Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egészség - Betegség ellen 28

2018.03.20

Az energiavámpír megbetegíthet!! Mutatjuk, miről ismered fel és hogyan védekezhetsz ellene!!

Az energiavámpírok ugyanúgy néznek ki, mint Te vagy én… Akár egy családtag vagy a főnököd is lehet az.. A közös bennük, hogy teljesen lemerítenek Téged érzelmileg, amibe akár bele is betegedhetsz!!!

Ezért ne vedd félvállról! Elmondjuk, hogyan ismerd fel őket, és hogyan védekezz ellenük!

Az energiavámpírok folyamatosan keresik mások figyelmét, és előszeretettel rombolják szét mások nyugalmát, lelki békéjét úgy, hogy valamilyen mesterkélt módon magukra irányítják a figyelmet.

Az energiavámpírok szinte már rutinszerűen:

1. Szerepet játszanak;

2. Hárítják a felelősséget saját tetteikről és másokat hibáztatnak;

3. Bűntodatot keltenek benned;

4. Manipulálnak Téged;

5. Panaszkodnak és sajnáltatják magukat;

6. Pletykálnak, hazugságokat terjesztenek Rólad;

7. Önzően, egóból reagálnak minden helyzetre;

8. Ellentéteket, vitákat szítanak;

9. Szembesítés esetén letagadnak mindent ét és Téged, vagy valaki mást vádolnak!

Ha energiavámpír van a környezetedben, sajnos meg is betegíthet, megkeresítheti, vagy akár tönkreteheti a mindennapjaidat!!

Tudjuk, hogy a stressz és a lelki szenvedés végletes esetben akár meg is ölheti az embert..Ezért az energiavámpírok sok esetben (ha nem is szándékosan, de) gyilkosok!!!

Ezek a jelek azt mutatják, hogy egy energiavámpír élősködik rajtad:

1. Lemondasz a saját vágyaidról, igényeidről;

2. Elveszettnek érzed magad a világban;

3. Traumatikus események következnek be az életedben sorozatosan: baleset, szakítás, betegség, stb.

4. Erőtlen, fáradékony vagy, fáj a fejed, idegesnek érzed magad;

5. Nincs szellemi és lelki erőd;

6. Kifogysz az ötletekből, kreatív energiákból;

7. Egyre több energiavámpír vesz körül;

8. Elveszted a saját személyiségedet, behódolsz az energiavámpír önző akaratának;

9. Már nem magad hozod a döntéseidet, ő irányít;

10. Félsz és bizonytalan vagy.

Két vagy több tünet fennállása esetén szinte biztos lehetsz abban, hogy valaki épp most csapolja le az energiádat…

Így védekezhetsz ellenük:

1. Jelöld ki a határaidat, és tudj nemet mondani!!! Ez nagyon fontos, nem lehet elégszer ismételni!!

2. Kerüld a negatív, drámát keltő személyeket. Tarts velük fizikai távolságot is!!! Szakítsd meg velük a kapcsolatot!

3. Maradj pozitív, ne engedd kibillenteni magad!! Ne foglalkozz a drámáikkal!

4. Légy együttérző, legtöbbször nincsenek tisztában azzal, hogy mit tesznek! 

A legfontosabb: emlékezz arra, hogy az energiavámpírok is emberek, akik életük egy negatív szakaszát élik.

Ne félj tőlük!

Az életed, az egészséged, az energiád a Tiéd,

és senki nem veheti el tőled, ha nem hagyod!!!

Forrás: http://tudnodkell.info/mirol-ismered-fel-a-mergezo-megbetegito-energiavampirokat-es-hogyan-vedekezhetsz-ellenuk

 

 

 

Hogyan ismerhető fel az energiavámpír?

Posted on 2012/02/19 by Giotti in Lélektár -

Látszólag átlagosnak tűnő emberek, akikkel nap, mint nap találkozunk, akár a szomszéd, munkatárs vagy a múltból felbukkanó rég nem látott ismerős. Nincs kiélezett foguk, hátborzongató tekintetük, sem energiaszívó sci-fi készülékük, mégis gyakran áldozatul esünk nekik.

Testünk folyamatos kapcsolatban van a külvilággal, minden pillanatban ez a kapcsolat dinamikusan változik és fizikai, energetikai, biológiai csere történik körülöttünk.

Gondolataink, érzéseink és életenergiánk nemcsak a testbe-elmébe zártan léteznek,

hanem a testet körülvevő energia térben is jelen vannak.

Normál körülmények között az energia is szabad áramlást mutat a magasabb koncentrációjú terektől a kevésbé energia dús terek fele.

Energetikai terünket elsősorban gondolataink és érzéseink határozzák meg,

amikkel azonosulunk.

A pozitív érzésekkel és gondolatokkal való azonosulás

erős energiateret hoz létre, míg a negatív érzések és gondolatok gyengítik ezt a teret.

Az emberi test fizikai és energetikai szempontból is egyensúlyra törekszik.

A test, saját önszabályzó mechanizmusai által fenntartja a vérnyomás, vércukor, hormonok szintjét .De erre törekszik a test energetikai része is.

Legtöbbször az energia vámpírok akaratuk ellenére szívják le mások energiáját és tudattalanul teszik ezt kielégítve saját energetikai szükségletüket.

Bernstein használta az “érzelmi vámpír” kifejezést olyan személyekre,

akik különböző személyiség zavarokban szenvednek és gyakran érzelmi energiát csapolnak le másoktól.

Ezen személyek boldogtalanok, reménytelenek, gyakran depressziósak, tele vannak félelemmel, szorongással és előítéletekkel. Gyakran stresszes körülmények között dolgoznak és Ők is lehetnek más energia vámpírok áldozatai.

Honnan ismerhetőek fel

  • Figyelmen kívül hagyják a személyi szférát. Betolakodnak és valósággal “bebújnak a bőröd alá”.
  • Egocentrikusak – állandóan magukról beszélnek.
  • Drámáznak, az élet eseményeket felnagyítják. Bolhából elefántot csinálnak.
  • Folyamatosan panaszkodnak, állandóan kritizálnak másokat.
  • Nem veszik figyelembe mások igényeit, nem hallgatnak meg másokat.

Az áldozatok gyakran olyan személyek, akik gyengébb akaraterővel rendelkeznek, szugesztibilisek, befolyásolhatók.

Ha egy találkozás után energiahiány, kimerültség, fejfájás, vitalitás csökkenése, pesszimista hangulat kerít hatalmába akkor nagy valószínűséggel áldozatul estél egy energia vámpírnak.

Hogyan védekezz:

  • Igyekezz minimális időt tölteni velük.

             Légyél határozott és kategorikus.

  • Maradj nyugodt és ne azonosulj az Ő negatív energiájukkal.

               Ha befolyásolható vagy és átveszed félelmeiket vagy azonosulsz frusztrációjukkal máris lecsapoltak.

  • Fókuszálj saját igényeidre.

            Ne próbáld jótanácsokkal ellátni és megváltoztatni Őket, nekik nincs önreflexiójuk.

  • Kerüld a zárt tereket és a hosszan tartó szemkontaktust velük.

          Az energia tér ilyen módon könnyebben lemeríthető.

  • Határozd meg energia teredet, amelyen belül nem engeded az ilyen embereket.
  • Legyél tudatában pozitív érzéseidnek, gondolataidnak és fókuszálj saját erőforrásaidra.
  • Egyes pszichológiai terápiák (imaginatív terápia, hipnózis), vagy spirituális gyakorlatok segíthetnek megőrizni érzelmi világod és életenergiád stabilitását.

Ha következő alkalommal egy energia vámpírral találkozol fokhagyma helyett

használd a józan eszed és önérvényesítésed,

legyél tudatában belső pozitív erőforrásaidnak,

végy egy mély levegőt,

képzelj magad köré egy fényes védő energiaburkot

és egy kedves benső mosollyal tudasd velük ez nem az a nap amikor áldozatul esel nekik.

Forrás: http://filantropikum.com/hogyan-ismerheto-fel-az-energiavampir/

 

 

Energiavámpírok és típusaik - Honnan ismerheted fel őket?

Mindenhol ott vannak. Lehet egy idegesítő szomszéd, egy rád akaszkodó ismerős, akinek te vagy a lelki szemetese. Ismerd fel, és kerüld el őket!

  • Magdus Erna 2009.07.03.

Az energiavámpír fogalma egyre elterjedtebb az ezoterikus irodalomban: ezek az emberek nem Drakula gróf rokonai, és nem is a Penge vagy az Interjú a vámpírral című filmből ugrottak elő. A legendákból ismert társaikhoz képest nem vérrel, hanem mások energiáival, jókedvével táplálkoznak.

Tudatosan, de legtöbbször tudat alatt, olyan helyzeteket teremtenek, mely során a te életerődből merítenek.

Erre azért van szükségük, mert az övék jelentősen megcsappant, tele vannak negatív érzésekkel.

Ezek az emberek sok problémával küzdenek,

de ahelyett, hogy magukba néznének, a világot tekintik minden gondjuk okozójának, és csak másokban látják a megmentőt, akinek pátyolgatásával, vagy azzal, hogy őt is szenvedni látják, ideiglenesen energetizálva érzik magukat.

Vámpírka

Biztos neked is van olyan barátod,

akivel ha találkozol,

mindig optimizmust, erőt sugároz,

és ha vele vagy, te is szebbnek látod a világot.

Az energiavámpírok pont az ellentéteik:

ha beszélgettek, ürességet és bágyadtságot érzel, rosszkedvűvé és ingerlékennyé válsz a találkozás után.

