Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pszichológia - Belső, Önbizalom, Siker, Boldogság 4

2018.03.15

 

 

„Minden idők legnagyobb felfedezése,

hogy az ember

meg tudja változtatni a jövőjét

pusztán azáltal,

hogy megváltoztatja a hozzáállását.” - Oprah Winfrey

Amikor nem látod a kiutat a jelenlegi élethelyzetedből,

akkor az azt jelenti,

hogy még megragadtál valami régiben, valami rosszban,

ami már nem a te javadat szolgálja.

De nem kell ennek így folytatódnia.

Ha megváltoztatod a hozzáállásodat

és a gondolkodásodat,

akkor végül ott találhatod magad, ahol lenni szeretnél.

 

 

„Azok az emberek,

akiknek minden sikerül, nem feltétlenül okosabbak.

Egyszerűen csak jobban átlátják a helyzetüket, és nem félnek kihasználni a lehetőségeiket.

A győztesek már rég akcióba lendültek, amikor az ellenfeleik még csak az ajánlatot fontolgatják.” - Mark Hume McCormack

Amikor úgy érzed, hogy itt az idő. Ne kérd ki mindig mások tanácsát, egyszerűen csak cselekedj! Igen,

lehet, hogy elbuksz, de nem baj, legalább tapasztalatot szereztél ahhoz,

hogy legközelebb mit csinálj másképp.

És a végén a sok befektetett munkád úgyis megtérül, csak bízz magadban!

Forrás és a teljes cikk: https://www.bien.hu/egeszseg-es-eletmod/lelki-harmonia/5-idezet-ami-segit-felallni-ha-padlora-kerultel/125449

 

Ha majd igazán a jelenben fogsz élni, meglepődve tapasztalod, mire vagy képes, és hogy mi minden sikerül. – A békés harcos útja filmből. Igazi spirituális film, ami sok fontos üzenetet hordoz magában, köztük ezt is.

Felejtsd el, ha sérelmek értek,

és tegyél érte, hogy a jelent maximálisan megéld. 

Ha pedig így cselekszel,

akkor a jövődben kódolva lesz a boldogság.

 

 

Van egy jópofa olasz vicc egy szegény emberről, aki minden nap elmegy a templomba, hogy imádkozzon a szent előtt azt kérve: „Kedves szent! Kérlek, kérlek, kérlek, hadd nyerjem meg a lottót!”

Végül a szobor életre kel, lenéz az előtte térdeplő férfira és azt mondja:

„Fiam! Kérlek, kérlek, kérlek, tölts ki egy szelvényt!” - Ízek, Imák, Szerelmek filmből

Nem bírtuk kihagyni a listáról, annyira igaz és annyira inspiráló idézet.

Sokszor fohászkodunk nagyobb erőkhöz segítségért azt kérve, hogy minden simán menjen az életünkben,

de vajon mi megteszünk mindent álmaink elérése érdekében?

Gyakran több időt áldoznak az emberek az imádkozásra és önsajnálatra,

mint a cselekvésre. Ideje lépni!

Forrás és a teljes cikk: https://www.bien.hu/egeszseg-es-eletmod/lelki-harmonia/5-filmes-idezet-ami-erot-ad-a-mindennapokhoz/124950

 

 

 

 

 

A mindennapjainkat úgy alakítjuk, hogy megfeleljünk a saját értékrendünknek, és az ország törvényeinek is.

Sokak szerint viszont spirituális szempontból valami másra is érdemes lenne hangsúlyt helyeznünk: de vajon mik a Karma egyetemes törvényszerűségei?

A harmónia egyetemes törvénye

Amikor beledobsz egy követ a tóba, azzal megzavarod annak harmóniáját. 

Az okozat te vagy, a következmény pedig a hullámok, amelyek oda vissza mozognak, míg ismét be nem áll a nyugalom állapota.

Ugyanez a helyzet a saját életedben is.

Ha olyat teszel, ami megzavarja a harmóniádat, jeleket küldesz az univerzumba, amelyek aztán hullámokként csapnak vissza rád.

Ez így folytatódik egészen addig, míg rájössz, hogyan őrizheted meg a saját lelki békédet.

A közösség egyetemes törvénye

Amikor kettő, esetleg több ember összeáll egy közös ügyért, a sikerre való esélyük elképesztő mértékben megsokszorozódik.

Nem is csoda, hiszen egyszerre több rezgés és energia irányul ugyanarra a célra, amit az univerzum is jelentősen megérez.

Ezért is érdemes mások felé nyitnod, és az önálló munka helyett csapatban dolgoznod; nem véletlen, hogy olyan sok jótékony rendezvény köszönheti sikerét a nagy mértékű összefogásnak.

A vonzás egyetemes törvénye

Erről már biztosan te is hallottál innen-onnan, hiszen rengeteg ember meséli lelkesen, hogy tényleg működik.

Amire gyakran gondolsz,

amire tényleg sokat koncentrálsz,

azt akarva-akaratlanul is bevonzod az életedbe.

Ha ez negatív dolog, akkor sajnos a rosszat hívod magadhoz, ha viszont a pozitívra fókuszálsz, a boldog események érkeznek hozzád.

A helyzet ennyire egyszerű; az már csak rajtad áll,

mennyire tudod a gondolataidat irányítani.

Forrás és a teljes cikk: https://www.bien.hu/egeszseg-es-eletmod/lelki-harmonia/a-spiritualis-elet-10-egyetemes-torvenye/126380

 

 

A gödörből vissza a boldogságba: így vettem kezembe életem gyeplőjét

A pozitív gondoltatok erősítése valóban gyümölcsöt terem.

Rajtunk múlik, hogy az akadályokat miként éljük meg!

A választás az én kezemben van!

Dönthetek úgy, hogy a nehézségeket negatívan élem meg,

és ezzel teret engedek a fájdalomnak,

vagy kontrollálhatom a gondolataimat,

 és pozitívan jöhetek ki a helyzetekből.

Ezzel nem azt mondom, hogy nincs olyan szituáció az életben, ami padlóra küldhet bennünket, hiszen a veszteség sosem kellemes élmény. Bizonyos helyzetekben még a fájdalom megélése is fontos lépés a személyiségünk fejlődése szempontjából.

Azonban mi döntjük el,

hogy egy negatív élményt kudarcként fogunk fel,

vagy egy újabb lehetőségként, hogy más irányba terelhessük az életünket.

A választás, a kontroll lehetősége a mi kezünkben van!

Természetesen ahhoz, hogy erre a szintre eljussak, nem volt elegendő az ösztönömre hallgatni, tudatosan nyitottam az önbizalomfejlesztés bizonyos formáira. Talán véletlenek egybeesése, vagy a vonzás törvénye vezetett azokhoz a döntésekhez és eseményekhez, melyek mind a mostani állapotomhoz kalauzoltak el.

Az apró, mégis jelentőségteljes dolgok

A szerencsés kimenetelű lehetőséget követően számtalan olyan eset következett, melyek mind a fejlődésemhez, az önbizalmam újraépítéséhez tettek hozzá.

Az elveimben pedig igazolásra leletem egy könyv segítségével, mellyel karácsonyra leptem meg magamat. Szokványosnak egyáltalán nem mondható

önbizalomfejlesztő munkafüzetről volt szó, ami ugyan tartogatott számomra újdonságokat, de sokkal inkább megmagyarázta azokat a dolgokat, amiket addigra már magamtól is észleltem, csak nem teljesen értettem meg.

Ekkor pedig elérkeztem arra a szinte, mikor már a tudatosság és az ösztön tökéletes harmóniába került,

és sosem látott erőket szabadított fel bennem,

aminek hála bele mertem vágni olyan kihívásokba is, amiket addig nagy ívben elkerültem,

és az akadályokat már nem negatívan éltem meg.

Ezzel pedig számtalan lehetőség érkezett az életembe, amikért minden nap hálát adok, mind a sorsnak, mind magamnak, mert mertem nyitni, és belevágni az ismeretlenbe! Természetesen nem állítom, hogy nem maradtak félelmeim vagy gátlásaim, melyek ledöntésre várnak, és hogy nincsenek rossz napjaim, mikor mindenkit a hátam közepére kívánok.

De azzal, hogy megszereztem az irányítás lehetőségét, és ezzel a választás esélyét is, olyan erő birtokába kerültem, amit tagadhatatlanul magamnak köszönhetek, így senki sem veheti el tőlem.

Neked is sikerülni fog!

Hiszem, hogy mindenkinek joga van az önbizalomhoz, és a saját élete legjobb verziójához, amit akkor tud sikeresen felépíteni, ha tudatosan, az ösztöneire hallgatva halad az úton, és mindig előre – vagy, ha jobban tetszik felfele – tekint, nem pedig a semmibe! A múltunk a részünk, és tanulni belőle,

a jövőnk alakulása rajtunk múlik, szóval éljünk a jelenbe, és higgyük el, hogy vagyunk olyan jók, mint amilyennek tudni akarjuk magunkat!

Forrás és a teljes cikk: https://www.bien.hu/egeszseg-es-eletmod/lelki-harmonia/a-godorbol-vissza-a-boldogsagba-igy-vettem-kezembe-eletem-gyeplojet/126808?page=2

 

 

 

6 hétköznapi dolog, amiről nem is gondolnád, hogy letöri az önbizalmadat

Írta: Balatoni Dóra, 2017.09.06. Gyermekkoromban rádiós szerettem volna lenni, de aztán hamar kiderült, hogy sokkal inkább az írás a nekem való foglalkozás. Szenvedélyem az utazás, újságíróként pedig fontosnak tartom, hogy azok is megismerhessék a világ csodáit, akik egyébként nem tehetik meg, hogy utazzanak. Emellett szívesen írok egészséges életmódról, szépségápolásról vagy éppen ezotériáról – egyszóval mindenről, ami bennünket, nőket érdekel és foglalkoztat.

