Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Stressz ellen 13

2018.03.15

A csakra szó szanszkrit eredetű, jelentése: kerék, energiaörvény, láthatatlan energiaközpont, amelyen keresztül az emberi szervezet több szinten kapcsolódik a környezetéhez, információkat és energiát vesz fel és ad le. Az aurát érzékelni képes látók tölcsérhez hasonló, forgó energiaáramlásként írják le. A különféle gyógyító irányzatok többsége hét fő csakrát különböztet meg a gerinc, illetve az itt húzódó függőleges energiavezeték (szusumná) mentén, a legfontosabb szervek, belső elválasztású mirigyek közelében.

A legalsó és a legfelső csakrát lefelé, illetve felfelé táguló, az óramutató járásával megegyező irányban forgó energiatölcsérként képzelhetjük el. A köztük lévő öt másik csakrát a test előtt és mögött elhelyezkedő, a testtől távolodva táguló energiatölcsérekként vizualizálhatjuk, melyek a testünkön keresztül találkoznak egymással, miközben (ha egészségesek vagyunk) az óramutató járásával megegyező irányban forognak – mindegyik csakra más-más sebességgel.

Amikor a tökéletes egészség és teljes egyensúly állapotában vagyunk, energiánk akadálytalanul áramlik az alsó csakrától a felső csakráig és vissza, fenntartva az élet folyamatát.

Ám az érzelmi, lelki, mentális vagy akár fizikai sérülések energetikai blokkokat hozhatnak létre ebben a finom hálózatban, lelassítva és megtörve ezáltal az energia szabad áramlását.

Amikor egy-egy csakrán nem áramlik keresztül a megfelelő mennyiségű és minőségű finomenergia, a csakra működése megakad, ez pedig a csakra uralma alatt álló szervek alul- vagy túlműködését, megbetegedését idézheti elő.

Mivel a csakrák egymással szoros kapcsolatban álló energiaközpontok, az egyik csakra blokkja a többire is negatív hatással van, általános energiahiányt, gyengeséget, az egyensúly megbomlását okozhatja. Ezért  fontos a csakrákat összefüggő rendszerként szemlélni, és a gyógyítás során a szervezet (test-lélek-szellem) egészét szem előtt tartva összahangban alkalmazni a különféle gyógymódokat.

Az összetett működésű csakráknak azonban nemcsak testi, szervi vetületük létezik, hanem kifejeznek lelki, szellemi tartalmakat, sőt tanulási fázisokat, megoldandó feladatokat az emberi életcikluson és azon túl. Így egy csakra környékén beállt energiablokk bár szervi tünetet is okozhat a fizikai testben, sokszor még alapvetően ki nem élt vagy meg nem valósított lelki tartalmat, megoldandó feladatot is jelez.

Forrás: http://www.hazateres.net/index.php?option=com_k2&view=item&id=36:csakr%C3%A1k-%C3%A9s-feladatok&Itemid=5

 

 

,,Csak akkor egészséges az ember és érzi jól magát, ha minden csakrája kiegyensúlyozottan és optimálisan működik.

A csakra a fizikai test megfelelő testrészének idegeivel áll közvetlen kapcsolatban. Az idegrendszeren keresztül látja el energiával és ez által információkkal a szerveket, végtagokat és a sejteket.

Ha a test egy területén – például egy szerv aktivitása által – energiatöbblet keletkezik, akkor a megfelelő csakra a környezetbe vezeti el a fölösleges energiát.

Ezért nagyon fontos, hogy a csakrák jól működjenek - az adott csakrához tartozó szervek  megfelelő energiát kapjanak.

A csakrák elhelyezkedésüknek megfelelően áthatják a testet: befolyásolják nemcsak a szervek működését, de az érzelmeket és a gondolatokat is.

Testünk csakrái közül azok a csakrák, melyek energia felvétele és leadása nem megfelelő, a többi „egészségesen” működő csakrát késztetik többletmunkára. Ilyen esetekben az egészséges csakrák energia felvétele és leadása megnő, hogy a test energiaháztartása helyreálljon. Ez azonban hosszútávon nem hoz megfelelő egyensúlyt, melyet a test fizikai megbetegedései illetve a lelki problémák jeleznek.

A csakrák által felvett energiák bizonyos szerves és finomanyagú folyamatok, valamint gondolatok és érzések létrejöttéhez szüksége­sek.

Nagyon fontos tehát, hogy csakráinkat mindig tisztán és egyensúlyban tartsuk.

A csakrák körülbelül megfelelnek a belső elválasztású mirigyeknek. Jelentős szerepet játszanak az indiai áyurvédikus orvostudományban, ahogy a jógában is."

                              Mindent a csakrákról + csakratisztítás

https://sites.google.com/site/balazsrozalia/home/energia-aura-csakra-1/csakraismeret

 

,,A csakrák közötti energiaáramlás, - egyfajta kommunikáció. A csakrák finom energiáinak egyensúlya hatással van mindarra, amit gondolunk, mondunk vagy teszünk, ami pedig befolyásolja az auránk állapotát.

