Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egészség - Betegség ellen 39

2020.01.16

Szinte nem múlik el úgy nap, hogy ne hallanám valamelyik ismerőstől vagy kollégától, mennyire stresszesek a mindennapok, és hogy egyre kevesebb nyugodt perccel tudnak gazdálkodni.

Évek óta ajánlom mindenkinek, hogy az egyik legjobb megoldás erre a meditálás, és számtalan írott forrást mutattam már az arra nyitottaknak.

A Just Like Buddha névre keresztelt applikáció – ami az idei év végén egyébként új és nagyon csinos külsőt kapott – közel nyolcvan darab meditációt kínál az elcsendesedni vágyóknak, öt kapuba rendezve ezeket.

A Szeretet, a Béke, a Bölcsesség, az Öröm és a Szabadság feliratú kis körökre koppintva különböző, az adott témakörbe tartozó meditációkat találunk.

https://roadster.hu/just-like-buddha-applikacio/

 

 

A Tudatos Teremtés csatornán rengetegszer lehet hallani arról, hogy mennyire fontos a meditáció.

Mindig elmondom, hogy képes megváltoztatni bárki életét. Azonban nehéz beszélni a meditációról, így sokan keveset tudnak róla.
Ezért készítettem el ezt a videót, hogy megtudhasd, mi a meditáció, hova vezet és mégis, hogyan kell meditálni.
Hoztam neked sok érdekességet és tippeket, így hamarabb elmélyülhetsz a meditáció csodás állapotában.
Köszönöm, hogy velem tartasz!
Egy dologban biztos vagyok, amint beépíted a meditációt a mindennapjaidba, megváltozik az egész életed.
Namaste <3

https://www.tudatosteremtes.net/videok

 

 

http://mipszi.hu/cikk/191208-boldogsagkereso

 

 

https://www.facebook.com/BalaiczaErikaDr/photos/a.257972617667894/1769952586469882/?type=3&theater

 

A szeretet bátorít.

Szeretet és a kedvesség beszéljen belőled. Te magad légy a SZERETET és KEDVESSÉG!

Nyílj meg a körülötted lévő szeretetnek!.

 

Az igazi sorsunk: szeretni.

 

Az élet értelmét egyedül nem találhatjuk meg, csak egy másik emberrel. - Thomas Merton

 

Az igazi boldogság az önzetlen szeretet gyümölcse, azé a szereteté, amely a szétosztás arányában növekszik. - Thomas Merton

“Minden szívből szóló karácsonyi énekben, a kandalló ropogásában és melegében, az ünnepi ebéd közben, a beszélgetésben és nevetésben, minden képeslapban, amit egy barát vagy a család küldött, minden, amit ebből meghallunk, és ami elgondolkodtat bennünket, az maga a szeretet.” - Noreen Braman

Légy biztos benne, hogy meghallod…!

Édes törődés.

 

Már nagyon vártalak. Hiszem, hogy meghozod nekem azt a boldogságot, amire már régóta vágyok életem több területén. Megígérem, hogy jó rezgéseket fogok kiárasztani magamból, hiszen így tudsz te is boldogságot árasztani az életembe. Tudom, hogy időnként még megbotlok, de kérlek, hogy legyél velem gyengéd, és csak kis figyelmeztetést adj nekem ilyenkor. Hiszem, hogy nagyon jóban leszünk, mert már megértem arra, hogy ki tudjam hozni a legjobbat az életemből. Hiszem, hogy kéz a kézben csodássá tudjuk tenni az életemet az előttem álló időszakban.

https://www.facebook.com/acsodakvilaga/photos/a.644370778918124/2995521313803047/?type=3&theater

 

KÖSZÖNÖM, HOGY

szeretsz, féltesz, vigyázol rám, hogy betakarsz, ha fázom. Átölelsz, ha félek és hogy neked reggel is szép vagyok. Köszönöm, hogy a szemembe nézel és tudod, hogy mit gondolok. Köszönök mindent, amit adtál és mindent, aminek te örültél. Köszönöm, hogy vagy nekem!

<3

 

Attól látod szépnek, mert szereted.

 

Társamnak azt nevezhetem…

Társamnak azt nevezhetem, akivel haladhatunk a közös életünkben, közös célokat tűzhetünk ki, és érhetünk el. Megnyugvásban, szeretetben élhetjük a mindennapokat, közös értékrenddel.

Mindenki más akivel mindezt nem élhetem meg, az csupán partnerem lehet valamiben.

Társnak lenni, társsá válni, az egyik legkülönlegesebb lehetőség az életben. Társként lehet igazán közel hozzád a másik ember. Ez már majdnem az… majdnem az az érzés, amit egész földi életed alatt keresel…

A társ, az egy másik Te, egymás szerető ölelésében kiteljesedhettek.

A Társ az, akivel értelmet nyer minden, és aki nélkül az egész élet értelmetlen.

Találd meg, kapcsolódj vele… ő is keres téged.

Soha ne felejtsd el, hogy egyetlen pillanat Végtelen Szeretetben, az sokkal több, mint egy egész élet nélküle…

Szeretettel: Váradi Andrea

https://talentumok.com/gondolataink-2017/tarsamnak-azt-nevezhetem/

 

TANTRA

Szenvedéllyel vett lélegzetünk egybeforr.
Gyógyít a tantra, minden lelki seb beforr.
Szeretkezik a tekintet, érzéki lüktetés.
Átéljük kettesben. Ez nem pusztán küldetés!❤

Mindened rabul ejt... minden ami Te vagy.
Szabadon szárnyaló lelkem mindent lehagy.
Csendben nézzük egymást. Szavak sem kellenek.
Mi szálltunk MOST fel? Vagy lent járnak a fellegek?

Megállt az idő. Én így maradnék örökkön.
Nem akarok mást, csak ez a lemez pörögjön.
Szerelmes vagyok... már a rabság' sem gyötör.
Mert ha szemeidbe nézek belém száll a gyönyör 

BABA

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=2203450359705753&set=a.592609570789848&type=3&theater

 

 

Tölts el velem egy éjszakát,

 

Karjában tart az éj
Menekülni nincs esély
Lángol a testem,
Baby, ne hagyj égnem.

Érzem a szíved
Éget ma éjjel.

Szükségem van ma rád,
Őrülten éget a vágy.
Ma éjjel megteszem,
Ne mond baby, hogy nem lehet.

Érints meg engem,
Vedd el a szívem.
Nézz rám, s tudnod kell,
Ma éjjel mi kell nekem.

Tölts el velem egy éjszakát,
A testem ég, csak rád vár.
Tölts el velem egy éjszakát,
Baby gyere hát.

Érzem, már nem bírom,
Ölelj át és szoríts jól.
Engedd, hogy megtegyem,
Akard te is, hogy így legyen.

Tölts el velem egy éjszakát,
A testem ég, csak rád vár.
Tölts el velem egy éjszakát,
Baby gyere.

Tölts el velem egy éjszakát,
A testem ég, csak rád vár.

 

https://www.youtube.com/watch?v=5PMKmbrbenE Sing-Sing - Tölts el velem egy éjszakát

 

 

Ahányszor látlak,
elhagynak a szavak
csend lesz végre, béke,
elcsitul a harag
Ahányszor látlak,
felragyog az utca,
a kopott, öreg járda
fényes lesz és tiszta

Ahányszor látlak, rámköszön az Isten,
hangjából hallom, érzem: semmi nincsen ingyen...

Ahányszor látlak,
tavasz lesz a télből,
csend lesz végre, béke,
mosoly lesz a könnyből

Ahányszor látlak, rámköszön az Isten,
hangjából hallom, érzem: semmi nincsen ingyen...

Hogyha kell, majd eléállok bátran,
Általad én mindig a szebbik arcát láttam...

Látlak, ha nem vagy itt,
hallom a csendjeid,
ami körbevesz, néha megsebez,
némán átjárja életem perceit
Hallom a színeket,
látom a csendeket,
mélyen legbelül én már érzem azt,
amit felfogni, érteni nem lehet...

