tesz az érett felnőtt? Az érett felnőtt leteszi negatív érzelmeit az út szélére, és boldogul az életben, előre lép. Otthagyja a zsákot, nem cipeli magával. Úgy hagyja ott, mint egy nagy halom szemetet a szemétdombon, csak úgy otthagyja…. Más szóval ne beszéljünk negatív dolgokról, mert ha negatív dolgokról beszélünk, valósággal tápláljuk azokat.

De a csúcsteljesítmény kulcsa, a boldogság kulcsa, a siker kulcsa a helyettesítési törvény alkalmazása.

Az elsõ pillanatban távolítsuk el azokat a negatív érzelmeket, amelyek feszültséget okozó gondolatainkból támadnak, mondogatván:

„Én vagyok a felelős! Én vagyok a felelős! Én vagyok a felelős! Én vagyok a felelős! ÉN vagyok a felelős! SZERETEM MAGAM ÉS ÉN VAGYOK A FELELŐS! És rajtam kívül senki sem zavarhatja meg nyugalmamat, mert kizárólag az én kezemben van az érzelmi életem!”

Valahányszor ugyanis átengedjük magunkat a haragnak, csökken a haraggal szembeni ellenállásunk.

Ezzel szemben valahányszor nem engedünk a haragnak, és vállaljuk a felelősséget, nem hibáztatunk mást, mi irányítjuk érzelmi életünket. Növeljük a haraggal szembeni ellenállásunkat.

Ha abbahagyjuk a vádaskodást, kivágtuk a negatív érzelmek fáját.

Egyetlen módon szabadulhatunk meg a negatív érzelmektől: ha nem ítélkezünk….

Tudjuk, a helyettesítés törvénye szerint a tudat egyszerre csak egy gondolatot tart. Ez a tudatunkat elfoglaló gondolat határozza meg érzelmi reakcióinkat, a tudatalattink reakcióját.

És mivel csak egy gondolattal tud foglalkozni, egyszerűen ki kell ütnünk a negatív érzelmeket okozó gondolatot, a vádaskodásét, és a helyébe kell ültetnünk ezt a gondolatot: „Én vagyok a felelős!”

Mi a koncentráció törvénye? Akármire gondolunk, az megnő! Akármire gondolunk, az megnő, megerősödik, és életben marad!

A helyettesítés törvénye szerint nem nyomaszthat, nem kínozhat stressz, ha pozitív gondolatokkal foglalkozunk. Mire kell tehát gondolni? Mi a pozitív gondolat? A megoldás ez: a céljainkra gondoljunk állandóan!

Gondoljunk a céljainkra állandóan! A céljaink, ha leírtuk őket, ha eldöntöttük, mit akarunk, és van tervünk megvalósításukra, ha állandóan a céljainkra gondolunk, lassan szokássá válnak.”                        

Lásd, érezd, telítődj vele – bevonzod

A sikeresek arra gondolnak, amit el akarnak érni. A sikeresek lejátsszák magukban a sikert. A sikeresek látják a sikereik következményeit.

Ne menj bele vitába, kétes kimenetelű érzelmű dologba - még gondolatban se, de menj bele pozitív, kellemes, szeretetteljes dolgokba, helyzetekbe. ,,Kerülnöd kell azokat a dolgokat, amelyek problémákat okoznak. A titkos szinten pedig a tolvajt üres házba engeded, nem adsz semmi energiát a zavaró érzelmeknek. Ha képes vagy csak arra koncentrálni, ami az orrod előtt van, miközben a gondolatok, érzések megpróbálnak mindenféle drámákat okozni, akkor ezek egyre inkább elveszítik az erejüket, és végül nem térnek többé vissza.” ,,Egy szint megtartása annyit jelent, hogy megszilárdítod azt. Például az ok-okozat szintjén egyszerűen úgy döntesz, hogy elkerülöd azokat a dolgokat, amelyek problémát okoznak, tehát nem gondolsz, nem mondasz és nem csinálsz olyasmit, melyek a jövőbeni szenvedést okoznák.” ,,Felemelhetjük azonban a tudatunkat egy olyan szintre, ahonnan ezt már úgy látjuk, mint egy műsort a tv-ben: hiába megy az adás, nem kötelező nézni. Tehát okos bizonyos dolgoktól már kezdetben megvonni az energiát.” Emlékezz a jókra pl. evések, nevetések. A történet átírása (kellemes, jóleső, vidám, pozitív, sikeres). Gondolj jókra, rengetegre, pl kisbaba…elmúlt és jövőbeli sikerek stb stb. Minden egyes pozitív szó, gondolat, érzés, képzelet, amit minél többször használsz napi szinten, annál hamarább rövid vagy hosszútávon, az elindul megvalósulás felé.

Helyes - pozitív, inspiráló, felemelő, kellemes, szeretetteli -, GONDOLATOK.

Nem azt kell elhinned, ami van, hanem gondolj olyanra, hogy miért lett most jó neked, vagy válasz gondolatban más befejezést.

,,Hatékonyan csökkenti a stressz szintjét annak eldöntése, hogy megváltoztatod a történésekkel kapcsolatos nézeteidet.

Az a legjobb, ha olyan magyarázatot keresel,

amely a leghasznosabb a számodra, és amelynek segítségével a karizmád számára legkedvezőbb állapotba kerülsz.

Mindent akaratlagosan úgy értelmezek hogy valamilyen módon az előnyömre.

Ne vedd készpénznek a saját gondolataidat! Amivel az elméd előhozakodik, az nem feltétlenül hiteles. Indulj ki abból, hogy az összképből számos pozitív dolog hiányozhat!

+ Azt mondják: Az számít, hogy az a gondolat, ami éppen benned van, ez hozzásegít-e a jobb-vágyott élethez vagy nem. Hasznos-e? Jó (hatású)-e? Építő-e? Ha igen, akkor az jó, ha nem, akkor engedd el, s válassz szándékosan jobb gondolatot - érzést. Épp ezért fontos mindennap megtisztítani a szándékaidat, és pozitívan tartani a gondolataidat.

,,Az emberek 99%-a annak alapján bocsátja ki a rezgéseit, amit megfigyel a környezetében, így teremtik újra és újra a már meglévő körülményeiket. Ha mást akarsz teremteni, meg kell tanulnod a körülményektől függetlenül gondolkodnod és érezned.”

„A megelőlegezés valósága teljességgel független az objektív tényektől, és testet ölt, ha kitartasz az érzés mellett, hogy a kívánságod valóra vált.

Ha tisztában vagy a megelőlegezéssel, és kitartasz az érzés mellett, akkor a gondolatok tárgyakká vagy eseményekké szilárdulnak, amelyek merő véletlennek tűnnek, és csak te tudod majd, hogy a megelőlegezésed logikus és elkerülhetetlen következményei.”

HA CSODÁRA VÁGYSZ, TEREMTSD MEG A SEMMIBŐL!

,,Váltsd valóra vágyaidat azáltal, hogy elképzeled és átérzed, hogy valóra válnak.”

,,Érezd azt, hogy máris tiéd, amire vágysz, és a vágyad valóra válik." 

“Azzá válsz, aminek érzed magad.”

”Mert érzésből lesz a gondolat, abból a cselekvés, majd a szokásos reakció.”