A csakrák finomítják a személyiséget, határozottan befolyásolják a fizikai megjelenést és a jellemből adódó hajlamokat, valamint életerőt biztosítanak a fizikai testnek.

A csakrák kiegyensúlyozásával elérhető a teljes testi és lelki egyensúly és egészség. Ha kellemetlen dolgok történnek velünk, melyek befolyással hatnak ránk és hangulatunkra, az az auránk színén is meglátszik."

 

A keletkezett energiablokkokat több fajta módon oldhatjuk fel és hozhatjuk egyensúlyba a test energiaáramlását. Egy energetikai probléma megoldása mindenképpen a csakrák tisztításával, a csakrákban folyó energiaáramlás helyreállításával kezdődik.

Amint a sérült csakra működése helyreáll, kialakul a megfelelő áramlás (csakrán belül az óramutató járásával megegyező irányban), energiaátvitel és a test energetikai rendszere optimálisan működhet tovább.

A negatív irányú hangulatváltozások, minden esetben energiavesztéshez vezetnek, míg a pozitív irányú hangulatváltozások a csakrát energiafelvételre késztetik.

 

Minden csakra rezonál bizonyos lelki problémákra, amelyek hatást gyakorolnak nemcsak érzelmi életünkre, de kihathatnak a fizikai testünkre is. A lelki és szellemi terhek hatására a csakrák elzáródnak vagy lassabban forognak illetve túl pörögnek így kevesebb energiát képesek felvenni . Ahhoz, hogy képesek legyünk mind fizikai mind lelki és szellemi jólétben élni, minden csakráknak kiegyensúlyozott módon kell működnie. Ezáltal leszünk képesek kapcsolódni a Felsőbb Énünkhöz és megvalósítani spirituális feladatainkat.


Meditáció során, bárki könnyen megtanulhatja hatékonyan irányítani a saját tudatalattijának működési folyamatát, mindeközben pedig könnyen rájöhetsz, hogyan tudod te magad a leghatékonyabban működésbe hozni csakráidat, hogy boldog, egészséges és kiegyensúlyozott életet élhess.

 

,,A csakra terápia segít a test, a szellem, és a lélek harmóniáját a fizikai síkon megvalósítani.

Abban az esetben, ha a csakra kiegyensúlyozottan működik, akkor a többi csakrának nem kell túlműködnie, hogy az egyensúly fennmaradhasson, és ezáltal a test fizikai tünetei is megszűnnek, az egészségi állapot pedig helyreáll.
A csakra terápia lehetőséget nyújt abban is, hogy az öngyógyító folyamatok beindítása után a kezelt személy önmaga tudja sorsát kezébe venni, azt a számára legmegfelelőbb módon irányítani.
A rendszeres csakratisztítás következtében a csakrák sérülései gyorsabban "helyrejönnek", mert biztosítottá válik a lelki fejlődés, a lélek gyógyulása."

 

Minden csakrához tartozik egy szín, mely felerősíti annak működését. A testünkben akadálytalanul áramló energia biztosítja egészségünket. Az energia zavartalan áramlását a lelkünkben tudatosan vagy tudattalanul zajló folyamatok befolyásolják. Minden színhez tartozik egy rezgésszint, mely hatással van ránk, üzenetet hordoznak. Mindig olyan színeket választunk például az öltözködésünkben is, amelyik szín rezgéseire leginkább szükségünk van. Ily módon ki tudjuk választani azokat a pozitív megerősítéseket és színeket, melyek a leghasznosabb számunkra.

 

https://amegoldas.eoldal.hu/cikkek/a-csakrak-es-szinek-jotekony-hatasai.html

 

,,Ahhoz, hogy az új világod energiáival tudj kapcsolódni, szükséges a gondolataid újjászületése, szükséges az érzelmi és gondolati reakcióid újjászületése. Hiába oldasz ki magadból bármit, ha a szokásaidon és a reakcióidon nem változtatsz.
Hiába az üresség, ha azt nem az új hozzáállással töltöd fel. Gondolkodj másképpen, cselekedj másképpen! Saját változásod maga a fejlődésed. Fejlődj! Tanulj! A fejlődésed az emelkedésed!
Adj magadnak kényeztetést! Kényeztesd magadat, hogy a világ is kényeztethessen Téged!"

https://www.facebook.com/magentatudatossag/photos/a.636904232996612.1073741828.636860219667680/1490677764285917/?type=3

https://www.facebook.com/pg/azutaboldogsaghoz/about
Az Út a Boldogsághoz Magyarország küldetése elérni, hogy Magyarország és térségének lakói boldogabb életet éljenek vagy legalább elinduljanak a boldogság felé, azzal együtt, hogy mindenki saját maga tudja csak, hogy mi számára a boldogság.

 
Bízunk abban, hogy az ember boldog életre született, és ha valami miatt jelenleg boldogtalan is, elérheti a boldogságot. A "rossz hír" az, hogy neki magának is tennie kell ezért valamit. Nem várhatja saját boldogságát csak másoktól, viszont maga is hozzájárulhat mások boldogságához.