Ahányszor látlak, rámköszön az Isten,
hangjából érzem, semmi nincsen ingyen
Hogyha kell, majd eléállok bátran,
Általad én mindig a szebbik arcát láttam...

 

https://www.youtube.com/watch?v=l087-qrRAmc&list=PLeZBke-YtlqPYvMHTBl5WlKxg0cZ5OWKn&index=338&t=0s Ossian - Ahányszor látlak (Hivatalos szöveges videó / Official lyrics video)

 

https://www.youtube.com/watch?v=HG-bXKtyYQE Ossian - Társ a bajban

 

Egy tiszta érintés,
Egy néma ölelés,
Néha többet ér...
A szótlan bölcsesség,

 

Nékem többet ér... mindennél.

Egy jó szó aranyát, az Érzés zálogát,
Közös terveket;
Ennyit adhatok kincsként Neked.


Az öröm könnyeit nyújtom Neked
Lelkem Oltárán Öröm-gyertya ég.
Néma zsoltárát csak mi halljuk rég.
Fáradt szívemnek, szíved menedék...

Egy érintés,
Egy ölelés,
Többet ér.
A bölcsesség,
A tisztesség,
Többet ér... mindennél.

 

https://www.youtube.com/watch?v=KJsVFfLs3Ls Ossian - Többet ér mindennél

 

 

Minden ember legmélyebb érzelmi szükséglete, hogy szeressen és viszontszeressék. Ha érezzük mások szeretetét, képessé válunk a bennünk rejlő lehetőségek kibontakozására, ennek hiányában azonban csupán a túlélésért küzdünk. - Gary Chapman -

 

https://www.youtube.com/watch?v=jyx9r58ACf8&list=PLeZBke-YtlqNq8GxnnWjFpVJpN-gB8Z8G&index=103&t=5s Enrique Iglesias – Hereo Enrique Iglesias & Anna Kournikova

 

A szeretet formálja a sorsomat.
Tetteimet a szeretet és a jóakarat irányítja.

A beteljesedés öröme.

A beteljesülés öröme.

 

 

A beérés azt is jelenti, hogy a lélek már nem akar és nem tud elviselhetetlen kompromisszumokat kötni, sem a Szerelemben, sem az emberi kapcsolatokban, sem a hivatásban, sem a hitében, sem az igazságaiban, sem az álmaiban, tulajdonképp semmiben.
Mindent, vagy semmit.

- Szántó Brigitta asztrozófus -

https://www.facebook.com/szantocygnus/photos/a.612012552508881/1034497340260398/?type=3&theater

 

Bármerre is mész, boldogságot vigyél magaddal!!!

 

Terjeszd a boldogságot, Bárhová is mész. Légy a teljesség, Bárhová is mész. - Sri Chinmoy

 

Egy gyengéd érintés lendületet, életörömöt ad, és öntudatra ébreszt. - Yehudi Menuhin

 

https://www.facebook.com/donMiguelRuiz/photos/a.160941427770/10157522819282771/?type=3&theater

 

Jó beszélni róla, de átélni még jobb.wink

 

❤️ Szeretni, adni, dicsérni és megölelni Téged - nagy öröm számomra. Amikor meglátom a benned lévő istenit, csak mosolygok és érzéseim határtalan boldogságba repítenek.

❤️ Ezt nem lehet átadni másképp, csak így.
A szív a szívvel összeér, amikor megöleljük egymást.
Egymás tisztelete és megbecsülése áldás a létezésben.

Köszönöm, hogy VAGY! ❤️

Legyél az, aki VAGY, aki mindig is voltál. ❤️

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=2733978563354738&set=a.375616145857670&type=3&theater

 

Csak az őszinteségnek van hite, ereje!

A gőg karjai lehullanak. Szerepüket vesztik.
Neked a téged ölelő szeretetre van igényed, nyisd ki magad a befogadásukra!

Becsüld, szeresd magad úgy igazán!

A benned élő "drágakő" - fényleni képes, belülről indul el a késztetés. Fogadd üzenetét, tápláld őt!

Légy alkimista!

Hozz fényt a világba! Bízz magadban!

Csodálatos teremtő napot kívánok.

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=2744023545683573&set=a.375616145857670&type=3&theater

 

Értéked ajándék a világnak, a csoda benned van,
Feltétel nélkül adj és szeress!

Neked mindig van választásod, ehhez csak figyelj befelé, hogy megőrizhesd a fényt, amit eddig is áramoltattál kifelé.

szeretettel Székely Szilvia www.tukromtukrom.hu

https://www.facebook.com/szekely.szilvia.tgy/posts/2730272813725313

 

Használd a szavaid erejét arra, hogy az IGAZSÁG és SZERETET irányában haladjanak. (Don Miguel Ruiz)

 

Tedd tökéletessé a szavaidat!

 

Don Miguel Ruiz - A négy egyezség

A négy egyezség négy egyszerű és hatásos alapelv, amelyek betartásával megváltoztathatod beidegződéseidet, s az életed megtelik feltétel nélküli szeretettel.

Szólj tökéletesen!
Azt mondd, amit gondolsz. Kerüld az önostorozó kifejezéseket, és másokról se pletykálkodj. Szavaid erejét az igazság és a szeretet kifejezésére használd.

Semmit ne végy személyeskedésnek!
Amit mások mondanak és tesznek, az saját benső valóságuk kivetítése, a saját álmuk. Ha nem veszed magadra szavaikat és cselekedeteiket, nem leszel áldozat, és nem szenvedsz feleslegesen.

Ne feltételezz semmit!
Vedd magadnak a bátorságot: tegyél fel kérdéseket, és mondd el, mit szeretnél valójában.

Mindig tedd meg, ami tőled telik!
Minden körülmények között hozd a legjobb formád. Ekkor nem von felelősségre a lelkiismereted, s elkerülheted az önvádat és a megbánást.

https://edesviz.hu/konyvek/onfejlesztes/don-miguel-ruiz-a-negy-egyezseg

 

A boldogság. Az önbizalom kezdete. - Sri Chinmoy

 

A boldogságnak Legfelsőbb jelentősége van. Amikor valóban boldog vagyok, nincs időm arra, hogy hibát találjak másokban. - Sri Chinmoy

 

A boldogság
A szeretet termékeny talaján növekszik. - Sri Chinmoy

 

Te légy a példa, te magad legyél a BOLDOGSÁG és a SZERETET! Áldás!

 

Szirmaiddal virágozzál.

 

Csakraszirmaid kinyíljanak / kibontakozhassanak.

 

Today's Message - Let's begin the week with joy, peace & unconditional love... then see what happens! ~ <3 ~

Kezdjük a hetet örömmel, békével és feltétel nélküli szeretettel... aztán nézd, mi történik! J  ~ J  J

 

Ahogy a víz tükrözi az arcot, úgy felel egyik szív a másiknak. – Példabeszédek 27:19

 

Az én nevem az, hogy vagyok. Megállt. Vártam. Egy idő múlva újra megszólalt.
“Tudod, amikor a múltban élsz, annak minden hibájával és bánatával, az bizony nehéz dolog. Ott ugyanis nem vagyok veled. Az én nevem nem az, hogy voltam.
Amikor a jövőben élsz, annak minden gondjával és félelmével, bizony az is nehéz. Ott sem vagyok veled. Az én nevem nem az hogy leszek. Ha viszont a jelen pillanataiban élsz, könnyű a dolgod. Ott veled vagyok, mert az én nevem: vagyok." - Helen Mallicoat

 

Te legyél a PÉLDA, a SZERETET, a BOLDOGSÁG, a FÉNYLŐ ENERGIA, JÓSÁG! Áldás!  ❤️   

 

,,A Tao-t követő ember nem vitatkozik. Aki vitatkozik, az nem Tao-követő. A Tao-követő nem tudálékos. Aki tudálékos, az nem ismeri a Tao-t.” (Tao Te King)

 

El kell engedned azokat az embereket, akik nem érdemelnek meg téged!