 Sokszor megtörténhet régi barátságokban is, hogy egy idő után teherré válik a másik, sőt, egy lángoló szerelemként induló kapcsolatban is érezheted, hogy párod megfojt a problémáival.

Természetesen nem minden segítségre szoruló vagy hullámvölgyben lévő barát számító, energiacsapoló, de azokkal vigyáznod kell, akiknél ez állandósult jellemző. Hogy felismerhesd, van-e a környezetedben ilyen, olvasd el a következő jellemzéseket.

Trompf mester

Bármit mondasz, legyen az negatív vagy pozitív, ő mindig nagyobbat mond. Neki a szakítás jobban és hosszabban fáj, mert ugye az ő kapcsolatuk más volt, mint az átlagé, viszont ha valami eredményedről mesélsz, az semmi az övéhez képest.

Ha azt mondod, süt a nap, szerinte ez biztos hülyeség, hiszen ő látta a tévében, hogy már az Északi-sarkon gyülekeznek a felhők, és nemsokára ideérnek, tehát neked rossz a megítélő képességed.

Saját kisebbségi érzését próbálja csökkenteni azzal, hogy a saját szintjére kényszerít másokat.

Szerencsétlenke

Ha mesél magáról, abban folyton a mártír és szenvedő szerepében tűnik fel.

Ő az, akit az esőben mindig felcsap az autó, magára önti a kávét, de minden egyes kudarca mások miatt van.

Soha semmivel nem elégedett, a pesszimizmus szó mellett a szótárban valószínűleg az ő nevét találod.

Környezetében tapintatból nem mersz jó dolgokat mondani, inkább te is előbányászod az odavágó, együtt érző, téged is elszomorító történeteket.

Lelki szemetesláda

Néhány embernek, bár csak a vonaton vagy a munkahelyi menzán ülnek le melléd, öt perc múlva ismered az egész életét - a szülei frusztrációkkal teli házasságáról, melynek bátyja, aki egyébként koraszülött volt, az oka, és hogy számukra bizonyítson, öt szakmája van, de még keresi a helyét típusú történetekkel fáraszt. De sokszor alakulnak át barátságok is ebbe az állapotba: lehetetlen időpontokban hív fel zokogva, hogy a párja nem azt az inget vette fel a partira, amit most vett neki, és kéri, te is szapuld a pasit, majd két hónapig semmi hír, hiszen minden rendben köztük. Vagy mindig csak akkor keres meg, ha valami segítség kell neki, de egy kedves hogy vagy akkor se hagyná el a száját.

Álbarátok

Feltűnően szívélyes és kedves addig, amíg rá nem jön, milyen célokra használhat fel téged. Az őszintének tettetett beszélgetések során megkeresi gyenge pontjaidat, és amikor például társaságban vagy munkahelyi ebéden te vagy a középpontban helyette, jól hátadba döfi a kést, hogy mindenki röhögjön, vagy összesúgjon a hátad mögött. Majd elnézést kér, hogy nem gondolta komolyan, és minden kezdődik elölről. Vagy csak akkor beszélget veled, amikor csak te vagy ott, ha vannak ott mások, akiknek barátságát előnyösebbnek tartja, téged észre se vesz. Folyamatosan viccelődik, magára irányítja a figyelmet, és abban leli örömét, minél több emberről tudja elmondani, hogy ismeri, és annyira jó barátok.

Fokhagyma és szenteltvíz helyett: megoldások vámpírok ellen

  • Könnyebb mondani, mint megtenni, de ne vegyél róla tudomást!

        Ne figyelj rá, ne vedd fel a telefont, udvariasan, de utasítsd el közeledését!

  • Ha fontos számodra, beszéld meg vele érzéseidet.

        Persze nem úgy, hogy közlöd vele vámpírságát, hanem onnan közelítsd meg, hogy miért van rossz kedve, miért viselkedik így, és hogy neked ez rosszul esik.

        Az energiacsapolók könnyen magányosak maradhatnak. Ha érzel magadban egy kicsi empátiát, akkor próbálj segíteni ezzel a problémával küzdő embernek.

  • Ha muszáj vele egy térben maradnod, gondolj magad köré egy burkot!

        Egy pajzsot, amiről leperegnek a negatívumok, és nem sérül meg a lelked. Semmiképp ne állj közel hozzá, mindig tartsd a két lépés távolságot.

  • Vágj vissza humorosan, vagy fordítsd magad javára a helyzetet.

   Mivel az energiavámpírok akkor támadnak, amikor nem számítasz rá,

        ez nem könnyű, de ne hagyd, hogy elérje célját, azt, hogy rosszul érezd magad.

Mit tegyél, ha magadra ismertél a jellemzőkben?

Ha mostanában úgy érzed, hogy barátaid elmaradoznak mellőled, kevesebbet hívnak fel, vagy ha folyamatos vágyat érzel, hogy másokra zúdítsd a problémáidat, esetleg gonoszkodj olyan emberekkel, akiket alapvetően kedvelsz, akkor lehet, hogy benned is él a vámpír. Ne ess kétségbe, inkább próbáld nyugodtan végiggondolni a másokkal való kapcsolatodat. Legyél őszinte, és válaszold meg magadban a következő kérdéseket.

  • Miért vagy rosszindulatú másokkal?
  • Kiket cikizel? Miért vagy rájuk féltékeny, milyen tulajdonságuk van meg, ami neked hiányzik?
  • Miért esik jól siránkoznod? Biztos, hogy mindig az élet borús oldalán vagy?
  • Mondd el problémádat egy hozzád közel álló személynek. Ne hisztizz, hallgasd végig kritikáját, és tanulj belőle!
  • Keresd meg a probléma gyökerét: mi az, amivel nem tudsz megküzdeni, mi az, ami boldogtalanná tett téged. Ha szükséges, fordulj szakemberhez vagy keress pszichodráma csoportot.
  • Találj magadnak egy olyan hobbit, elfoglaltságot, ami valós energiával tölt fel. Egy olyan dolgot, amiben biztosan sikereket érsz el, persze magadhoz és nem másokhoz viszonyítva!

Forrás: https://femina.hu/ezo/energiavampir_jellem/

 

Így ismerheted fel az energiavámpírokat

Life.hu 2014.05.24. 14:00

Szinte biztos, hogy a te közeledben is vannak olyanok, akik pillanatok alatt meg tudják csapolni az energiádat.

Az energiavámpír kifejezés persze lehet túlzás, de arra mindenképp alkalmas,

hogy erőteljesen irányítsa a figyelmet azokra, akik gyengítenek téged.

Tudjuk, hogy az emberi szervezet folyamatos kapcsolatban áll a környezettel fizikai, biológiai és energetikai szempontból is. Ám kapcsolatban áll a többi emberrel is, akikkel egyféle energetikai „cserebere” zajlik.

Egészséges esetben a szervezet önszabályozó mechanizmusa képes egyensúlyra törekedni a felek között (és szervezeten belül is), sőt arra is képes, hogy megvédje a szervezet számára szükséges energiát.

Néhányan azonban képesek áttörni a védőbástyát,

mert vagy megtalálják a gyengeségeinket, vagy ügyes manipulációjuk hatására önként nyitunk kaput nekik.

Az energiaáramlás viszonylag egyszerű folyamat.

Energetikai terünket azok a gondolatok és érzések határozzák meg,

amelyek számunkra szimpatikusak,

amelyek közel állnak hozzánk,

amellyel azonosulni tudunk.

A pozitív érzések erősítik a teret, a negatív gondolatok gyengítik azt.

Az energiavámpírok sokszor öntudatlanul csapolják meg mások életenergiáit, ám az biztos, hogy csalhatatlan érzékkel választják ki áldozataikat.

És nem csak a náluk energetikai szempontból erősebb, „gazdagabb” személyek csábítóak, azok is, akik hasonló szinten mozognak, hiszen hozzájuk könnyebb közel kerülni, könnyebb becserkészni őket.

Áldozatnak tűnik- és néha áldozat is

Az energiavámpírok jó része azzal fordítja maga felé mások figyelmét, hogy az áldozat szerepét játssza. Nehéz sorsa van (vagy volt), ám életeseményeit felnagyítja, komorabbnak, fenyegetőbbnek, szomorúbbnak írja le a vele történteket. Ezzel ébreszt szimpátiát és érdeklődést személye iránt.

Néha valóban áldozat, és valóban elesett, ám más, szintén nehéz élethelyzetben lévő emberhez képest önmaga energiaforrásait nem működteti,

csakis másoktól vár figyelmet, érdeklődést, megoldást.

A kommunikáció nagyon fontos eszköz a kezében, ám ez soha nem kölcsönös.

Megoszt, ám be nem fogad.

Ő maga nem mutat érdeklődést beszélgetőpartnere sorsa iránt.

Nem mutat jó szándékot sem, nem érez együtt, nem segít.

Miközben a másik érzelmeit gátlástalanul manipulálja és persze gátlástalanul lopja is,

minden további nélkül kritizál és szapul másokat, akik – jellemzően- a ő vesztére törnek.

Sokszor panaszkodnak arra, hogy mások hibájából csupa kudarc az életük, mások vetettek gáncsot nekik, és tengernyi szenvedésük csakis mások rosszindulatának köszönhető.

Ha levegő után kapkod a lelked

Ha azt érzed, a környezetedből valaki folyton téged használ arra, hogy panaszáradatát rád zúdítsa, ha a vele való találkozás után úgy érzed, mintha egy félmaratont futottál volna le, ha „levegő” után kapkod a lelked, és érzed, valami nagyon nem jó dolog történt veled,

akkor legközelebb légy nagyon határozott.