 

"Az igazság az, hogy mindaz a boldogság, amit ön valaha is el fog érni, önben rejlik." L. Ron Hubbard

 

Az Út a Boldogsághoz Magyarország Facebook oldala. Tudjuk, hogy tehetünk valamit a boldogságért. Ezzel a Facebook oldallal az a célunk, hogy rövid képes üzenetekkel és jegyzetekkel minél több Facebook-on kommunikáló személynek növeljük az esélyeit a boldogságra.

A mi munkánknak csak kis része az, hogy a Facebook-on terjesztjük, hogy van esély és vannak eszközök a boldogsághoz.

Megosztjuk itt élő szemináriumaink eseményeit, könyveket, videókat és hasznos újságcikkeket is.

Tarts velünk, mert a világ nem olyan savanyú, ahogyan a televíziók és a sajtó nagy része tálalja. A boldogság tanulható és neked is van erőd elérni és fenntartani. Mi segítünk.

 

Az Út a boldogsághoz egy nonprofit szervezet, melynek célja az, hogy felébressze az emberekben a boldogság iránti vágyat és segítsen a boldogságot elérhető közelségbe hozni főként.

Termékek: Az Út a Boldogsághoz Könyv, Kulcs a boldogsághoz tanfolyam, Boldogság-tanácsadás, Gyerek nevelési szeminárium, Párkapcsolati szeminárium, Boldogság-konzultáció, Életviteli tanácsadás · Művészet és szórakozás.

http://www.azutaboldogsaghoz.hu

 

 

 

 

4 öngyógyító légzésgyakorlat, amit te is kipróbálhatsz otthon!

 

A 4-7-8 légzés a könnyed elalvásért

Dr. Andrew Weil az University of Arizona Integratív Medicinai központ orvosa szerint egy jó alvásra tudatosan felkészíthetjük a testünk a megfelelő légzéssel.

Egy olyan légzésmódot ajánl, amely következtében az idegrendszer megnyugszik.

Próbáld ki: A nyelved hegyét helyezd a felső fogsorod mögé és tartsd ott az egész gyakorlat ideje alatt. Első lépésként lélegezz teljes mértékben a szájadon át, és bátran hagyd, hogy hallhatóvá váljon a kilégzéshez társuló tipikus „shshshs” halk süvítés. Az előbb említett előkészület után aztán csukd be a szád és lélegezz az orrodon át, lassan amíg négyig számolsz. Tartsd a légzésed addig bent, amíg hétig számolsz, aztán ezt kövesse egy hosszú lassú kilégzés a szádon, miközben a számolással nyolcig érsz. Ismételd meg a módszert öt percenként mindaddig, míg el nem alszol.

 

Légzés a melléküregek tisztítására

Egy kiesebb tanulmány bizonyítja azt is, hogy az asztmával küszködő betegek esetében a gyógyszeres kezelés mellett a rendszeres légzésen alapuló jógagyakorlatok jelentős mértékben javították a tüdő légző funkcióit.

Larry Payne, Terapie Yoga Rx kutatási csoport alapítója és igazgatója szerint a légzésgyakorlatok kitűnő hatással vannak az orr és arc melléküregek egészségére is.

Próbáld ki: Kezdj el egy mély légzést az orron keresztül, majd ezt kövesse gyors hirtelen kilégzés. A gyakorlatot végezd egy másodpercenkénti gyors kilégzéssel tíz másodperc időtartamig. Ez egy ciklus. Folytasd három ciklus gyakorisággal, mindaddig, amíg szükségét érzed. Payne arra figyelmeztet, hogy ez a gyakorlat növelheti a szívritmust így nem ajánlott csak orvosi felügyelet mellett azon személyek számára, akik szívérrendszeri problémákkal küszködnek, különös tekintettel a magas vérnyomásos betegekre.

 

A fájdalom automatikusan a légzést is befolyásolja.

A fájdalominger miatt a légzés reflexesen visszatartódik. Ez sajnos nem helyes mivel a visszatartott légzés hozzájárul a gyulladás további fenntartásához a stressz hormonok szintjének emelése által – közli Pernotto Ehram.

Próbáld ki: csukd le a szemed és folyamatos izomlazítás mellett képzeld el hogy a tested egyre relaxáltabb.

A légzés legyen kiegyensúlyozott, mély hasi légzés.

Amikor a hasizmok elernyednek, a levegő mélyebbre jut a tüdőben megnövelve az oxigéncsere felületét. Belégzésnél képzeld el, ahogyan az oxigén dús levegő a fájdalom helyére megy és kioltja az ott lévő nyomást. Amikor kilélegzel akkor meg képzeld el, hogy minden egyes kilégzés által megszabadulsz egy újabb adag fájdalomtól.

 

Minél inkább megnyújtod a kilégzést, annál inkább stimulálod a “vagus” ideget. Az idegrendszer ezáltal megnyugszik és azt az érzés keltődik, hogy nyugalomban és biztonságban vagy – mondja Michael Merill Chicagoi pszichológus.