,,Leszámoltam azzal, hogy az időmet másoknak adjam. Hogy úgy adjam másoknak, hogy nem értékelik.”

 

https://www.facebook.com/molnar.jozsef.3557/videos/2832890020110279


 

Ha tisztában vagy az értékeddel, többé nem adsz kedvezményt senkinek.

 

Kívánom, hogy 2020 hozza el neked a legnagyobb szeretetet és szerelmet, bővelkedjen ragyogó egészségben és megnyugtató gazdagságban, valamint az öröm megélésében! Ne feledd, a csoda mindenkinek jár.

 

Kedves csodát kereső!

Megérkeztek a hétre szóló üzenetek, hogy segítsenek az új évet megfelelően indítani.

1. Az elő kártyalap üzenete szerint most érdemes megvizsgálni azt, hogy milyen energiák vezetnek. Ha tiszta energiák, akkor nagyon jó úton haladsz, és folytasd, amit elkezdtél. Ha az utadba negatív energiák vegyülnek, akkor kezdj el ezen változtatni, mert így csak távolodni fogsz a célodtól. Mihály arkangyal a segítségedre lesz.

2. A második kártyalap üzenete szerint nagyon nagy szerep jut most az életedben a megérzéseknek. Ezek az intuíciók érkezhetnek képek, hangok, gondolatok, de érzések formájában is. Mindegy, hogy milyen formában, de minden esetben a javadat, a legnagyobb boldogságot szolgálják. Ha valódi megérzések, akkor többször is megjelennek.

3. A harmadik kártyalap üzenete szerint ezen a héten a szeretet fog előtérbe kerülni. Hagyd, hogy ez az érzés uralkodjon nálad, mert csodás változásokat hoz az életedbe, akár kapcsolati szinten, akár életed más területén. Engedd, hogy a szeretet vezesse a lépteidet minden helyzetben.

https://www.facebook.com/acsodakvilaga/photos/a.644370778918124/2990422354312943/

 

 

Életed melyik területén szeretnéd látni a legnagyobb változást?

Ne feledd, ha tiszta a szándékod, az út is sokkal tisztább.

 

"Nem mindig egyszerű szembenézni az igazsággal, de a nehézségek sokszor a legnagyobb fényhez vezetnek el.

Ha a szorongás annyira magával ragadt, hogy nem tudod az életed eseményeit reálisan átlátni, akkor kérd Jeremiel arkangyalt, és ő megmutatja neked, hogy mi az, ami által fejlődni és tanulni tudsz." Szabó Vivien - Szabadulj meg a szorongástól!

 

Az angyalok arra kérnek ma, hogy nevess, legyél vidám, és hagyd magad mögött a nehéz energiákat. Az élet egy játék, és nem lehetsz mindig komoly. Az angyalok nagyon szeretik a vidámságot, és sokkal könnyebben együtt tudtok dolgozni, ha te is előtérbe helyezed ezt az energiát az életedben.

https://www.facebook.com/acsodakvilaga/photos/a.644370778918124/2990351340986711/

 

Legyél nagyon biztos abban, hogy mit szeretnél elérni az életben, mert így nem lesz semmi, ami kibillentsen az egyensúlyodból.

 

Itt az ideje annak, hogy megvizsgáld a szándékaidat.

Legyél őszinte magadhoz, és valld be, hogy mi az, amit legjobban szeretnél megteremteni az életedben.

Vizsgáld meg, hogy mit tudsz tenni ennek érdekében. Ha ezeket megteszed az év első napján, akkor hatalmas az esélyed a valóra válásra.

https://www.facebook.com/acsodakvilaga/photos/a.644370778918124/2990357707652741

 

 

A te elméd egy olyan hely, ahol érdemes elidőzni? 易

Életed során a legtöbb időt az elmédben töltöd. Tegyél érte, hogy ez egy igazán szép hely legyen!

https://www.facebook.com/mindsetpszichologia/photos/a.600284780149963/1387170868128013/?type=3&theater

 

 

7 Titok az Életed Transzformálására

A mindennapok, a rohanás, az egyre növekvő követelmények, a megfelelni vágyás szinte lehetetlenné teszi, hogy fókuszunkat arra irányítsuk, ami igazán számít: az álmainkon, az egészségünkön, a boldog emberi kapcsolatainkon...

Tudjuk egyáltalán, hogy mi az, amit igazán akarunk és mi az, amit a szívünk legmélyén meg akarunk tapasztalni?

Az alábbi 7 esszenciális igazság segíteni fog, hogy megtedd az első lépéseket, és elkezd a változást az álmaid megtapasztalása felé.

 

1. Kezd az Önszeretetnél!

Az első – habár összetett, mégis a legfontosabb – lépés, hogy megtaláld a módját annak, hogy újra őszintén tiszteld és szeresd Önmagad.

Értelmetlen a külső változásokra fordítani az energiádat.

Addig nem tartod be a diétát, nem tartasz ki az edzésterv mellett, nem engeded meg magadnak, hogy fitt és szexi legyél vagy, hogy boldog, csodálatos szerelemben élj, amíg nem szereted Önmagad.

Itt kezdődik a transzformációd, innen gyökerezik a sikered.

 

2. Hallgass az Intuíciódra!

Az intuíciód az a „gyomorérzésed”, amit hirtelen érzel arról, hogy valami jó Neked vagy nem, az a bizonyos személy szimpatikus vagy nem.

Elnyomjuk magunkban ezt az érzést, inkább a „józan eszünkre hallgatunk”, pedig az intuíciónk a „belső navigációs rendszerünk”, a belső GPS-ünk.

A velünk született képességünk és ajándékunk, hogy mindig tudjuk, hogy merre menjük, melyik út a helyes, és melyiket kerüljük el.

Minden nagyobb döntés előtt kérd a belső útmutatásod segítségét!

Hallgass erre a hangra! Minél többször hallgatsz rá és követed, annál erősebbé  válik.

 

3. Naponta programozd a tudatalattidat a SIKER gondolataival!

A realitás, amelyben jelen pillanatban élsz, az eddigi gondolataiddal, hitrendszereddel és érzelmiddel teremtődött. Ha nem vagy megelégedve azzal a szinttel, ahol jelenleg vagy, kezd el megemelni a tudatossági szintedet. Használj naponta megerősítéseket, mantrákat, meditációkat; tölts fókuszált időt a gondolataid és érzelmeid megváltoztatásával.

A belsődben megteremtett pozitív váltás hamarosan megmutatkozik majd a fizikai valóságodban is.

 

4. Bocsáss meg MAGAD miatt!

A hosszú éveken keresztül magaddal vonszolt harag és gyűlölet megkeseríti az életed.

Megfoszt az életerődtől és az inspirációdtól. Megbénít, és lassan arra kényszerít, hogy alacsonyabb érzelmi szinten, alacsonyabb sztenderdek szerint éld az életed, mint amit eredetileg elképzeltél.

Megbocsájtani nem azt jelenti, hogy elfelejtjük és elfogadjuk, ami történt.

Megbocsájtani azt jelenti, hogy Te felszabadítod  magad az áldozatszerepből és az alacsonyrendű érzelmekből azért, hogy szabad és könnyű lehess.

 

5. Siker kizárólag a SIKER érzéséből teremthető

A vonzás törvénye kimondja, hogy az azonos rezgésű gondolatok és érzelmek vonzzák egymást.

Ebből az következik, hogy sikert kizárólag akkor tudsz teremteni, ha az elmédet a siker gondolatai öntik el és Te magad sikeresnek érzed magad.

Ezért nagyon fontos, hogy naponta programozd az elmédet és az érzelmi szintedet a siker gondolataira és megtapasztalására.

Minden este írj le legalább egy sikert, amit elértél azon a napon. Apróságok is lehetnek, hiszen a siker az siker, akkor is, ha azt éled át, hogy  sikerült az új süteményrecepted, vagy hogy megtetted, amit reggel célként kitűztél magadnak.