 „Elmédben át kell adnod magadat vágyadnak, melyet az új állapot iránti szereteted teljesít be; és így cselekedvén, ezentúl ebben az új állapotban kell élned, nem pedig a régiben.”

,,Azzal az érzéssel tekintsd jelen ténynek a jövőre vonatkozó álmodat, hogy kívánságod teljesült.”

,,Azzá válsz, aminek érzed magad. Érezd azt, hogy máris tiéd, amire vágysz, és a vágyad valóra válik…”

„Úgy élj, hogy érezd azt, amivé válni akarsz, és úgy lesz.”

Alkalmazzuk a mintha „filozófiáját.” Tégy úgy, mintha már az lennél.

Szeretem, hogy segíthetek ennyi embernek. Szeretem, hogy milliárdos vagyok.

,,Az első mondat jelen időben van írva, a második mondat pedig múlt időben, mintha már meg is történt volna a bőség, a pénz bevonzása.

Bármit is kérsz, azt akkor tudod megkapni, ha nyitott vagy annak elfogadására.

Ezért az első része azt segíti elő, hogy nyitottá válj, a befogadásra. A második része azt segíti elő, hogy elfogadd a bőséget. 

A harmadik része pedig a kapott dolgok használatát segíti elő, hiszen akkor tudod élvezni a bőséget,

ha azt a dolgot amit megkaptál, örömmel tudod használni is.”

Sikeres leszek. Megnyitom magam a sikernek. Elfogadom a sikert. Sikeres vagyok. Szeretek sikeres lenni

Pozitív szavak bősége, a múlt átírása, vizualizáció (jó család, pozitivitás), affirmációk (pozitív megerősítések), testi-szellemi-lelki jó-hasznos táplálékok.

,,Kerülje azokat az embereket, akik elszívják az energiáját, és tépázzák az önbizalmát. Olyanokat keressen, akik az ön pozitív oldalát is lássák és ennek hangot is adnak.” Kik vesznek körül? Ők befolyásolják az életed. ,,Zárd ki, ha lehúz, elkeserít, nem támogat, elszomorít, nem segít, csak beléd rúg, és hátráltat. Nincs rá szükséged.”,,Saját kisebbségi érzését próbálja csökkenteni azzal, hogy a saját szintjére kényszerít másokat.”

,,Ne pazarold az időd fölöslegesen olyan emberi kapcsolatokra, amelyek nem építő jelleggel hatnak rád!

Hidd el, az élet túl rövid ahhoz, hogy olyan emberekkel töltsd el a drága időd, akik csak elszívják energiádat.

Soha, de soha ne ragaszkodj azokhoz az emberekhez, akik figyelmét elkerüli, milyen értékeid is vannak valójában. És emlékezz mindig arra, hogy az igaz barátok nem azok, akik csak akkor állnak melletted, ha épp csúcsformában vagy az élet minden területén, hanem azok, akik a nehézségek ellenére is melletted maradnak és kiállnak érted.

Ne hagyd, hogy mások lenyomjanak az ő szintjükre!

Mindig te légy az erősebb! Neked kell „magasabb frekvencián”lenned ahhoz, hogy gond nélkül fogadd az alacsonyabb szintű energiákat, és alacsonyabb rezgésű embereket.”

Mutasd a barátaidat, és megmondom ki vagy – tartja a mondás, nem véletlenül!

Ha körülötted savanyú emberek és energiavámpírok nyüzsögnek, hamarosan te is egy leszel közülük.

A boldog emberek tudatosan optimista és boldog emberekkel veszik körül magukat.

,,Fontos szerepe van önmagunk buzdításának és annak, hogy pozitív ,,párbeszédet” folytassunk magunkkal.

A legsikeresebb sportolóknál mindvégig szól a fejükben az a bizonyos buzdító hang.”

,,Ha magunkhoz beszélünk, mindig hangsúlyozzuk ki az ,,én” fogalmát! Az ,,én” varázsigeként nyit utat a tudatalattiban az őt követő minden szó és gondolat számára.

,,A jól végzett munka, elnyeri méltó jutalmát.” A tudás, a nyugalom, az akarat, és a szeretet meghozzák a sikert. ,,A siker egyik fontos feltétele az önbizalom. Az önbizalmat pedig felkészüléssel lehet megteremteni.”

,,Játssz azzal, hogy elismersz magadban egy pozitív tulajdonságot, értéket és figyeld a külvilág reakcióját. Én azt tapasztaltam, már a legkisebb dolog elismerésével jön a külső megerősítés is, ami „igazol”.”

,,Ám emlékezz: saját magadat csak TE tudod boldoggá tenni, és ennek a módja az, hogy elhatározod:

 

olyan dolgokra összpontosítod a figyelmedet, amelyek örömöt okoznak neked.”

,,Kutatások szerint, amennyiben valaki erőteljes és határozott testbeszédet alkalmaz tudatosan,

meg tudja változtatni az ember hormonjait és viselkedését, mintha valóban erőteljes és határozott lenne!”

Az akadályokat attól függően látod nagynak vagy kicsinek, hogy te magad milyen vagy: nagy vagy kicsi.

,,A személy reakcióját nem az objektív körülmények határozzák meg, hanem az, hogy ő maga hogyan értelmezi a helyzetet.” – Csak tapasztalat, helyzet.

,,Amit minden győztes tud: Gyerünk tovább!”

Nyugodt, tiszta energiájú cselekedetek és gondolatok. Figyelj a tested jelzéseire - érzéseire pl. Fáradtság - pihenés –- mikor, mennyi –- étkezés, folyadékbevitel. Jól fújd ki magad napjában többször – könnyebbülj meg.

Sajnálom őt. Gyermekkora, rossz napja - ő a hibás. Ő még nem tart ott - Azon a (szellemi) szinten. Csak egy vélemény (az övé) - nem tény. Önigazolást ne. Ne vedd személyesre. Ne vádaskodj. Tartsd csak visszaesésnek - konszolidáció. Csak egy visszajelzés. Csak egy ,,film” volt. „Pisi. - nincs dolgod vele. Csak az elme feldolgozása-tisztulása. …csak egy gondolat, térj vissza. Ne ragadj bele. ,,Harci elefánt”.

,,Ha a szokásról beszélünk, és a haragra gondolunk, a harag is csupán szokás. Tudjuk, hogy amikor átadjuk magunkat a haragnak, az a gyengeség jele. Gyerekes viselkedés, infantilis dolog, az őszintétlenség jele, egyben azonban feltételes reakció is.

A harag csupán akkor jöhet létre, ha hibáztatunk valakit vagy valamit. ha úgy érzékeljük, hogy támadás ért bennünket.

Ha úgy érezzük, hogy a várakozásainkat meghiúsítják.

Ha valamilyen félelmet érzünk vagy fájdalmat, ha olyan érzéseink vannak, vagy ha úgy értelmezzük világunkat, hogy az a meggyőződés alakul ki bennünk: valami vagy valaki fenyeget bennünket, áldozattá tesz.

Szóval csupán akkor gurulunk méregbe, ha áldozatnak érezzük magunkat.

Bármiféle érintés elűzi a haragot. Úgy találta, hogy ha olyan tevékenységbe kezdünk, ami érintéssel jár, megszabadulhatunk a haragtól. A hang is egy érintés fajta.