 

 

“A tudatos légzés csökkenti a gyomor-nyelőcső refluxát és segíti hogy a gyomortartalom a megfelelő irányba mozogjon.“ Pernotto Ehrman.

Próbáld ki: Képzeld el, hogy mezítláb sétálsz egy kövekkel borított hűvös lépcsőn. Lélegezz nyugodtan mélyen az orrodon, miközben négyig számolsz és elképzeled, hogy milyen kellemesen hűsítő érzést adnak a talpad alatt lévő kövek. Aztán miközben nyolcig számolsz csücsörített szájjal lélegezz ki és képzeld el, hogy haladsz minden egyes kilégzéssel lefele a lépcsőn. Folytasd egészen a tünetek megszűnéséig.

Mind a négy módszer könnyen elsajátítható és itt is érvényes az aranyszabály, hogy a gyakorlat teszi a mestert. Sok sikert kívánunk hozzá és jó egészséget.

Forrás és a teljes cikk:: http://filantropikum.com/4-ongyogyito-legzesgyakorlat-amit-te-is-kiprobalhatsz-otthon/

 

,,Szájon át szívd be a levegőt, s orron ki – ettől megnyugszik a gyomrod.”

 

Zsálya: legjobb orvosság a hangulatváltozások és a memóriavesztés ellen. A Northumbira University kutatói által végzett kísérlet egészséges önkéntesei zsályaolajt tartalmazó kapszulákat kaptak, és jelentős hangulatjavulásról számoltak be. Ausztrál kutatók pedig idősek esetén vizsgálták a zsálya hatásait, és arra jutottak, hogy a kivonat jelentős mértékben javította az idősek figyelmét és memóriáját. A növény elősegíti az acetilkolin termelődését az agyban, ami serkenti a memória és a figyelem kapacitását.

http://filantropikum.com/7-gyogyito-erovel-rendelkezo-noveny/

 

 

A tejsavó fehérjék:

  • Enyhítik a szorongást és a feszültséget
  • Javítják az emlékezőképességet és a szellemi frissességet
  • Segítik a koncentrálóképességet
  • Mérsékelik a depressziót
  • Elősegítik a zsírok elégését és így az energia felszabadulását
  • Erősítik az immunrendszert
  • Serkentik az agyműködését (pl. a glutaminsav, nagy mennyiségű ammóniát képes megkötni, ami azért fontos, mert az ammónia gátolja az agyműködését)
  • Triptofán tartalom.
  • Növeli a szerotonin szintet, javítja az emberek stressztűrő képességét, csökkenti a kortizolt.

Forrás, a teljes cikk: http://panikbetegseg.eu/cikkek/mi-az-a-feherjeital-2

http://panikbetegseg.eu/termek/tejsavo-feherje-koncentratum/


 

 

Tribulus Terrestris (Királydinnye)

Manapság a teljesítménynövelő kiegészítők táborához csatlakozott, mivel a tribulus  növeli az agyalapi mirigy luteinizáló hormon szintjét (LH), amely képes fokozni a tesztoszteron termélését. (Közvetve növeli a tesztoszteronszintet, ami az izomtömeg növekedését eredményezi.) A hormonszintnek e két különböző módon történő befolyásolása anabolikus, vagyis izom építő hatású, valamint növeli a nemi vágyat, a szexuális teljesítőképességet, az erőt és az izomtömeget, az állóképességet,  fokozza a szellemi és fizikai regenerációt. 

Potenciális "proszexuális" hatásának köszönheti népszerűségét - ez a szexuális teljesítőképesség fokozását jelenti a férfiak esetében és a libidó stimulálását mindkét nemnél.

A tribulus terrestris azért is nagyon kedvelt kiegészítő, mivel a tesztoszteron szint emelésen túl az anyagcserét is gyorsítja.

Kutatások alapján a tribulus terrestris a következő tünetek. kezelésekor lehet hasznos:

  • Erekciós problémák
  • Alacsony libidó
  • Spermiumokra jó hatással van
  • Termékenység.
  • Csökkenti a testzsír százalékot és a koleszterin szintet,
  • méregteleníti a májat, segíti a máj működését.
  • Kiválóan alkalmazható szív- és érrendszeri betegségek,
  • magas vérnyomás,
  • vesebaj és húgyhólyagproblémák kezelésére,
  • segít megoldani a vizelési problémákat is, a vizeletkiválasztást.
  • Jótékonyan hat az emésztésre és a szervezet vízháztartására. Sserkenti a gyomornedvek kiválasztását, a bélmozgást (perisztaltikát), és vizelethajtó hatású.
  • A nyirokrendszerre is jó hatással bír.
  • A tea, segít eltávolítani a lerakódásokat, káros anyagokat,
  • kíméletes vízhajtó hatású,
  • a dugulásokat test szerte szünteti, a gátoltságot minden szinten csökkenti, ezért közvetetten nyugtató hatással bír,
  • a vese és húgyhólyag szerveinek és az idegrendszernek fiatalító, erősítő szere.
  • A vízháztartás, illetve a víz energiapálya szerveinek és az idegrendszernek fiatalító, erősítő szere.
  • A reproduktív szövetekre illetve szervekre nézve energetizáló és harmonizáló hatású afrodiziákum.
  • Növeli a szervezet energiáját, csökkenti a fáradtság érzetet és javítja az állóképessége,
  • javítja a regenerációt, elősegíti a zsírégetést és az izom növekedést,
  • sőt, még a hangulatot is fokozza.

