Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Idézetek - Fantasztikusan jók, inspirálók 5

 

Pozitív szurkolói hangulat és profi marketing.

 

Az atmoszféra fantasztikus.

 

A mester azt kérte tőlünk, idősebb játékosoktól, hogy mutassunk példát a fiataloknak. – Balogh Zsolt.

 

Annyit kértem tőlük még az edzések előtt, hogy adjanak ki magukból mindent, hitessék el velünk, hogy igenis itt a helyük. (Gulyás István kézilabda szövetségi kapitány)

 

,,A langyos vízzel viszont nem tudok azonosulni, azt vallom, mindig menni kell előre, és megpróbálni jobbnak lenni.” - Nagy László BL győztes kézilabdázó, sportvezető.

 

Az Inter remekül teljesített a legutóbbi átigazolási piacon. Erősebbek, és kihívók lehetnek a scudettóért, valamint a Bajnokok Ligájában is jól szerepelhetnek.

Ha az Interben játszol, komoly célokért kell küzdened. (Ivan Cordoba)

 

Az Inter remek alapokkal rendelkezik, csakúgy mint a Juventus, így nekik könnyebb lesz, mint a többieknek. (Fabio Capello)

 

Furcsa, hogy nem a Juventus van a tabella élen. Az edzőváltással, és az olyan játékosok, mint Sensi, Barella, Lukaku, Alexis Sanchez, vagy Godin érkezésével sokat erősödtek. Szerintem, remek évük lesz. (Ivan Zamorano)

 

Vagy harmadik számú kapus leszek egy topklubnál, vagy megragadom a lehetőséget, hogy egy profi csapatban bizonyítsak és a legjobbaktól tanuljak valahol máshol. Ezt adta meg nekem az Ajax.

A világ legjobbja szeretnék lenni. Ez az álmom, álmodni pedig szabad. - André Onana, kameruni válogatott, az Ajax kapusa

 

„Csak egy újabb érem, egy újabb cím volt a pályafutásomban, ezentúl is ugyanúgy állok hozzá a versenyekhez, mint eddig.

A motivációmat nem változtatta meg, ha erre gondol. Biztosíthatom, bárhova megyek, győzni akarok.” Rasmus Lauge, olimpiai, világ- és Európa-bajnok dán kézilabdázó

 

Minden edzésen és csapatgyűlésen a legjobb formámat kell hoznom, csak így tudok sikerrel helyet követelni magamnak a pályán.” Rasmus Lauge, olimpiai, világ- és Európa-bajnok dán kézilabdázó

 

Természetesen, óriási a motivációm! Szeretnék minél többet fejlődni, és hozzátenni a csapat teljesítményéhez amennyit csak tudok! (Kari Aalvik Grimsbö, a Győri Audi ETO KC norvég játékosa, a világ egyik legjobb kapusa)

 

 „Már évekkel ezelőtt eljátszottam a gondolattal, hogy ha edző leszek, ő biztos benne lenne a stábomban.

Úgy látja a kézilabdát, mint nagyon kevesen. Világéletében azt csinálta, hogy a társai keze alá dolgozott.

Ha csak a mentalitása egy részét átadja, már sokat segíthet. - Nagy László Chema Rodríguezről

 

„Guardiola a referencia számomra. Már játékosként is az volt, hiszen ugyanazon a poszton játszottunk. Játékosként három évet töltöttünk együtt a Barcelonánál, majd később négy csodálatos évig dolgozhattam vele edzőként is.

Ragyogó, igényes, szenvedélyes és következetes személyiség, aki rengeteget adott a labdarúgásnak. Sokat tanultam tőle, és nagyon élveztem azt az időszakot, amikor együtt dolgozhattunk.” – Xavi Hernández, világ és Európa-bajnok, Bajnokok Ligája győztes, a spanyol válogatott és a Barcelona legendája

 

,,Nagyszerű ember és edző,…Hihetetlenül nyugodt és barátságos személy, még a legnehezebb helyzetekben is.” (Carlo Ancelottiról Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaság vezérigazgatója)

 

,,Most az ő megtisztelő feladata és kötelessége, hogy biztosítsa, a versenyzői között egészséges maradjon a rivalizálás, és simán menjen.” - Ross Brown, a F1 sportigazgatója Mattia Binotto Ferrari csapatfőnökről

 

Egy klasszis arról ismerszik meg, hogy miként reagál, amikor bajban van. (Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya)

 

Nyilvánvalóan az emberek sokat várnak tőlem, én is sokat várok magamtól. Biztos vagyok benne, hogy tudok ennél jobban teljesíteni. Én is kritikus vagyok magammal szemben, de a sok kemény munkával megváltoznak majd a dolgok. (Eden Hazard)

 

„Még nem vagyok galaktikus, még bizonyítanom kell. Mindannyian ismerjük a Real Madrid heteseinek történetét, most meg kell mutatnom, hogy lehetek a világ legjobbja.

