Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A fény harcosának a kézikönyvéből + Az alkimista

 

        A fény harcosa tudja, mi az, amiért érdemes harcolni. Megérzései és hite alapján cselekszik. De vannak emberek, akik olyan harcba hívják, ami nem az övé, olyan harcmezőre, amit nem ismer vagy ami egyszerűen nem érdekli. Az ilyen emberek olyan küzdelmekbe akarják bevonni a harcost, melyek nekik nagyon fontosak, de neki nem jelentenek semmit. Ezek gyakran hozzá nagyon is közel álló emberek, akik szeretik őt, bíznak az erejében, és mindenáron meg akarják szerezni a segítségét. Ilyenkor mosolyog, és biztosítja őket a szeretetéről, de nem fogadja el a kihívást. Az igazi harcos egyedül választja ki magának a harcmezőt.

 

 

Tudja, hogy minden csata során tanult valami újat. De a legtöbb lecke túl sok szenvedést okozott neki. Többször is fölöslegesen vesztegette az idejét, hogy hazugságukért harcoljon. És sokszor szenvedett olyan emberek miatt, akik nem érdemelték meg a szeretetét. A győztesek nem követik el kétszer ugyanazt a hibát. Ezért a harcos csak olyasmiért teszi kockára a szívét, amiért érdemes.

 

A fény harcosa felismeri a méltatlan helyzeteket. A fény harcosa tiszteli magát annyira, hogy ezeket elkerülje, hiszen tudja, hogy célját csakis így érheti el.

 

A fény harcosa nem vesztegeti az idejét ostoba támadásokra: tudja, hogy megvan a maga sorsa, amit be kell töltenie.

 

A harcos arra törekszik, hogy minél jobban megismerje képességeit. Mindig ellenőrzi fegyverzetét, ami három dologból áll: hitből, reményből és szeretetből.

 

A fény harcosa abban a pillanatban, hogy elindul rajta, felismeri az Ösvényt. Minden kő, minden kanyar üdvrivalgással köszönti. Azonossá válik a hegyekkel és a patakokkal, a saját lelkét látja a növényekben, állatokban és a mező madaraiban. Aztán, elfogadva az Isten és Isten Jeleinek segítségét, engedi, hogy Személyes Története elvezesse a feladatokhoz, amelyeket az élet tartogat a számára.

 

Hisz a csodákban, és mert hisz bennük, meg is történnek. Biztos benne, hogy a gondolkodása megváltoztathatja az életét, és mert biztos benne, meg is változik az élete. Bízik benne, hogy rátalál a szerelem, és mert bízik benne, rá is talál... Olykor kiábrándul, olykor megsérül... De a harcos tudja, hogy megéri hinni, és minden vereségre két győzelem jut. Ezt mindenki tudja, aki hisz.

 

A fény harcosának is vannak érzelmei, de meg tudja különböztetni a hasznosat a haszontalantól: kidobja lelki szemetét. Megváltozott, és azt akarja, hogy az érzelmei is kövessék a változásban.

 

A Fény Harcosa nem fél megkönnyezni régi sebeket, sem örülni az új felfedezéseknek.

 

A fény harcosa kitart a vágya mellett, de tudja, hogy ki kell várnia a legjobb pillanatokat.

 

Eddig a pillanatig emberek milliói adták már fel. Nem bosszankodnak, nem sírnak, nem csinálnak semmit, csak várják, hogy teljen az idő. Elvesztették a reagálás képességét. Te viszont szomorú vagy. Ez azt jelzi, hogy még él a lelked.

 

Néhány ismerőse egész életében arról panaszkodik, hogy nincs választása, mások pedig a többiek döntéseit kritizálják. De a harcos mindig tettekre váltja a gondolatait. Előfordul, hogy rossz célt választ magának. Ilyenkor szó nélkül megfizeti hibája árát. Máskor letér az útról, és rengeteg időt veszít, míg visszatér eredeti tervéhez. De a harcos tudja, mit akar.

 

A fény harcosai gyakran kérdezik maguktól: "Mit keresek én itt?" …Mert tesznek fel kérdéseket. Mert mindig keresik a dolgok értelmét. És végül meg fogják találni.

 

A fény harcosa döntéseket hoz. Szabad a lelke, mint a felhők az égen, de az álma iránt elkötelezett.

 

Bármilyen távolinak látszik is a cél, mindig van rá mód, hogy legyőzze az akadályokat. Fontolóra veszi a lehetőségeket, megélezi a kardját, megtölti szívét szükséges állhatatossággal, hogy szembe tudjon nézni a kihívásokkal.