Hangulatjavító - A legújabb kutatások egyike, melyet indiai kutatók végeztek 1993-ban, 45%-os általános hangulatjavulást mutatott ki azoknál, akik elveszítették az általános érdeklődésüket az élet dolgai iránt, és fáradtságot éreznek.

Vízhajtó - Egy másik lehetséges előnye az, hogy gyenge vízhajtóként segít abban, hogy a víz távozzon a testünkből. Erre a célra már évszázadok óta használják, mivel képes "kitisztítani" vagy megfiatalítani testünket, valamint biztonságos és hatásos is egyben.

A várandósság és a szoptatás időszaka alatt, valamint 14 éves kor alattiak ne fogyasszák.

Források: https://shop.builder.hu/tribulus-terrestris-a3059

https://biotechusa.hu/enciklopedia/tribulus-terrestris-/

 

 

Gyógyító szavak

Grazyna Fosar és Franz Bludorf rámutatott arra, hogy a DNS-t, bizonyos frekvenciájú szavak befolyásolják és újra-programozhatják.

Ezek a felfedezések egy új típusú orvostudománynak nyitják meg kapuit, melyben a DNS-t bizonyos kulcs-szavakkal és frekvenciákkal újra lehet programozni, vagyis feldarabolás vagy bizonyos gének helyettesítése nélkül. A genetikai sebészetnek, méltó konkurenciája jelent meg tehát! Az emberi DNS, csupán 10%-át használja fehérje előállításra. Csupán e kis része képezi a nyugaton ismert és népszerűsített kutatások tárgyát. A fennmaradt 90%, ballaszt-anyagnak van nyilvánítva, melynek semmilyen jelentősége nincsen. Ennek ellenére, az orosz kutatók meg vannak győződve arról, hogy a természet egyáltalán nem pazarló, ezért nyelvészekkel és genetikusokkal karöltve elhatározták, hogy felfedezik az emberi DNS fennmaradt részének valódi szerepét. E kutatások eredményeinek következtetései forradalmiak!

Ennek megfelelően, az emberi DNS, nemcsak testünk felépítéséért felelős, hanem információ raktárként és kommunikációs csatornaként is szolgál. Vagyis egyféle Internet.

Az orosz nyelvészek felfedezték, hogy az egész genetikai kód, főképp a nyugaton fölöslegesnek ítélt 90%, az emberi nyelvek szabályai szerint működik. Ily módon, összehasonlították a nyelvtani szabályokat (a szavak és mondatok képzési módját), ezek sémáit (egy bizonyos nyelvben használt értelmezés tanulmányozása) és az alapvető nyelvtani szabályokat. Felfedezték, hogy a DNS alkaloid/alkáli molekuláira, az emberi nyelvekben használt nyelvtani szabályok érvényesek. Más szóval, az emberi nyelvek, nem véletlenszerűen, hanem a DNS eredményeként jelentek meg.

Piotr Gariaev, orosz biofizikus és biológus és kollégái tanulmányozták a DNS vibrációs viselkedését is, vagyis bizonyos frekvenciák hatását erre. Következtetésük elképesztő: az élő kromoszómák, pontosan holografikus számítógépekként működnek, a DNS belsejében létrehozott endogén lézer- sugárzás hatására! Vagyis sikerült nekik, bizonyos vibrációs modellt előállítaniuk a DNS-t és a genetikai információt befolyásoló lézer sugár segítségével. És, akkor, amikor a DNS szerkezete az emberi nyelv szerkezetével azonos, direkt szavakat és mondatokat is lehet használni a DNS módosításához, melyhez semmilyen kódfejtés nem szükséges. E dolgot kísérletileg bebizonyították!

Az élő DNS (a szövetekben nem pedig “in vitro”), határozottan reagál a szavak és mondatok által gerjesztett lézer sugarakra, a rádióhullámokra is, ha megfelelő frekvenciát használunk.

Ezzel tudományosan magyarázható a kijelentések, autogén tréning, hipnózis és pozitív gondolkodás erős hatása az emberre. Tehát természetes és normális az, hogy a DNS reagál a nyelvezetre.

Mialatt a nyugati kutatók sebészeti eljárásokkal bizonyos géneket vonnak ki a DNS láncból más helyekre beműtve ezeket kísérletezés céljából, addig az oroszok lelkesen dolgoznak azon berendezéseken, melyek lehetővé teszik a sejt anyagcsere befolyásolását rádió és ennek megfelelő fény frekvenciákkal, bizonyos genetikai bántalmak kijavításáért.