A blokkolt negatív érzelem a vád

A harag abból ered, ha másokat hibáztatunk. Ha egy rajtunk kívül álló személyt vagy dolgot okolunk, aki a mi boldogtalanságunkért felelős. A haragnak az a megoldása, ha vállaljuk a teljes felelősséget.

Arra jöttem rá – és ez megdöbbentő volt számomra, mert én elköteleztem magam képességeim kibontakoztatása mellett –, hogy

fejlődésünk kizárólag attól függ, milyen mértékben tudunk megszabadulni negatív érzelmeinktől.

Nem haladhatunk előre, nem léphetük tovább arról a pontról, amelyen jelenleg állunk, csak akkor, és annyira, amennyire negatív érzelmeinket elhagyjuk.

Mit tesz az érett felnőtt? Az érett felnőtt leteszi negatív érzelmeit az út szélére, és boldogul az életben, előre lép. Otthagyja a zsákot, nem cipeli magával. Úgy hagyja ott, mint egy nagy halom szemetet a szemétdombon, csak úgy otthagyja…. Más szóval ne beszéljünk negatív dolgokról, mert ha negatív dolgokról beszélünk, valósággal tápláljuk azokat. De a csúcsteljesítmény kulcsa, a boldogság kulcsa, a siker kulcsa a helyettesítési törvény alkalmazása.

Próbáld meg uralni az érzést, ha elveszíted az irányítást, azzal károsítod energiáidat.

,,Amint megtanulod, hogyan irányítsd az érzelmeidet, onnantól kezdve a következő stresszes helyzet olyan lesz, mint egy kellemes séta a parkban.”

,,Dühöngeni annyit tesz, mint irányításra vágyni, és éppen abból ered, hogy úgy érezzük, kicsúsztak kezünkből a dolgok,

Ha megfigyeljük, hogyan reagálunk másokra, akkor megtalálhatjuk,

milyen régi beidegződések működnek még mindig pszichénkben,

és hozzákezdhetünk e negatív minták megváltoztatásához. Bármely hasonló epizód elején, a legjobb nem reagálni,

hanem szeretetet sugározni magunkból. Nehéz dühöngeni, ha az ember mosolyog közben.”

Tedd személytelenné az élményeidet! Ne azt mondd magadban, hogy „én szégyellem magam”, hanem azt, hogy „szégyenérzet jelent meg”! A gondolatok és érzések puszta megnevezése segít a hatásaik közömbösítésében.

Bármely gondolat, amit kitartóan az elmében tartunk, és amit energiával látunk el… Ha visszautasítod a negatív gondolatok elfogadását, és nem látod el őket energiával, egyre kevesebbet fogsz a saját életedben is megtapasztalni belőle.

,,Ahányszor sikerül nem kívánt eseményeket pozitívvá alakítanod, elpusztítod hamis avagy szűkös éned egy részét.”

Az érzések rendkívül sok energiát használnak és kötnek meg, amely azután más területeken hiányzik. Az érzelmi telítettség gátolja az összpontosítást. Miért? Mert így nem lehet összefogni, összpontosítani és a feladatra irányítani az erőket — elfolynak.

A negatív érzések gyengítik az energia-háztartását, megbénítják kreatív alkotóerejének áramát, felborítják szervezetének egyensúlyát, ártanak az egészségének! Bár veszélyes dolog válogatás nélkül követni negatív érzéseket, sokan újra és újra érzéseik játékszerévé válnak.

,,Nem neked kell követned az érzéseidet, hanem az érzéseidnek kell követniük téged!"

A pozitív érzések erősítik a teret, a negatív gondolatok gyengítik azt.

A tiszta, nyugodt elme, a vizualizációknak jó ,,táptalaj”.

Nyugodt-tiszta elme. Finom légzés - Tedd finommá a légzésedet, és ezáltal az egész testedet. – Függőlegesen - Felfelé élj. Csodában maradj mindig.

Testrészek (jól) ellazítása (váll, szem, lábak-karok, arc stb.). Más (szeretetteli, jó) befejezést gondolj-vizualizálj. Színesítsd / Színezd meg a gondolataidat. Írd felül. Nőj túl rajta. Fejlődj. Felfelé élj. Keresd azt, ami felemelő (képek, videók, helyek, élmények, emberek). Képzeld el-halld vicces hangon, rádió, idősként, piciként.

,,A mentálisan erős emberek egyik legfőbb tulajdonsága, hogy rugalmasak, és könnyedén alkalmazkodnak a változó körülményekhez.

A mentálisan erős emberek megoldásközpontú szemlélettel rendelkeznek, vagyis nem hajlandóak időt pazarolni az olyan felesleges dolgokra, mint például az önsajnálat, vagy az aggodalmaskodás.

Ezzel ugyanis mindössze azt érhetjük el, hogy kevesebb energiánk és lehetőségünk marad a hasznos megoldások kidolgozására.

A mentálisan erős emberek egyik leggyakoribb jellemzője, hogy képesek nemet mondani,  és igyekeznek mindig egyértelműen fogalmazni, mikor álláspontjuknak hangot adnak. Utasítsd el bátran az olyan kéréseket, amelyek elterelnék a figyelmedet a számodra fontos feladatokról illetve kötelezettségvállalásokról!

A mentálisan erős emberek nem lesznek negatívak. Nem őrlődnek a saját hibáikon, Kerülik a negatív emberek társaságát, Nem sajnálják magukatNem haragtartóak, Nem hagyják, hogy mások akadályozzák őket, Egészséges önbizalmuk van, Nem rágódnak a hibákon, Nem mérik magukat másokhoz, Pozitívak, Siker- és Célorientáltak, Fejlődnek. Nem adják át az irányítást az életük felett, Nem aggódnak amiatt, hogy mindenkinek megfeleljenek, Nem követik el ugyanazt a hibát újból és újból, Nem várnak azonnali eredményeket, Nem végeznek érzelmileg kimerítő tevékenységeket,

Nem lógnak negatív emberekkel, PRODUKTÍVAK, EREDMÉNYorientáltak, Nem ragadnak meg a múltbéli hibáiknál, Néha, ha valami stresszel, két kérdést teszek fel: mit tanulhatok belőle, és hogyan fordíthatom a hasznomra?, Nem teszik magukat az utolsó helyre a fontossági listán-A hosszútávú sikerért és boldogságért saját magad kell az első helyre tedd a fontossági listán.

Pszichológiai rugalmasság,

Produktívan töltöd az idődet, Bízol az alkalmazkodási képességeidben, Fejleszted a képességeidet. Tanulsz a hibáidból, A saját értékrended szerint élsz, A nehézségekben megtalálod a lehetőséget, Hálás vagy, Arra fókuszálsz, amiben a legjobb vagy. Realista optimista vagy, Dolgozol a gyengeségeiden. Nem a múltban élnek. Nem adják fel az első kudarc után. Tudják másképp kell.

A mentális erő éppen olyan, mint a többi képességünk, időbe telik fejleszteni.”

A zavaró tényezők kizárása. A mentálisan erős emberek azért tudják többször elkerülni a stresszes szituációkat, mert megelőzik azt.               

 ,,A legfontosabb készség, amivel túlélhető egy stresszes helyzet anélkül, hogy érzelmileg összeomlanánk: megtanulni irányítani az érzéseinket.

,,Ha azonosulsz egy gondolattal, elhiszed, az hat rád.”