A hétköznapokban gyakran történnek velünk olyan dolgok, amelyek észrevétlenül is elveszik az önbizalmunkat. Mik lehetnek ezek? Most eláruljuk azokat az apróságokat, amikre érdemes odafigyelned nap mint nap!

1/6 Ruha, amiben nem érzed jól magadat

Elhívtak egy fontos eseményre és szeretnél jól kinézni? Bármennyire csábító lehet, hogy az ilyen alkalomra egy mélyen dekoltált felsőt és passzos miniszoknyát húzz, ha ritkán jársz ilyen ruhákban, lehet, nem ez a legjobb választás.

Ha egész este feszengsz azért, hogy egy rossz mozdulat miatt esetleg túl sokat mutatsz magadból, akkor azt mások is látni fogják rajtad.

Egy rossz ruhaválasztás az önbizalmadat is elveheti, ne kockáztass,

inkább vedd fel a kedvenc ruhádat, amiben jól is érzed magad.

2/6 Mások mondják meg, mit csinálj

Ha olyan családban nőttél fel, ahol a szülők szabták meg,

hogy milyen pályát válassz, akkor lehet, hogy a mai napig kicsi az önbizalmad.

Sajnos,

ha az ember úgy érzi,

nincs szabad választása és akarata,

akkor bizony a magabiztossága is a béka feneke alá kúszik.

 

Ne hagyd, hogy mások mondják meg,

mit egyél, mit vegyél fel vagy éppen mit csinálj.

Ha a partnered teszi mindezt, akkor valószínűleg mérgező párkapcsolatban élsz, amelyből talán jobb lenne kilépned.

3/6 Úgy tűnik, másoknak minden összejön

Ha azt látod, körülötted mindenki boldog, minden összejön a barátaidnak, amire csak vágynak, te pedig a mai napig szingli vagy, sőt lehet, hogy még munkád sincs és pénzed is alig van, akkor rossz érzés keríthet hatalmába, amelytől az önbizalmad is csökkenhet.

Ne hagyd, hogy bármi letörjön és elvegye a jókedvedet,

nem biztos, hogy az, amit a közösségi oldalakon látsz, a valóságot tükrözi,

lehet, hogy nem is olyan boldog és felhőtlen mások élete, mint amilyennek a külvilág számára mutatják.

Légy magabiztos és kitartó,

neked is hamarosan megvalósulnak majd az álmaid!

4/6 Boldogtalan párkapcsolat

Hiába élsz párkapcsolatban, az önbizalmadat akár a saját párod is letörheti.

Ha nem érzed jól magad a mindennapokban,

nem vagy boldog azzal az emberrel, akivel együtt élsz, akkor ideje lenne változtatnod.

Sok nő egyáltalán nem kap dicséretet vagy bókot a párjától, pedig mindannyian megérdemeljük azt.

Egy-egy kedves szótól

az önbizalmunkat is visszanyerhetjük és a kedvünk is jobbá válhat.

Gondolkozz el rajta, vajon nem a boldogtalan párkapcsolatod az oka annak, hogy nincs önbizalmad?

5/6 Rossz munkakörnyezet

Amennyiben a nap 8 óráját olyan munkahelyen töltöd, ahol szinte semmi sikerélményed nincs, a főnökeid folyamatosan csak stresszelnek

és akkor sem kapsz dicséretet, ha jól elvégzed a feladatodat,

akkor minden önbizalmad eltűnhet.

 

Elbizonytalanodhatsz abban,

hogy van tehetséged abban, amit csinálsz,

hogy igenis értékes munkaerő vagy és elhalványodhat az addig biztosnak tűnő jövőképed is.

 

Ne hagyd, hogy ez történjen,

lépj időben és nyerd vissza a régi önbizalmadat!

6/6 Törekvés a tökéletesre

Jó dolog, ha alapvetően maximalista természet vagy és mindig egy ideál lebeg a szemed előtt, ám ha nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogyan szeretnéd, akkor könnyen elveszítheted az önbizalmadat.

Meg kell értened, hogy nem mindig sikerülnek tökéletesen a dolgok, néha kompromisszumokat is kell kötnöd.

Becsüld meg az eredményeidet, örülj annak, amid van, és ne kenődj el akkor, ha elsőre nem éred el a célodat. Légy magabiztos, másodjára már biztosan sikerül!

Forrás. https://www.bien.hu/egeszseg-es-eletmod/lelki-harmonia/6-hetkoznapi-dolog-amirol-nem-is-gondolnad-hogy-letori-az-onbizalmadat/127224

 

5 szuper, tudományosan is alátámasztott önbizalom-növelő praktika

Írta: Póta Szilvia, 2016.06.21.

A magabiztosság olyan, mint egy befektetés.

Ha hiszel magadban és abban, amit csinálsz, előbb-utóbb mások is hinni fognak benne. Persze könnyű ezt mondani, hiszen a mai, kritikus szemléletű társadalomban mindannyian küzdünk bizonytalanságokkal, melyeket olykor rendkívül nehéz legyőzni. Íme néhány tudományosan is alátámasztott módszer az önbecsülésed helyreállításához!

1/5 A profilod ereje

A Cornell Egyetem közösségi média kutatói által készített tanulmány szerint

a saját Facebook profilunk pozitív hatással lehet az önbecsülésünkre. A vizsgálat során 63 főiskolai hallgatót figyeltek meg. A diákokat bevezették az iskolai informatikai laborjába, majd pedig leültették őket egy-egy számítógép elé. Míg az egyik csoportnak saját Facebook profilját kellett tanulmányoznia, addig a másik az üres monitort bámulta. Ezt követően a hallgatóknak egy önbecsülésre vonatkozó kérdőívet kellett kitölteniük, amiből kiderült, hogy jóval magasabb önbecsülési pontszámot értek el azok, akik a kutatás idején a Facebook-profiljukat olvasgathatták, mint azok, akiknek nem volt hozzáférésük a számítógéphez.

Ők ugyanis újra átélték az elmúlt időszakuk sikereit és boldog pillanatait! (Mások követésével ugyanakkor érdemes óvatosabban bánni, hiszen azzal épp az ellenkező hatást érheted el!)

2/5 Kezdj el sportolni!

A Children's Hospital of Eastern Ontario Research Institute egyik kutatása során megállapították, hogy a túlsúlyos tinédzserek

önbizalma észrevehetően javul a testmozgás hatására. A kísérleti alanyoknak heti kétszer kellet edzeniük szabadidejükben 10 héten keresztül.

A tanulmány során, míg a 12 és 17 év közöttiek egyik része mozgással töltött ezt az időt, addig a másik fele videojátékokat játszott.  

A kísérleti idő letelte után, arra kérték a fiatalokat, hogy értékeljék önmagukat tanulási, szociális, valamint atlétikai képességeiket illetően. Bár kevés fizikai változás tapasztaltak a tinédzserek esetében a tudósok a kísérlet ideje alatt, azok a kamaszok, akik sportolással töltötték idejüket, mégis magasabb pontszámot értek el az említett önbizalom-teszten.

3/5 Húzd ki magad!

A szociálpszichológus Amy Cuddy Harvard Egyetemen végzett kutatása során arra jutott, hogy

a megfelelő testhelyzet hatására

szervezetünk tesztoszteron-szintje megemelkedik,

kortizol-szintje pedig lecsökken,

melynek következtében javulhat az önértékelésünk.

Tehát a legegyszerűbb önbizalom növelő módszer,

ha kihúzod magad!

Ez az egyszerű mozdulat

már önmagában is sokat jelenthet önbecsülésed és közérzeted javításában.

A magabiztosságot tükröző testtartás

erőt sugároz

saját magad

és környezeted felé is.

4/5 Használj parfümöt!

A University of Liverpool tanulmánya során míg a férfi kísérleti alanyok egyik részét arra kérték, hogy használjanak antimikrobiális összetevőkkel ellátott illatosított dezodort, addig a másik felének illatmentes terméket adtak.

Azok a férfiak, akik az illatosított verziót használták,

elmondásuk alapján magabiztosabbnak

és vonzóbbnak érezték magukat, mint a másik csoport.

Ezután az összes férfit lefotózták, majd arra kérték a nőket, hogy értékeljék a képen látott kísérleti alanyokat önbizalom szempontjából.

Érdekes módon a nők azokat a férfiakat jelölték meg magabiztosabbnak,

akik illatosított dezodort használtak. A kísérleti eredmények tehát azt mutatják, hogy érdemes az illatok erejét felhasználnunk, ha javítani szeretnénk az önértékelésünkön.

5/5 Öltözz a sikerhez!

A ruhák erejét hajlamosak vagyunk alábecsülni, és figyelmen kívül hagyjuk azt a tényt,

hogy

az öltözködésünknek is komoly hatása lehet

önbizalmunkra és mentális állapotunkra. A Kaliforniai Állami Egyetem professzorai szerint a jól megtervezett formális viselet megváltoztathatja az emberek gondolkodási folyamatait.

Az elegáns ruhák ugyanis segíthetnek,

hogy erősnek és befolyásosnak érezzük magunkat. Sőt, az eredmények azt sugallják, hogy az öltöny látványa is befolyásolhatja a kognitív folyamatokat. Röviden tehát: ha fontos eseményre készülsz, mindig gondold át alaposan az öltözékedet, és azt, hogy milyen üzenetet közvetítenek rólad ruhadarabjaid!