Gariaev tudósainak csoportja sikerült bebizonyítsa, hogy ezzel a módszerrel megjavíthatók, az X sugarak által károsított kromoszómák. Mi több, felfogtak bizonyos információs modelleket az egyik DNS-ből és ezt továbbították egy másiknak, ekképpen sikerült átprogramozniuk ennek sejtjeit, egy másik genommá. Ily módon átalakítottak béka embriókat – szalamandra embriókká, csupán a megfelelő információs modell átadásával! Ily módon, az egész információ átadódott, semmilyen mellékhatás nélkül, amilyenek a nyugati gyakorlat során gyakran előfordulnak. Ez nyilvánvaló módon az orvostudomány egyik legnagyobb forradalmi ugrása, mely minden bizonnyal meglepő változásokkal fog járni. Látványos eredményeket értek el egyszerűen vibrációkkal és nyelvezettel, a bizonyos módon barbárnak számító molekuláris sebészeti beavatkozási technikák alkalmazása helyett. Ezek a kísérletek rámutatnak a vibrációs genetika végtelen potenciáljára, melynek nyilvánvalóan nagyobb hatása van a szervezet működésére, mint amit a DNS biokémiai folyamatainak alkáli részlegének (az egész 10%-nak) tulajdonítanak.

,,A DNS…információkat vonz a makrokozmoszból, átadva azokat tudatunknak. Olyan, mint egy sokrétű rezonátor, mint egy több különböző állomást fogó rádió-készülék, a kibocsátó frekvenciájának függvényében.

Ez a hiperkommunikációs folyamat, rendkívül hatékony egy mély relaxációs állapotban. A stressz, gondok vagy egy hiperaktiv mentál megnehezíti ezt a folyamatot és a kapott információk elferdülnek vagy haszontalanná válnak.”

,,Ebben a pillanatban, az emberiség szintjén, az individualizált tudat viszonylag stabil és létrehozható egy új, valóban felsőbbrendű csoport tudati forma, melyben hozzáférhetünk a teljes információhoz, a testünk minden sejtjében - DNS-ünkben jelen lévő biológiai rezonátor segítségével - erőfeszítés nélkül vagy anélkül, hogy távolról manipulálnának minket, az információt illetően. Akárcsak az Internet, DNS-ünk is továbbíthatja saját információit ebbe a széles hálózatba, mely maga az Élet, információkat is kaphat ebből a hálózatból és valószínűleg direkt kapcsolatot is teremthet e hálózat többi tagjaival. A csodálatos távolsági gyógyítások, telepátia, ily módon könnyedén és természetesen megmagyarázható. Például, bizonyos állatok már távolról észlelik gazdáik hazatérését.”

Az ember ugyanezt a típusú hiperkommunikációt tapasztalja meg akkor amikor van egy intuíciója vagy ihlete. Több hónapon keresztül, egy 42 éves férfi éjjelente azt álmodta, hogy egy CD-Rom típusú információs rendszerrel áll kapcsolatban. Ilymódon igazi tudást szerzett meg, különböző szakterületekről, melyeket ő reggelente ellenőrzött. Egy igazi információáradat érte - mint egy enciklopédia! Ezek nagy többsége kívül esett saját személyi tudáskörén és olyan technikai részleteket tartalmaztak, melyekről halvány fogalma sem volt.

,,A DNS-t most egy szerves vezetőnek tekintik, mely normális testhőmérsékleten működik, a mesterséges szuper-vezetékektől eltérően, melyek nagyon alacsony hőmérsékleten képesek működni: -200 és -400 Celsius fokok között. Minden szupervezető képes tárolni a fényt, tehát az információt is. Ezzel magyarázható, hogyan képes a DNS olyan jól tárolni és közvetíteni az információt.”

A spirituális és ezoterikus mesterek, már évezredekkel ezelőtt tudták azt, hogy az emberi test beszéddel: szóval és gondolattal programozható. Most tudományosan is megmagyarázták és bebizonyították ezt a dolgot.

Természetesen, a megfelelő frekvenciát kell alkalmazni.

Éppen ezért nem mindenki sikeres, sem ugyanolyan mértékű sikereket nem tud elérni minden egyes alkalommal.

Az embernek dolgoznia kell belső folyamataival, hogy bizonyos spirituális érettséget érhessen el ahhoz, hogy direkt és tudatos kommunikációt hozhasson létre a DNS-el. Az orosz kutatók egy olyan berendezés kidolgozásán dolgoznak, mely biztosítja a sikert, megfelelő frekvencia használatánál.

Azonban, egy magas spirituális tudattal rendelkező személynek nincs szüksége semmilyen berendezésre! Ő nem függ semmilyen gépezettől, DNS-ének átprogramozásában. Mindannyiunk megtehetjük ezt, amit a tudomány igazol!