Mindegy, mire hivatkozol: munkára, kevés időre, vagy arra, hogy fáj a fejed, egyszerűen tartsd távol magadtól.

Nem kell tartani semmilyen következménytől, ezek az emberek rendszerint nagyon gyorsan találnak maguknak más „célszemélyt”, akit ugyanolyan közönnyel fognak energetikai és érzelmi fronton „megcsapolni”, ahogy azt addig veled tették.

Forrás: http://www.life.hu/horoszkop/20140524-az-energiavampirokat-nehez-tavoltartani-magunktol-de-nem-lehetetlen.html

 

 

5 tuti tipp az energiavámpírok ellen!

Vannak emberek, akik mellett úgy érzed állandóan fáradt vagy?

Miután találkoztál velük rosszkedvű és letört leszel? Ők az energiavámpírok.

Védekezz ellenük!

Sokan azt gondolják, nem találkoztak még energiavámpírral, de ha megismered a jeleket rájöhetsz, hogy nem is olyan ritka az ilyen ember.

Az energiavámpír nem különösen rosszindulatú ember,

csak éppen negatív gondolkodásával, állandó drámázásával, vagy azzal, hogy elvárja, hogy mindenki mindig rá figyeljen,

szinte kiszívja belőled az összes energiát.

Az ilyen emberel való találkozás után, úgy érzed,

szinte kifacsartak, fáradt vagy és kedvetlen és szinte erőd sincs semmihez.

Az ilyen ember, ha problémával szembesül, kétségbeesik, elmerül az önsajnálatban és hisztizni kezd,

ahelyett, hogy nekiállna megoldásokat keresni.

Gyakran okolja a körülményeket gondjaiért, és magát áldozatként mutatják be.

Folyamatosan panaszkodik, ahelyett, hogy megpróbálná megkeresni a rossz események okát vagy magyarázatát.

Ha esetleg megpróbálod valami pozitív témára terelni a beszélgetést, ők akkor is visszatérnek panaszáradatukhoz.

Fontos tudni, a negatív emberek nem azonosak az állandóan kritizáló emberekkel, akikkel szintén nem kellemes találkozni, de az energiavámpírok nem akarnak rosszat senkinek, egyszerűen utálják a saját életüket és irigykednek a másokéra.

Miért vesznek el tőlünk energiát?

A pozitív emberek közelében jó lenni,

szinte érzed azt a melegséget, jóságot és szeretetet, ami belőlük árad – mellettük jókedvű és energikus leszel.

Szakértők szerint,

minden embere korlátlanul hozzájuthat az univerzum energiáihoz,

ám az energiavámpírok képtelenek erre,

mert negatív gondolkodásukkal blokkolták a forrást,

és így embertársaiktól próbálnak energiához jutni.

Ilyenkor a legrosszabb, amit tehetsz, hogy energiát adsz nekik azzal,

hogy sajnálod őket vagy megpróbálod helyettük megoldani a problémáikat.

Hogyan védekezz ellenük?

1. Próbáld elkerülni az energiavámpírokat!

2. Amennyiben elkerülhetetlen a találkozás, korlátozd a velük eltöltött időt. Mondd például azt, hogy most csak 10 percem van!

3. Ne próbálj meg segíteni nekik, ne adj tanácsot és ne sajnáld őket.

4. Próbáld elkerülni a szemkontaktust!

5. Állj ki magadért és ragaszkodj határaidhoz

         és igyekezz pozitív maradni!

Maradj pozitív!

A negatív energia legnagyobb ellensége az optimizmus.

Minél pozitívabb vagy, minél magasabb a rezgésszinted,

annál több jó esemény történik veled,

és észre fogod venni, az energiavámpírok is elkerülnek. Hogyan csináld? Például légy hálás az életedért! Kattints ide és tudd meg, hogyan!

Hogyan segíts rajtuk?

Mondj áldást!

„Az áldás a mentális energia legtisztább, legfinomabb formája, az univerzum egyik leghatalmasabb ereje, az isteni szeretet mozgósítója"mondja ezoterikus szakértőnk, Diósy Katalin. –

„Megáldani, annyit jelent, hogy valami, vagy valaki számára jót kívánunk.

Szeretetet, gyógyulást, vagy bármilyen pozitív energiát küldhetünk neki. Kérhetünk számára Isteni támogatást, vezettetést, hogy ennek segítségével az illető megoldja élete aktuális problémáját."

Forrás: http://www.blikk.hu/eletmod/5-tuti-tipp-az-energiavampirok-ellen/62bfvwg

 

 

Érzelmi Kapcsolatok Klinikája

Szerelem, házasság, család, barátság, mind mind érzelmi kapcsolatok.

Amikor a boldog érzelmi kapcsolat valamiért felborul, az "Érzelmi Kapcsolatok Klinikája" segít helyre billenteni. Manipulációk, Féltékenység, Irigység, Rivalizálás, Helytelen énkép, Hamisság, Hazugság, Bűnbak keresés, Anyagi ügyek kezelése, Indulat kezelési problémák...ect. - melyekre megoldást segítenek keresni a Klinika szakemberei.

Örülünk, hogy megtaláltad ezt az oldalt, üdvözlünk!

Számtalanszor tapasztaltad már, hogy

amikor nagyon szeretünk valakit, elgyengülünk.

Átadjuk magunkat a szeretett személynek, az érzelmeinknek, így kiszolgáltatottak leszünk, akár - megalázhatóak.

Olykor ha elhagynak, kihasználnak érzelmileg vagy anyagilag, ilyenkor még vesztesek is.

Egy szerelemben mindig az veszít többet, aki jobban képes szeretni.

A közönyös, akinek egy kapcsolat nem "vérre megy", erősebbnek tűnik... Azért is félünk szeretni, mert odaadóvá válunk, kiszolgáltatottá. Mondjuk ki: gyengévé... . És, mivel a szerelem ritkán izzik mindkettőnkben egyenlő hőfokon, mindig annak a nehezebb, aki jobban szeret. Még akkor is, ha intenzívebb boldogságot él át, mint a másik.

Mert utána a hiánytól, ő lesz a boldogtalanabb.

Ezért segítünk a kiszolgáltatott érzelmi helyzetbe kerülőknek, vissza hozni, helyre rakni, beforrasztani, meg- gyógyítani az elszenvedett sebeket.


SAJNOS ELSŐKÉNT KELL EMLÍTENÜNK A FÉLTÉKENYSÉGET!

Első lépésben értsük meg a jelenséget!

A féltékenység érzésében nagy szerepet játszik a rivalizálás, és az irigység.

Ha különösen gyötrő irigység kínoz bennünket, a hátterében nagy valószínűséggel kisgyermekkori csalódás vagy elkényeztetés áll. Az irigységet az a csalódás táplálja bennünk, hogy nem vagyunk egyformák, nem mindig az történik, amit szeretnénk, és nem kaphatunk meg mindent, amit csak akarunk.

A féltékenység titokzatos indulat, már-már beteges sértődöttség, amely abból fakad, hogy nem mi vagyunk az egyetlen és kizárólagos személy a másik életében és nem vagyunk képesek teljes egészében betölteni a másik ember lelkét.

Gondoljunk arra is, hogy az irigység, vetélkedés, féltékenység olyan érzelem, amely a szülő-gyermek viszonyban és a testvérkapcsolatban gyökerezik, vagy amelyet rossz emlékű párkapcsolatainkban éltünk át.

Ezek a tapasztalatok határozzák meg

milyen mértékben és formában jelenik meg későbbi kapcsolatainkban az irigység és a féltékenység.

A felnőttek kóros féltékenysége annak a korábbi lelki sérülésnek a következménye, amit akkor szenvedtünk el, amikor úgy éreztük elveszítünk valamit, vagy valakit, amire kizárólagos jogot formáltunk.

Készítsük el lelki önéletrajzunkat és azonosítsuk a féltékenység személyes okait élettörténetünkben!

Akkor hajlunk leginkább a féltékenységre, ha magunkat vajmi kevéssé tudjuk szeretni, csupán mások vonzalma vagy elismerése jelenti számunkra, hogy szeretetreméltóak vagyunk.

Az elhagyástól való félelmünket az is táplálja, hogy az elutasítás számunkra azt jelenti, nem vagyunk elég jók, így meginog az önértékelésünk.

Az irigység és kételyeink fontos jelzések. Arra hívják fel a figyelmünket, hogy nem vagyunk jóban magunkkal, sőt ideje elgondolkodnunk azon is, van-e valami, amivel kapcsolatban többet hozhatunk ki magunkból.

Azért irigykedünk barátnőnkre és másokra, mert bennünk is megvan az irigyelt tulajdonság, csak lappangó állapotban? Vagy kevesebbet hoztunk ki az életünkből, mint a bennünk rejlő lehetőség?

A különbözőség azért fontos számunkra, mivel ez jelenti az individuáció táptalaját, ugyanakkor ez ad okot arra is, hogy irigykedjünk és vetélkedni kezdjünk másokkal.

Az individuáció szakaszai egyben olyan időszakok, amikor felfokozódik bennünk az irigység, a rivalizálás, mint sürgető individuációs késztetés.

Jól tesszük, ha elfogadjuk a kihívást.

Az irigység a fejlődés útjára vezethet bennünket,

használhatjuk hajtóerejét, és erőt meríthetünk ahhoz,

hogy kihozzuk magunkból nem megélt tehetségünket és lehetőségeinket. A fejlődés útján megtapasztalhatjuk, hogy képesek vagyunk elfogadni határainkat és végességünket, olyannak szeretjük magunkat, amilyenek vagyunk, és hálásak tudunk lenni azért, hogy bizonyos dolgokban, van, aki többet tesz nálunk.