A sikertudat egy izom. Kezd el erősíteni a napi sikereid megfogalmazásával és rögzítésével, hogy visszanézhesd, milyen sikereket értél el az elmúlt hét vagy hónap során.

 

6. Azzá válsz, akivel az idődet töltöd

Annak az 5 embernek az „összessége vagy”, akivel a legtöbb időt töltöd.

A környezeted óriási hatással,  úgymond "programozó" hatással van Rád!

Csakúgy, mint azok az emberek, akikkel körülveszed magad.

Tiszteled az embereket és az értéket, amit képviselnek azok, akikkel a legtöbb idődet töltöd?

Légy szelektív! Válogasd meg, hogy kivel töltöd az idődet és az életenergiádat!

Azok a pozitív emberek segítik az előrehaladásodat, akik hisznek benned és inspiráló hatással vannak Rád!

Bárki, aki kihasznál, manipulál, megszégyenít, vagy akinek hatására csökken az önbecsülésed és az önbizalmad, meggátolja a személyes fejlődésedet és tompítja a Fényed, így a Lelkeddel szembeni felelősséged az, hogy távol tartsd magad ezektől az emberektől!

 

7. Az általad teremtett realitásban élsz

Nem áldozat vagy a saját életedben, hiszen minden körülményt Te magad teremtettél, mégpedig a gondolataid és az érzelmeid energiájával.

Tehát a jövőd is kizárólag Tőled függ! Amit tegnap gondoltál, az a jeleneddé vált, amit pedig ma gondolsz, az lesz a jövőd!

Senki sem erőltetheti Rád az akaratát, ha az nem egyezik az értékrendszereddel.

Tisztázd le magadban, hogy mi az, ami igazán számít az életedben, hogy mi az, amit igazán akarsz. Mi az, amire tiszta szívből vágysz.

Amikor kikristályosodott benned az, hogy mi tesz igazán boldoggá, akkor napi szinten a tudatos teremtés szabályai szerint éld az életed!

 

Vedd vissza az irányítást az életed felett!

Kezd el tudatosan megtisztítani és újraépíteni az életed!

Célunk a SolyaBea.hu oldalon, hogy programokkal, kurzusokkal és szemináriumokkal segítsünk abban, hogy elérd a céljaidat és megéld az álmaidat!

Kérdéseidet, javaslataidat küldd a team@solyabea.hu-ra.

Szeretettel a Sikeredért,

Bea

Forrás: http://www.solyabea.hu/blog/7-titok-az-eleted-transzformalasara

 

 

„Sorsunk nem a csillagokban van megírva, hanem saját tudattalanunkban” – Eric Berne Sorskönyv című könyvét ajánljuk

 

„Ha arra a kérdésre szeretnénk választ kapni, hogy jó helyen vagyunk-e, akkor bizonyos kérdéseket érdemes feltenni magunknak: összhangban vagyok-e saját legmélyebb vágyaimmal? Azt csinálom-e, amit szeretek?  Olyan környezetben, olyan emberekkel vagyok-e körülvéve, amit, akiket szeretek? Nem vagyok-e beszorulva olyan helyzetekbe, amelyek egykor jónak tűntek, de mára elvesztették aktualitásukat?” (Dr. Buda László)

,,Minél gépiesebb az egészségügy rendszere, minél jobban leveszi a felelősséget az egyénről, annál többe fog kerülni, és annál alacsonyabb lesz a hatásfoka. Ebben a paradoxonban vagyunk benne most is: irgalmatlan sok pénzbe kerül, miközben az embereknek egyáltalán nem az az érzése, hogy az egészségügy rendben lenne. Ezeket a sokszor tarthatatlan állapotokat meggyőződésem szerint az öngondoskodás, az öngyógyítás tudná enyhíteni. Tisztában vagyok vele, hogy az elképzelésen idealista, de mindezzel együtt fontos lenne, hogy ne kelljen annyiszor ráhagyatkozni erre a rendszerre.

 

Ehhez pedig arra lenne szükség, hogy az emberek tömegével sajátítsák el azt a tudást, hogy miként maradjanak kapcsolatban önmagukkal, hogyan kommunikáljanak a saját testükkel és lelkükkel.”

Teljes cikk: https://pszichoforyou.hu/dr-buda-laszlo-interju-onszeretet-onmegvalositas/

 

 

Reális cél lehet-e az életünkben a testi-lelki harmónia? Milyen út vezet az áhított belső békéhez, ami lehetővé teszi, hogy önmagunkkal és másokkal is jóban legyünk, azt érezzük, hogy „jó helyen vagyunk”? Mihez kezdjünk annak a feszültségével, ha felismertük, hogy a létránkat nem a helyes falnak támasztottuk, de nem tudjuk, merre induljunk, ha változtatni szeretnénk?

És hogyan aránylanak ehhez a folyamathoz a betegségek? Mit tehetünk azért, hogy azoknak ne csak passzív elszenvedői, hanem a gyógyulás folyamatának aktív szereplői legyünk? Mit üzen a testünk, és mit tehetünk azért, hogy ezekre az üzenetekre legyen fülünk?

Sok-sok kérdés, amelyekre ezúttal Dr. Buda Lászlóval közösen - és persze veletek együtt - keressük a válaszokat.

Amint kint, úgy bent - https://www.jegy.hu/program/amint-kint-ugy-bent-beszelgetes-dr-buda-laszloval-pszichoforyou-108119#programInfoTabAnchor

 

 

,,A boldogság az, ami hatékonyságra ösztönöz minket életünk számos területén, így munkánk során is.” – Shawn Achor

 

Shawn Achor a Harvard egyik legnépszerűbb előadója, aki a nagynevű egyetemen pozitív pszichológiát tanított, és kiemelkedő oktatói munkájáért több mint egy tucat díjat is bezsebelt. Emellett ő a Good Think Inc. vezérigazgatója is, melynek fő célja, hogy az átlag felett teljesítő személyek révén a siker és a boldogság kapcsolatát vizsgálja.

Az elképzelés, miszerint akkor leszünk boldogok és sikeresek, ha minél keményebben dolgozunk, nem egészen fedi a valóságot. Achor szerint úgy fest, a kép ennél valamivel árnyaltabb: a boldogság az, ami hatékonyságra ösztönöz minket életünk számos területén, így munkánk során is.

A népszerű előadó arra is kitér, hogy a boldogság kék madarát viszonyítási pontok nélkül üldözni hiábavaló dolog, és szórakoztató előadásában olyan hasznos tanácsoknak is helyet szorít, hogy  a pozitív pszichológia területén született kutatási eredmények szerint milyen hétköznapi technikák segíthetnek abban, hogy az életünket értelmesnek, és ezáltal boldogabbnak érezzük.

https://pszichoforyou.hu/motivalo-video/

https://www.ted.com/talks/shawn_achor_the_happy_secret_to_better_work?language=hu

Shawn Achor: A boldog titok a jobb munkához

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=89L4FF04u9c Ezt tanuld meg és megváltozik az egész életed l Tudatos teremtés

 

https://pszichoforyou.hu/tag/pszichoforyou-rendezveny/

https://amegoldas.eoldal.hu/cikkek/pozitiv--klassz--inspiralo--fejleszto-klubok--kozossegek--programok--egeszseg-harmonia-kozpontok---segitok.html

https://amegoldas.eoldal.hu/cikkek/segitok/

 

Dr. Balaicza Erika https://balaicza.hu/oneletrajz/

Gyógyítói elvem

A jövő orvoslásában a tradicionális gyógyítói rendszerek, a természetes gyógymódok, a modern medicina és a pszichológia egy egységet képeznek, és az emberi test, szellem és a lélek egysége áll a középpontban.

Prevenció és integratív medicina a nil nocere elve szerint

Gyógyítói gyakorlatom során a komplementermedicinát és az egyetemi orvoslást, a táplálkozásterápiát, a salaktalanítást, a gyógynövényeket, a homeopátiát, a neuralterápiát és bizonyos mértékben a pszichológiát is egymással kombináltan használom. Hiszek abban, hogy az egyes módszerek egyénre szabottan összeválogatva együtt jobban szolgálják a gyógyulást és segítenek a prevenció -ban is.