 

De a fény harcosát semmi nem ingatja meg a hitében. És továbbra is biztatja embertársait, mert ezáltal önmagát is ösztönzi.

 

Ha a fény harcosa felelősséget vállal valamiért, megtartja a szavát.

 

Mindig a legjobbat adja magából, és másoktól is a legjobbat reméli.

 

A fény harcosa tudja, hogy vannak hibái. De azt is tudja, hogy egyedül nem tud fejlődni.

 

A fény harcosa tudja, hogy szívének csöndjében egyfajta rend rejtőzik, amely utat mutat neki.

 

A hit elhárít minden csapást és kristálytiszta vízzé változtatja a mérget is.

 

A fény harcosa tisztában van a hibáival. De tudja azt is, mik az erényei.

 

A fény harcosa átadja magát a benne lévő szenvedélyeknek és teljes átéléssel élvezi őket. Tudja, hogy nem kell lemondani a győzelmek boldogságáról, mert azok az élet részei, és örömet szereznek mindenkinek, aki részt vesz bennük.

A fény harcosának szeretetre van szüksége. A szeretet és a gyengédség a természetének részei. Hasznára fordítja a magányt, de nem válik a rabjává.

A fény harcosának szüksége van a szerelemre. A szeretet és a gyöngédség éppen olyan elemi szükségletei, mint az evés, az ivás, és a Jó Harc.

A fény harcosa, mielőtt csatába kezd, kitárja szívét, és kéri az Isten bátorító erejét.

 

A harcos olyan, mint egy gyerek.

Az emberek meghökkennek: már elfelejtették, hogy egy gyereknek arra van szüksége, hogy szórakozzon, játsszon, néha kicsit pimaszkodjon, illetlen és gyerekes kérdéseket tegyen fel, és olyan butaságokat beszéljen, amikben maga sem hisz.

És rémülten kérdezik:

- Ez lenne a spirituális út? Hiszen ez az ember olyan gyerekes!

A fény harcosát büszkeséggel töltik el az ilyen megjegyzések. Ártatlanságán és önfeledt örömén keresztül továbbra is kapcsolatban marad Istennel, de nem feledkezik meg a küldetéséről.

 

A harcos - akaratlanul - tesz egy rossz lépést, és lezuhan a szakadékba.

Kísértetek fenyegetik, magány lengi körül.

Mivel mindig a jó ügyért harcolt, nem gondolta volna, hogy ez megtörténhet vele, de megtörtént. A sötétben megszólítja a mesterét.

- Mester, szakadékba zuhantam - mondja. - Sötét és mély a víz.

- Vésd jól az eszedbe - feleli a mester -, egyszerűen alámerültél, de nem lesz gond, ha nem maradsz ott.

És a fény harcosa összeszedi minden erejét, hogy kijusson a gödörből, amibe belekerült.

 

Jézus azt mondta: "... legyen a ti beszédetek: Úgy úgy; nem nem...". Ha a fény harcosa felelősséget vállal valamiért, megtartja a szavát.

Aki csak ígérget, de nem tudja betartani az ígéreteit, elveszíti az önbecsülését, és szégyelli a tetteit. Az ilyen ember állandóan menekül, és sokkal több energiát fecsérel az örökös magyarázkodásokra, mint amennyi energia ahhoz kellene, hogy állja a szavát.

Néha a harcos is elvállal ostobaságokat, amiket később megbán. Ilyenkor elhatározza, hogy többet nem esik ebbe a hibába, de ha már egyszer ígéretet tett, tartja a szavát.

 

A harcos nem mindig tudja megőrizni a hitét.

Vannak pillanatok, amikor egyáltalán nem hisz semmiben. Ilyenkor megkérdezi a szívét:

-Megéri ennyit fáradozni?

De  a szíve nem felel. A fény harcosának egyedül kell döntenie.

Ekkor elkezd gondolkodni, hátha talál valami példát. És eszébe jut, hogy Jézussal is hasonló történt. Hogy a maga teljességében tapasztalhassa meg az emberlétet.

"Múljék el tőlem e keserű pohár!"

- mondta Jézus. Ő is elvesztette a lelkesedését és a bátorságát, de nem állt meg.

A harcos sem adja fel. És ha elég kitartó, visszatér a hite.

 

A fény harcosa alaposan átgondolja, mit akar elérni. Bármilyen távolinak látszik is a cél, mindig van rá mód, hogy legyőzze az akadályokat. Fontolóra veszi a lehetőségeket, megélezi kardját, megtölti szívét a szükséges állhatatossággal, hogy szembe tudjon nézni a kihívásokkal. De ahogy halad előre, rádöbben, hogy vannak olyan akadályok, amelyekre nem számított. Ha mindig a legkedvezőbb pillanatra várna, soha nem tudna továbbmenni: szüksége van egy kis őrültségre, hogy megtegye a következő lépést.