Forrás: https://www.bien.hu/egeszseg-es-eletmod/lelki-harmonia/5-szuper-tudomanyosan-is-alatamasztott-onbizalom-novelo-praktika/123986

 

5 ok, amiért mindig kételkedsz magadban - így vess neki véget

Írta: Stumpf Bea, 2017.11.01.

Mondják, hogy a döntéseink határozzák meg, hogy kik is vagyunk valójában. Akkor miért van az, hogy szinte minden sarkon kételkedünk a saját értékítéletünkben, azokban a döntésekben, amik ahhoz vezettek, hogy olyanná váljunk, amilyenek ma vagyunk? Ennek mostantól vége!

1/5 A múltban élsz

Azt veszem észre, hogy a környezetemben számos ismerősöm a múltban él. Minden lépésénél azon gondolkozik, hogy mit és hogyan kellett volna másképp csinálni a múltban.

Bármilyen, akár a múlt távlatából nézve rossz döntésnek tartott döntés te magad vagy, és akkor ez az út tűnt a legjobb ötletnek.

Soha ne kételkedj abban, hogy vajon jól választottál-e karriert, lakást, párkapcsolatot a múltban, inkább fókuszálj a jövőre.

Ha azt veszed észre, hogy megint azon töprengsz,

hogy rossz úton menetelsz előre, akkor válts, ha a párkapcsolatoddal nem vagy elégedett, akkor nézd meg, hogy mit tehetsz érte a jövőben.

A jövőn ugyanis tudsz változtatni, a múlton sajnos vagy szerencsére – ezt döntsd el te magad, nem.

2/5 Mindig a legrosszabbra készülsz

Feltűnt már, hogy mindig

előre lejátszod a fejedben a történeted lehetséges kimeneteleit, de valahogy mindig a legrosszabb az, ami fókuszban van?

Talán így véded magad, hogy ha gondolsz rá,

akkor már szinte fel is készültél rá?

Vagy így talán nem fogsz csalódni vagy nem fog fájni, ha valóban megtörténik?

Valójában a gondolataink nagyban befolyásolják tetteinket, úgyhogy vigyázz, ha mindig a borús oldalt éled meg a fejedben, akkor ez lesz az, amit be is fogsz vonzani.

Adj magadnak esélyt és próbálj meg legközelebb a jó dolgokra fókuszálni. És ha nem sikerül? Felállunk és továbbmegyünk, mint mindig, nem igaz?

3/5 Alábecsülöd magad

Ha épp egy múltbéli rossz döntésen rágod magad, akkor lássunk egy mini tesztet. Próbálj meg visszagondolni minden, a döntéseddel kapcsolatos körülményre, mit éreztél akkor, milyen érvek és ellenérvek cikáztak a fejedben, mi az, ami végül az egyik vagy a másik irányba mozdított el.

Ha megvannak a részletek, akkor láthatod, hogy körültekintően és mindent végiggondolva hoztad meg a döntést, azaz nem szabad alábecsülnöd magad.

Nyilván nem látsz a jövőbe, nem tudhatod, hogy egy, a pillanat fényében jónak tűnő döntés pontosan milyen következményekkel jár majd.

Ha úgy érzed, hogy valamiért mégsem hoztál jó döntést,

akkor ne magadat marcangold miatta,

hanem próbálj meg tanulni belőle

hogy legközelebb már jobban menjen!

4/5 Másokhoz hasonlítod magad

Ha nem is tudatosan, de biztosan csinálod. Egy nap többször is, talán többször, mint kellene.

Hasonlítod magad a környezetedhez és

ez alapján méred saját magad.

Normális hogy társas lényként a környezethez viszonyítod magad,

az viszont,

hogy utána ez alapján

vonod le a következtetéseket

az életedről és a boldogságodról, már igencsak kétes.

Sokkal zöldebbnek tűnik a szomszéd fűje? Nézd meg közelebbről, még így sem látod minden vetületét, a háttérben megbújó részleteket pedig egyáltalán nem.

Nem értékesebb a saját füved, amit te növesztettél, te gondoztál és te öntöztél? De bizony, hogy igen!

5/5 Nem vagy „jó helyen”

Mindannyiunk életében vannak olyan időszakok,

amikor azt érezzük, hogy nem, én nem itt akarok lenni, nem ezt akarom csinálni, nem tudom, hova megyek.

 

Erre az általános reakció,

hogy elkezdesz magadban kételkedni,

hogy vajon hogyan és miért jutottál el idáig és elkezded magad utálni miatta.

 

Ezzel két probléma van.

Egyrészt

nem a megoldáson töprengsz,

 

másrészt azzal,

hogy kételkedsz magadban,

csak tolod magad lefelé,

azaz éppen az ellenkező irányba,

mint amerre kellene.

 

Ha egy idegen városban turistaként

rosszkor fordulsz be egy utcán és eltévedsz,

nem sokkal jobb mosolyogni egyet és felfedezni, hogy ott mi vár rád?

Ott sem leülsz és romokban várod, hogy valaki megmentsen, nem igaz?

Forrás: https://www.bien.hu/egeszseg-es-eletmod/lelki-harmonia/5-ok-amiert-mindig-ketelkedsz-magadban-igy-vess-neki-veget/127592

 

 

Ma kezdd el! 7 önbizalom növelő tipp a hét minden napjára

Írta: Berényi Nóri, 2017.11.13.

Mára az önbizalom fejlesztése egy egész üzletággá fejlődött és vannak, akik képesek vagyonokat áldozni arra, hogy talán majd más megadja nekik a várva várt magabiztosságot.

Azonban végül mindenki rájön, hogy bár nagyon jó és hasznos a külső segítség, az igazán nagy munka önmagunkra vár.

Csinos ruha

Válassz ki egy csinos szettet,

amiben igazán magabiztosnak érezheted magad

és tedd fel a legszebb kiegészítődet,

ami a mosolyod.

Mosoly

Lehet, hogy eleinte nagyon nehéz lesz mosolyogva sétálni, mikor csupa savanyú tekintet néz majd vissza rád, de,

ha igazán magabiztos szeretnél lenni,

ahhoz az kell,

hogy te magad is jól érezd magad.

„Azért szeretem magam, mert…”

Most a lelkedre szeretnénk hatni,

hiszen nem elég, ha kívül rendben vagy,

igazán nagy önbizalmad csak akkor lesz, ha belül is ragyogsz.

Ma mondd le a programokat a barátokkal,

mert ez sokkal többet fog érni.

Szóval munka után irány haza és vegyél elő egy tollat és papírt. Olyan feladatot kapsz, ami bár egyértelműnek tűnik, mégis sok embernek meggyűlik vele a baja.

Tehát írd fel a lap tetejére, hogy „Azért szeretem magam, mert…”

majd folytasd, ahogy érzed, a lényeg, hogy

minimum tíz dolgot sorolj fel, amit szeretsz magadban.

Ha neked kapásból nyolc máris eszedbe jutott, akkor az szuper, de akkor se add fel, ha több időt kell szánnod rá.

Kéznél van a tegnapi lista a dolgokról, amiket szeretsz magadban?

Szuper, akkor most vedd elő a reggeli kávéd mellé és kezdd el hangosan felolvasni.

Minden egyes mondat után állj meg és érezd át a mondatod súlyát.

Sport

A sport az egyik legjobb önbizalom növelő módszer, ami magabiztosságot és határozott kiállást ad majd neked a mindennapok során.

Így a mai feladatod az lesz, hogy mindenképpen sportolj valamit.

Ez lehet egy laza kocogás, egy hosszú séta, vagy valamilyen otthoni torna, ha nem szereted a konditermi légkört.

Hidd el, teljesen mindegy, hogy mit csinálsz, a lényeg csupán annyi, hogy csináld! Tudjuk, hogy a hidegben szívesebben kuckóznál be a takaró alá egy pohár bor és csoki társaságában, de csak addig gondolod így, amíg meg nem érzed a sportolás örömét.

Szemkontaktus

Fogadjunk, hogy ma már

sokkal nagyobb mosollyal ébredtél.

Ma olyan feladatot kapsz, ami kezdetben talán nehézséget okoz, de csak addig, ameddig meg nem érzed pozitív hatását.

Szóval

ma kötelező jelleggel

fel kell venned

a legtöbb emberrel

a szemkontaktust, akikkel találkozol.

Ez azt jelenti, hogy

nem sütheted le a szemedet,

húzd ki magad,

álladat emeld fel és lásd meg az embereket. Ki tudja, lehet, hogy még egy spontán flört is kialakulhat.

Bulis szombat

Teljesen normális kiengedni a gőzt és lazítani a barátokkal.

Nem utolsó sorban pedig remek önbizalom növelő program is tud lenni.

Ne feledd,

a testednek

és a lelkednek is arra van szüksége,

hogy jól érezze magát.

Vasárnapi chill és jó fotók, selfie

Egy bulis szombat után most csak egy valamire vágyhatsz és az az ágyad.

Na jó, pihend ki magad, de miután megtörtént, jöjjön valami jó kis lazulós program is.

Bár felszínesnek hangozhat, de

egy jól elkészített kép rólad garantáltan megdobja majd az önbizalmadat.

Használd ki a csodás színekben úszó őszt és kérd meg a barátnődet, hogy készítsen rólad néhány szuper képet.