"Én a pozitív gondolkodást úgy definiálom, mint megoldás-centrikus hozzáállást.”

,,Nemrégiben egy érdekes felmérést végeztek a szakemberek.

Megvizsgáltak 250 olyan vezetőt, akik karriert futottak be, feljutottak a csúcsra. Emellett nagyító alá vettek másik 250 olyan vezetőt, akik pályafutásuk során valahol félúton elakadtak.

Arra keresték a választ, hogy akiknek sikerült, miért sikerült? Mi volt a különbség a két csoport között? Kiderült, hogy a képzettség nem, a tapasztalat, a szakmai hozzáértés és a kapcsolatépítő képesség sem! Hanem?!

Az egyetlen dolog, ami a sikereseket megkülönböztette a "még futottaktól", az, hogy ők megtanulták eredményesen kezelni a stresszt. A sikeres vezetők a stresszhelyzeteket kihívásként kezelték, olyan problémaként fogták fel, amelyet meg kell oldani.”

Jelenben legyél – Önmagadban. Vitaminok (főleg B-, C-, E-)-Ásványi anyagok-Gyógynövények (ginzeng, gulan, noni, maca, rózsagyökér stb.)-Teák (zöld, rooibos, pu-eh, kamilla, gyömbér, ginzeng stb.). Csakrák (színek-virág-forgás-légzés (finom, gyengéd, lassú, gyors)-(el)lazítás-szeretet- és mosoly-energia). Andalúzia (fény, tágasság, kék és narancssárga, kedves-jó, laza, nyitott szeretetteljes emberek), Olaszország (lazábbak, kommunikatívabbak, szerelem, szépség, színek).

,,A lecsendesedett elme nélkül sok belső alkímiai reakció egyszerűen nem megy végbe. A meditáció gyakorlásával és a szamádhiba belépéssel a szellem nagyon sok tekintetben fejlődik…Az almafa is csak akkor terem, ha elért egy bizonyos fejlődési állapotot, addig a gyümölcse csak lehetőség marad. Amikor az emberi egyéni tudatosság elér egy bizonyos fejlődési szakaszokat, a sziddhik (misztikus képességek, a tudat különleges erői-képességei) spontán megnyilvánulnak. A sziddhik a fejlődés természetes kifejeződései.

Az energiafejlesztő gyakorlatokat addig kell végezni, míg a Ka gyakorlatilag elkezd világítani az energiától és a fénytől.
…Amint a KA test megerősödik (az energiafejlesztő gyakorlatoknak köszönhetően), a szellem ereje is megerősödik. Így a gyakorlatokat végző személy sokkal gyorsabban képes magához vonzani az általa kívánt dolgokat…

Mi akarok ezzel mondani? Ezzel arra célzok, hogy hatással lehetünk az élettani folyamatainkra csupán a mentális folyamatainkon keresztül? Igen, arra, és ez az egyik oka, hogy a belső alkímia annyira hatékony…

De van még egy furcsa ellentmondás. Bár az egyén elkezd egyre tisztábban látni és felébred valamennyire az álomból. Még mindig elveszíti néha a látóképességét és újra meg újra ,,álomba” zuhan. Saját elsötétedése elleni küzdelmében részvétet fejleszt ki magában mások iránt.
…Nagyon fontos megérteni, hogy minden érzéklet viszonylagos az érzékelő állapotához viszonyul. Annak a jóginak vagy jógininek a szellemi állapota, aki sikerrel elérte a Self-ről való tudatosságot, teljesen különbözik annak az embernek az állapotától, akit mindennapi életének drámájában érünk tetten. A májá (a világ egy illúzió, fátyol) olyan, mint egy szappanoperát sugárzó televízió. Megtéveszt bennünket, hogy tovább nézzük a show-t, és meg vagyunk győződve arról, hogy a mi életünk játszódik le. A sikeres jógi vagy jogini az, aki megértette, hogy ez csak show, belép a szobába és kikapcsolja a tévét….Talán jó lenne tisztázni, mit tartok gonosznak. De a gonosz szóval utalok mindenre, mely megakadályozza, hogy a Krisztus-tudatosság közelebb kerüljön a földi síkhoz, bármit, mely meggátolja a megvilágosodást.

…az úton előrehaladva az alkimista egészségesebbé és élettelibbé válik a csi összegyűjtése és testének főbb szervein keresztül való áramoltatása révén.
Az alkimista most már egy energia-lény.

 

A jó dolgok mint pl. a meditáció, a pihenés, a nyugalom, a nyugodt cselekedetek minden egyes és a sok, változást hoznak, megváltoztatnak.

Beszívom, beengedem az Univerzum energiáját.

,,A cél elérése előtt felmerülő problémákat bizony meg kell oldani.”

,,Ha NB2-es szintű játékosak igazolsz, akkor egy idő után NB2-es szinten leszel.”

„Minden feladat tökéletesítéséhez a gyakorlás az út.”

,,Láss távolabb, ne csak azt, ami a szemed előtt van. Nem vesztem szem elől a végcélt.”         

 

Tápláld, erősítsd a pozitív gondolataidat, álmodat.

Minél többször hosszabb ideig gondolj rá, vizualizáld pozitív érzéssel, energiával. Telitettség. ,,Ha a tudatunkban felmerülő gondolat - legyen az akár kívánság, elképzelés vagy cél - rögzül a tudatban, és újra meg újra aktiválódik, hasonló vagy azonos erőket fog magához vonzani, és gondolatkomplexummá sűrűsödik.”

 

,,Érdemes olyan gondolatokkal körbe venni magunkat, melyek nap mint nap építenek és biztatnak bennünket.”

Szeretetteljes igenlés. Úgy bánsz rosszul magaddal, ahogy más tette – Úgy bánj magaddal, ahogy mástól várod.

 ,,Az összpontosítást joggal nevezhetjük művészetnek, mivel a legtöbb ember csak korlátozott mértékben képes hosszabb idegig összpontosítani valamire. Túl könnyen elkalandoznak a gondolatok, és elillannak a gondolati erők, ennek következtében túl keveset ér el az ember….

Ha összpontosítja és egy bizonyos szándékra vagy vágyra irányítja minden szellemi erejét, akkor azt a legtöbb esetben el is éri. …Nincs olyan akadály, amely tartósan ellen tudna állni a legmagasabb koncentráció rendkívüli erejének….

Ahhoz, hogy intenzíven összpontosítsunk valamire, a belső nyugalom és összeszedettség állapotára van szükségünk. Senki sem tud például koncentrálni, ha rohanás és zűrzavar veszi körül, vagy ide-oda cikáznak a fejében a gondolatok. Ha a nyugalomba vezetjük szellemünket és értelmünket, amelyek folyton azon fáradoznak, hogy mindent érthető formába öntsenek, egység lép a szétforgácsoltság helyébe, így megtakarítjuk azokat az energiákat, amelyeket egyébként minden irányba szétszórnánk. Igazi nyugalom esetén a nagyon intenzív, ugyanakkor nagyon oldott éberség állapotában vagyunk. Belső nyugalom csak akkor jön létre, ha gyakoroljuk, miként irá­nyithatjuk a figyelmünket egy bizonyos tárgyra.”

,,Ha 17 másodpercig összpontosítasz valamire, működésbe lép az annak megfelelő rezgés.