A harcos nem fél egy kicsit őrültnek lenni, ha kell.

 

A fény harcosának vannak álmai. És az álmai hajtják előre. De soha nem esik abba a hibába, hogy azt gondolja: az út könnyű, a kapu pedig széles. Tudja, hogy az Univerzum úgy működik, ahogy az alkímia: "Solve et coagula" -mondták a mesterek. "Összpontosítsd vagy szórd szét az energiáidat, mindig a helyzetnek megfelelően." Vannak olyan pillanatok, amikor cselekedni kell, máskor viszont bele kell törődni a sorsunkba. A harcos meg tudja különböztetni a kettőt. Amikor a fény harcosa már ügyesen bánik a kardjával, ráébred, hogy felszerelése hiányos: be kell szereznie egy páncélzatot. El is indul, és meghallgatja az árusok ajánlatait. -Öltse magára a magány mellvértjét- mondja az egyik. -Használja a cinizmus pajzsát- mondja a másik.
-Az a legjobb páncélzat, ha nem keveredik bele semmibe -javasolja a harmadik. De a harcos egyikükre sem hallgat. Derűs szívvel megy haza, és magára ölti a hit elnyűhetetlen köpenyét. A hit elhárít minden csapást és kristálytiszta vízzé változtatja a mérget is.

 Ezt írja a Középkori Lovaggyűjtemény:

„Az Út lelke az igazság és a türelem segedelmével erősíti meg a Te Lelkedet. Ez a Lovag Útja: egyszerre könnyű és nehéz út, mert arra kényszerít, hogy tedd félre a haszontalan dolgokat és felületes barátságokat. Ezért olyan nehéz elindulni rajta.

Íme a Lovagság első tanítása: ki kell törölnöd életed könyvéből mindent, amit eddig beleírtál: a nyugtalanságot, a bizonytalanságot, a hazugságot.

A helyükre pedig írd be a BÁTORSÁG szót. Ha ezzel a szóval indulsz útnak, és Istennel maradsz, bárhová eljuthatsz.”

Paulo Coelho – A Fény harcosának a kézikönyve (részletek)

Források: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=345700892162550&set=a.339755802757059.77531.100001679273358&type=3&theater

https://www.facebook.com/aquariuskincsei/photos/a.110734542297506.6218.108539295850364/593392144031741/?type=3&theater

http://jakoskata.hu/kedvencek_/kedvenc_konyvek_idezetek/paulo_coelho_a_feny_harcosanak_kezikonyve_reszletek-c124.html

http://idezetek2.blogspot.hu/p/paulo-coelho-feny-harcosanak.html

http://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/a-feny-harcosanak-kezikonyve

 

Paulo Coelho:Az alkimista

 

,,A boldogság titka abban rejlik, hogyan lássuk a világ szépségét úgy, hogy közben ne feledkezzünk meg egy pillanatra sem a kanálban lévő két csepp olajról.”

 

,,Olyan vagyok, mint mindenki: úgy látom a dolgokat, ahogyan szeretném, hogy történjenek, nem úgy, ahogyan valójában történnek.”

 

,,Ha akarsz valamit, az egész Világmindenség összefog, hogy elérd.”

 

,,Ezek ismerős dolgok, és mégiscsak újak, mivel korábban nem vette észre őket, mert már hozzájuk volt szokva.”

 

,,Ne felejtsd el, hogy mindig tudnod kell, mit akarsz.”

 

,,Maktub azt jelenti ,,meg van írva.”

 

,,Sose mondj le az álmaidról -mondta neki az öreg király. -Kövesd a jeleket.”

 

,,Minél jobban közeledünk az álmunkhoz, Személyes történetünk annál inkább életünk igazi értelmévé válik.”

 

,,Tanultam a juhoktól és tanultam az üvegektől-gondolta.Tanulhatok a sivatagtól is.”

 

,,Mindenkinek megvan a maga módja arra, hogyan tanuljon meg valamit.”

 

,,Egyél, amikor itt az evés ideje. És menj, amikor ideje indulni…”

 

Feketébe öltözött nők férjes asszonyok.

Végül megjelent egy lány, aki nem feketében járt. Vállán korsót hozott, fejét fátyol borította, de arca nem volt elfedve. Santiago odalépett hozzá, hogy az alkimista iránt érdeklődjék.