A „nil nocere” (ne ártsunk) orvosi esküm értelmében törekszem rá, hogy lehetőség szerint minél kevesebb mellékhatásokkal rendelkező gyógyszert kelljen felhasználni, lehetőleg a legkisebb adagban.

https://balaicza.hu/

 

 

Sólya Bea

Motivációs előadó, író és lifestyle coach vagyok azzal a küldetéssel, hogy pozitivan befolyásoljam minél több embertársam életét.  Szenvedélyem, hogy segitsek az álom-és önbizalom épitésben, a célkitűzésben, és a maximális produktivitás elérésében.

Küldetésem nekem, Sólya Beának, hogy szolgáljam embertársaimat szeretettel, inspirációval, motivációval arra, hogy forduljanak a fény felé, és addig ismeretlen magasságokra törekedjenek, valamint hogy a legmélyebb vágyaikat kielégitő jövőt álmodjanak és teremtsenek!

 "Életünkben leginkább arra van szükségünk, hogy legyen valaki, aki rábír, hogy megtegyük amire képesek vagyunk." - Ralph Waldo Emerson

A weboldalamon keresztül inspirálom az erre készen álló embereket a céljaik elérésére és az álmaik megélésére. Online és elő programokkal nyújtok információt es tréninget azoknak a céljaik mellett elkötelezetteknek, akik készek megtenni a szükséges lépéseket az álmaik felé vezető úton.

Mint hipnotherapeauta, kápráztatónak tartom a tudatalatti hatalmát és a végtelen lehetőségeket, amelyek elénk tárulnak akkor, amikor megismerjük a mélytudatunk működését.

Több mint tiz éve kutatom a viselkedést befolyásoló tényezőket valamint a gazdag emberek gondolkodásmódját és szokásait.

Az Amerikában eltöltött 20 év alatt számtalan alkalmam adódott megfigyelni, tanulmányozni és csokorba gyűjteni a bőségtudat sajátosságait és a "siker- szokások" kialakitásának titkait.

Ennek a tapasztalatnak és tudásnak az átadása minél több embernek a küldetésem, és ez  a nyomaték, amelyet hagyni szándékozok az emberi tudatosság felszinén.

Hogy mit csinálok?

Change agent vagyok.

Maradandó változást hozok az emberek életébe.

Megmutatom, hogy mi más lehetséges a komfortzónából kilépve, és megtanítom, hogy az új tudatszinten milyen új gondolatok, új érzelmek és új szokások mozdítanak el az álmok megélése es a vágyak megtapasztalása fele.

Dolgozz velem

Ha elérkeztél a felismerésnek  arra a pontjára, hogy a blokkjaid és a limitáló gondolataid visszatartanak a céljaid elérésétől és az álmaid megtapasztalásától, akkor óriási örömmel dogoznék személyesen is Veled!

Ha elkötelezed magad a céljaid mellett, akkor fel kell ismerned, hogy  változás nem történik egyik napról a másikra.

Hosszú évek alatt váltál azzá a személlyé, aki ma vagy. A gyermekkorból jövő gondolatok és érzelmek kondicionálódtak, amelyeket először el kell engedned és csak ezután láthatod tisztán és szabadon a jövőképedet. A limitáló hitrendszered megváltoztatásával tudod csak elhinni magadról, hogy igenis képes vagy annak megteremtésére, amire vágysz!

Én abban hiszek, hogy... https://www.youtube.com/watch?time_continue=8&v=gY_2NHBCvUE&feature=emb_logo

http://www.solyabea.hu/node/2

http://www.solyabea.hu/bearol

 

 

Tamás Vivien

Mindenkinek az életében eljön a pillanat, amikor felmerül benne a kérdés, ki vagyok én?
Mi vár még rám? Ennyi lenne az egész? Mi történik a halál után?
Ezek a kérdések elvihetnek minket egy misztikusnak tűnő, de annál csodálatosabb helyre.
Nem véletlen vagy itt, te már elindultál ezen az úton.
Én pedig segíteni szeretnék neked.
De ki vagyok én?
A nevem Vivien, egy 24 éves lány vagyok, aki imád videókat készíteni. De mennyire lehet fontos ezt tudni?
Én viszonylag fiatalon kezdtem el kutatni a válaszokat az élet nagy kérdéseire.
Fogok-e még létezni, vagy ez lenne az egész? Leélem ezt az életet és ennyi volt?
Gyorsan rádöbbentem, hogy ezekre a kérdésekre nem kapom meg a választ másoktól, vagy nem tartom elég hihetőnek tőlük hallva. Így elkezdtem feltenni ezeket a kérdéseket saját magamnak és gyorsan rádöbbentem, hogy bennem rejlik minden válasz.
Azért hoztam létre ezt az oldalt és a Youtube csatornám, hogy segíthesselek az utadon.
Megismertessem veled saját magad megismerésének lehető legjobb módját.
Önfejlesztés 

https://www.tudatosteremtes.net/

https://www.youtube.com/watch?v=9qrJ2JT-80w A VIDEÓ, AMI MEGVÁLTOZTATJA AZ ÉLETED

https://www.youtube.com/watch?v=89L4FF04u9c Ezt tanuld meg és megváltozik az egész életed l Tudatos teremtés

A Tudatos Teremtés csatornán rengetegszer lehet hallani arról, hogy mennyire fontos a meditáció. Mindig elmondom, hogy képes megváltoztatni bárki életét. Azonban nehéz beszélni a meditációról, így sokan keveset tudnak róla.
Ezért készítettem el ezt a videót, hogy megtudhasd, mi a meditáció, hova vezet és mégis, hogyan kell meditálni.
Hoztam neked sok érdekességet és tippeket, így hamarabb elmélyülhetsz a meditáció csodás állapotában.
Köszönöm, hogy velem tartasz!
Egy dologban biztos vagyok, amint beépíted a meditációt a mindennapjaidba, megváltozik az egész életed.
Namaste <3

https://www.tudatosteremtes.net/videok

 

 

Bús Tímea

Bús Tímea vagyok, párkapcsolati tanácsadó, életvezetési coach, mentálhigiénés segítő szakember, okleveles családi és válási mediátor, NLP tréner, Duals Társkereső Iroda vezetője.

Segítek, hogy megtaláld önmagad és boldog, szeretetteljes párkapcsolatban élj! Tudtad, hogy a legboldogabbak azok az emberek, akik szoros és működő kapcsolatokban élnek?

Szeretettel köszöntelek! Örülök, hogy itt vagy. :-) Az, hogy most e sorokat olvasod, azt üzeni számomra, hogy önmagadra igényes, kulturált és tudatos ember vagy. Aki nyitott az önismeretre, a változásra, a fejlődésre és arra, hogy ehhez segítséget kérjen.

Közel tíz éve foglalkozom párkapcsolatokkal. Több ezer egyedülálló keresett meg, hogy segítsek megtalálni a szerelmet. Ma már abban tudok segíteni, hogy szerelmes legyél önmagadba és elkezdj hinni a közöttünk lévő szeretet térben.

Mi a legfőbb célom munkámmal?

  • Szeretném, ha te is visszatalálhatnál ahhoz a belső erőhöz és értékrendhez, mely képessé tesz a boldog és kiegyensúlyozott életre és a működő párkapcsolat fenntartására.
  • Szeretném, hogy legyen szó önismeretről, szerelemről, párkapcsolatokról vagy épp azok elmúlásáról, esetleg hiányáról – segítségre lelj és megtaláld a válaszaidat.
  • Szeretném, ha igazán szeretnéd önmagad.
  • Szeretném, ha az lennél, akivé mindig is válni szerettél volna.
  • Szeretném, hogy elégedett legyél az életeddel.
  • Szeretném, ha megtanulnál elengedni.
  • Szeretném, ha megtanulnál minden nehézséged által többé lenni. ☺

A weboldalamon karnyújtásnyira van Tőled számos olyan lehetőség, módszer, program, amely segít a boldogulásban, a nyugodt, szeretetteljes élet megvalósításában.
Válassz kedvedre a fenti lehetőségek közül, találkozzunk valamely kurzusomon, egyéni tanácsadásomon, tréningjeimen vagy előadásaimon!