Majd ahogy az összpontosítás nő, a rezgés pedig tisztábbá válik, a Vonzás törvénye még több odaillő gondolatot juttat el hozzád.

És ha képes vagy egy egészen rövid ideig, mindössze 68 másodpercig zavartalanul összpontosítani egy adott gondolatra, a rezgés elég erős lesz ahhoz, hogy elindulhasson a megnyilvánulás felé.

Ha újra és újra visszatérsz egy letisztulsz gondolathoz, és képes vagy legalább 68 másodpercig arra koncentrálni, akkor ez a gondolat rövid időn belül uralkodó gondolattá válik benned.

És ha egy gondolat uralkodóvá válik, mindaddig azzal összhangban álló jelenségeket fogsz megtapasztalni, míg meg nem változtatod."

  „Tudatunk rezgésének emelésével olyan erőket és képességeket ébresztünk ekképpen bennük, amelyek létezéséről korábban tudomásunk sem volt. A szó szoros értelmében „felébresztjük" az emberben rejlő jót, ekképpen mi magunk válunk „gyógyszerré" a többiek számára - és áldássá az egész világ számára."

,,A fejlett érzelmi képességű embernek nagyobb az esélye a megelégedett, termékeny életre, mert elsajátította azokat a lelki szokásokat, melyek teljesítőképességét fokozzák.

Akinek semmi kontrollja sincs érzelmi élete felett, belső csatákban őrlődik, melyek elvonják a koncentrált munkától és a világos gondolkodástól.”

,,A történelem egyik legnagyobb felfedezése, hogy azzá válsz, amire a legtöbbet gondolsz.

A körülményeid a belső világodat tükrözik.

Egy felmérés során: 350 ezer embertől kérdezték meg, hogy mire gondol épp most?

A legnagyobb jövedelemmel rendelkezők felső 10%-a mind ugyanazt válaszolta:

Ők idejük nagy részében arra gondoltak, amit akarnak, és arra hogyan fogják elérni

Ha arra gondolsz és arról beszélsz, amit elakarsz érni, határozottan a célod felé fogsz haladni.

Ami magasabb szerepet játszik a napjaidban az a lényeges. Hála. Én irányítok. Szeretem-becsülöm magam, becsülendő-szerethető vagyok, jó vagyok. Gyökér vizualizáció - A gyökereidet változtasd meg (boldogság, szeretet, nyugalom, rend, béke, energia, fény, buddha, jóság, harmónia, kedvesség, hála, erő, békesség, sikeres férfi, minőség, luxus, siker, győzelem, szenvedély, szerelem).

Szeretetből - Mosollyal beszélj-cselekedj. Mit tenne a példaképed (most)? Oldd fel a szeretetben. Mit tenne a szeretet? Te légy a nagyobb, erősebb, okosabb,- fölötte legyél/állj.

 

Őrizd meg a belső erőd, a belső stabilitásod, a békéd, a szereteted. Értékes és érdemes vagyok. Megbecsülendő, dicsérendő, dicsérhető, szerethető. Szeretem magam.

 

Tartsd tisztán, - vagy pozitívan, energikusan, - negatív és fáradtságtól mentesen a tudatodat, mert akkor jót vonzol, olyat, olyanokat, amit igazán akarsz.

 

Neheztelni valakire / akár önmagadra megterhelő, elvonja az energiád. Miért fektetnél energiát egy negatív érzés folyamatos fenntartásába, ahelyett, hogy pozitív célra irányítanád?

 

Keresd meg, és engedd el az ezzel/ezekkel kapcsolatos maradék rossz érzéseidet (harag, csalódottság, fájdalom stb.)

Bármely hasonló epizód elején, a legjobb nem reagálni, hanem szeretetet sugározni magunkból. Nehéz dühöngeni, ha az ember mosolyog közben.

Ha zavar valami, engedd el a vele járó stresszt, közelebb fogsz kerülni a valódi megoldáshoz!

 

Meg kell tanulnunk elfogadni magunkat, értékelni magunkat, függetlenül attól, mások mit mondanak rólunk.

 

,,A lényeg tehát az, hogy amikor egy negatív gondolat, vagy érzés felmerül, vedd tudomásul, érezd át, ne küzdj ellene, hanem válassz egy jobb érzést.

Ez általában pont az ellentétes érzelem lesz.

Ha ezt választod, akkor átveszed az irányítást és az új hiedelem új érzést fog kelteni benned, ami új élményeket fog bevonzani életedbe.”   

 

Tápláld, erősítsd, növeld a jót. Koncentráltan foglalkozz vele, – szeretettel – jó élménnyel, - mennyiségi és minőségi idővel. Engedd be magadba. Szívből akarni, csinálni, csinálni.

 

Meg kell látnod,

mivel és miért kötődsz még mindig az adott emlékhez, miért táplálod és éled át újra és újra?

Amint ez az érzelem - legyen az harag, fájdalom, bűntudat, csalódás stb. - kioldódik, és meg tudsz a másiknak és/vagy magadnak is bocsátani, akkor tud a lelkedben minden a helyére kerülni és tudsz valóban továbblépni.
Addig ugyanis nem tudsz a jelenben boldogan és harmóniában élni,

amíg a szíved a múltban ragadt, az elméd kapaszkodik az egykori emberekhez,

tárgyakhoz, szokásokhoz, hamis én-képhez, s amíg újra és újra a múlt

fájdalmát idézed fel.


Hagyd elhalványulni a régi eseményeket, melyek már nem szolgálják a fejlődésedet, hogy tiszta lappal és szívvel, újra szabadon tudj nyitni az új életed felé!

 

,,Amire a figyelmedet fordítod, abból lesz mindig, egyre több.

Az pedig, hogy mire figyelsz, mindig egy döntés.

Tégy egy kísérletet: bármennyire is keményen próbálkozol, nem fogsz tudni egyszerre hálát érezni mindazért, amit eddigi szerelmeidtől kaptál és keseregni azon, mennyire szomorú a sorsod. Választanod kell a kettő között. És amelyiket választod, az kap egyre nagyobb teret az életedben. Nos, melyik legyen? A hála vagy a kesergés?”

 

,,Tanuld meg elengedni a problémát!

Annak, ami a fejünkben jár, néha tényleg semmi köze a valósághoz.

Ha például félresikerül valami, hajlamosak vagyunk kedvezőtlenebb színben látni a világot.

Amikor megszólalnak a vészharangok, állítsd le őket.

Gondűző gyakorlat:

koncentrálj a problémára, és engedd szabadjára az érzéseidet.

Kérdezd meg magadtól:

Meg tudok válni ettől? Készen állok rá?

Szabad akarok lenni, vagy továbbra is hagyom, hogy lehúzzanak a sötét gondolatok?

Tedd fel magadnak annyiszor a kérdéseket,

amíg végül azt nem érzed, hogy megkönnyebbültél és elégedettebb lettél.”

 

2. A napi vitamin- és ásványi anyag pótlás létszükséges a jó fizikai és lelki teljesítményhez

(főleg a B-komplex és a C- vitamin, mint jókedv, egészség, energia vitaminok és az E-vitamin, és Kálium, Kalcium és Magnézium

(vízben oldódva jobb pl. pezsgőtabletta.

Tudományos kutatások igazolták, hogy a szervezet ásványvízből tudja legkönnyebben felvenni a magnéziumot.) ..muszáj!!!!..nekem a Centrum multivitamin vált be.