Aki józanul képes beszélni saját irigységéről és féltékeny érzelmeiről, sőt barátaival is képes megosztani érzéseit,

máris megtette az első lépést az irigység produktív kezelése felé.

A gyötrő irigység a barátnők kapcsolatát is tönkreteheti, pedig

a jó barátnő olyan kincs, ami kiemelt szerepet játszik személyes fejlődésünkben.

A barátnői kapcsolat többek között lehetőséget kínál arra is, hogy a két ember felnőjön egymáshoz és képesek legyenek megmutatni egymásnak erős oldalukat is,

amivel inspirálóan hatnak a másikra.

Ha lehetőségünk van „mi érzést” átélni az irigyelt személlyel, és közös célokért együtt lelkesedni vele, önmegvalósításunk szárnyakra kap.

Átélhetjük, hogy a különbözőség konstruktívan táplálja önbecsülésünket és a másik erős oldala erőforrásként szolgál a számunkra.

Két ember játékos kihívása ösztönzően hat a felekre, azonban ne feledjük, hogy

a konstruktív rivalizálás csupán akkor lehetséges,

ha senki sem akar első hegedűs lenni.

ETS.
Ajánlott irodalom: Verena Kast: A jó barátnő - Mi fűzi össze és mi tartja életben a nők barátságát?, Park Kiadó, 2000


A MÁSIK GYAKORI PROBLÉMA A KAPCSOLATOKBAN A MANIPULÁCIÓ.

Érzelmi kirívó esetben anyagi zsarolás valamelyik félről.

A manipulátor az együttműködés és lelkiismeret kérdéseiben bizony sötétségben tapogatózik. Lássuk, miről ismerjük fel a báránybőrbe bújt farkast!

A manipulátor a legváltozatosabb módon igyekszik kontrollt gyakorolni kiszemelt áldozata felett. Egyetlen célja saját győztes pozíciójának biztosítása. A számára frusztráló helyzetet domináns viselkedéssel hárítja, aminek kapcsolatai látják kárát. Azt akarja elérni, hogy a másik sajátjaként fogadja el gondolatait és nem tűr ellentmondást. Ha kell a megfélemlítés vagy a rosszindulatú hízelgés taktikájával él.

A manipulátor ritkán ad egyenes választ, kifogásokkal mentegeti bántó cselekedeteit, igyekszik bűntudatot kelteni és meghátrálásra kényszeríteni a másik felet.

Kihasználja, hogy partnere nem látja világosan saját érdekviszonyait és közös érdekként tünteti fel saját szükségleteit és ravaszul együttműködési szándéknak álcázza önös céljait.

Ha partnere szembesíti elfogadhatatlan viselkedésével,

el tudja érni, hogy a végén a másik fél kezd mentegetőzni vagy védekezni.

Képes azt a látszatot kelteni, hogy szenved és gondoskodásból teszi, amit tesz és csupán védekezésből kénytelen kellemetlenségeket elkövetni a másikkal szemben.

Elaltatja a másik fél gyanúját, és a másik sokszor észre sem veszi, hogy valójában kihasználja őt és erőszakoskodik vele.

A szeretet megvonásával fenyeget és partnere saját magával kapcsolatos érzéseivel operál, igyekszik megtalálni a gyenge pontot, amivel térdre kényszerítheti áldozatát.

Hiányzik belőle a viselkedése miatti szorongás vagy aggodalom, lelkiismerete alulfejlett, bűntudat és szégyen átérzésére kevésbé képes.

Viselkedése mögött hibás gondolkodási sémák és attitűdök húzódnak meg,

sokszor szó sincs korábbi traumák miatti sérülésről.

Bizonyos esetekben jellembeli torzulásokkal állunk szemben, amit a viselkedés következetes átalakításával lehet orvosolni, ha az illető motivált a változásra.

A manipulátor tipikus taktikái::

  • banalizálás: elhitetik, hogy semmi rossz nincs abban, hogy olyanok, amilyenek.
  • figyelemelterelés: kitér, összezavar, témát vált, nem ad egyenes választ vagy nem a kérdésre válaszol.
  • racionalizálás: hihető kifogás az agresszor helytelen vagy ártalmas viselkedésére.
  • áldozatszerep: úgy állítja be a helyzetet, mintha a körülmények és mások viselkedésének az áldozata lenne.
  • szolgaszerep: hátsó szándékukat nemes célként állítják be.
  • hízelgés: kedvességgel, dicsérettel, hízelgéssel vagy nyílt támogatással elérik, hogy a másik személy megnyíljon, a bizalmába fogadja és hűséges legyen hozzá.
  • bűnbakkeresés: az agresszív viselkedés oka mindig valaki más.

    ETS.

    Ajánlott irodalom: Dr. George Simon: Báránybőrben - A nyílt agressziótól a manipulációig, Háttér Kiadó, 2009

 

 

Indulat kezelés: Erőszakmentes kommunikáció

Ön becsülés helyreállítás: Tudd, ki vagy valójában, reálisan.

Kapcsolat helyreállítás - mit veszítesz, mit nyersz ismerd meg, mielőtt megteszed.

Elbeszélgetések személyesen külön - külön, majd együtt a kapcsolat másik szereplőjével.

Szükség esetén: Konfliktus kezelési, Féltékenység kezelési-, Indulatkezelési- Tréning

 

Bármilyen konfliktus okozta is dühkitörését, törekedjen arra, hogy biztonságos keretek között vezesse le indulatait és ne ártson vele másoknak.

Tudatosítsa magában, hogy a harag nem jó tanácsadó,

amit most érez, és ahogy most gondolkodik,

olyan cselekvésre készteti, amit később megbánhat.

 

Az átélt indulatot címkézze nyugtalanságnak, izgatottságnak

és váljon az átélt érzelmi állapot tudatos megfigyelőjévé! Hogyan? Lássuk!


Lehetőleg vonuljon vissza semleges közegbe, ahol biztonságos körülmények között levezetheti indulatait.

Olyan érzelmi állapotban van jelenleg, amely nem alkalmas a racionális gondolkodásra.

Most az a legfontosabb, hogy ezt a felfokozott állapotot elcsendesítse, és ismét higgadt legyen.

Ha teheti, beszélje meg párjával, családtagjaival vagy barátaival, hogy ha feldühödik és ez az állapot kezelhetetlenné válik az ön számára, mindketten törekedjenek arra, hogy kilépjenek a helyzetből.

A vita csak olaj a tűzre és nem hoz megoldást. Ami a dühét okozta jogos, ám az éremnek mindig két oldala van, amit később majd alaposabban is meg kell vizsgálnia.


Végezzen légzésmeditációt, figyelmét összpontosítsa a hasi légzésre.

Kövesse a légzés áramlását a gyomor és a köldöktájék területén.

Öt-tíz lélegzetvétel segít a paraszimpatikus idegrendszer aktiválásában, ami a vészhelyzetre hangolt szervezetet fokozatosan megnyugtatja.


Ne fojtsa el indulatait!

Koncentráljon a dühös érzelemre, ám arra figyeljen, hogy az érzések diktálta cselekvésnek ne engedelmeskedjen.

Képzelje el, hogy az indulat egy hatalmas felhő vagy tűzrakás, amely egyre hatalmasabb és hatalmasabb.

Ahogy megtelik a hasi terület levegővel, engedje, hogy érzései egyre szabadabban áramoljanak. Képzelje el a tomboló dühöt tornádó formájában, ami dühösen pusztít maga körül. Engedje szabadjára a képzeletét, lásson maga előtt villámlást, mennydörgést, vihart!


A képzeleti képek helyett, ha van rá lehetősége, a mozgást is választhatja, sőt segíthet a rajzolás is. Legyen kreatív!

Fejezze ki érzéseit táncban! Folytassa ezt mindaddig, amíg az indulat ereje magától csillapodni kezd, fokozatosan feloldódik, majd megszűnik!


Miközben csillapodnak indulatai, tudatosítsa, hogy a harag nem azonos önnel!

Ossza ketté a haragot és a tudatos figyelmet.

Azonosuljon a tudatos figyelemmel!

A rendszeres meditáció könnyebbé teszi az érzések megfigyelését, ami segít abban, hogy egyre kevésbé ragadják el az indulat örvényei.

Ennek segítségével tudatosabban és könnyebben veheti át az irányítást érzései felett.


Írja ki magából dühös érzéseit.

Semmit ne tartson vissza, mindent vessen papírra! Nem kell vigyáznia az óvatos megfogalmazásra, ne cenzúrázza sorait!

Az írás megtisztítja a dühöt,

szembesít az érzelmek mélységeivel, és teret ad annak a fájdalomnak és sértettségnek, amelyet hűvös fejjel végig tud majd gondolni.


A harag oltóvize az elfogadás.

Ha kapcsolati konfliktusról van szó,

a harag elismerése és a felé fordított figyelem megnyitja az utat a hátterében lévő fájdalom felé.

A harag okát kutatva feloldódik az érzelem is.

Tegye fel magának a kérdést:

- Mi okoz csalódottságot?

- Mi szomorít el?

- Mi okoz fájdalmat?

Legyen együttérző és elfogadó saját dühével szemben.

Tudatosítsa és fogalmazza meg valódi szükségleteit!

Ez önmagában gyógyító folyamatot indít el és legközelebb segít a hevesen jelentkező indulatok megszelídítésében.