Találj rá önmagadra!

Változz és változtass. Önismereti belső utazás a szorongás, a félelem, a párkapcsolati konfliktusok és az önbizalomhiány nehézségeiből. Fejlődsz, változol és szebbé, könnyebbé válik az életed! Részletek >

Találd meg az Igazit!

Hogyan lehet a Tiéd a vágyott, megérdemelt szerelem és boldogság? 49 napos online és személyes önismereti kurzus! A boldog párkapcsolat Neked is jár! Részletek >

Önismereti tréningek

Párkapcsolati témákat feszegető egész napos önismereti workshopok remek társaságban, hasznos tudással és sok gyakorlattal. Részletek >

https://bustimeacoach.hu/

 

 

Szabó Vivien

Mindenki szeretné az életét boldogan, csodákkal teli élni. Érdemes kinyitni a feléjük vezető ajtót. Ha ehhez segítségre van szüksége, forduljon hozzám bizalommal a honlapon feltüntetett e-mail címen.

Tarot - és angyalkártya olvasó vagyok, valamint virágterapeuta és arkangyalokkal dolgozó életvezetési tanácsadó.

Eredeti végzettségem szerint angol tanár vagyok, ami sokat segít nekem abban, hogy megismerjem a különböző személyiségtípusokat. A spiritualitás útjára az életemben előforduló nehézségek miatt jutottam el, de hálás vagyok, hogy erre az útra léphettem. Úgy gondolom, hogy a spirituális út soha nem ér véget, hiszen mindig van lehetőség egyre feljebb lépni. Spirituális végzettségeim a tarot és angyalkártya olvasás, arkangyalokkal dolgozó életvezetési tanácsadó és virágterapeuta.

Könyvek: Szabadulj meg a szorongástól! - Törd át a korlátaidat!

Égi segítőkkel szabadon az utadon - A csoda Te magad vagy!

http://www.szabovivien.com/

 

 

Herendi Kata

Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.

Dolgozott kutatóként, oktatóként, trénerként és tanácsadóként, immár három éve a Pszichoforyou online pszichológiai magazin szerzője és főszerkesztő-helyettese.

https://pszichoforyou.hu/author/herendi-kata/

https://pszichoforyou.hu/mindig-az-ove-az-utolso-szo-5-dolog-ami-a-mindenaron-gyozni-akaras-hattereben-allhat/

 

 

Szabó Eszter Judit

Kommunikációs szakember, újságíró. Szeret szép dolgokat fotózgatni és jógázni. Ha kikapcsol, akkor túrázni megy. Vagy kosarazni. Ha csinál valamit, akkor azt szívvel-lélekkel teszi. A Pszichoforyou-ra ez különösen igaz.

Eredetileg újságírónak tanult, majd később egy kommunikációs ügynökségnél helyezkedett el. Ezzel párhuzamosan az önismeret felé vezető úton is elindult, ahova a folyamatos szorongás és a depresszió terelte.

Hosszú idő, több mint hat év terápiás és önismereti munka kellett ahhoz, hogy kilábaljon ebből a nehéz időszakából. Ekkor határozta el, hogy cikkein keresztül másoknak is megpróbál segíteni, és megmutatja mekkora ereje van a pszichológiának és annak, ha az ember szembenéz a félelmeivel.

Egy évig tartó előkészület után Porpáczi Júlia pszichológussal indította el a Pszichoforyou online pszichológiai magazint, amit még két további évig az ügynökségi munka mellett, éjszakánként és hétvégenként szerkesztett. Alapítótársa kiválása után a kiesett szakmai tudást Herendi Kata pótolta, aki még gyakornoknak jelentkezett az újsághoz. Kata korábban tíz éven át tanított pszichológiát, és ezeket az ismereteit szerette volna minél szélesebb körben továbbadni.

Az idén októberben három éves lapnál ma már heten dolgoznak, számos külsős szakértővel működnek együtt és havonta 200.000-en kattintanak rá, hogy a pszichológiáról olvassanak.

https://ujraterveztem.hu/szabo-eszter-judit-herendi-kata-pszichoforyou/

 

 

Szabó Vivien - Égi segítőkkel szabadon az utadon - A csoda Te magad vagy!

Mindenkinek van olyan helyzete az életében, amikor felmerül a kérdés, hogy merre tovább. Biztosan te sem vagy kivétel. Ez az élet velejárója, hiszen ez által fejlődhetsz.

Neked szól ez a könyv, ha nyitott vagy egy új út felfedezésére, az égi segítők világára, és szeretnéd megtudni, hogy milyen lehetőségeid vannak. Ők gyengéd energiájukkal vezetnek, és az optimista gondolkodást pártolják. Boldognak akarnak látni téged, segítenek, hogy az Univerzum törvényeinek útvesztőjében ne tévedj el, és mindig csak annyit tapasztalj meg, amennyire éppen szükséged van.

A könyv útmutató magad legyőzésére, az életcélod megtalálására és megvalósítására. Ehhez meg kell tanulnod az elfogadást, a türelmet, az önmagadért való kiállást.

Megmutatom, hogy hogyan befolyásolja a szabadság a különböző élethelyzeteket a kapcsolatok, a munka, az életcél és az egészség területén. Betekintést adok az angyali tanácsokkal ellátott új út törvényeibe, olvashatsz az elengedésről, az egó szerepéről, a korlátokról, szeretetről és a félelem hatalmáról is. Az energiarendszeren, csakrákon keresztül mutatom meg, hogyan is élhetsz szabadon és boldogan.

Az utad során soha nem késő változtatni, a döntés a tiéd! Örömre és boldogságra születtél és minden égi segítő ezen tevékenykedik, csak kérned kell őket.

Ne félj a változástól, légy optimista, földi léted legszebb időszaka kezdődhet el!

Ne feledd: a csoda te magad vagy

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Szabo_Vivien_Egi_segitokkel_szabadon_az&id=309133&type=22

 

 

ÚJÉVI JÓ KÍVÁNSÁGOK

Újra elillant egy év, s közben egy sereg ilyen-olyan élménnyel gyarapodtunk...
2020-ra többek közt azt kívánom Neked (és magamnak is):
- Hogy érezd szeretteid gyengéd szeretetét, törődését.
- Hogy legyen erőd akkor is szeretni, amikor úgy érzed leginkább Te adsz.
- Hogy fáradtan is tudj szeretettel és megértően beszélni azzal, akinek szüksége van rá.
- Hogy akkor is kitarts, amikor nincs kedved.
- Hogy legyen elég erőd és bölcsességed, ha problémáid vannak.
- Hogy tudj elég elfogadó és türelmes lenni, ne akarj tökéletessé válni, csak a tőled telhető legjobbra törekedj.
- Hogy legyen elég alázat benned, és tudd félretenni a büszkeséged, ha hibáztál v.vmit nem tudtál, elszúrtál...
- Hogy tudj magadon is megértően mosolyogni...
- Hogy észre vedd, ha valakinek szüksége van rád.
- Hogy legyen erőd őszintén megmondani másoknak, mit érzel.
- Hogy meg tudj bocsátani annak, aki nem tud Neked.
- Hogy felismerd a mindennapok szépségét és ne tragédiák döbbentsenek rá az élet értékeire...

S nem utolsó sorban, kívánom, hogy azokkal tölthesd ezt az évet, akik szeretnek, és szívj magadba minden boldog, örömteli pillanatot!

BÚÉK minden kedves Barátomnak, Ismerősömnek és Paciensemnek..

https://www.facebook.com/BalaiczaErikaDr/photos/a.467344523397368/1774005962731211/

 

Szeretettel köszöntelek! Érezd jól magad nálam!