Mivel a C-vitamint az ember szervezete nem tudja önmaga előállítani, s a bevitt C-vitamin pár óra alatt kiürül a szervezetből, ezért a napi többszöri pótlása logikusnak tűnik.

és Zöldségek, gyümölcsök, magok, csírák, növényi olajok (vitaminok, ásványi anyagok).

 

3. A testpóz, testtartás - Azt mondják, ahogy viselkedsz, azzá leszel.

Ezért naponta olyan pózban kell lenni.. pl. magasra tett, felemelt kéz,

mint a győztesek..(ez tesztoszteront termel a szervezetben, míg a görnyedtség, a szomorú póz,

zárt testtartás kortizolt vagyis stresszhormont termel) 

széles testtartás, ,,erő póz”, magabiztos testtartás, ,,hatalmi póz" (min. 2 perc), ,,győztes póz” - s megszokja az ember, és egyre sikeresebbé válik.

,,Amennyiben valaki erőteljes és határozott testbeszédet alkalmaz tudatosan,

meg tudja változtatni az ember hormonjait és viselkedését, mintha valóban erőteljes és határozott lenne!”

,,A testbeszéded megváltoztatja

a gondolkodásod,

ami megváltoztatja a viselkedésed,

ami megváltoztatja a megjelenésed.”

,,Ha elkezded másnak képzelni magad, akkor öntudatlanul az új énedhez igazítod a viselkedésedet.

Egész másfajta non-verbális jeleket küldesz a világba, ezért az emberek jobban fognak bánni veled, és ez pozitívan hat rád vissza.”

 

,,Amit a másik elsőként érzékel, felfog rólad.

Hogy mit közvetítesz magadról,

Ha te vonzónak és szerethetőnek tartod magad, akkor a másik nem képviselői is annak fognak látni, bárhogyan is nézel ki.

Kezdj el önmagaddal is úgy viselkedni,

ahogy szeretnéd, hogy a leendő párod viselkedjen veled.

Szeresd, becsüld, értékeld, kényeztesd stb. magad!

Ezzel kibocsátod azt az energiát magadból,

hogy mire van szükséged.

Így olyan párt vonzhatsz be az életedbe, aki ezt szívesen meg is adja neked.

Legyél nyitott, vidám, barátságos. Éld az életedet, úgy ahogyan éppen szeretnéd.

Ha önbizalmat, magabiztosságot,

„teljesen jó vagyok úgy, ahogyan vagyok" érzését

árasztod magadból amerre jársz,

akkor egyre több tekintetet fogsz magadra vonzani, és hamarosan válogathatsz a jelöltek közül.”

  • A helyes testtartás,
  • a mosoly,
  • a szemkontaktus

mindig is a magabiztosság szimbóluma volt.

,,Ha a testbeszéded magabiztosságot sugároz,

az komolyan visszahat arra,

hogyan érzed és éled meg magad a mindennapokban és társas interakciókban.

Fejleszd magad célzottan.”

A nonverbális jeleink tanúskodnak arról, hogy szerintünk mások mit gondolnak és éreznek rólunk, s hogy mi mit gondolunk és érzünk magunkkal kapcsolatban.

Ahogy önmagaddal bánsz, úgy fog más is. Amit bent élsz, azt közvetíted kifelé, tehát szeresd magad, légy jó, kedves, magabiztos.

 

4. Idegi- (pl. túró, fenilanilin, triptofán, tirozin, metionin és hisztamin) és izom fehérjék (pl. BCAA).

+ Omega-3 zsírsav (pl. hekk).

+ Gyógyító-, energetizáló, jókedv gyógynövények (kapszulák pl. ginzeng, gulan, rózsagyökér, ginkgo, maca, stb.)

+ Langyos-meleg tej  + méz

A tej egy triptofán nevű aminosavat tartalmaz, amely a boldogságérzetet kiváltó agyi vegyület, a szerotonin termelésében vesz részt.

Segít ellazulni, egy kis méz hozzáadásával még jobb hatást érhetünk el.

A banán és a pulykahús szintén sok triptofánt tartalmaz.

Triptofánt tartalmaz még: a datolya, zab, borsó, bab, kukorica, cékla, brokkoli, répa, paradicsom, lencse, petrezselyemzöld, spárga, kelbimbó, kelkáposzta, burgonya, csírák, alga, csicsóka, olajos magvak pl. szezámmag, mandula, pisztácia, kesudió, mogyoró, tökmag, napraforgómag, - csicseriborsó, csirkehús, joghurt, túró, sajtok pl. a mozzarellában kétszer annyi triptofán van, mint a pulykahúsban. A triptofánból (egyes parmezán sajtok 1%-a), a szervezetünk pl. B3-vitamint és szerotonint állít elő, a képződő melatonin pedig az alvást segíti elő.

+ A tirozin tartalmú - és ezáltal - dopamin növelő élelemforrások:  mandula, avokádó, banán, szezámmag, tökmag, tejtermékek. A C-, és az E-vitaminnal együtt még jobb a hatása.

A tirozin egy nem esszenciális aminosav, mely az esszenciális fenilalaninből képződik. Sok fontos neurotranszmitter vagy agyi hírvivő első egyik számú prekurzoraként a tirozinnak erős agystimuláló hatásai vannak, és kimutatták, hogy elősegíti a jobb mentális teljesítőképességet – így segítve a koncentrációt és az éberséget, valamint csökkenti a stressz-és fáradtságérzetet.

+ Különféle, sok finom Gyümölcs-Zöldség.

+ Olajos magvak. Csírák. Növényi olajok. Fűszerek. Rizs+mogyoró.

+ Almaecet + méz. (Almaecet 2 teáskanál + méz 1-2 teáskanál + 1 pohár víz. (Éhgyomorra, apró kortyokban 30 perc). Erő, egészség, energia.)

+ 1-2 teáskanál olívaolaj reggeli előtt.

+ Schüssler-sók,

+ Móksha-cseppek,

+ Gyógygombák,

+ Homeopátiás szerek,

+ Tea. Napi 3 csésze tea egészségre gyakorolt jótékony hatása mással nem igen pótolható. Javítja a kedélyállapotot, oldottá tesz. A teaninja miatt relaxált állapotba kerülhetünk.

A tea minden napszakban ideális ital reggel felébreszti az elmét és a testet, este ellazít. (pl. zöld, rooibos, pu-erh, ginzeng, gulan, maté, rózsagyökér, aktivizáló, gyömbér-narancs, kamilla, citromfű, stb.)

+ Forró csoki.

+ Enzimdús ételek fogyasztásával és emésztőenzimek szedésével javulhat a tápanyagok felszívódása és hasznosítása.

+ ,,A kognitív funkciók - azaz a tanulás és a memória – támogatásához szükséges tápanyagot a vérben keringő cukor és glükóz adja. Ebből egyenesen következik, hogy

a szénhidrát fogyasztása serkenti az agyműködést, javítja a memóriát és a koncentrálóképességet.

Az agy legértékesebb tápláléka a szőlőcukor, mely a fizikai és szellemi fáradtságot egyaránt mérsékelheti.”

+ Minél frissebb a táplálék, annál több benne az energia.