Most meg kell mutatnom, hogy milyen szintet képviselek, és javulnom kell, hogy a szurkolók büszkék legyenek rám. Ahogy mondtam, százszázalékos állapotban vagyok, nem vagyok sérült, csak az hiányzik, hogy gólokat szerezzek és eldöntsem a meccseket – amit az egész világ vár tőlem. Amikor megszerzem az első góljaimat és több meccsen keresztül folyamatosan jól teljesítek, minden sokkal egyszerűbb lesz. Csak egy gól vagy egy gólpassz hiányzik, és jön majd a felemelkedés.” (Eden Hazard)

 

,,Számomra a jó futballista legfőbb erénye a kiegyensúlyozott kiemelkedő teljesítmény. Mostanában már azok is verik a mellüket, akiknek van egy jó hónapjuk. Giggs a tökéletes példa arra, milyen az, ha valaki évekig képes hozni ezt a szintet.” - Roy Keane

 

A Kiel elleni meccs tanulsága az, hogy ha az együttes nem áll készen a kihívásra, és nem ad bele mindent, azt ezen a szinten más csapat is meg fogja büntetni. Ez a hiány jelenleg szerinte abban manifesztálódik, hogy az ellenfelek túl sok gólt szereznek ellenük, ezért mindenképpen javítaniuk kell a védekezésen, bizonyos dolgokat újra kell tervezniük. - Rasmus Lauge, olimpiai, világ- és Európa-bajnok dán kézilabdázó

 

A téglákat nem én egyedül rakom egymásra, az építkezésből mindenkinek ki kell vennie a részét. - David Davis, EHF-Kupa és Bajnokok Ligája győztes kézilabdázó. A Telekom Veszprém vezetőedzője.

 

A nyugodt családi háttér egyébként is elengedhetetlen a kiegyensúlyozott teljesítményhez. (Kovácsik Ádám, MOL Fehérvár FC kapusa)

 

Ezúttal igazi csapatjátékot mutattunk be. Megérdemeltük a sikert, a játékosok nagyon sokat tettek az eredményért. Mindig is bíztam bennük. (Giuseppe Sannino, a Budapest Honvéd vezetőedzője)

 

Főleg azt akarom elérni, hogy a játékosok bízzanak magukban, legyenek egyéniségek. Nagyon fontos, hogy nagyobb önbizalomra van szükség. (Giuseppe Sannino, a Budapest Honvéd vezetőedzője)

 

Erre a játékra és a szünet után látott hozzáállásra azért lehet építeni. (Feczkó Tamás, a DVTK vezetőedzője)

 

"Nick, nem azért mondom neked, hogy a többieket megbántsam, de egészen elképesztően tehetséges vagy. Meg tudod csinálni, képes leszel nagy trófeákat nyerni." - (Pat Cash korábbi wimbledoni bajnok, az ausztrál junior Davis Kupa csapat kapitány)

 

Tizenöt hónappal később, amikor Kyrgios megnyerte az Ausztrál Open junior fiú versenyét. A győzelem egyből Ausztrália nagy teniszígéretévé tette, ami minden, csak nem egyszerű teher.

Ausztrália egy sportőrült nemzet, és mivel a történelem során tele voltak jobbnál jobb játékosokkal, a tenisz az egyik középpontja az őrületnek.

A teniszezőik nem csak nagyszerű bajnokok, hanem a kultúra részei is - a jókedv és a sportszerűség példaképei. Forrás: https://eurosport.hosszabbitas.hu/tenisz/salakblog/nick-kyrgios-az-idegesito-zseni

 

"Azt hiszem, amikor a helyzet nehezedik, egyszerűen nem vagyok elég kemény." (Nick Kyrgios)

 

"Eddz többet, mint heti négy alkalom. Nincs kétségem afelől, hogy ha GS-eket akarok nyerni, jóval elhivatottabbnak kellene lennem. Naponta kétszer kellene edzenek, minden nap edzőterembe kéne járnom, nyújtanom kéne, rehabra kellene mennem, oda kéne figyelnem arra, mit eszek….