Eddig az Ön oldaláról esett szó, ahhoz azonban, hogy a kialakult kapcsolati konfliktust meg tudja oldani,

és ha lehetséges, megelőzze, hogy legközelebb elragadják az indulatok,

szükség van arra, hogy megvizsgálja a másik oldalt is.

- Ki a másik?

- Mi játszódik le benne?

- Miért viselkedik úgy, ahogy viselkedik?

Kezdeményezzen párbeszédet a másik féllel, és ha szükséges, oldja meg a konfliktust!

Tápláljon szeretet és megértést a másik irányába,

akivel kapcsolatban dühöt érez.

Képzelje el, milyen kiszolgáltatott, gyenge és sebezhető is lehet az illető.

Sportoljon rendszeresen, gyakoroljon jógát, relaxáljon vagy meditáljon.

A stresszkezelés segít levezetni a feszültséget, ami jótékonyan hozzájárul a heves indulatok megfékezéséhez.

Ne feledje!

A düh legfőbb funkciója a védekezés,

amelyet a félelem és a veszteség miatt érzett fájdalom táplál.

A sérülékenység ellenpontozására szolgál,

és akkor lehet csak egészséges és igazán erős,

ha szeretettel és bölcsességgel párosul. Ekkor önfeláldozássá, együttműködéssé és összpontosított figyelemmé változik.

ETS.

Forrás: Dr. William Defoore: Healing anger, e-book

Örülünk, hogy megtaláltad ezt az oldalt, üdvözlünk!

Forrás: https://www.facebook.com/pg/%C3%89rzelmi-Kapcsolatok-Klinik%C3%A1ja-162594193920249/about/?ref=page_internal

 

 

 

https://femina.hu/ezo/12_osi_talizman_arto_szandek_ellen/

 

Angyaltan - Kik ők és hogyan segítenek nekünk?

 

Tenyérjóslás! Mutasd a tenyered!

 

Segítünk! Tudd már az arcvonásokból, kivel állsz szemben!
Arcelemzés - Az arcodra van írva

 

 

 

Tedd jobbá az életed! 33 mentális gyakorlat

Tipp, Önbizalom

Hurrá, végre boldog vagyok!

Egyeseknek mindig minden sikerül, folyton az élet napos oldalán állnak.

Neked sem kell kimaradnod ebből!

Egyszerű, ám annál hatásosabb trükkjeink segítségével megtanulhatod, hogyan érheted ezt el.

1. Szeresd magad!

Ébreszd fel szunnyadó optimista éned!

Ennek legkönnyebb módja: mormolj mantrát, és meglátod, valóra válik az álmod.

Reggelente állj a tükör elé, és mondogasd:

„Én vagyok a legfontosabb saját magam számára. Mindenért, ami történik velem, én vagyok felelős.” Ismételd rendszeresen – beválik.

A nap folyamán minden feladatot könnyebben veszel majd,

és ha kell, végre nemet is tudsz mondani.

További fontos mantrák: „Minden sikerül, amit eltervezek”, „Klassz és határozott nő vagyok!”, „Szeretem magam!”

Néhány nap elteltével lazábbnak, kiegyensúlyozottabbnak és erősebbnek érzed majd magad.

2. Fedezd fel a spiritualitást!

Gondoskodj fényterápiával belső nyugalmadról:

  • helyezkedj el kényelmesen, dőlj hátra, és hunyd be a szemed.
  • Vegyél hosszan, mély levegőt, hatszor egymás után.
  • Képzeld el, ahogy egy ragyogó fénynyaláb kellemesen átmelegíti a fejed tetejét.
  • Élvezd, ahogy rásüt a mellkasodra és megmelegíti a szíved, végigpásztázza a karjaidat és a gerincoszlopodat.
  • Hagyd, hogy elérjen egészen a combjaidig.
  • Ugye milyen felemelően jó érzés, ahogy „átjárja” a tested?
  • Mindeközben gondold végig, mire vágysz (pl. nyugalmasabb élet, több szabadidő, egy megértő társ stb.),
  • és képzeld el, ahogy elönt a nyugalom.
  • Maradj így tíz percig,
  • és tudatosan élvezd, ahogy minden porcikád feltöltődik energiával. Garantáltan úgy érzed majd, hogy szinte eggyé váltál az univerzummal.

3. Jókedv – azonnal

Eláruljuk neked a rosszkedv elűzésének leggyorsabb módját:

állj egyenesen,

lélegezz mélyeket, és közben mosolyogj!

Amikor legközelebb hatalmába kerítene a mélabús hangulat,

próbáld ki a következő trükköt:

szoríts egy ceruzát a fogaid közé, maradj így legalább egy percig, hogy az izmok jelzéseket adhassanak az agyadnak – rögtön vidámabb leszel, és mosolyra húzódik a szád.

4. Blokkold a negatív hullámokat!

Mihelyt felbukkannak a rossz érzések,

figyelmeztesd magad, hogy ebből már elég.

Ha egyedül vagy,

csapd össze a tenyered, és kiáltsd hangosan: „Stop!”

Lazítsd el a vállad,

az állkapcsod

és a nyakad,

rázd meg a tested egy kicsit.

Sóhajts mélyeket,

 húzd ki magad – ez elűzi a negatív energiákat.

Fontos, hogy miután megálljt parancsoltál,

valamilyen pozitív dologra tereld a figyelmed.

Olyasmire, ami örömet szerez.

Segíteni fognak a „Sikerülni fog!” vagy az „Úgy vagyok jó, ahogy vagyok!” típusú önbizalom-növelő mondatok.

5. Lásd be hibáidat!

Sokan hajlamosak vagyunk arra, hogy ha valami nem sikerül,

rögtön másokban keressük a hibát,

ahelyett hogy magunkba néznénk és

mi próbálnánk meg változtatni vagy javítani a kialakult helyzeten.

A jövőben légy erősebb és vállalj felelősséget a tetteidért.

Minden akadály előtt

kérdezd meg magadtól,

  • mit tanulhatsz ebből,
  • hogyan fordíthatod hasznodra a történteket.

Lelked megtisztulásában segítségedre lesz az ún. „erőltetett menet”:

  • Állj egyenesen, bal lábaddal lépj előre, majd jobb karod lendítsd jó magasra.
  • Nézz felfelé, hunyd be a szemed, és nyújtózkodj, amíg csak bírsz.
  • Gondold végig, milyen hibát követtél el, mi az, amit helyre kell tenned.
  • Végy egy nagy levegőt, és koncentrálj arra, hogy megbocsáss magadnak.
  • Tartsd vissza a lélegzeted legalább tíz másodpercig, majd fújd ki.
  • Végezd el ezt a gyakorlatot a másik karoddal és lábaddal is.
  • Ismételd meg az egészet háromszor.

6. Tanuld meg elengedni a problémát!

Annak, ami a fejünkben jár, néha tényleg semmi köze a valósághoz.

Ha például félresikerül valami, hajlamosak vagyunk kedvezőtlenebb színben látni a világot.

Amikor megszólalnak a vészharangok, állítsd le őket.

Gondűző gyakorlat:

koncentrálj a problémára, és engedd szabadjára az érzéseidet.

Kérdezd meg magadtól:

Meg tudok válni ettől? Készen állok rá?

Szabad akarok lenni, vagy továbbra is hagyom, hogy lehúzzanak a sötét gondolatok?

Tedd fel magadnak annyiszor a kérdéseket,

amíg végül azt nem érzed, hogy megkönnyebbültél és elégedettebb lettél.

7. Legyél hálás!

Aki a kisebb dolgokat is képes értékelni,

sokkal boldogabb, optimistább és életvidámabb lesz.

Apró trükk, nagy hatás:

Esténként elalvás előtt sorolj fel öt dolgot, amiért hálát adhatsz aznap (pl. a kedves fickó, aki előreengedett a pénztárnál a sorban, a főnök dicsérete, a napsütéses idő).

Ismételd meg a gyakorlatot mindennap:

elégedettebben alszol majd el

és kiegyensúlyozottabban ébredsz másnap reggel.

8. Mindenki a maga szerencséjének kovácsa

Emlékezz vissza életed valamelyik boldog pillanatára (pl. amikor megismerkedtél a pároddal).

Amikor intenzíven feltörnek az emlékek, tégy valami szokatlant – fogd be az orrod, vagy húzd meg a füled – a lényeg, hogy valami olyan legyen, amit amúgy nem csinálsz.

Ismételd meg néhányszor, így a jövőben elég lesz pl. meghúzni a füled, és már el is áraszt az örömérzet!

9. Ontsd te is mások felé a szeretetet és a jóságot!

Egy buddhista bölcsesség szerint: „Aki szeretetet ad, az szeretetet és barátságot kap vissza!” Ezt könnyen kipróbálhatod.

Egy nyugalmas helyen hunyd be a szemed,

ismételgesd magadban a következő mondatokat:

Szeretnék biztonságban, gondtalanul és egészségesen élni. Szeretnék boldog lenni.

Bővítsd ki a kívánságok sorát vágyaidnak megfelelően, terjeszd ki a családtagjaidra és a barátaidra is.

Addig koncentrálj ezekre a vágyakra,

míg meg nem érzed

a lelkedet melengető szeretetet.

10. Ász hármas

Ezek a dolgok

garantáltan mindig és mindenhol beválnak rossz hangulat ellen.

Felszabadítóan ható gyakorlatok:

  • lélegezz mélyeket,
  • énekelj hangosan vagy
  • végezz intenzív mozgást.

Legjobb, ha legalább kettőt ezek közül egyszerre csinálsz.