Legyetek profik és keressétek meg a legszebb helyszíneket,

hangsúlyozzátok az előnyös részeidet

és meglátod, hogy egyből magabiztosabb leszel a képek láttán.

Forrás és a teljes cikk alapján: https://www.bien.hu/egeszseg-es-eletmod/lelki-harmonia/ma-kezdd-el-7-onbizalom-novelo-tipp-a-het-minden-napjara/127682

 

Tekints úgy a kisugárzásodra, mint egy virágra: nincs illat, nincs spiritusz! - Így fejleszd tökélyre a kisugárzásodat!

Írta: Berényi Nóri, 2017.03.20.

Van, mikor úgy tényleg összekapod magad, tökéletes a sminked, a hajad, a ruhád és várod, hogy minden szempár rád figyeljen, de valahogy elmarad a várt hatás. Aztán olyan is van, mikor még ahhoz sincs kedved, hogy a legszakadtabb farmeredet felhúzd a legfakóbb felsőddel és azt veszed észre, hogy mindenki dícsérő tekintettel figyel rád az utcán.

Ez pedig a kisugárzásodnak szól.

1/5 Amikor nincs helyén az önbizalmad…

Akkor kisugárzásod sincs, illetve van,

de olyan, mintha azt üzennéd a világnak,

hogy: „Nehogy megközelítsetek!”

És, hát ki szeretne kapcsolatot létesíteni egy ilyen emberrel?

 

Ahhoz, hogy ragyogó kisugárzásod legyen,

a lelkivilágodat kell helyreraknod és szeretned önmagadat. Ez egyáltalán nem egy lehetetlen kihívás.

 

Csak döntsd el,

  • hogy mától kezdve jól érzed magad a bőrödben,
  • el tudod engedni a problémáidat,
  • szereted magadat kívül-belül

és akkor ezt

mindenki észre fogja venni a környezetedben.

 

Mindenki jobban élvezi azoknak az embereknek a társaságát, akiknek jó kisugárzásuk van.

2/5 A kisugárzásod nem a ruháidon múlik!

Vagyis hiába veszed meg a legdrágább holmikat, ékszereket és egyéb kiegészítőket,

ha belül nem érzed ezt a csillogást. Feszengeni fogsz és kényelmetlenül érzed majd magad a tökéletes szettedben.

De vannak napok, mikor nem érdekel az, hogy éppen ki lát meg az utcán kócos hajjal a no make-up napodon, mert csak magadra koncentrálsz és az élet iróniája, hogy pont ekkor figyelnek fel rád az emberek.

Egy egyszerű példával élve,

mindenki szereti a szép virágokat,

de az illatuk adja meg a pikantériájukat, mely beárasztja az adott helyiséget.

Tekints úgy a kisugárzásodra,

mint a rózsa illatára és máris megérted a lényeget.

3/5 Emelt fővel!

Csakis emelt fővel járd az utcákat.

Akár a boltba szorgoskodsz, akár a munkahelyedre, mindig húzd ki magad

és időnként bátran vedd fel a szemkontaktust ismeretlen emberekkel.

A szem a lélek tükre,

így nagyon sok mindent kideríthetsz egy-egy összepillantásból.

Könnyen megállapítható az is, hogy ki milyen önbizalommal rendelkezik.

Ha valaki mélyen a szemedbe mer nézni és nem kapja el egyből a tekintetét, mikor ránézel,

akkor abból tudhatod,

hogy az illető nem fél a kapcsolatteremtéstől.

4/5 Ne a külső körülmények befolyásoljanak!

Mert akkor soha nem lehetsz igazán boldog és soha nem érezheted át, milyen a jó kisugárzás. Az élet gyakran fájdalmas, a körülmények sokszor próbára teszik az embert, de ilyenkor figyelj befelé és tudd, hogy nagyon szerencsés vagy.

Gyűjtsd össze azokat a dolgokat,

melyekért igazán hálás vagy

és akkor biztos, hogy nem lesznek rád hatással a negatív, külső tényezők.

Érdekes, de vannak emberek, akik nagyon rossz körülmények között élnek, mégis olyan irigylésre méltóan erős és pozitív a kisugárzásuk, hogy öröm a közelükben lenni. Aztán ott van a másik véglet, mikor valakinek látszólag mindene meg van, mégsem boldog.

Ez azért van, mert azok, akiknek nem adatik meg minden, ők kénytelenek abban a kevésben is fellelni a boldogságukat, míg azok, akik egész életük során csak halmozzák az anyagi javakat, nem biztos, hogy rátalálnak belső boldogságukra.

5/5 Hagyd a kilóidat!

A nőknél jellemző, hogy folyton azon az egy-két plusz kilón múlik önbizalmuk és kisugárzásuk, pedig, ha jobban belegondolsz, a pasikat ez hidegen hagyja.

És hát kinek akar tetszeni egy nő, ha nem egy férfinak? Miattuk húzza fel azt a ruhát, amiben alig kap levegőt és hozzá a cipőt, amiben gyakorlatilag járni sem tud.

Teljesen mindegy, hogy hány kiló vagy, mert egy igazi férfit úgysem érdekli, ha van rajtad egy kis felesleg. Ráadásul ne másnak akarj folyton megfelelni, hanem magadnak.

 

Ápold és kényeztesd tested-lelked,

mert akkor a kisugárzásod gondoskodni fog róla,

hogy a megfelelő emberek találjanak meg utad során.

Forrás: https://www.bien.hu/egeszseg-es-eletmod/lelki-harmonia/tekints-ugy-a-kisugarzasodra-mint-egy-viragra-nincs-illat-nincs-spiritusz-igy-fejleszd-tokelyre-a-kisugarzasodat/126037

 

 

Egyetlen dolog, ami tényleg ellenállhatatlanná tesz – És 10 módszer, amivel fejlesztheted

Írta: Zabolai Margit, 2014.09.19. 2009 óta dolgozik újságíróként, különösen a társadalmi témák és a populáris kultúra érdeklik, de a spenótfőzelék receptjének megfogalmazása is képes örömet okozni neki. Jelenleg nyelvészeti tanulmányokat folytat, szabadidejében pedig amatőr stand uposként adja elő történeteit, amihez imádott, de nem problémamentes macskája szolgáltat állandó alapokat.

A boldog lányok a szép lányok, tartja a mondás,

és nem is kérdés, hogy

aki pozitív energiát sugároz magából,

az mások szemében is azonnal vonzóbbá válik. Ez a vonzalom pedig erősebb, mint amekkorát a legszebb dekoltázs vagy tökéletes cicaszem kiválthatna.

De hogyan növelheted meg a pozitív energiáid kisugárzását? Elég, ha egy kicsit gyakrabban használod a következő kifejezéseket. Ugye, hogy nem is olyan nehéz?

Mondj igent!

Igen, remek ötlet, menjünk az uszodába! Igen, ráérek inni veled egy kávét!

Igen, nézzük meg azt a filmet munka után! Ne feledd, az „igen, de…” nem jó válasz! Néha csak egy kicsit meg kell erőltetned magadat, és ha már rávetted magad arra, nem fogod megbánni a dolgot.

Egyetértek!

Ne félj egyetérteni másokkal, még akkor sem, ha kezdetben más volt a véleményed.

Maradj nyitott, és ha megfelelő érveket hoznak fel, és meggyőznek vele, akkor ezt tudasd is velük, ne csak magadban nyugtázd.

Az embereknek jól esik a visszaigazolás.

Mondd el, mennyire fontos neked

Az apró dolgok néha a legtöbbet jelentik. Mondd el a párodnak,

mennyire értékeled, hogy megjavította a zárat,

az anyukádnak, hogy süteményt sütött, mire meglátogattad,

és a kollégádnak, hogy meglocsolta az asztali virágodat, míg szabadságon voltál.

Légy hálás!

„Köszönöm, hogy rávettél, hogy jöjjek el veled a jógaórára, máskülönben egész nap csak az íróasztal mellett ültem volna!” Ugye, hogy nem nehéz kimondani?

Mégis rengeteg pozitív energiát sugározhatsz vele, ha nem csak magadra vagy büszke, amiért sikerült kimozdulnod, hanem mások erőfeszítéseit is értékeled.

Mondd el, ha tetszik

Tetszik, szeretem, imádom. - A nyakkendődet, a filmet, amit megnéztünk, a keksz receptjét, amit tőled kaptam. Miért ne lehetnél lelkes valami egyszerű dolog miatt, és miért ne oszthatnád ezt meg a környezeteddel?

„Ez okos megoldásnak tűnik”

Ha valaki jó érvet, jó ötlete vezet elő, ne férj egyetérteni vele.

Ugyanakkor nem félj elővezetni a saját gondolataidat is hasonló módon: mindig legyen indokod, és ne erőltetni, inkább észérvekkel meggyőzni, belátásra bírni próbálj.

Örülök!

Örülök, hogy eljöttél, örülök, hogy volt időnk találkozni, örülök, hogy meghívtad egy barátodat, és így őt is megismerhettem.

Ne felejtsd el éreztetni az emberekkel, hogy örömet hoznak az életedbe!

Remek!

Csak egyetlen szó. Túl erős neked?

Akkor mond helyette, hogy jó. Vagy hogy kiváló.

Vagy bármit, ami pozitív jelentést hordoz,

de kezdd el gyakrabban használni!

Néha ez éppen elég, nincs szükség hosszas magyarázkodásra vagy körülírásra,

csak adj hangot annak, hogy egyetértesz, azután cselekedj!

Hogyan…?

A nyitott kérdések hagyják,

hogy a másik

  • az érzéseiről,
  • véleményéről beszéljen,
  • szinte meginvitálják őt arra, hogy feltárja a gondolatait.