+ ,,A táplálkozás, amit megeszünk, az kihat szinte mindenre, - a gondolatainkra, hangulatunkra, a kreativitásunkra, dinamikánkra, és ezáltal az egész sorsunkra. Ugyanis, ha megfelelő a táplálkozásunk, akkor optimalizálhatjuk a teljesítményünket, képesek vagyunk előállítani saját boldogsághormonjainkat, szárnyat adhatunk a hangulatunknak.” Lénárt Gitta: Enzimtáplálkozás nyers ételekkel https://www.youtube.com/watch?v=icTqqotWFqE

+,,Csak ha sejtjeink elegendő oxigént tudnak felvenni, vagyunk olyan helyzetben, hogy a rendelkezésre álló tápanyagokat elégessük és így a test működésének fenntartásához szükséges energiát garantáljuk.” – Tudatos has(üregi)iLégzés.

+A megfelelő rágással biztosított optimális előemésztés segíti a belek és a gyomor munkáját. Táplálkozási szakértők azt javasolják, hogy:

32 szer rágjunk meg minden falatot. De számolás helyett elég. ha addig rágjunk míg folyékonnyá nem válik a táplálék. Ezzel biztosíthatjuk a létfontosságú vitaminok és tápanyagok optimális felhasználását és érezhetően erősödni fog az immunrendszerünk.

+ Bőséges folyadékbevitel.

(A stressz sok vizet von el a szervezettől, ezért fáradtság, ezért stresszes időszakban félóránként legalább 1 pohárral meg kell inni min. egy nap 12x. Ez is kb. csak a napi 2 liter, de ilyenkor kimondottan, elkerülhetetlenül fontos.)

(2-3 l zöldség- és gyümölcslé, gyógynövény teák, víz, izotóniás-ionos italok). 

Energikusabbnak, boldogabbnak érezzük magunkat a tudatos folyadékpótlás hatására.

+ Sok tudatos, aktív csendes pihenés-alvás.

 

5. Fizikai erő - Mentális erő.

Minél erősebb vagy fizikailag, annál erősebb leszel lelkileg, mentálisan. Minél erősebb vagy lelkileg, mentálisan, annál erősebb vagy, több energiád van fizikailag. (Egyre növekvő állóképesség, erő, egyre több mozgás + regenerálódás, pihenés), (Energiaital, kóla, teák, kávé, méz, csoki, szőlőcukor, energetizáló gyógynövények, energiadús étkezés).

 

6. Lazítás. Aki stresszes annak meg vannak feszülve az izmai pl. a lába, válla, szeme.

Lazítani, lazítani, lazítani napjában többször minden testrészed. Ez jobb energiaáramlást biztosít a testben, s jobb, sikeresebb gondolatok lesznek.

Mi az orvosság az ideges fáradtságra? Lazíts! Lazíts! Lazíts! 

Ellenőrizd magad napjában négyszer-ötször, és kérdezd meg:

,,Nehezebbé teszem a munkámat, mint amilyen? Használom azokat az izmaimat is, amelyeknek semmi közük a munkához, amit most végzek?” Ez segít a lazítás szokását kialakítani. A feszültség szokás dolga. A lazítás is. A rossz szokásoktól meglehet szabadulni, a jókat ki lehet alakítani

,,Bármilyen ideges vagy túlfűtött érzelmi állapot ,,megszűnik a tökéletes ellazulás idején. Ez más szóval annyit jelent: Nem tudsz tovább idegeskedni, ha ellazulsz, megnyugszol.”

,,állandó feszültség következtében felhúzott vállaktól rövid idő alatt megfeszülnek az izmaink, már annyira beállt a vállad, befeszültek a váll körüli izmok, hogy szinte már gondolkodni sem tudsz."

„A váll és a nyak izmainak fájdalmas feszülése nagyon gyakran előforduló probléma.

A merev tartás, a stressz hatása sokszor itt jelenik meg, és segítség nélkül nehezen oldódik. Ezek az izmok hajlamosak a merevség megtartására.",

Egész testünket ellazíthatjuk pusztán a szemünk ellazítása által, ily mó­don energiát szabadíthatunk fel az éppen aktuális tevékenység­hez.

A szemek észlelik el­sőként az érzelmi jelzéseket, és stressz- vagy vészhelyzetben serkentik a szervek illetve mirigyek működését (vészreakció), majd a krízis elmúltával ismét lelassítják. Ideális esetben a szem kiegyensúlyozott, nyugodt reakciószintet tart.

„A szem azért olyan fontos az ideges feszültség enyhítésében, mert a test által felhasznált idegi energiák negyedét fogyassza. Ezért szenved olyan sok egészséges szemű ember attól, hogy „megerőlteti a szemét.”. A szeme feszült.

A lazítás a feszültség és az erőfeszítés tökéletes hiánya."

 

7. A pozitív, jó, kellemes benyomások, élmények, érzések, érzelmek felhalmozása. (Szavak, mondatok, gondolatok, életrajzok, képek, videók, film, zene, érzések, érzelmek, ételek, helyek, kapcsolatok)

,,A megvilágosodásig a fejlődés két lépése ismétlődik: a pozitív benyomások felhalmozása és a bölcsesség kifejlesztése. A jóindulatú gondolatok, szavak és cselekedetek lenyugtatják a tudatot, megszabadító felismeréseket hoznak, és az ilyen kellemes visszajelzések még több jó cselekedetre motiválnak.

Az út tehát a bölcsességhez vezető pozitív benyomások felhalmozása, mely egyre több jót termel. Végül minden egyezni fog; bárhová is nézünk, csak tisztaságot találunk. S ekkor belül csak boldogság lesz, kívül pedig beteljesülés.”

A megvilágosodás a legnagyobb és legcsodásabb, eszméletlenül jó, fantasztikus boldogság, öröm, és szeretet – A meditáció általi kiüresedéssel, békével elérhető.  ,,Mindannyian Buddhák vagyunk (felébredett lények) rejtett formában. De néhányan a mentális és érzelmi sötétség (blokkok) miatt jobban eltávolodtunk a saját gyönyörteli és kivételes természetünktől, mint mások. És pontosan ez az oka a buddhista meditációk alkalmazásának - vagyis, hogy eltávolítsuk lényegi természetünk elöl az akadályokat. A gyönyör és az üresség eme egyesülése idézi elő a megvilágosodást….Azáltal, hogy hosszú időn keresztül újra és újra belépünk a meditációba, a szamádhi többféle állapotát elérhetjük. … A lecsendesedett elme nélkül sok belső alkímiai reakció egyszerűen nem megy végbe. A meditáció gyakorlásával és a szamádhiba belépéssel a szellem nagyon sok tekintetben fejlődik…Az almafa is csak akkor terem, ha elért egy bizonyos fejlődési állapotot, addig a gyümölcse csak lehetőség marad. Amikor az emberi egyéni tudatosság elér egy bizonyos fejlődési szakaszokat, a sziddhik (misztikus képességek, a tudat különleges erői-képességei) spontán megnyilvánulnak. A sziddhik a fejlődés természetes kifejeződései.” – Mindig maradj a csodában.

 

8. A tényleges kipihentség és a napi meditáció kell a sikeres, energikus, boldog élethez. (Pihend ki jól magad, s másként látod a dolgokat)

Bízz a meditáció és / a teljes kipihentség csodájában.