De jelenleg fogalmam sincs, mit szeretnék. Hogy elégedett vagyok-e? Nincs edző, akkor ütögetek, amikor akarok, lazán vehetem az egészet. De hogy jól érzem-e így maga, azt nem tudom." (Nick Kyrgios)

 

Molnár Balázs a Zalaegerszegen utánpótlás-szakágvezetőként dolgozó szakember szerint jobb lenne, ha a magyarok inkább légiósként szerepelnének Európában, bár nem látja, hogy a hazai fiatalok ezért mindent megtennének.

„Én támogatnám és biztatnám őket, hogy minél többen menjenek külföldre, és próbálják megállni ott a helyüket, mert attól lesz nekik is és a magyar labdarúgásnak is jobb.”

 

„Maga a bajnokság színvonala biztos, hogy fejlődik, de én abban hiszek, hogy a magyar labdarúgásnak akkor lenne jobb, ha minél több játékosunk megállná a helyét nemzetközi szinten is.” (Stieber Zoltán)

 

Mindig felemelő, amikor az ember jó napot zár, és ura a saját helyzetének. - Sebastian Vettel

 

Teljesen természetes, hogy az ember érzelmesebb versenyzés közben, szóval engem az sem érdekelne, ha valaki idiótának nevezne vezetés közben. Ez a játék része.

Charles nyilvánvalóan nyerni akart, és teljesen érthető, hogy csalódott volt, amikor látta, mögém került. Én ugyanígy reagáltam volna.

Ha nem így lenne, az azt jelentené, hogy nem is érdekel igazán, amit csinálsz- Sebastian Vettel

 

Fontos volt, hogy még jobban megértettük az autónkat, és így láthatjuk, milyen irányba kell tovább haladnunk. Tehát az eredményen kívül is sok pozitívum volt, jó irányba tartunk.

A Mercedes eddig minden pályán esélyes volt a győzelemre, tehát ő az etalon, ezt a szintet kell elérnünk. - Sebastian Vettel

 

Minden egyes alkalommal a legjobbat próbálom nyújtani az autóban ülve, ami egyszer jó eredményhez vezet, másszor kevésbé. Amikor kevésbé, akkor igyekszem megérteni, mi történt, és javulni, ilyen egyszerű. Nem szeretem túlkomplikálni a dolgokat, ezért Szingapúrban nem gondoltam a monzai eseményekre, kizárólag a versenyre koncentráltam. - Sebastian Vettel

 

„Ez egy nagyon fontos lépés a hosszú távú terveinket tekintve, hogy újra visszatérjünk a sikerekhez.

A Mercedes számít a mércének motorgyártóként és csapatként is, így természetes volt, hogy velük szeretnénk együttműködésbe kezdeni. Ez a bejelentés tükrözi a részvényeseink bizalmát, és

 egy fontos üzenetet közvetít a befektetőink, a csapatunk, a partnereink és a szurkolóink felé, méghozzá azt,

 hogy elkötelezettek vagyunk amellett, hogy visszatérjünk a mezőny élére." Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója.

 

"Andreas Seidllel teljes a vezetői csapatom. Amikor csatlakozott, megkérdeztem tőle, hogy mit kell csinálnunk ahhoz, hogy visszatérjünk a mezőny elejére, ő pedig hamarosan előállt olyan javaslatokkal, mint az új szélcsatorna. Most ő vezette a döntést az erőforrással kapcsolatban is - természetesen a csapat döntése volt, de Andreas volt az egyik, aki irányította" - idézi az Autosport a McLaren vezérigazgatóját.