Hogyan érzel ezzel a dologgal kapcsolatban? Hogy van az anyukád? Hogyan segíthetek neked ebben?

Éreztesd a másikkal, hogy nem csak udvariasságból beszélgetsz vele, tényleg érdekel a dolog!

Nonverbális jelek

  • Egy mosoly,
  • a hangod ellágyulása,
  • a szemkontaktus,
  • egy-egy apró gesztus.

Ezek mind olyan dolgok,

amelyek sokszor

a szavaknál is

intimebb kötődést fejeznek ki,

és erősebb támogatást jelenthetnek. Ne félj használni őket!

Forrás: https://www.bien.hu/egeszseg-es-eletmod/lelki-harmonia/pozitiv-kisugarzas-fejlesztese-modszerek/118745

 

 

Nehéz megbeszélésre készülsz?

Meglepő trükkök, amivel erősítheted az önbizalmadat

Írta: Balatoni Dóra, 2017.11.01.

Nagyobb meeting készülődik a munkahelyen, ahol ott lesz az új főnök is? Esetleg fel is kell szólalnod a megbeszélésen? Nem csoda, ha már a gondolatától is ideges és stresszes leszel. Ilyenkor gyakran negatív gondolatok keríthetnek hatalmukba, amelyek azt sugallják, hogy képtelen vagy megcsinálni és biztosan leblokkolsz. Nem szabad azonban hagynod, hogy ezek vegyék át az irányítást, el kell hinned, hogy képes vagy rá.

Ha odafigyelsz a következő apróságokra,

akkor erősítheted az önbizalmadat és sikerrel veszed majd az akadályokat!

1/5 Hallgass zenét

A zenehallhatásnak számtalan pozitív hatását ismerjük,

ezek közül most csak az egyiket emelnénk ki, mégpedig azt,hogy

önbizalmat ad.

Bizonyára neked is vannak kedvenc dalaid, vagy egy ősrégi sláger vagy egy vadiúj dal, amelyek visszaadják a hitedet és felpörgetnek.

Legyél bárhol, készülődj reggel otthon vagy utazz a metrón, csak indítsd el a lejátszót, tekerd fel a hangerőt vagy dugd a füledbe a fülhallgatót és engedd el magad.

Engedd, hogy átjárjon a kellemes dallam és ritmus, relaxálj és hagyd, hogy észrevétlenül is feltöltődj.

2/5 Viselj pirosat

Elsőre talán megmosolyogtat az a tanács, miszerint, ha piros színt teszel magadra (akár csak rúzs vagy manikűr), visszatér az önbizalmad,

de próbáld csak ki, meglátod, tényleg működik!

Eljött a nap, amikor fel kell szólalnod az egész cég előtt?

Csak vedd ki a szekrényedből azt a piros ruhadarabodat, amelyben tudod, hogy magabiztosabban indulsz útnak.

Kutatások bizonyították, hogy az olyan merész színek, mint például

a piros,

pozitív irányban befolyásolják a viselkedésünket és erővel, jókedvvel töltenek fel bennünket.

Ha ebben szólalsz fel a tömeg elől, a többieknek biztosan eláll majd a lélegzete.

3/5 Fújd be magad a kedvenc parfümöddel

Ha már szó esett a reggeli készülődésről, nem csak a ruhára érdemes odafigyelned, hanem az illatodra is!

Csak fújd be magad kedvenc parfümöddel és azonnal visszatér a magadba vetett hited és a bátorságod.

Kutatások bizonyították, hogy

azok a nők, akik a jól megszokott illattal fújják be magukat,

sokkal magabiztosabbnak érzik magukat azoknál a társaiknál, akik parfüm nélkül indulnak munkába.

4/5 Készíts szelfit

Valószínűleg ez az a pont, amikor azt mondod, hogy „na, persze…”.

De elgondolkodtál már azon,

hogy vajon a sztárok miért készítenek magukról állandóan szelfit?

Eláruljuk: főleg azért, mert ez visszaadja az önbizalmukat!

Éppen ezért érdemes neked is

a nagyobb megbeszélések előtt fognod a telefonodat

és készíteni magadról egy fotót. Hidd el magadról, hogy csinos és szép vagy, mosolyogj és nézd vissza a fotót. Ugye, nem is sikerült rosszul? Ezzel az érzéssel indulj el otthonról és meglátod, nagyobb önbizalommal vághatsz bele a meetingbe!

5/5 Sportolj rendszeresen

A rendszeres testmozgásnak is

számtalan pozitív hatása van,

többek között jót tesz az önbizalmunknak is. Ha nem hiszed, próbáld ki!

Járj el rendszeresen edzőterembe, iratkozz be fitneszórákra, menj el uszodába vagy futni a parkba.

Testmozgás közben az endorfinok felszabadulnak és sokkal jobban fogod magad érezni utána.

Az pedig külön öröm, ha azt látod, olvadnak le rólad a pluszkilók és izmosabbá válsz. Hát, kell ennél jobb önbizalomnövelő?!

Forrás: https://www.bien.hu/egeszseg-es-eletmod/lelki-harmonia/nehez-megbeszelesre-keszulsz-meglepo-trukkok-amivel-erositheted-az-onbizalmadat/127597

 

 

A pozitív gondolkodás alapjai

Írta: Sándor Alexandra, 2012.12.21. Grafomán, így bármilyen témában szívesen alkot. Kedvencei az egészség, a táplálkozás és a sport. Végzettsége szerint újságíró, kommunikáció- és médiaszakértő, fordító-tolmács, illetve leendő humánkineziológus.

Kutatások bizonyítják,

hogy akik optimistán állnak az élethez,

könnyebben veszik az akadályokat,

és minőségi emberi kapcsolatoknak örülhetnek. Igen ám, de mit tehetsz, hogy a hétköznapi hajtás ne rombolja le a kedvező hozzáállást?

1/7 Legyenek érzelmi támogatóid!

Az első lépés a pozitív gondolkodás felé,

ha olyanokkal veszed körül magad,

akik maguk is nyitottak a napos oldalra.

Az ismerőseid egy részével talán csak a közös panaszkodás vagy elégedetlenkedés tart össze – velük igyekezz témát váltani, vagy ha nem megy, búcsúzz el tőlük!
Koránt sem azt tanácsoljuk, hogy hagyd magára a mélypontra került barátnőd: nem hullámvölgyekről beszélünk, hanem olyan kapcsolatokról, amelyeket állandó negativitás tart össze.

2/7 Kezeld a stresszt!

A feszültség elkerülése lehetetlen, éppen ezért nem is tűzheted ki magad elé célul.

Nem az a fontos, mi történik veled,

hanem az,

hogy miként éled meg!

 

Sajátíts el olyan stresszkezelési praktikákat, mint a meditáció, a jóga, a relaxáció vagy a rendszeres edzés. Akármilyen nagynak is tűnik egy probléma az adott pillanatban, őszintén hidd el: meg tudod oldani!

3/7 Legyenek céljaid!

Minden cselekedet valamilyen cél motivál, legyen az rövid- vagy hosszú távú. A lényeg, hogy mindig tudd, mit akarsz, és a vágyaidat szabd minél reálisabbra!
Ha nem a fizetésed duplázódásáról álmodozol rögtön, hanem mondjuk egy húszezer forintos emelésről, máris jobb kedvvel állsz neki a megvalósításnak, mivel érzed, hogy tényleg valóra válhat.

4/7 Tanulj a hibákból!

Hibát követtél el? Kicsit vagy nagyot? Mindegy,

ha levontad a következtetést és tanultál belőle,

ne filózz rajta többet!

 

Természetesen a hasznodra válik,

ha átgondolod,

mi vezetett a rossz döntéshez,

és a jövőben tudatosan megpróbálod kiküszöbölni az ilyet.

De ha hagyod, hogy non-stop ezen kattogjon az agyad,

megfosztod magad a fejlődés lehetőségétől.

5/7 Fogadd el a változást!

A világban semmi sem állandó, kivéve a változást. Ne félj tőle, mert jó eséllyel valami kellemeset tartogat a számodra!
Sokan rutinokba süppedve próbálják élni az életüket, és nagyon kényelmetlenül érzik magukat, ha valamilyen oknál fogva ki kell szakadniuk a saját sémáikból. Kíméld meg magad az emiatt jelentkező feszültségtől, s inkább fogadd örömmel az újdonságokat!

6/7 Koncentrálj az erősségeidre!

Felejtsd el azt a mondatot, hogy „nem tudom megcsinálni”! Kit érdekel, hogy az iskolai tesiórán nem volt tökéletes a bukfenced, matekból nem brillíroztál, vagy néha véletlenül odaégeted a vacsorát?

Akár hiszed, akár nem, vannak olyan erősségeid,

amelyek sikeresség és boldoggá tehetnek. Talán már eszedbe is jutott miben vagy ügyes...

7/7 Ismerd a gyengeségeidet!

Feketelevesnek érezheted, amikor szembesülsz vele, hogy nem vagy tökéletes. Jó hírünk, hogy senki sem az. A rossz pedig: kénytelen vagy így elfogadni magad, esetleg változtathatsz rajta. A személyiségfejlődés alapja, hogy ne akard magad másnak látni, mint amilyen vagy. Ne frusztráljanak a saját gyengeségeid, inkább vedd őket tudomásul, és próbálj meg belőlük előnyt kovácsolni!