Forrás és a teljes cikk: http://angyalforras.hu/Tudasforras/A-DNS-t-a-szavak-befolyasoljak-

Az alábbi videóban a rák gyógyítását láthatjuk három perc alatt:

https://www.youtube.com/watch?v=-LYDbmdXC9Q

Gregg Braden előadása arról, hogy a gondolatainkkal, a szívünkben keltett érzelmekkel mennyire befolyásoljuk saját testünket és környezetünket. Akár rákbetegséget is pillanatok alatt meg lehet gyógyítani, amit egy kínai klinikán készült filmmel bizonyít az ismert író.

 

,,Mindennek a hajtóereje a gondolat, vagy a szándék.

Annak ismerete, hogy valójában ez, hogyan hat a molekulákra, ismeretlen. Kivéve persze a víz molekulák számára. És mindez lenyűgöző, ha belegondolunk, hogy testünk 90%-át- víz alkotja. Ugye elgondolkodtató: ha a gondolatok ezt tehetik a vízzel, vajon mit tehetnek velünk.”

https://www.youtube.com/watch?v=w6_05oywFx0&list=PLD4970748C58F6B7D&index=7

 

,,Ha nem vagy tudatos, nem ismered a működésed, akkor jogosan állíthatod, hogy “nem rajtad múlik”, “nem tehetsz arról ami történik veled”, mert csak résztvevője vagy, de nem az alkotója az életednek!
Rajtad múlik: tovább lépsz vagy nyavalyogsz.”

http://tudatosan.hu/alap-szeminarium/

 

,,Minden csoda alapja a szeretet és a hit ... Ebben rejlik a legtobb energia.”

 

,,Egy magasabb tudatossági szintre bármely földi lény gyakorlással, megtapasztalások révén, több kevesebb energia befektetéssel jut el, idővel, fokozatosan.”

 

 

"A nő nem azért született, hogy szenvedjen. A nő azért született, hogy boldog legyen." (Yogi Bhajan)

 

,,A kulcsszó a megelőzés.

A mentálisan erős emberek azért tudják többször
elkerülni a stresszes szituációkat, mert megelőzik azt
. Felismerik a jeleket.
Mentálisan olyan tudatossági szintre kell kerülnöd, hogy rögtön fel tudd ismerni, amikor közeleg a robbanás.

A legfontosabb készség, amivel túlélhető egy stresszes helyzet
anélkül, hogy érzelmileg összeomlanánk: megtanulni irányítani az érzéseinket.

Amint megtanulod, hogyan irányítsd az érzelmeidet,

onnantól kezdve a következő stresszes helyzet olyan lesz, mint egy kellemes séta a parkban.”

 

Forrás és a teljes cikk. http://kernertraining.hu/category/szemelyisegfejlesztes-blog/sikerblog/erzelmi-intelligencia/

 

 

 

Pozitív elme = pozitív eredmények

 

A zavaró tényezők kizárása

Igazán valóra akarod váltani az álmaidat? Akkor minden erőddel azon
legyél, hogy amennyire csak lehet, zárd ki a zavaró tényezőket és
a sikergyilkos embereket az életedből, amikor a célodért dolgozol.

Ez nagy önfegyelmet igényel, de hidd el, megéri!

 

Tervezés

Keresd meg a napnak azt a szakát, amikor a leghatékonyabb vagy.
Ebben az időszakban foglalkozz  az álmaiddal, és dolgozz a céljaidon.
Ha így teszel, hatékonyabb és eredményesebb leszel.

Forrás és a teljes cikk: http://kernertraining.hu/szemelyisegfejlesztes-blog/sikerblog/celok/8-tipp-hogyan-valositsd-meg-az-almaidat/t/

 

 

Az ok-okozat törvénye

A célok varázslatos működésének hátterében a világegyetem két legfontosabb működési elve rejlik: a vonzás, illetve az ok-okozat törvénye.

A vonzás törvénye kimondja, hogy amilyen belül, olyan kívül is, vagyis domináns gondolataink alakítják életünket.

 Az utóbbi időben ezzel a személyiségfejlesztő alapelvvel sokat foglalkoztak a Titok kapcsán, ezért itt most nem megyünk bele a részletekbe.

A célok szempontjából azonban a kauzalitás, vagy más néven az ok-okozat törvénye még nagyobb jelentőséggel bír.

Ezt a törvényt először Arisztotelész, a nyugati civilizáció egyik legnagyobb hatású gondolkodója fogalmazta meg i.e. 350 körül.

Az ókori görögök abban hittek, hogy az olümposzi istenek határozzák meg kényük-kedvük szerint a földi élet történéseit. Arisztotelész mutatott rá először, hogy ez nincs így; minden okkal történik.

Ha látunk valamit megtörténni a világban – az okozatot –, akkor biztosak lehetünk abban, hogy egy konkrét ok indította el a hozzá vezető eseményláncolatot. Ez az ok-okozat törvénye.

Ma már ebben semmi meglepő nincsen, akkor azonban ez a gondolat forradalmian újnak számított, és az emberiség történetében korszakváltást jelentett.