A minőségi meditációk elhozzák a csodát! :)

,,Ha megtapasztalod, vágyakozni fogsz arra, hogy minél többet ebben az állapotban maradj.”

A rendszeres meditációval könnyedén szerelmes, boldog, harmonikus életet teremthetsz magadnak.  

,,Én a rendszeresen meditálók táborát erősítem,

és kijelenthetem, sokkal jobb, mélyebb, és “agyeldobósabb” a szexuális életem, mint azelőtt.”

Meditáció – A boldog, sikeres életért, kapcsolatokért

,,A meditáció segít a belső egyensúly és a semlegesség kiépítésében és megtartásában, miközben ráállít a sorsod útjára, hogy ki tudd teljesíteni önmagad. Ha rendszeresen gyakorlod, tudatossá válsz a gondolataidra és cselekedeteidre egyaránt. A szavaid az igazságot képviselik majd, mélyre hatolnak és ösztönözni fognak másokat."

A meditáció immunissá teszi Önt a külső, negatív hatásokkal szemben. Többé már nem lesznek hatással Önre. Félelem - Lelki problémák legyőzése.
Amikor az érzelmi problémákkal szembesül, el fogja tudni fogadni és megbékél velük. Így végre megszabadul a lelki terheitől. Harmónia, Kiegyensúlyozottság.
Az életében minden a helyére kerül. Tiszta, kipihent elméje és belső harmóniája kihat majd az élete külső eredményeire is.
Forrás: http://www.meditaciosprogram.com/

A meditálók boldogabbak.

A gyakor­ló meditálok beszámolóiban gyakori valamiféle észlelésélmények nélküli „boldog" élmény, jó közérzet és tudatállapot.

Tudta-e, hogy azok az emberek,

akik mindennap meditálnak

sokkal boldogabbak, nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak,

egészségesebbek, tovább élnek és a közérzetük is jelentősen jobb?

,,A meditáció megváltoztatja az agyműködést, és segít abban, hogy az emberek megtalálják boldogságukat. Meggyőződése, hogy minél többet meditálunk, annál boldogabbnak érezzük magunkat.
A meditáció művészete megmutatja, hogy ha naponta meditálunk, változtathatunk a saját magunkról és a világról alkotott elképzelésünkön.”

,,A meditációval egyrészt pont az ellenállást szüntetjük meg, oldjuk fel, mind a vágyaink, álmaink, céljaink, mind a boldogságunk elől, s végül a legnagyobb boldogság és szeretet: a megvilágosodás eléréséért alkalmazzuk. (Molnár József)

A meditáció az elfogadott információt tapasztalattá változtatja át. Az első szinten az a célja, hogy a tudatot lenyugtassa, és egy helyben tartsa. Teret hoz létre a tapasztaló és annak tapasztalatai között, megadva a lehetőséget a bölcsek számára, hogy az élet komédiáiban választhassanak szerepeket, és elkerülhessék a tragédiákat.                             

Ezt a védelmező távolságot meditációban leggyakrabban a légzésünkre való koncentráláson keresztül érhetjük el, melyet szanszkritül Szamathának, tibetiül pedig Shinének neveznek.

Mindenki, aki képes ezt a tudatállapotot a meditáció laboratóriumi állapotában megtartani, fokozatosan a hétköznapi életben is meg fogja ezt valósítani. (Ole Nydahl)

A megvilágosodás a legnagyobb boldogság, a legmagasabb szintű időtlen öröm, boldogság és szeretet. Nincs semmi kielégítőbb vagy teljesebb, mint a megvilágosodás csodás, boldog állapota. Ürítsd ki magad meditációval, s érd el a tökéletes boldogságot, a megvilágosodást, te is.

A megvilágosodás elérése a cél: mert a megvilágosodás egy olyan mennyei, orgazmusi, teljes, tökéletes, hatalmas boldogság és szeretet, hogy erre vágyik, ide igyekszik mindenki, s azért meditálunk, hogy ezt érezzük, és örökké ebben az állapotban legyünk. Be kell látni, a meditáció mindent visz, mert a legjobb, a legcsodásabb élményt tudja adni, a legnagyobb boldogságot. 

Törekedni kell a megvilágosodásra. Ami gyönyörű érzés, a földi csodás érzések és képek annak a világnak csak a lenyomatai, néha ezekben a lenyomatokban látjuk az ottani világot. A szép, a szerelem, a szeretet ízelítő belőle. Mindig maradj a csodában. A meditáció elhozza a csodát. Meditáció által megtapasztalod a CSODÁT. Higgy, bízz a CSODÁBAN.

Meditáció az út a megvilágosodáshoz.

Meditáció - A légzésre irányítani a figyelmet. A természetes, magától történő, nyugodt, teljes hosszúságú be- és kilégzésre. Nyugodtan, lazán, erőfeszítés nélkül. Folyamatos koncentráció. Érezzük a formátlan levegő ki és beáramlását. A tudatban felszínre jövő képeket, gondolatok, hagyjuk, hogy jöjjenek-menjenek, anélkül hogy megragadnánk őket, s így eltűnnek. Ezáltal tisztulunk, s egyre jobban és jobban érezzük és megtapasztaljuk a nagyon csodálatos kellemességet, a CSODÁT. Tehát ha meditáció elején, közben részed van gondolatözönben az előfordulhat, de törekedj, hogy a felbukkanó, felmerülő gondolatokat, képeket ne ragadd meg..egyszerűen nincs dolgod velük, jönnek, majd mennek, - ez a tudat tisztulásának jele - ilyenkor az idegrendszerünkben lévő feszültség oldódik fel véletlenszerű gondolatok, képek formájában. S szépen egy idő után lecsillapodik az elme, és fantasztikus élményben lesz részed. Ráadásul e kellemes élmények általi megváltozott ,,kisugárzásod” hatására az életedben egyre több csodás dolgok történik veled, és egyre több pozitív, fantasztikus képességedre derül fény, nyílik meg. Sőt még megtapasztalod a sziddhik-et is. Érdemes megpróbálni beépíteni a folyamatba, a levegővel együtt be- és kiáramló színek - belégzés (piros), kilégzés (kék) -, mint egy színes levegő útjának a nyugodt, erőfeszítés nélküli belső figyelését. Ha nem jönne egyből a CSODA vagy 20 perc után, kérlek tarts ki, mert 45 perc után már tuti érezni fogod,..benne leszel, megtapasztalod a CSODÁT. A koncentrálás a teljes, természetes, magától történő, nyugodt be- és kilégzésre, lazán a lényeg. Egyre inkább, egyre többször átjárja a lényed ez az állapot, míg végül örökké benne maradsz. Gyakorlás – Megvilágosodtál

A megvilágosodás a legnagyobb boldogság.

A legcsodásabb, eszméletlenül jó, fantasztikus érzés, kifogyhatatlan mennyei boldogság és szeretet.

 

9. …Csak egy gondolat…testrészek (jól) ellazítása... Nem nézzük, amit látunk, hanem A nézésenergia bennmarad a szemben, és a szemeket egyáltalán semmi módon nem erőltetjük, hanem lágyan tekintünk magunk elé. …Tedd finommá a légzésedet, és ezáltal az egész testedet. – Függőlegesen - Felfelé élj.

https://amegoldas.eoldal.hu/cikkek/80-fontos-dolog-a-boldogsaghoz--sikerhez-2.html

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.