A pozitív gondolkodás lényege, hogy ne akarj mindig, mindenáron, erőltetett módon optimista lenni. Adj hálát a sorsnak azért, amid van, és ha valami nem adatik meg, húzd ki magad és küzdj tovább érte! Senki sem várja el tőled, hogy mosolyogva tűrd el az élet pofonjait. Csak vedd észre: nincs az a helyzet, amiben ne lehetne megtalálni az előrelépés lehetőségét!

Forrás. https://www.bien.hu/egeszseg-es-eletmod/lelki-harmonia/a-pozitiv-gondolkodas-alapjai/115052

Ismerd fel a gyengeségeidet, s fejleszd egy magasabb szintre, s ezáltal jobb lesz neked.

 

Motiváld magad!

Mindenki máshonnan merít motivációt. Van, akinek a hűtőre tett mágneses malac működik, ami minden egyes ajtónyitásnál közli, hogy „megint eszel? kövér leszel!”

Mások szeretnek edzésről szóló képeket és videókat nézegetni, míg sokakat az egészséges ételekre szakosodott főzőműsorok ihletnek meg. 

Akármi vagy akárki is motivál az életmódváltásra – legyen az egy betegség, egy ruha, egy okostelefon-alkalmazás vagy egy barát –, sose téveszd szem elől a célodat!

Alakíts ki új napirendet!

A rendszeres étkezés és testmozgás valószínűleg új napirendet igényel. Ne ess kétségbe: amennyit elvesz a napodból, legalább annyit hozzá is tesz, hiszen a fennmaradó időben sokkal energikusabb leszel! 

Persze, sosem muszáj részletesen beosztani a napodat, de a főbb intervallumok meghatározása nem árt, hogy kialakuljon benned a belső igény az adott cselekvésre, például a mozgásra.

Az életmódváltás leggyakoribb gátja, hogy elhiteted magaddal: alkalmazkodnod kell valakihez vagy valamihez, ami a változtatást teljességgel megakadályozza. 

De hallottál már olyan pasit, gyereket vagy főnököt, aki megtiltotta volna, hogy a tányérod felén zöldség legyen, és reggel vagy este kocogj egyet? Na, ugye!

Forrás: https://www.bien.hu/egeszseg-es-eletmod/lelki-harmonia/egyszeru-eletmodvaltas-tippek/118754&num=1&hl=hu&gl=hu&strip=1&vwsrc=0

Kevesebb duma!

Annyi mindenről beszélünk egy nap. Vagy inkább fecsegünk. Ha este végén megnéznék mennyi értelmes dologról volt szó aznap, szerintem elég kevés lenne az a szám. Te is voltál már úgy, hogy egy új helyzetben, csak úgy dőlt belőled a hülyeség? Már te is érezted, hogy nem kellene, de mégis járt a szád, csak azért, hogy leplezd a zavarodat. Na ez az amit pont ne tegyél!

Tudatosan oda kell figyelni arra mit, kinek és hogyan beszélünk. Hidd el attól, hogy össze vissza fecsegsz, nem javítasz a helyzeten. Sőt! Benne van a pakliban, hogy csak jól lejáratod magad. Úgyis észreveszik, hogy csak azért locsogsz, mert kínos a szituáció. Hát ne tedd még kínosabbá! Van abban valami, hogy „Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.”

Önbizalomhiány

„Nekem ez nem megy.” , „ Én nem vagyok olyan ügyes.” , „Te ezt biztos jobban csinálod, mint én.” Ismerősek ezek a mondatok? Netán valamelyik pont a te szádból hangzott el pár napja? Akkor most jól figyelj! Itt az idő a változtatásra.

Életünket, sorunkat számtalan erő próbálja befolyásolni, de akár hiszed, akár nem

te is birtokolsz egy óriási nagy fegyvert. A szavaidat.

Bizony talán nem is gondolnád, hogy mennyi minden függ, attól miket mondasz ki, azon az apró résen keresztül, amit úgy hívunk száj. A nyelvünk olyan, mint egy hajó kormánylapátja, bár nagyon kicsi, mégis ő határozza meg hová tart az a bizonyos hajó. Úgyhogy én azt mondom, vedd a kezedbe a kormányt és te irányítsd azt a kicsi csónakot.

Először is magadat fogadd el!

Aki nem szereti magát, másokat se fog

és igen hamar a beszéde is csak a negatívumokról fog szólni.

Ha másként nem, (bármennyire is viccesen hangzik) állj a tükör elé és mondd ki hangosan, hogy szereted azt az embert aki szemben áll veled. Minden egyes porcikája tetszik Neked és elégedett vagy a külsőddel is.

Próbálj meg a pozitív tulajdonságaidra koncentrálni, a negatívokon pedig változtatni. Az már fél siker, ha felismered mi az ami nem jó, hidd el ha tudatosan odafigyelsz egyre kevesebb lesz belőle.

https://www.bien.hu/egeszseg-es-eletmod/lelki-harmonia/a-kimondott-szo-ereje-igy-lesz-sikeres-az-ujeved/125367

 

 

Önsajnálat helyett lehetőségek

Életed első fájdalmas változásánál úgy érezheted, hogy összedől a világod, amit addig oly szorgosan építgettél

és ez annyira megbénított, hogy képtelen vagy bármit is cselekedni.

Rendben, éld át a fájdalmat, ne ostorozd magad, hogy abban a percben képtelen vagy pozitívan nézni a dolgokat, mert, ami utána jön, az sokkal fontosabb.

Egyik napról a másikra hirtelen egész más színben látod majd a világot. Megérted a dolgok közötti összefüggéseket és észreveszed, hogy minden egyes változás, magában hordozza a lehetőségeket is

Gondoskodj magadról előre!

Hát nem szuper érzés, mikor reggel annak a tudatában ébredsz, hogy már ott figyel a vállfán az aznapi szetted? Sok terhet leveszel a válladról, ha már este megtervezed a másnapi viseletedet.

A másik hasznos tipp lehet, hogy a reggeli kávédat is készítsd elő már este, így egy dologgal kevesebb feladatod lesz reggel. Ráadásul így marad idő a fontos dolgokra, úgy, mint a smink elkészítése, vagy egy jó cikk elolvasása.

És legyen minden napra egy relaxációs programod.

Ez lehet egy finom fürdő, egy kis vásárlás a kedvenc boltodban. Ez kell ahhoz, hogy ne érezd úgy, hogy munka után csak újabb munka vár rád.

 

Ne ragaszkodj ahhoz, ami már nem szolgál

Fájdalmas és sajnálatos tény, de vannak olyan emberi kapcsolatok, melyek csak egy bizonyos időre szólnak.

Ez nem azt jelenti, hogy egyből ki kell iktatnod azokat a személyeket az életedből, akikkel jelenleg kapcsolatotok nincs a toppon, de, ha úgy látod, hogy nagyon más irányba haladtok, akkor ideje búcsút intened ezeknek az embereknek.

A jó hír, viszont az, hogy soha nem maradsz egyedül, mivel

az elengedéssel

megteremted a helyet az újaknak. Azoknak,

akik a megváltozott élethelyzetedbe illenek.

Ehhez az kell, hogy ne legyél biztonsági játékos és

ne ragaszkodj a megszokotthoz, csakis ahhoz,

ami téged szolgál és boldoggá tesz.

Engedd el, szeretetben!

Az elengedés soha nem nehézkes, bosszús és nem dühből jön.

Ha ezeket érzed, akkor még nem állsz készen az elengedésre.

Ugyanis mikor elengedsz valakit,

akkor azt békességben és szeretetben tudod megtenni,

pontosan azért, mert már felkészültél a változásra és tudod, hogy minden érted történik.Mindenki fél a változástól, viszont az az igazán boldog ember, aki ennek ellenére mégis beleugrik az ismeretlenbe.

Ezt nevezzük hitnek és ez lesz az, ami téged előrébb fog vinni.

Fogadd el, hogy ők még nem tartanak ott

Sokan esünk abba a hibába, hogy szeretnénk, ha szeretteink is megtapasztalnák a változás szelét, ezért őket is belekényszerítjük abba a helyzetbe, amin mi átmegyünk, csak közben egyet felejtünk el…, hogy ez nem az ő életük.

Lehet, hogy ők még korántsem tartanak azon

a tudati szinten, mint most te.

Forrás és a teljes cikk: https://www.bien.hu/egeszseg-es-eletmod/lelki-harmonia/mi-tortenik-akkor-ha-te-valtozol-viszont-a-kornyezeted-marad-a-regi/126603

 

A mentálisan erős emberek 6 szokása - Próbáld ki őket!

Írta: Póta Szilvia, 2017.03.29.

A sikeres ember legfőbb erénye

a pozitív hozzáállás és a pozitív gondolkodás.

Az olyan tulajdonságok, mint a kitartás, az optimizmus és a szorgalom,

lehetővé teszik, hogy még a legnehezebb helyzetekben is talpra álljunk, és a kudarcot követően is továbbmeneteljünk céljaink felé.

A mentális erő éppen olyan,

mint a többi képességünk,

időbe telik fejleszteni.

Bizonyos szokások illetve tulajdonságok segíthetnek,

hogy könnyebben vedd az élettel járó kihívásokat és valóra váltsd az álmaidat!

 

1/6 Ne félj a kudarctól

A College of William and Mary egyik nemrégiben készített kutatása során

több mint nyolcszáz vállalkozót kérdeztek meg a siker titkáról.

A kutatók végül arra jutottak, hogy

a legsikeresebb cégvezetők két tulajdonságon is osztoznak:

  • nem félnek a kudarctól,
  • és legtöbbször nem foglalkoznak azzal,

     hogy mit gondolnak róluk mások.