                              Meglátod, milyen könnyedén elszáll belőled minden feszültség!

11. Önértékelés!

Aki semmibe sem veszi magát,

akár egy méregdrága Armani ruhát is felvehet, akkor sem mutat sehogy.

Minden reggel nézz bele a tükörbe – mit látsz? Figyeld meg, mit veszel észre először.

A magadról alkotott kép megmutatja, milyen az önértékelésed.

Szánj időt a megjelenésedre, vedd górcső alá az összes testrészedet – lehetőleg elfogulatlanul.

Légy pozitív, ahelyett hogy azon keseregnél, hogy mondjuk utálod a hézagos fogsorodat.

Gondold azt, hogy szereted a mosolyod, mert kihangsúlyozza a szexi gödröcskéidet a pofidon.

Háromnaponta ismételd ezt meg, és minden alkalommal légy pozitívabb. Nyugodtan fogalmazd meg, ha valami nem tetszik, de aztán koncentrálj a kellemesebb részekre.

Az új, pozitív látványnak köszönhetően jobban szereted majd magad, s ez megerősíti az öntudatodat.

12. Lelki tisztulás

Harag, düh és mérhetetlen gyűlölet. Valaki alaposan megbánthatott téged!

De csak akkor nyugodhatsz le, ha megbocsátasz.

Gyakorlat:

hunyd be a szemed, gondolj arra az emberre, aki feldühített vagy megbántott. Fogadd el, hogy a történtek visszafordíthatatlanok. Tudatosítsd magadban, hogy a kialakult szituáción nem lehet változtatni. Lásd be, hogy csak akkor sebezhetnek meg, ha hagyod magad. Szemléld az illetőt teljes együttérzéssel – sajnáld.

Érezd, ahogy egyre jobban kitárul a szíved és elönti a megbocsátás.

13–16. Pörgesd fel a szervezeted!

Az egészséges sejtek

  • életerősebbé tesznek,
  • energiával (kínaiul: csí) töltenek fel,
  • gyógyító folyamatokat indítanak el benned,
  • feloldják érzelmi gátlásaidat.

- Víz

Ahhoz, hogy

az élelmiszerekben található értékes tápanyagok

teljesen fel tudjanak szívódni a szervezetben,

bőséges folyadékbevitelre van szükség.

Naponta igyál meg a testsúlyod harmincadrészének megfelelő mennyiségű vizet (60 kiló esetén pl. 2 litert). Tipp: minden reggel tegyél két liter vizet az íróasztalodra. Így esténként könnyedén ellenőrizheted, hogy eleget fogyasztottál-e.

- Táplálkozás

Kerüld az egészségedre káros, „üres” kalóriákat: ilyen a cukor (ahogy felszívódik, úgy csökkenti az energiáidat) vagy a szénhidrát (a teljes kiőrlésű termékeken kívül) és a koffein (csak rövid időre dobja meg az energiaszintet, aztán hirtelen álmos leszel, úgy érzed, elhagy minden erőd).

- Sport

A szervezetben olyan anyagokat, hormonokat szabadít fel (pl. endorfin, tesztoszteron), melyek serkentik a sejtek növekedését.

Mozgás közben sokkal több oxigént szállítanak a vörös vértestek,

ami salaktalanítja és méregteleníti a szervezetet – így sokkal egészségesebb leszel, lassabban öregszel, és a bőröd is megszépül.

- Alvás

A sejtmegújulás leginkább alvás közben valósul meg.

Egy ájurvédikus bölcsesség szerint: „Éjfél előtt egy óra alvás felér két éjfél utánival.”

 Japán kutatók szerint azoknál az embereknél, akik rendszerint még éjfél előtt lefekszenek, nagy arányban csökken a szívbetegségek kialakulásának kockázata.

- Extra tipp

Ha boldogtalannak vagy feszültnek érzed magad,

három egymást követő este bújj ágyba 22 óra (ideális esetben 21 óra) előtt –

meg fogsz lepődni,

mennyivel energikusabban és vidámabban ébredsz reggel!

17. Ereszd el a múltat!

Adj helyet új dolgoknak, érzéseknek – rendkívül felszabadító.

Apró lépésenként kezdd: minden héten nézz át egy fiókot, vagy szelektálj a ruháidból, rakj rendet az irodai dolgaid között. Ha a kezed ügyébe kerülő holmit nem használtad az utóbbi egy évben, gondolkodás nélkül válj meg tőle. Ha valami kincsre bukkansz, amiről már elfeledkeztél – add olyan embernek, akinek még értékes lehet.

18. Zárd le függő ügyeidet!

Ne hagyj befejezetlenül semmit: ha nem intéztél el valamit, az Damoklész kardjaként lebeg feletted mindaddig, amíg a végére nem jársz. Ráadásul valószínűleg tudat alatt is állandóan ezzel foglalkozol majd. Minél tovább tart ez az állapot, annál nagyobb lelkiismeret-furdalásod lesz.

Így csak energiát veszítesz, ami máshonnan is elvonja az erőd. Mindennap készíts pontos listát az elintéznivalókról.

Kezdd a könnyebb feladatokkal, így hamar rájössz majd, nem is olyan nehéz elvégezni azokat.

Idôvel kellemes érzés lesz úrrá rajtad, és a jövőben gyorsabban megoldod a problémákat!

19. Összpontosíts a pozitív dolgokra!

A következő bevásárlás során vedd szemügyre a körülötted lévő embereket. Számold meg, hány elégedetlen alakot láttál az üzletben, és azt is, hányan tűntek felhőtlenül boldognak, akik nyugodtan nézelődtek. Ha eddig csak a morcos embereket vetted észre, ezentúl koncentrálj azokra, akik mosolyognak: lassan magadban is észreveszed majd a jót.

Hogy működik a teremtő gondolat? Tudj meg többet a vonzás törvényéről!

20. Keresd a jót mindenben!

Ha szeretnél könnyebben megbirkózni a gondokkal, segít a következő egyszerű – elcsépelt, ám annál hatásosabb – mondat: „Minden rosszban van valami jó!” Ültesd át ezt a filozófiát a hétköznapjaidra, és mindig biztasd ezzel magad, ha csalódás, kellemetlenség ér. Így lelkesebben nézel majd a jövő elé.

21. Kapcsold ki a világot!

A tudatos semmittevés igazán kellemes dolog.

Az ilyesmi közelebb hoz minket önmagunkhoz.

Gyakorlat:

naponta egyszer hagyj fel – lehetőleg ugyanabban az időben – egy pillanatra azzal, amit éppen csinálsz. Ülj le és csukd be a szemed. A következő negyedórát töltsd azzal, hogy csak a lélegzetvételedre koncentrálsz.

Csinálj rituálét ebből a gyakorlatból.

Látványosan jobban leszel.

22. A barátok nagyon fontosak

Roppant fontos gyakorlat:

üsd fel a címtárad.

Ki az, akivel nevetni, sírni, beszélgetni tudsz? Tegyél egy piros karikát a neve mellé. Nem muszáj túl sokat bejelölnöd.

Ezzel a módszerrel azonban rögtön kiderül az is,

ki az, aki már nem fontos számodra és nincs helye a szívedben.

Zárd ki azokat, akik az utóbbi években nem kerestek, vagy folyton csak kifogásokat találtak, ha össze akartál futni velük.

Ők egyszerűen lehúznak és nem visznek előre.

23. Távozz a csúcson!

Daniel Kahneman Nobel-díjat kapott azért,

hogy az elégedettség mértékét az agyunk két féltekéjének tanulmányozásával határozta meg.

Az esemény csúcspontját és végpontját is figyelembe véve megállapította a középértéket.

A végeredmény:

minél gyorsabban követi a csúcspontot a végpont, annál szebb képek maradnak meg bennünk.

Ha azonban túl sok idő telik el a kettő között,

csak a kellemetlenségre emlékszünk vissza.

A legközelebbi randin vagy a soron következő bulin figyeld meg, milyen az utolsó benyomásod az adott alkalomról – azonnal tudni fogod, milyen emléket kreál belőle az agyad.

24. Sose unatkozz!

Amikor legközelebb idegesen téblábolsz a pályaudvaron a vonatodra várva, sorban állsz a pénztárnál vagy késik a találkozóról a partnered, kösd le magad: mozizz – figyeld meg a körülötted lévő embereket. Tedd fel magadban a kérdést: vajon az öltönyös pasinak mi a foglalkozása, kivel telefonál olyan ingerülten az a srác? Nemsokára azon kapod magad, hogy nyoma sincs az unalomnak – remekül szórakozol!

25. Szerezz örömet!

Havonta egyszer tarts ajándéknapot:

minden embernek, akivel aznap dolgod van, adj valamit.

Elég egy kedves apróság is: egy szem finom keksz a délutáni kávé mellé a kolléganődnek, nagyvonalú borravaló a pincérnek az étteremben, egy tábla csoki a szerelmednek stb.

Hamarosan rájössz, hogy milyen jó érzés jót cselekedni,

és milyen gyorsan jönnek feléd a pozitív visszajelzések.

26. Edzd a tudatalattid!

Légy pozitív, és fogalmazd meg konkrét vágyaidat.

Ha azt mondod magadban: „Tulajdonképpen szívesen élnék egy szebb és világosabb lakásban”, semmilyen változás nem fog történni, mert a tudatalattid úgy értelmezi majd, „Nincs szükségem új lakásra, a jelenlegi is megfelel”.

Sokkal jobb így: „Megérdemlem, hogy egy szebb, világosabb lakásban éljek”, így a tudatalattid azt érzékeli majd: „Változtatnom kell az életemen, mert megérdemlem. Már pakolok is!”