"A Mercedes-Benz volt a mérce a hibrid érában a motorbeszállítókat tekintve mind az erőt, mind pedig a megbízhatóságot nézve. Ráadásul természetesen maga a csapatuk is mércének számít ebben az évtizedben. Szóval az, hogy az általunk legjobbnak hitt motort tehetjük be az autónkba és hogy követhetjük azt a csapatot, amely szerintünk az F1 legjobbja, jó út számunkra afelé, hogy visszatérjünk a mezőny elejére" - magyarázta Brown. Forrás: https://formula.hu/f1/2019/09/28/seidl-eroltette-a-mclaren-mercedest

 

Szingapúrban sikerült nagyobb leszorítóerőt generálni, ennek pozitív kihatása volt a vezethetőségre és a gumikezelésre is. Nagyon pozitív volt, hogy ezúttal nem vesztettünk annyit a kanyarokban. - Sebastian Vettel

 

– Jó érzés volt, hogy az elmúlt hetekben az általános vélekedéssel ellentétben a szurkolók éreztették velem, hogy mögöttem állnak és velem vannak. Elég régóta itt vagyok az F1-ben, de még mindig nehezemre esik elhinni, hogy az emberek rajonganak értem, és odafigyelnek rám. Jó érzés volt, hogy az elmúlt hetekben, amikor nem mentek olyan jól a dolgaim, rengeteg támogató üzenetet, kézzel írt levelet kaptam. A dolgokat az is más megvilágításba helyezi, amikor a szurkolók saját élettapasztalataik alapján biztatnak. - Sebastian Vettel

 

Meg vagyok győződve róla, hogy a Király-kupa indította el ezt a folyamatot, hiszen világosan megmondták, hogy engedjük el.

A játékosok és a szurkolók viszont küzdeni akartak a trófeáért, és az edzőkkel mi is meg szerettük volna nyerni.” Marcelino García Toral spanyol labdarúgó vezetőedző, aki, a Valenciával 2019-ben Spanyol Kupát nyert

 

„A vereség a sport velejárója, bármennyire is fájó ezt elviselni. Három fiaskó után azonban nem szabad bedobni a törülközőt – hangsúlyozta David Davis, a Veszprém edzője. – Remekül kezdtük az idényt, rengeteget és jól dolgoztunk. Az úgynevezett felhozó meccseken azon voltunk, hogy megtaláljuk a lehető legjobb felállást, és a fiúk elkapják a ritmust. Tíz nappal ezelőttig minden úgy is ment, ahogy azt elképzeltük. A Kiel elleni meccs azonban mindent durván felforgatott, és azóta is folyamatosan változik a helyzet. Másfél hónap munkáját döntöttük romba. Addig biztos kézzel lőttük a góljainkat, az utóbbi két mérkőzésen azonban nehezen értékesítettük a helyzeteinket, ellenben könnyű találatokat kaptunk. Mindezek dacára egyáltalán nem aggódom, ugyanis hiszek az elvégzett munkában.”

„Krízis van Veszprémben? Ki mondja ezt? Ugyanazok, akik az idény elején azt jósolták, mi vagyunk a Bajnokok Ligája első számú favoritjai – folytatta a spanyol szakember. – Azok, akik az előző idényben a PSG-t tartották a BL-arany legnagyobb várományosának. Azok, akik temették a Barcelonát a néhány héttel ezelőtti szegedi veresége után, most meg a hétvégi sikere után, ismét magasztalják. Azok, akik három vereség után most egyből hátrébb sorolnak minket és legyintenek ránk. Már a BL kezdetén is megmondtam, öt-hat forduló után tisztább képet kapunk a csapatokról és a formájukról. Még csak az idény elején járunk, mindenki nyugodjon meg!”

A jelenlegi helyzetet komplikáltnak ítélte meg, főleg azért, mert mindenki teljes erőbedobással vesz részt az edzéseken, jól és keményen dolgoznak a játékosok, ennek ellenére néha történnek olyan események, amelyekre nem számítottak. Megjegyezte, a szurkolók nyilván idegesek, de nekik joguk van kifejezni az aggodalmukat, a véleményüket, és fel van készülve rá, hogy a szombati, Meskov Breszt elleni SEHA-liga-találkozó előtt megkapja tőlük a magáét. - David Davis volt EHF-Kupa, Bajnokok Ligája győztes kézilabdázó. A Telekom Veszprém vezetőedzője. Forrás: http://www.nemzetisport.hu/kezilabda/ferfi-kezi-tiz-nap-alatt-masfel-honap-munkajat-dontottek-romba-davis-2725447

„A szombati, Breszt elleni találkozó különösen fontos nekünk, mert minden percre szükségünk van, hogy meg tudjuk mutatni az igazi arcunkat, hogy ki tudjunk mászni a gödörből

Minden tiszteletem az ellenfeleké, de azt, hogy milyen keményen dolgozunk, jól jelzi, olykor egy-egy edzés, egymás elleni játék nagyobb erőkifejtést igényel, mint egy-egy tétmérkőzésünk.