 

 

A szerelem ad egyfajta békét. Annak a szabadságát, hogy önmagad lehetsz, valamennyi megnyilvánulásodban. (Mooji)

 

Ha belül, mélyen a szívedben az Igazság felé fordulsz, akkor minden más nagyszerűen fog működni. (Mooji)

 

Ha megtalálnád az igazságot Önmagadban, a saját spontán rugalmasságodat, akkor az élet el fog vinni a megfelelő személyhez, aki épp kompatibilis az energiáiddal. (Mooji)

 

 

- Mit tudnál mondani az összes egyedülálló embernek, aki partnert keres az életéhez?

- Használjátok ki az időt jól, hogy tényleg lehessen egy zavartalan időszakotok, amikor koncentrálhattok saját magatokra. Legyetek magatokban biztosak, hogy amikor eljön az ideje, amikor az élet hoz valakit, aki nektek való, az lesz az ajándék.

Nem kell keresnetek, valaki jönni fog magától, váratlanul, de valahogy fel fogjátok ismerni magatokban.
Haaaah - ez valahogy mekkora boldogság!... valaki olyannal találkozni, mint te!
Nem saját hatalmatoknál fogva, keresve, végignézve a listátokat, ki jöhetne szóba.
Olyan valaki fog érkezni, aki csodálatos meglepetés számotokra, és akkor ebbe bele tudjátok adni a teljességeteket.
Ez milyen csodálatos tud lenni!!
Ha valami olyan mélységű érkezik, mint maga az Igazság és közben ha valami nem érkezik meg, ne várakozzatok, éljetek teljes energiátokkal, hogy az igazságban maradjatok, mert ne menjetek bele kapcsolatba hátrányos helyzetből!
Ne menjetek bele kétségbeesetten. Senki nem akar kétségbeesett társat. Csak ki fognak használni. Az olyan kiábrándító. Ne legyetek elkeseredettek. Ha el vagytok keseredve, az azt jelenti, hogy a lelketek teljesen félre van vezetve a saját gondolkodásotok által. Használjátok fel ha egyedülállóak vagytok, az időt arra, hogy megszabaduljatok az elkeseredéstől és az igazságban tudjatok gyökeret verni... és akkor, a megfelelő pillanatban az élet fog hozni valakit, aki nektek való lesz és akkor érezni fogjátok: "uram atyám!" ez a személy nem zavarja a belső ӧsszhangomat, hanem még bátorítja, erősíti is! Ez milyen fantasztikus dolog! (Mooji)

 

https://www.youtube.com/watch?v=tAVHM6MPx4M Searching for a Life Partner ~ Mooji

 

https://www.youtube.com/watch?v=ALCwyHT8U-o TUDATALATTI PROGRAMOZÁS l Párkapcsolat megerősítések

 

Függetlenség 
Amint megtaláltad a belső középpontodat függetlenné is válsz.
Az emberek meglepetten néznek rád, mivel többé nem az ő akaratuk szerint cselekszel. Furának fogsz tűnni a szemükben.
Amit teszel az nem reakció többé, hanem önálló belülről induló cselekedet.
Semmi még a sértések sem váltanak ki automatikus reakciót többé belőled, mindig tudatosan cselekszel és kapcsolódsz a többi emberrel, már nem ösztönből csak reagálsz .
Ne érts félre, nem páncélt növesztesz. Ettől a ponttól mély szeretet sugárzik belőled mindenki felé, egyfajta feltétlen szeretet.
Ha valóban független vagy, egyben megadod magad a szeretet Istenének , ekkor az egész lényed kitárul.
Ha függetlennek vallod magad és még nem érzel korlátlan, mindent átölelő mély szeretetet, békét magad körül akkor bizony csak magadra kényszerítesz valamit amit függetlenségnek nevezel el.
De valójában elutasítás, bezárkózás, önmarcangolás van jelen helyette. A valódi függetlenséget nem tudod magadra erőltetni, minél több erőfeszítést teszel ez irányba annál távolabb lesz Tőled. De amint mindent feladva lényed középpontja felé haladsz a belső megismerés felé vezető úton, egyszer csak érzeni kezded, hogy minden megváltozik, minden porcikád átalakul, csodálkozva nézel körül, "hová csöppentem" , s mindez teljesen magától, minden erőfeszítés nélkül.
A valódi függetlenségből a tudatosságon keresztül a szépség és a szeretet, nyugalom, béke árad. Bármi történjen is boldog maradsz, semmi jelentősége, hogy az adott körülmény hétköznapi értelemben "jó" vagy "rossz". Innentől bármi történjen is nyugalmad többé nem vehetik el tőled.
Ekkor az akaratodat is eldobhatod, és látni fogod, hogy azok a dolgok, amelyek után sóvárogtál, maguktól megtörténnek. Hirtelen a dolgok elkezdenek simán gördülni.
Minden összeillik, kikristályosodik.
Az igazi szerelem is ebben az állapotban találhat rád, két valóban független ember között jöhet létre az a fajta összeolvadás, ami minden más hordaléktól álarctól mentes.

Mindketten hitelesek vagytok s ekkor a kettő igazán eggyé tud olvadni , Te sem vagy árnyék többé és a Párod sem . Azt érzed soha nem szerettél még ilyen mélyen és tisztán. 
Magához ölel a létezés, és Te visszaöleled Őt.

Forrás: http://www.gyorgyik.hupont.hu/43/gondolatok#ixzz6AqMWDSZs

 

<3 :)

https://www.facebook.com/ajiithungary/videos/2531240990494496 Mauna House Ensamble: Tavaszi Szél

 

"Tested megszentelt temploma lelkednek. Ideje tudatosan felépítened önbizalmadat, önbecsülésedet."
(Pozsgai Nikolett)

„A nő az Isten nagyszerű munkája, a természet csodája, a csoda csodája, a világ esszenciája, az otthon királynője, az igazi nevelőnő, az édes segítőtársa a férfinak.

Nő az energia aspektusa az Úrnak. Az ősi erő gyermeke, a kulcs ebben a világban. Ő irányítja a sorsát a gyerekeknek…

Nő egy titokzatos keveréke a lágyságnak, szelídségnek, kegyelemnek, szolgálatnak, türelemnek és szeretetnek. Ő Májá bájjal és varázzsal teli kísértése. Megvigasztalja és felvidítja a férjét, gyermekeit és a vendégeit….

Ő egyfajta titokzatos bájat ad ennek a világnak.

Nélküle az otthon üresség. Nélküle az ember tehetetlen. Nélküle ez a világ elveszíti varázsát. Nélküle nincs teremtés.”
(Szvámí Sívánanda)

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=101136424766470&set=a.100399511506828&type=3&theater

 

Kérlek, tedd királlyá/királynővé a párodat! Ettől fogod királyul érezni Magadat! :)

„Ha királynő akarsz lenni, előbb tedd a párodat királlyá!”

„Ha király akarsz lenni, előbb tedd a párodat királynővé!”

Így én is igyekszem tiszta szívemből és teljes erőmből királynővé tenni az én életem párját.

 

Egy füzet, amibe hatvanhárom jóbaráttól, és családtagtól szedtem össze, hogy mi szépet és jót gondolnak a páromról.

 

…Egyszer olvastam egy gondolatot valahol párkapcsolati témában: „Ha királynő akarsz lenni, előbb tedd a párodat királlyá!”
Te királynő vagy, és kiváló példáját mutatod annak is, ahogy királlyá segíted, támogatod párodat.
Remek párost alkottok, és öröm látni, ahogy haladtok a céljaitok felé!J
Teljesen igaza van Gabinak!
Igazi királynak érezhetem magam Évi mellett!
Például tegnap is, kijött értem a Gatwick repülőtérre. Előtte kinézett nekünk egy a barátaink által jónak tartott pub-ot, ahova elvitt ebédelni. Az ebédnél aztán átnyújtott nekem egy borítékot.
A borítékban pedig egy A4-es lap volt, amin szép piros filctollal, két oldalon keresztül írta le, hogy mi mindent köszönhet nekem. És hogy miért tart olyan nagyra engem.
JBiztos túl borsos volt a steak, mert valahogy bepárásodott a szemem!