Más szavakkal, a jól menő vállalatvezetők

sosem áldoznak időt arra, hogy a kudarc lehetőségein rágódjanak, hiszen ez utóbbit egy nélkülözhetetlen és fontos lépésnek tartják ahhoz, hogy elérjék a céljaikat.

 

2/6 Óvakodj a mérgező kapcsolatoktól

A mentálisan erős személyiségek

Magánéletükben

igyekeznek

  • távol maradni a negativitástól,
  • és a mérgező kapcsolatokról,

ha azonban mégis

együttműködésre kényszerülnek

egy ilyen problémás személlyel,

mindent elkövetnek azért,

hogy érzelmeiket kontroll alatt tartsák,

és a racionalitás talajára helyezzék a velük folytatott interakciót.

 

Konfliktusaid során

azonosítod az érzelmeidet,

és ne engedd, hogy eluralkodjon rajtad a harag!

Vedd figyelembe a másik álláspontját is, és próbálj közös megegyezési alapot találni, de

soha ne hagyd, hogy a másik negatív hozzáállása rád is átragadjon!

 

3/6 Koncentrálj a megoldásra

A mentálisan erős emberek

megoldásközpontú szemlélettel rendelkeznek,

vagyis

nem hajlandóak

időt pazarolni

az olyan felesleges dolgokra,

mint például az

önsajnálat, vagy az aggodalmaskodás.

 

Ezzel ugyanis mindössze

azt érhetjük el,

hogy kevesebb energiánk és lehetőségünk marad

a hasznos megoldások kidolgozására.

Ahelyett tehát, hogy egy rosszul elsült prezentáció, vagy egy negatív munkahelyi élmény után otthon keseregnél, vagy panaszkodnál, gondold végig mi volt a probléma, majd a jövőben próbálj javítani rajta!

 

4/6 Az akadály = lehetőség

A mentálisan erős emberek egyik legfőbb tulajdonsága,

hogy rugalmasak,

és könnyedén alkalmazkodnak a változó körülményekhez.

 

Jól tudják, hogy a változástól és a kihívásoktól való félelem bénító hatással lehet az emberre és elterelhet minket a boldogság felé vezető útról.Természetesen mindannyiunk életében vannak olyan nehézségek, amelyekkel először félünk szembe nézni: egy ismeretlen feladat, egy fontos döntés, vagy például egy új munkahely.

Ilyen esetben a legjobb, amit tehetsz, ha meglovagolod az akadályokat, és

ahelyett, hogy problémának, nehézségnek könyvelnéd el őket,

lehetőségként tekintesz rájuk, amelyek segítségével új ismeretekre illetve készségekre tehetsz szert.

 

5/6 Tanulj meg nemet mondani

A Kaliforniai Egyetem kutatása szerint

minél nehezebben mondasz

nemet egy kérésre,

annál nagyobb valószínűséggel szenvedsz

a későbbiekben a stressz, a depresszió és a kiégés kellemetlen tüneteitől.

 

A mentálisan erős emberek egyik leggyakoribb jellemzője, hogy

képesek nemet mondani,

 

és igyekeznek

mindig egyértelműen fogalmazni, mikor álláspontjuknak hangot adnak.

 

Utasítsd el bátran az olyan kéréseket,

amelyek elterelnék a figyelmedet a számodra fontos feladatokról illetve kötelezettségvállalásokról!

 

6/6 Szánj időt a testmozgásra

Az Eastern Ontario Research Institute egyik kutatása során megállapították, hogy

azok az emberek, akik

tíz héten keresztül

heti kétszer időt szakítottak a testmozgásra,

  • szellemi teljesítőképességeiket
  • és állóképességeiket illetően

egyaránt jelentős fejlődést mutattak.

Ezzel együtt

testképük, valamint

az önbecsülésük is javult,

valamint az edzés „mellékhatásaként”

a szervezetben felszabaduló boldogsághormonok hatására

sokkal nyugodtabbnak,

kiegyensúlyozottabbnak érezték magukat a hétköznapokban.

Forrás: https://www.bien.hu/egeszseg-es-eletmod/lelki-harmonia/a-mentalisan-eros-emberek-6-szokasa-probald-ki-oket/126105

 

 

Miért fáj annyira a változás? 5 tipp, hogy könnyebben menjen

Írta: Berényi Nóri, 2017.05.10.

Sokan úgy félnek a változástól, hogy egész életüket képesek a jól megszokott úton járva leélni. Ami ezen túl van, az félelmetes és nem komfortos. Mégis, mikor belekényszerülek ilyen helyzetekbe, teljesen bepánikolnak és igencsak depresszív hangulatba kerülnek. Pedig minden változásban látni kell a kihívást és az új lehetőségeket. Ha eddig ez nehezen ment, akkor segítségünkkel megkönnyítheted ezt a folyamatot.

1/5 Miért tartunk tőle?

Az első, gyökeres változások mindig fájdalmasak. Élsz egy megszokott életet, majd egyik pillanatról a másikra kihúzzák a lábad alól a talajt és te ott állsz a felforgás közepén, tanácstalanul és kétségbeesetten.

Azért tartunk tőle, mert kimozdít minket a kényelmesből. Alapvető emberi tulajdonságunk, hogy szeretjük a kényelmet és nehezen áldozzuk be bármiért is.

Talán félsz, mert nem látod még a fényt az alagút végén, pedig csak hinned kell benne, hogy ott van.

2/5 Mozdulj meg!

Kezdetben nem is az a leglényegesebb,

hogy a legjobb döntéseket hozd meg,

 egyszerűen csak kezdj el cselekedni.

Mozdulj meg,

hogy az események beinduljanak körülötted.

Jó példa erre, mikor valakit kirúgnak a munkahelyéről és hirtelen azt sem tudja, hogy mit tegyen. Nyilván egy nap alatt akar új munkát találni, de ez sajnos esélytelen, ha szeretné azt csinálni, amit szeret.

Ha te is hasonló helyzetbe kerülsz, akkor

először csak találd ki az új irányt, amerre elindulnál és csak utána tedd meg az első lépét.

3/5 Fogadd el!

Teljesen felesleges harcolnod a változás ellen,

mert már megtörtént.

Most már csak arra vár,

hogy te is felvedd vele a tempót és fogadd el a jelenlétét az életedben.

 

A kezdeti dac olykor nagy lehet benned,

de addig egy métert sem tudsz előre haladni,

amíg nem fogadod el a változást. Azt, hogy most már nem a régi, megszokott életedet fogod élni, hanem egy teljesen új fejezet kezdődik.

Félelmetes? Igen! Megéri? Igen!

Azzal csak a saját helyzetedet rontod és az idődet húzod,

ha még mindig egy olyan dologhoz nyúlsz vissza, ami már nincs. Az élet a folyamatos változások sorozata, csak míg gyerekkorban ezeken könnyedén túljutottunk, felnőttkorban ez olykor gyötrelmes folyamat.

4/5 Lehet, hogy ez még javamra válhat?

Nagyjából egy-két hét elteltével (mikor elszáll a kezdeti sokk)

felteszed magadnak ezt a kérdést, illetve azt, hogy

hogyan tudnád a változást a hasznodra fordítani.

 

És ekkor kerülsz rá a jó útra,

ami már egy jobb dolog felé sodor majd.

Komoly önvizsgálatot kell tartanod ahhoz, hogy

miért történtek veled ezek a dolgok,

majd miután megkaptad a válaszaidat,

készen állsz a cselekvésre. Ne a régi, megszokott mintákban keresd a választ és ne is a szeretteidtől várd. Egyedül te tudhatod, hogy mi a valódi ok.

5/5 Önsajnálat helyett lehetőségek

Életed első fájdalmas változásánál úgy érezheted, hogy összedől a világod, amit addig oly szorgosan építgettél és ez annyira megbénított,

hogy képtelen vagy bármit is cselekedni.

Rendben, éld át a fájdalmat,

ne ostorozd magad,

hogy abban a percben képtelen vagy pozitívan nézni a dolgokat,

mert, ami utána jön, az sokkal fontosabb.

 

Egyik napról a másikra hirtelen egész más színben látod majd a világot.

Megérted a dolgok közötti összefüggéseket

és észreveszed, hogy minden egyes változás,

magában hordozza a lehetőségeket is. És mikor erre rájössz, már te magad fogod keresni a változást.

Forrás: https://www.bien.hu/egeszseg-es-eletmod/lelki-harmonia/miert-faj-annyira-a-valtozas-5-tipp-hogy-konnyebben-menjen/126396

 

 

5 jel, amire figyelned kell, amikor döntést hozol

Írta: Stumpf Bea, 2017.08.18.

A döntéseid határozzák meg az életed, akár elismered, akár nem.

Hiszen mindig van választásod, hogy balra mész vagy jobbra, egyedül vagy valakivel együtt, a hosszú vagy a rövid úton indulsz-e el.

Ha úgy érzed, hogy mostanában valamiért nem találod a helyed,

bizonytalan vagy, amikor döntéseket kell hoznod és már nem is tudod, hogy mire hallgass, akkor itt egy kis segítség. A jelek, amikre figyelned kell a döntéseid során. Lássuk!

1/5 Vágyak és álmok

Mindenki álmodozik. Valaki többet, valaki kevesebbet, ez teljesen normális.

Amikor döntést hozol, nem szabad elfelejtened, hogy mik az álmaid, mi az, ami visszatérően eszedbe jut, amikor elengeded a gondolataidat és hagyod, hogy arra szárnyaljanak, amerre csak akarnak.