Ekkor hirtelen úgy tűnt, hogy megtorpant az idő, és a fiú előtt mintha teljes valójában megjelent volna a Világlélek. Amikor megpillantotta a leány fekete szemét meg ajkát, amely félúton volt a mosoly és hallgatás közt, megértette a legfontosabb és legbölcsebb részét annak a nyelvnek, amelyet a világ beszél és a föld minden embere szívével megért. Ez a szerelem, olyasvalami, ami régebbi, mint maguk az emberek és a maga a sivatag, de ami mindig újból ugyanazzal az erővel jelenik meg, ha valahol két szempár, akárcsak itt, a kútnál, találkozik. Az ajkak végül a mosoly mellett döntöttek, s ez volt a jel, amelyet a fiú- bár nem tudott róla-olyan régóta, egész életében várt, és a juhoknál, a könyvben, az üvegek között meg a sivatag hallgatásában keresett.

Ez volt a világ igazi nyelve, amelynek nem volt szüksége semmiféle magyarázatra, mert a Mindenségnek nem kell magyarázat ahhoz, hogy folytassa útját a végtelen térben. Santiago ebben a pillanatban minden kétség nélkül megérezte, hogy életének asszonyával áll szemtől szemben, s a lány bizonyosan ugyanezt érezte egyetlen szó nélkül is. A fiú biztos volt ebben, mint bármiben a világon, még ha a szülei és nagyszülei azt állították is, hogy mielőtt megnősül, udvarolnia kell a lánynak, eljegyeznie őt, és pénznek is kell lennie. Ezt azok mondják, akik talán  soha nem ismerték az Egyetemes Nyelvet, mert mihelyt eljutunk hozzá, könnyedén megértjük, hogy mindig van a világon egy ember, aki a párjára vár, akár a sivatag, akár egy nagyváros közepén. Amikor pedig ezek az emberek találkoznak és tekintetük egymásra talál, minden múlt és jövő teljesen elveszíti jelentőségét, s csak az a pillanat és a hihetetlen bizonyosság létezik, hogy ugyanaz a Kéz írt meg mindent a nap alatt. A Kéz, amely felébreszti a Szerelmet, s amely mindenki számára, aki ebben a világban dolgozik, pihen és kincsét keresi, alkotott egy vele rokon lelket is. Másképpen az emberi nem álmainak semmi értelmük se lenne. ,,Makhub”-gondolta a fiú.”

 

,,Ha az ember szeret, még több értelme van mindennek.”

 

,,-Ha az ember igazán akar valamit, az egész Mindenség összefog, hogy képes legyen álmát valóra váltani…”

 

…a szerelem az embert sosem akadályozza meg abban, hogy végigjárja Személyes Történetét. Ha így történik, akkor az nem igazi szerelem…”

 

,,-Ne mondj semmit-szakította félbe Fátima.-Az ember azért szeret, mert szeret. Nem kell hozzá semmi indok.”

 

,,A sivatag ugyanolyan jól szolgálja a világ megértését, mint akármi más ezen a földön. Megértened sem kell: elég egy közönséges homokszem, és meglátod benne a Teremtés minden csodáját.”

 

,,Amivel még tisztában kell lenned: mielőtt az álom valóra válik, a Világlélek mindig úgy dönt, hogy ellenőriz mindent, amit az ember vándorútja során megtanult. Nem rossz szándékkal teszi ezt, hanem hogy az ember az álommal egyidejűleg elsajátítsa azokat a tudnivalókat, amelyeknek a birtokába jutott az álomhoz vezető útja során. Ez az a pont , amikor az emberek többsége föladja…Minden keresés a Kezdő Szerencséjével indul. És mindig a Hódító Próbatételével végződik..

Santiagónak eszébe jutott egy közmondás a szülőföldjéről. Úgy mondták, hogy mindig a virradat előtti óra a legsötétebb.”

 

,,Amikor előttünk a nagy kincs, sosem ismerjük föl. És tudod, miért? Mert az emberek nem hisznek a kincsekben.”

 

,,Aki a Személyes Történetét éli át, az mindent tud, amire szüksége van. Csupán egyvalami választhatja el az álmától: a kudarctól való félelem.”

 

,,Azt mondja nekem, az a legnagyobb baj, hogy eddig csak az ásványok és a növények értették meg, hogy minden egy. És ehhez nincs arra szükség, hogy a vas ugyanaz legyen, mint a réz, a réz pedig ugyanaz, mint az arany. Minden abban a bizonyos formájában pontosan teljesíti küldetését…”

 

,,-Többet kapok, mint amennyit a szívességemért érdemlek-jegyezte meg a szerzetes.

-Ilyet sose mondjon. Meghallja az élet, és a legközelebb kevesebbet ad.”