Tudom, hogy most sokakban megingott a bizalom, és a szurkolók ilyenkor képesek »megőrülni«, de ahogy a jóban, a rosszban is össze kell tartanunk. Csakis együtt vagyunk képesek megoldani ezt a helyzetet!” - Mirsad Terzic, a Telekom Veszprém bosnyák kézilabda védekezőspecialistája

 

Egész családommal ide költözünk: férjemmel, másfél éves kisfiammal és a kutyánkkal. Fontos számomra, hogy ők mellettem legyenek, és tudom, hogy nagyon jó életünk lesz Győrött. (Kari Aalvik Grimsbö, a Győri Audi ETO KC norvég játékosa, a világ egyik legjobb kapusa)

 

A kézilabda nemcsak nekem, hanem a családomnak is fontos, hiszen emiatt költözünk tovább, bárhova is igazolok. A feleségem erős személyiség, aki mindenről gondoskodik, és szerintem szükség is van egy ilyen társra és jó családi háttérre, hogy azt tudjam csinálni, amit jelenleg. Eddig mindent megoldottunk, de tartozom a feleségemnek annyival, hogy ha az én kézilabda-karrierem egyszer véget ér, akkor az ő karrierjét fogja követni a család.” - Rasmus Lauge, olimpiai, világ- és Európa-bajnok dán kézilabdázó

 

 

,,Hirtelen nem is tudok mit mondani… Őrület volt! Jobban hallottuk a mieinket, mint a hazai szurkolókat.

Soha nem játszottam még olyan csapatban, amelyiknek ilyen fantasztikus szurkolótábora lenne.” - Nyikolaj Szignyevics

 

„Mindannyian abban bízunk, hogy mi kerülünk tovább a következő körbe, és ezért az elmúlt napokban mindent meg is tettünk. Minden játékosom maximálisan koncentrált állapotban végezte a feladatát az edzéseken, tisztában vannak vele, hogy nem azt nyújtották az első találkozón, amire valójában képesek. Én már tudom, hogy a meccs egyes fázisaiban mit szeretnénk játszani, és bízom abban, hogy ez eredményre is vezet.” - Nenad Bjelica

„Öt-hat napig törtük a fejünket azon, hogyan készüljünk fel. Közben játszottunk is egy bajnokit, de végig erre a meccsre készültünk, mert a klubnak, Zágrábnak és egész Horvátországnak fontos volt, hogy nyerjünk. Reálisan nézve jobbnak éreztük magunkat, ezért győznünk kellett, és ez sikerült is. A mai egész pályafutásom három legkedvesebb győzelme közé tartozik.” - Nenad Bjelica

 

Értékes játékos és értékes tagja a klubnak.

 

Remek felépítésű, nagy munkabírású támadóval gazdagodott a keret.

 

Tökéletesen megérti, hogy minden adódó lehetőséget ki kell használni. A célja az lesz, hogy a természet adta tehetsége mellé a versenyzéstől távol töltött év alatt csak erősödő benne levő hajtóerőt és energiát is megmutassa.” – nyilatkozta Cyril Abiteboul, a Renault sportprogramjának igazgatója Esteban Oconról.

 

Mindig törekszem a tökéletességre, szeretnék fejlődni és a riói formám tényleg nagyon jó volt. A 2016-os esztendőre és a múlt évem elejére etalonként tudok tekinteni. Ez az idényem kicsit más volt, megvoltak benne azok az elemek, amelyek szükségesek a sikerhez de mondjuk azt, nem volt százszázalékos minden. (Kozák Danuta)

A lényeg, hogy nagyon jól indult az ősz, és jól sikerült a tavaszi felkészülésem is, de a szezon végére besokalltam, feszült lettem, beleszürkültem talán.

– Ami egy több mint egy évtizede tartó sikerszéria után megeshet az emberrel, még ha ötszörös olimpiai bajnok is, nem? Nem tudom, hogy megengedheti-e magának az ember. De megmondom őszintén, nem is akarok már a múltra gondolni, nem akarok az ezzel kapcsolatos érzéseimről beszélni, mert a múlt az már a múlt. A lényeg pedig az, hogy mi lesz. (Kozák Danuta)