Ezek ugyanis tudat alatt vezetnek affelé, ahol igazán lenni szeretnél, amit szeretnél elérni, így ha egy fontos döntés előtt állsz, gondold végig, hogy az álmaid mennyire befolyásolnak, hova tolnak inkább és mit mondanak, merre indulj.

2/5 Ösztönök

Főleg a nőknél fontos és elkerülhetetlen, hogy a döntések esetén beszéljünk az ösztönökről. Hatodik érzék, női megérzés, bárhogy is hívjuk, valahol ott bujkál bennünk, résen van és figyel.

Ha úgy érzed egy döntés során, hogy legbelül mégsem ezt kéne tenned, nem tudod megmagyarázni, de valami azt súgja, hogy mégis a másikat válaszd, akkor érdemes legalább hezitálni és megpróbálni rájönni, hogy mi is lehet ez a belső hang.

Mit mond és miért. Hiszen nők vagyunk, a megérzéseink már sokszor bejöttek, nem igaz?

3/5 A belső kör

Azt lehet, hogy már az évek során megtanultad, hogy a legjobb, ha a fontos döntésekben nem hallgatsz mindenkire, nem beszéled meg az összes ismerősöddel az összes körülményt, de a döntéshozatalt és az ezzel kapcsolatos érzéseidet egy-két fontos emberrel viszont megosztod.

Ha úgy érzed, hogy te biztos vagy a döntésben, az a néhány ember, akiben megbízol és akinek fontos számodra a véleménye pedig egybehangzóan mást mondanak, akkor érdemes egy kicsit halogatni a döntést, hátha nekik van igazuk.

Lehet, hogy más szemszögből látják a kérdést, te valamit nem veszel észre vagy csak nem akarod meglátni, a lényeg, hogy ha bízol bennük és azért osztottad meg velük a problémáidat, hogy segítsenek, akkor hagyd, hogy segítsenek és csak ezután hozd meg a döntésed.

4/5 Tagadás

Sokszor azért hozunk döntést az életben, mert valamit el akarunk kerülni, valami elől menekülünk vagy egyszerűen csak úgy érezzük, hogy ez az egyszerűbb megoldás.

Ha úgy érzed, hogy egy ideje kerülgetsz egy témát,

próbálod tagadni a létezését és egy gyors döntéssel akár meg is szabadulhatnál tőle, akkor azért aludj rá még néhányat.

Sose dönts pusztán azért, mert ez az egyszerűbb út, mert így könnyen megszabadulhatsz valamitől, ami már régóta zavar.

Próbálj meg e helyett rájönni az okára,

hogy mi bánt igazán

és ennek ismeretében válts és változtass. Lehet, hogy hosszabbnak tűnik majd az út, de hosszútávon jobban jársz majd.

5/5 Intő jelek

Talán túl sokszor is előfordul az életben, hogy a döntéseinket az égi jelekkel magyarázzuk, azaz így próbálunk igazolást nyerni ahhoz, hogy jó döntést hoztunk.

Azért nehéz a kérdés, mert ezek a jelek igazán csak mindig egy-egy döntés után válnak teljesen tisztává,

addig van, hogy csak belemagyarázod a véletlenekbe,

hogy minden azért történik, hogy téged támogasson.

Ha eközben belül mégis azt érzed, hogy nem ezt kellene tenned, hogy szinte már fizikai jelei vannak a belső tiltakozásodnak, akkor próbáld meg észrevenni, hogy mit üzen a tested és ne hagyd magad becsapni holmi égi jelekkel, amik lehet, hogy

utólag nézve teljesen máshova vezethettek volna, mint ahol lenned kell.

Forrás: https://www.bien.hu/egeszseg-es-eletmod/lelki-harmonia/5-jel-amire-figyelned-kell-amikor-dontest-hozol/127091 

 

 

Így váltsd valóságra a vágyaidat - a szakértők szerint

Írta: Bodnár Alexa, 2017.10.30.

Ha gyakran érzed úgy, hogy nem vagy képes arra, hogy megvalósítsd, elérd a céljaidat, akkor a problémád lehet az, hogy nem a legreálisabb célokat állítod magad elé.

Ahhoz, hogy elérjünk valamit, elengedhetetlen a jó tervezés,

és ehhez hozzátartozik az is, hogy valós legyen az álmunk, különben csalódás lehet a vége, ha azt nem érjük el, és olyankor még nehezebb új célokat állítanunk.

 

Két szakértőt kérdeztünk arról,

hogyan tűzhetünk ki valós vágyakat magunk elé, é

s hogyan érhetjük el a célunkat.

 

Gyakran valóban a rossz célkitűzés áll a kudarc hátterében Keresztúri-Tóth Kriszta, a Nő a tét life coach-a szerint. – Sokszor az is gond, hogy pontosan megfogalmazzuk az álmainkat.

Ha nem tudjuk pontosan, mire vágyunk, akkor nehéz jól kitűzni a céljainkat, amelyek a vágyott dolgokhoz vezetnek.

Rendszeresen emlegetik példaként a következő rossz célkitűzéseket: boldog akarok lenni, gazdag akarok lenni, egészségesebben szeretnék élni.

Érthető, hogy ezek a célok sokak számára vágyottak, de valójában megfoghatatlanok, homályosak, hiszen ezek a fogalmak mindenkinek mást jelentenek – hívta fel rá a figyelmet a szakember.

Nem érdemes hasonlítgatni

A szakértőt kérdeztük arról is, érdemes-e másokhoz hasonlítanunk, hogy éppen hol tartunk az életünkben hozzájuk képest.

– Az egyik legfeleslegesebb, ám annál inkább gyakorolt tevékenységünk a saját életünk összehasonlítása másokéval, hiszen két embernek hiába azonosak a céljai, egészen biztosan különbözik a személyiségük, az öröklött családi mintáik, a lehetőségeik, a kapcsolati hálójuk, így lehet, hogy ugyanaz a cél, de a hozzá vezető út minden esetben különböző. Lehet például a kitűzött cél két ember életében egy egyetemi diploma megszerzése: ha az egyik személy csak munka és család mellett tud tanulni, ami jelentősen megnehezíti a cél elérését, a másik fiatal egyedülállóként, családi támogatással jár egyetemre, akkor nincs értelme egymáshoz mérnie magát a két embernek tette hozzá a szakember –, mindenkinek saját magához kell mérnie az eredményeit és a fejlődését.

A jó stratégia

A célunkat akkor könnyebb elérnünk,

ha az vonzó a számunkra,

példánál maradva

büszke leszek magamra, ha sportosabb, egészségesebb leszek. Az egyik legfontosabb, hogy a cél legyen emellett reális is, hiszen csak akkor tudom ezt teljesíteni, ha például a jelenlegi egészségi állapotom lehetővé teszi, hogy fussak, a napirendembe beilleszthető a futás kétnaponta, az 5 km-es táv pedig teljesíthető számomra. - Keresztúri-Tóth Kriszta.

Ha nem tudjuk pontosan,

mire vágyunk,

akkor nehéz jól kitűzni a céljainkat,

amelyek a vágyott dolgokhoz vezetnek.

Sudár Györgyi, life és business coach szerint

sok oka lehet annak, hogy nem tudjuk elérni a kitűzött álmainkat.

Az egyik ilyen ok lehet az,

hogy nem vagyunk hajlandóak megfizetni az álmunk árát,

nem dolgozunk keményen a céljaink megvalósításán, csak várjuk a sült galambot, ahelyett, hogy elindulnánk levadászni.

Ő úgy látja, bármit is szeretnénk elérni,

fontos,

hogy a kitűzött cél minél konkrétabb és kézzel foghatóbb legyen,

valamint hogy legyen valódi relevanciája,

azaz a mi célunk legyen,

és ne valaki másé, akinek meg akarunk felelni.

Egy másik kritérium, hogy reálisan megvalósítható legyen.

 

 

– Én coachként azt látom,

hogy sokszor

az a probléma,

hogy a kívánt jövő és a jelenünk között van

 egy nagy szakadék,

és nem igazán látjuk,

hogyan építsünk hidat a céljaink felé.

Én azt szoktam mondani, hogy mindig a mában gondolkodjunk,

és abban, hogy

mi az amit itt és most képesek vagyunk tenni azért,

hogy haladjunk az álmaink felé. - Sudár Györgyi.

Természetesen hatnak ránk a társadalmi elvárások, egyfajta referencia keretként szolgálnak, de a jól-létünk koránt sem attól függ, hogy elértük-e az előírt mérföldköveket.

Jobban járunk, ha meghatározzuk a saját mérföldköveinket,

és arra törekszünk,

hogy olyan életet éljünk,

ami illik hozzánk,

és jól érezzük magunkat benne. Sokszor az a baj, hogy a céljaink nem belülről jönnek, és csak a végén vesszük észre, hogy rossz falhoz támasztottuk a létránkat. Bátorság kell ahhoz, hogy valós célokat állítsunk magunk elé, és ahhoz is, hogy ezeket el merjük érni – hívta fel rá a figyelmet - Sudár Györgyi life coach.

– Van, hogy az is elég,

ha megvan az irány,

amiről érezzük, hogy nekünk való,

és onnan lehet építkezni, lépésről-lépésre,

mindig a következő lépcsőfokra koncentrálva. - Sudár Györgyi life és business coach.

Forrás és a teljes cikk: https://www.bien.hu/egeszseg-es-eletmod/lelki-harmonia/a-boldogsag-rossz-celkituzes-igy-valtsd-valosagra-a-vagyaidat-a-szakertok-szerint/127577?page=1