 

És tényleg így van ez a királyosdi dolog. Mert az én személyes fejlődésem és az üzleti sikereim mögött teljesen ott van Évi mindenben támogató háttere.
Azt gondolom, hogy egy párkapcsolatban a legfontosabb az, hogy tiszta szívünkből támogassuk a párunkat a saját céljainak az elérésében.
Férfitársam!
Ez fordítva is így van!
Ezért aztán, „Ha király akarsz lenni, előbb tedd a párodat királynővé!”
Így én is igyekszem tiszta szívemből és teljes erőmből királynővé tenni az én életem párját, Évit. És bizony az ő oktatást megreformáló sikerei mögött teljesen ott van az én mindenben támogató hátterem.
Ha már Angliában vagyunk, minderről „Az égig érő paszuly” című, jól ismert és mára már klasszikussá vált angol népmese jutott az eszembe. Az eredeti címe: Jack and the Beanstalk.
Mert olyan ez az egész, mintha két égig érő paszuly kapaszkodna egymásba. És csak nőnének, csavarodnának folyamatosan az ég felé.
A kettőnk élete az a két paszuly!
JÉs ez a folyamatos ég felé való csavarodás ‒ mint a mesében ‒, elhozza nekünk az aranytojást hozó tyúkot.

Kérlek, tedd királlyá/királynővé a párodat! Ettől fogod királyul érezni Magadat!

https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=3241139289232968&id=100000107861938&sfnsn=mo

 

https://www.youtube.com/watch?v=k5SS0SGcuyU&list=PLTNm1bXkpgsmAdxX0q_EkAkV2kl3zW_16&index=1 Szerelem - Compassion Love

 

Ha boldog párkapcsolatra vágysz...

Az én hívószavam, kulcsszavam már több, mint 10 éve a teljesség. Igaz ez a párkapcsolatra is.

5 síkon vagy dimenzióban határoztam meg a teljességet a párkapcsolatban.

Ezek a következők:

- fizikai sík: a legmagasabb szintű szexualitás, és anyagi bőség

- érzelmi sík: hasonló érzelemvilág, és ezek kifejezésének, megbeszélésnek képessége

- szellemi sík: azonos érdeklődési kör, közös szabadidős és kulturális programok, beszédtémák

- spirituális sík: azonos világlátás, lélek-központúság

- energetikai harmónia: az energiák emeljék, támogassák, táplálják egymást.

 

Ezeket a szempontokat sosem adtam fel, még a legnehezebb, legelkeserítőbb időkben sem. Egy ideig nem sikerült egy személyben megtalálnom ezt a  teljességet. Mostmár azonban tapasztalom, hogy mennyire boldogító, ha mindezt egy párkapcsolatban meg lehet élni.

 

Ahhoz, hogy sikerüljön megvalósítani ezt az álmot, számos téma kutatása vitt egyre közelebb, amelyek felé a lelkem vezetett. Ilyen az EGY ERŐ témája is.

 

Az EGY ERŐVEL kapcsolatos összes tudást, gyakorlatot, és meditációt összefoglaltuk az EGY ERŐ online kurzusokba.

 

Ha tehát január 1- től szeretnéd megkapni a leckéket, és megteremteni az EGY ERŐT az életedben, akkor jelentkezz most!

http://www.simratyogaworld.com/aktualis-programok/egy-ero-es-egy-ero-2-online-kurzusok-2020-januar-1-tol/

 

A 2020 * Megteremtem eddigi életem legboldogabb évét évteremtő elvonulásról január 10. és 12. között itt olvashatsz többet! 

Áldás, szeretet és fény legyen veled! Sat Nam!

Egyensúly és boldogság

Célunk, hogy olyan szempontokat, eszközöket, vezetést és környezetet biztosítsunk a résztvevők számára, amelyben inspiráltan, jó kedvvel, felszabadultan, és bátran meg tudják teremteni eddigi életünk legeslegboldogabb évet 2020- ra.

Az elvonuláson kundalini jógával töltjük magunkat energiával, és tudatossággal, táncolva mozdulunk, megálmodjuk az új évünket, meditálunk, előadásokat hallgatunk, és gyógyító hangokkal tágítjuk magunkat, hogy be tudjuk fogadni az Univerzum bölcsességét, tágasságát és fényét, hogy emelje az életünket.

Mindezt gyönyörű természeti környezetben, Bölcskén, a Szent András kastélyban, ahol kellemes szállás, szépség és finom étkek várnak minket.

Ha boldog akarsz lenni, teremts az intuícióddal! https://www.youtube.com/watch?v=WAGYYMpy7Qo&feature=youtu.be Megteremtem eddigi életem legboldogabb évét!

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=TVIXAkODY2M Új Évi Bőség meditáció sok letöltéssel :)

 

https://www.youtube.com/watch?v=JSu3K11oBH8 Tényleg csak egy döntés az, hogy BOLDOG legyél? Valójában igen! Azonban azt, hogy lásd, MIRŐL DÖNTS, ahhoz azt is értsd meg, hogy minden pillanatodban döntesz, csak nem tudatosan. Ebből a videóból 3 példán keresztül megértheted, hogy minden rajtad áll, és a döntéseiden! Legyél hát tudatos! Tanuld meg IRÁNYÍTANI a GONDOLATAIDAT!

 

 

Válaszd a boldogságot. Minden veled kezdődik. Ha te boldog leszel, mindenki az lesz.

https://www.facebook.com/HooponoponowayMagyarorszag/photos/a.404247206309449/964204730313691/?type=3&theater

 

 

,,Buddha megvilágosult lény, aki a lényeget tanítja, az ösvényt és eredményeit, az eszközt amely megvalósítja az örökké tartó boldogságot."

 

 

Mi a boldogság? Léted egyensúlya, amelyet mások sugalmazó, fölemelő derűként, nyugalomként észlelnek; amit te magad belső nyugalomnak érzel, amely erőt és elhatározást ad; nem érzéki (szenzuális) elégedettség vagy fizikai jólét állapota, hanem egy belső sugárzás. Ezt egyre inkább tudatosítani fogod amint közelebb és közelebb kerülsz hozzá. A boldogság - önmagaddal békében élni, mialatt az ész egyesül a dolgok nagyobb rendszerével. - Henryk Skolimowski

 

 

Sorsunk vállalása

“A sors vállalása és a hozzá történő alkalmazkodás az elsődleges.
Ha valaki felismeri, hogy rendeltetése van, és ahhoz szabja az életét,
olyan útra lép, amelyet magától soha nem tudott volna elképzelni.
A végcél ismeretlen számára,
és a soron következő lépéseket is homály fedi.
Érzi a harmóniát,
de pontosan nem tudja, hová vezet az út.
Márpedig az út általában valami nagyobb szabású,
valami tökéletes felé vezet ilyenkor,
sokkal inkább, mint azoké,
akik inkább az önnön terveikre hagyatkoznak.
Hiszen aki önfejű,
az úgyis ellenállásokba ütközik.”
- Bert Hellinger -

 

Az életfeladatod az, amire hívást érzel;
a megszentelt ígéret, amit tettél; a hivatásod.
Elsőként és legfontosabbként az,
hogy szeress és boldog légy.
A hívás arra szól,
hogy meggyógyítsd, ami nem boldog benned,
ezt pedig a megbocsátáson keresztül teheted.
A hívás arra szól, hogy az isteni inspirációra hallgatva megtedd, amit csak te tudsz megtenni.
És elhívatásod az is, hogy önmagadon keresztül a világ megváltója légy.
Ha felismered, hogy elsődleges feladatod a SZERETET és a BOLDOGSÁG, akkor minden más magától a helyére kerül.
Minél teljesebbnek érzed magad,
annál inkább az életfeladatodat éled.
- Chuck Spezzano -