Minél konkrétabb kívánság lebeg a szemed előtt, annál inkább módosul majd a hozzáállásod.

27. Állítsd feje tetejére az életed!

Indítsd új lendülettel a napjaidat: ha mindig ugyanazon a helyen eszel, kivételesen ülj be máshová. Munkába menet válassz más útvonalat vagy közlekedési eszközt (ne ülj kocsiba, menj bringával, vagy szállj villamosra busz helyett). Beszélgess olyanokkal, akikkel nem szoktál. Munka után – ahelyett, hogy a tévét bámulnád – menj sportolni, bulizni. Így lassan változtathatsz megrögzött szokásaidon, melyek eddig meghatározták az életed. Következmény: nyitottabb leszel.

28. Szimatold ki a szerencséd!

Nemcsak a gondolatok és az érzések határozzák meg az életünket – az illatok is befolyásolják a pszichénket.

Gondoskodj napfényes hangulatról:

használj finom illóolajokat, füstölőt, gyertyát.

Derítsd ki, melyik illat tesz jót a lelkednek, a közérzetednek.

29. Engedd ki a fáradt gőzt!

Ha a munkából dühösen, ingerülten érkezel haza,

próbáld ki villámgyors és igen hatásos stresszűző tréningünket:

bömböltesd hangosan a zenét és közben püföld a párnáidat.

Hatás: kiadod magadból a feszültséget, és előbb-utóbb eljön az a pillanat,

amikor elkezdesz nevetni magadon és a gondjaidon!

30. Aktiváld az agyad!

A test ebéd után elfárad, leereszt, a koncentráció lankad, úgy érzed, mozdulni sem bírsz, kimerült vagy.

Tenned kell valamit ez ellen.

Kiváló erre a szemtorna (kicsit jojózz a szemeddel, írj le nyolcasokat vele), mert összeköti a két agyféltekét,

így nemcsak a kreativitást szabadítja fel,

de önbizalmat és tiszta gondolatokat is ad.

31. A feszültségnek fújtak – végérvényesen!

Ha hatalmába kerít a félelem

(pl. vizsgázol, előadást kell tartanod kisebb-nagyobb közönség előtt, fogorvoshoz mész, vagy először találkozol szerelmed szüleivel),

segít a hasi légzés:

  • Szorítsd erősen a tenyered két centivel a köldököd alatt a hasfaladra.
  • Lélegezz mélyeket, képzeld el, hogyan áramlik lefelé a levegő a testedben, majd emeld fel a kezed.
  • Aztán képzeld el, hogy hogyan áramlik visszafelé a levegő a mellkasból indulva az orron át, kifelé.
  • Koncentrálj közben arra, hogyan emelkedik és süllyed a kezed.
  • Ismételd a gyakorlatot mindaddig, amíg ténylegesen felszabadultabbnak és nyugodtabbnak nem érzed magad.

Ezt a mozdulatsort este elalvás vagy közvetlenül vizsga előtt próbáld ki.

A titok:

hasi légzésnél csak a légzőizmok egy kis része aktív,

ezáltal kevesebb energiát használsz fel a készleteidből.

32. Ellenkezz!

Emberi tulajdonság, hogy állandóan kritizáljuk társainkat.

Aki viszont valamire is tartja magát, nem tesz ilyesmit!

Tehát amikor következő alkalommal egy kolléganőd elcsíp a folyosón és odasúg: „Már megint felszedtél egy-két kilót?”,

azonnal szólj vissza neki: „Jobban érzed magad, ha sértegetsz?”

Az emberek nagy része szeret epés megjegyzéseket tenni, és kicsit megkönnyebbül, amikor másokon csámcsoghat.

Ha ellenvéleményed van, megakadályozhatod, hogy az illető belegázoljon az érzéseidbe.

Húzd meg világosan a határvonalakat,

és minden visszaszólással erősítsd az önbecsülésed.

33. Süsd ki a szerencsédet!

Recept olyan napokra, amelyeken egyébként nem lenne kedved sütni.

Hozzávalók:
3 tojásfehérje,
80 g porcukor,
1 csipetnyi só,
45 g olvasztott vaj,
60 g liszt

Elkészítés: verd fel habosra (ne keményre!) a tojásfehérjét, majd óvatosan dolgozd bele a többi hozzávalót. Melegítsd elő a sütőt 180 fokra, bélelj ki sütőpapírral egy tepsit, és tegyél rá egy-egy evőkanálnyi masszát, majd simítsd kb. 8 centi átmérőjű kör alakúra. A kekszeket legalább 5 percig süsd, míg a szélük aranybarna nem lesz. Míg a tészta sül, készíts szerencseüzenetet (pl. „Légy büszke minden nevetőráncra a szemed körül!”). A még meleg kekszek közepébe tedd bele a papírokat, és hajtsd össze a tésztát.

Ha valamilyen helyzetben elbizonytalanodnál – csak vegyél egyet.

Talán épp a saját üzeneted lesz a megoldás kulcsa.

Forrás: https://www.joy.hu/15561_tedd_jobba_az_eleted_33_mentalis_gyakorlat

 

 

 

10 pozitív érzelem, ami képes jobbá tenni az életed

 

Boldogság 10 lépésben

 

Boldogságdiétán Rachel Weisz

 

 

 

Fischer Meerle Erzsébet

Új tudatosság fejlesztő tréner, Spirituális tanácsadó

Róla és az oldalai:

http://angyalokhaza.hupont.hu/5/magamrol

http://angyalokhaza.hupont.hu/#ixzz52jxNquXJ

https://www.facebook.com/sorsforditokorszak?ref=aymt_homepage_panel

 

 

Miért nem sikerül mindenkinek, a negatív gondolatait pozitív meggyőződésre cserélni?

A kudarc valóságos OKA, a múltból hozott, alacsony rezgésű, generációs, ÉRZÉSEINKBEN rejlik?

 Új élethelyzet megteremtéséhez,

 pozitív gondolat, pozitív érzelem szükséges, amely létrehozza bennünk a jó ÉRZÉST.

 Egy gondolat önmagában nem más, mint egy lehetőség.

 Vidám optimista, barátnőm, megkérdezte, hogyan kerülhetett, mélyre anyagilag, mikor ő mindig pozitívan gondolkozik?

 Nem csinált rosszul semmit, csak nem volt tudatában a tudattalanul hordozott érzelmeinek.

Nem az számít, mit gondolunk, hanem milyen érzelem társul hozzá.

A tudatos életmód azt jelenti:

figyeljük meg bármely szituációval kapcsolatos gondolatainkat, meggyőződéseinket.

Tudatosítsuk az érzelmi reakcióinkat és az érzéseinket.

Miért az érzéseinkre, érzelmeinkre figyeljünk?

Az érzés a teremtés kulcsa!

A gondolataink irányát az érzelmeink szabják meg.

Életkörülményeinket az érzelmeink a gondolataink, és az érzések láthatatlan egyesülése révén valósítjuk meg.

Amikor megtanuljuk, MIRE figyeljünk,

és HOGYAN lehet az érzelmeinket a szeretet által átalakítani (transzmutálni),

máris életünk tudatos társteremtőjévé váltunk.

Harminc éves koromig, racionális (hitetlen, pesszimista) ember voltam.
Ami nem jó vagy rossz, nem tudatos választás eredménye,

hanem a múltam, érzelmi állapotának hozadéka.

Éreztem, hogy mélyen azonosultam, azaz ÉLTEM , dualitás alatt keletkezett negatív érzelmeimet (félelem, hitetlenség, stb.)

Számomra valóságos megváltás volt az érzelmekkel végzett belső munka alkalmazása.

Az energetikai munkám hatására,

mindig megtapasztaltam a külvilágban a változást. Nem kellett vizualizálnom, programoznom semmit, a változás rezgésszinten történt bennem és a világ átalakult és kürülöttem.

Nem számít melyik személyiség típushoz tartozunk, mivel mindannyian hordozzuk még jelen életünkben a harmadik dimenziós múltunk, alacsony érzelmi rezgéseit.

Azt tapasztaltam, az „ optimista” típusú embert, nehezebb szembesíteni a negatív érzelmeivel, érzéseivel. Tudattalanul tagadja, legtöbbször még saját maga előtt is. De amikor megteszi, a változás villámgyorsan megjelenik az életében.

A „pesszimista” típusú személynél, kitartó belső munkára van szükség. Mélyebben azonosult alacsony rezgéseivel, de

a kitartó benső munka, mindig  eredményre vezet!

Csodás ébredést kívánok mindenkinek!

Forrás: http://angyalokhaza.hupont.hu/84/miert-nem-sikerul#ixzz52jwUKSHg
 

https://www.facebook.com/sorsforditokorszak/photos/a.1453032421669185.1073741828.1452230521749375/1705986903040401/?type=3

 

 

 

A megvilágosodott Iró David R. Hawkins, részletezi az érzelmek elengedési folyamatát!

"Az elengedés mechanizmusa

Az elengedés arról szól, hogy tudatában vagyunk egy érzésnek, hagyjuk feljönni, vele maradunk, és hagyjuk, hadd fussa köreit anélkül, hogy meg akarnánk változtatni, vagy bármit is tennénk vele.

Ez egyszerűen azt jelenti, hogy hagyjuk az érzést lenni, és a mögötte meghúzódó energia kieresztésére összpontosítunk.

Első lépésben engedjük meg magunknak, hogy érzéseink legyenek, anélkül hogy ellenállnánk nekik, rázúdítanánk valakire, félnénk tőlük, helytelenítenénk őket, vagy moralizálnánk őket velük kapcsolatban

Ez azt jelenti, hogy félretesszük ítéleteinket, és észrevesszük, hogy csak egy érzéssel van dolgunk. A módszer arról szól, hogy az érzéssel maradunk, és az összes módosításra tett bárminemű erőfeszítést feladjuk.

Engedjük el, hogy ellen akarunk állni az érzésnek.

Az ellenállás az, ami fenntartja az érzést. Amikor feladjuk az ellenállást vagy az érzés megváltoztatására tett kísérletet, akkor az áthajlik a következő érzésbe, amit már egy könnyebb érzet kísér.

Az az érzés, amelynek nem állunk ellen, semmivé lesz, amint szertefoszlik mögüle az energia.

Amikor elengedünk, hagyjuk figyelmen kívül a gondolatainkat.

Magára az érzésre összpontosítsunk, ne a gondolatokra.

A gondolatok végeláthatatlanok, saját magukat támasztják alá, és csak további gondolatokat szülnek. A gondolatok csupán az elme racionalizálásai, amelyekkel megpróbálja megmagyarázni az érzések jelenlétét.

Egy érzés valódi oka azonban az érzés mögött felgyülemlett nyomás,

amely adott pillanatban felbukkanásra kényszeríti az érzést.

A gondolatok és a külső események csupán kifogások, az elme kitalációi.

Ahogy egyre gyakorlottabbá válunk az elengedésben, észre fogjuk venni, hogy az összes negatív érzés a túléléshez köthető alapvető félelmünkkel kapcsolatos, és hogy az összes érzés pusztán túlélőprogram, melyet az elme szükségesnek vél.

Az elengedés technikája progresszívan visszafejti a programokat.

E folyamaton keresztül az érzések mögött meghúzódó indíték egyre nyilvánvalóbbá válik.

A megadás azt jelenti, hogy nincsenek erős érzelmeink egy adott dologgal kapcsolatban: ha valami megtörténik, rendben van, és az is, ha nem.

Az elengedés eredményei meghökkentően gyorsak és finoman szőttek, a hatásai viszont igen erőteljesek.

Sokszor előfordul, hogy elengedünk valamit, mégis azt hisszük, nem jártunk sikerrel.

A barátaink lesznek azok, akik ilyenkor a változások tudatára ébresztenek bennünket. E jelenség egyik oka az, hogy amikor valamit teljes mértékben feladtunk, az eltűnik a tudatból. Mivel most már nem gondolunk rá, nem vesszük észre, hogy tovatűnt. Gyakori jelenség ez azoknál, akiknek a tudatszintje emelkedik.

Nem vagyunk tudatában mindannak a szénmennyiségnek, amit már ellapátoltunk;

mindig arra az egylapátnyira tekintünk, amivel épp dolgozunk.

Nem vagyunk tisztában azzal, mennyi fogyott a kupacból. Gyakran a barátok és a családtagok az elsők, akik észreveszik.

Az elengedés természetes képesség. Nem valami új vagy tőlünk távol álló dolog. Nem egy ezoterikus tanítás, valaki más elképzelése vagy hitrendszere.

Csupán a saját belső természetünk alkalmazása, hogy szabadabbak és boldogabbak legyünk.

Az elengedés során nem célszerű a technikáról gondolkodni. Sokkal jobb egyszerűen csak végezni.

Végül látni fogjuk, hogy az összes gondolat az ellenállás egy formája.

Képek, amelyeket az elme azért készített, hogy megakadályozza annak megtapasztalását, ami valójában van.

Amikor már egy ideje gyakoroljuk az elengedést,

és elkezdjük megtapasztalni azt, ami valójában történik, nevetni fogunk gondolatainkon.

A gondolatok hamisak, abszurd, látszatkeltő eszközök, amelyek eltakarják az igazságot.

A gondolatok hajszolása a végeláthatatlanságig le tud bennünket foglalni.

Egy nap majd felfedezzük, hogy pontosan ott vagyunk, ahol elkezdtük.

A gondolatok olyanok, mint az akváriumban az aranyhal; a valódi Én pedig a vízhez hasonlatos. A valódi Én a tér a gondolatok között, vagy még pontosabban a csendes tudatosság mezeje valamennyi gondolatunk alatt.

Mélyen magunkban, de a tudatosságunkon kívül ott lapul az igazság, miszerint már eleve tudunk mindent, amit tudni szükséges. Mindez magától megtörténik.

Paradox módon az önátadással szembeni ellenállásunk a technika hatékonyságának tudható be.

Néha úgy találjuk, megrekedtünk egy bizonyos érzésnél.

Egyszerűen adjuk fel a megrekedtség érzését.

Csak hagyjuk, és ne álljunk neki ellen.

Ha nem tűnne el, akkor nézzük meg, el tudjuk-e engedni az érzést apránként, darabokban.

Egy másik lehetséges akadály a félelem, hogy ha elengedünk egy vágyat valami iránt, akkor nem fogjuk megkapni, amire vágyunk. Gyakran célszerű megvizsgálni néhány megszokott hiedelmet, és rögtön az elején elengedni őket. Olyanokat, mint például (l) csakis kemény munka, küszködés, áldozat és erőfeszítés árán érdemelhetünk meg dolgokat; (2) a szenvedés hasznos, és jót tesz nekünk; (3) semmiért nem kapunk semmit; (4) az egyszerű dolgok nem érnek sokat.

Néhány ilyen jellegű, a technikával kapcsolatos pszichológiai akadály elengedése lehetővé teszi, hogy élvezzük a küszködés alól való felszabadulást és a technika könnyedségét."

Forrás: http://angyalokhaza.hupont.hu/79/david-r-hawkins-elenegedes-az-onatadas#ixzz52jweWdxI
 

 

 

33 Angyali Megerősítés, hogy csodákat vonzz életedbe!

Használd az angyali megerősítéseket minden nap, és töltsd meg életedet az angyalok és az univerzum gyógyító fényével:

1.Körülvesznek az angyalok.

2.Az angyalok Isten szeretetében fürdetnek, amely átjárja minden sejtemet.

3.Elfogadom Isten és az angyalok szeretetét.

4.Megérdemlem, hogy szeressenek.

5.Megérdemlem a boldogságot.

6.Megérdemlem az egészséget.

7.Megérdemlem a mennyei segítséget, és el is fogadom.

8.Kérem Istent és az angyalokat, hogy segítsenek, és mutassák meg a helyes irányt.

9.Hallgatok a belső hangra és megérzéseimre.

10.Belső hangom és megérzéseim Isten és az angyalok iránymutatásai.

11.Csak erre az iránymutatásra van szükségem.

12.Kételkedés nélkül követem az iránymutatást.

13.Tudom, hogy Isten és az angyalok szeretnek, és most is mutatják számomra a helyes irányt.

14.Elfogadom az angyalok szeretetét.

15.Elfogadom a szeretetet.

16.Szeretek.

17.Én vagyok a szeretet.

18.Képes vagyok szeretetet adni.

19.Sok szeretetet kapok.

20.Mindenki szeret engem.

21.Mindenkit szeretek.

22.Mindenkinek megbocsátok.

23.Megbocsátok magamnak.

24.Minden embernek Isten szeretetét küldöm, akivel csak találkozom.

25.Figyelek a gondolataimra, és csak pozitív és szeretetteljes gondolatokat engedélyezek magamnak.

26.A világban rengeteg szeretet van.

27.Mindenkinek jut elég.

28. A világban határtalan a bőség.

29. Bőségben élek.

30. Csodálatos, szeretetteljes embereket vonzok az életembe.

31, Angyalaimmal karöltve újabb és újabb lehetőségeket fedezünk fel, hogy szolgálhassunk.

32. Mindig megkapom a jutalmamat.

33. Békében és harmóniában élek.

  (Doreen Virtue)

Forrás: http://joportal.hu/jotippek/4785/33_angyali_megerosites_hogy_csodakat_vonzz_eletedbe_

 

 

Szerencsebevonzó reggeli megerősítések

A szavaknak ereje van, mely erőt állíthatunk életünk, és sorsunk pozitív alakításának szolgálatába.

Ismételd el minden reggel az alábbi megerősítéseket,

hogy életedbe bevonzd a szerencsét, a végtelen lehetőségeket:

1. A mai nap életem új szakaszába lépek.

2. Ma minden számomra jó és pozitív dolgot életembe vonzok.

3. Megnyílok az Univerzum bősége és ajándékai előtt.

4. Hálával teli szívvel fogadom el az élet ajándékait, melyek csak jó dolgokat hoznak az életembe.

5. Hálás és boldog vagyok azért, hogy élhetek!

6. Ma egész nap észreveszem az élet csodáit!

7. Ma mosolyt adok és mosolyt kapok.

8. Szívemet átjárja a szeretet és béke érzése.

9. Szeretem és elfogadom magam.

10. Szeretettel vállalom fel erőmet, mellyel sorsomat alakítom.

11. Ma észreveszem az életemben lévő lehetőségeket.

Forrás: http://joportal.hu/jotippek/5655/szerencsebevonzo_reggeli_megerositesek

 

Ha úgy mondogatjuk a megerősítéseket

vagy jelenítünk meg lelki szemeink előtt bizonyos képeket,

hogy a szívünk mélyén nem vagyunk meggyőződve vágyunk valóra válásának lehetőségéről, akkor csak az agyunk bocsát ki elektromágneses hullámokat,

míg érzelmeink központja, a szív, sokkal nagyobb erővel sugározza valódi meggyőződésünket.