Ha valami nincsen rendben az életünkben, annak mindig van egy konkrét oka. Ha nincs elég pénzünk, ha elkerül a boldogság, ennek mindig oka van, és az ok általában önmagunkban keresendő.

És itt van a lényeg: életkörülményeinket elménkbe programozott céljaink hozzák létre. A tudatos elme által elfogadott gondolatot, vagyis a célt, a tudatalatti parancsként fogja fel, és a célkövető mechanizmus segítségével valósággá változtatja.

Az ok a cél, a megvalósult életkörülmény az okozat.

Az tehát, hogy jelenleg hogyan élsz, csak tőled függ; Te teremtetted meg múltbeli céljaiddal, függetlenül attól, hogy ezek tudatosultak-e vagy sem. Nem a kormány, nem a gazdasági helyzet, nem a szüleid, nem a munkahelyed, nem az iskolai végzettséged jelentik az okot, hanem egyes egyedül gondolataid, amelyek az elmúlt évtizedekben – tudatosan vagy ösztönösen – kitűzött céljaidnak és az ok-okozat törvényének megfelelően váltak valósággá.

A magyarok többsége valami rejtélyes ok miatt ezt az egyszerű törvényszerűséget nem érti, vagy nem akarja elfogadni. Biztos lesznek majd történészek és szociológusok, akik majd kielemzik, hogy miért, de itt most nem ez a központi kérdés.

Neked és nekem az a feladatunk, hogy a célkitűzés varázslatos alapelvét mások véleményétől függetlenül átültessük életünk mindennapi gyakorlatába. Ha pontosan tudod, hogy mit akarsz, akkor a világ előbb-utóbb fejet hajt előtted és megadja, amit kérsz.

Végső soron minden célkitűzéssel kapcsolatos technika – képek kiragasztása, a célok rendszeres leírása, megerősítések, és a többi – azt szolgálja, hogy céljaink folyamatosan a tudatos elménkben legyenek.

Ha tudod, hogy MIT, akkor a HOGYAN kitalálásáról a tudatalatti már automatikusan gondoskodik. Hátborzongatóan egyszerű, még pozitív gondolkodás vagy kétszázas IQ sem kell hozzá. Csak az ok-okozat törvényét kell alkalmazni.

Forrás: http://kernertraining.hu/szemelyisegfejlesztes-blog/sikerblog/celok/az-ok-okozat-torvenye/

 

A vonzás törvénye

Ha a célokról beszélünk, a vonzás törvénye kikerülhetetlen. Rhonda Byrne könyve, a Titok sokat tett az elmúlt néhány évben a gondolat népszerűsítéséért, a gyakorlati alkalmazással azonban tapasztalatom szerint sokan küzdenek.

Itt a megoldás: A TITOK = CÉLOK. Nem több és nem kevesebb. A vonzás törvénye a következőt mondja: amilyen belül, olyan kívül is, vagyis külső világunk belső világunk tükörképe.

Nézd meg, mi vesz körül, és megtudod, milyenek belső gondolataid! Ha nem tetszik, amit látsz, bármikor változtathatsz rajta gondolkodásmódod átprogramozásával. Ez a célok lényege.

Valóban először át kell formálnunk a gondolkodásmódunkat. Azt vonzod be az életedbe, ami összhangban van domináns gondolataiddal.

Mondhatod most, hogy „jó-jó, értem ezeket a törvényeket, de arról soha egyetlen szó sem esik, hogy mindez konkrétan hogyan idézi elő a célok megvalósulását”. Erre itt van egy másik TITOK: senki nem tudja.

A tudósok is csak próbálkoznak a magyarázattal. Legközelebb talán a retikuláris aktiváló rendszer koncepciója jár az igazsághoz: ha beprogramozod a feladatot, akkor az agy megkeresi a megoldáshoz szükséges erőforrásokat. Meglátod azt, amit meg kel látnod a célod eléréséhez.

Forrás: http://kernertraining.hu/szemelyisegfejlesztes-blog/sikerblog/pozitiv-gondolkodas/a-vonzas-torvenye/

,,A boldog és a sikeres emberek szokásaik.”

Pozitív szemléletmód jellemzi őket.

Hisznek abban, hogy a kihívásokon keresztül fejlődnek.
A kudarcot nem az intelligencia hiányaként, vagy akként
könyvelik el, hogy ők maguk értéktelenek lennének, hanem
katalizátorként tekintenek rá. Egy kudarc katalizátor a fejlődéshez,
a már meglévő képességek fejlesztéséhez.

 

Boldog emberekkel veszik körül magukat.

Jim Rohn szavaival élve:

“Olyanná válsz, mint az az 5 ember,akikkel a legtöbb időt töltöd.”

Jól válogasd meg őket, mert akikkel körülveszed magad,

hatással vannak arra, ahogyan gondolkozol, érzel és

hogy milyen irányba haladsz az életben.

Hogy boldogabb lehess, le kell építeni a negatív embereket magad körül.

 

Vannak álmaik.

Jövőkép nélkül az egyetlen dolog, amit nézegethetünk, az a múlt. Ne tedd!
Az álom, a célok az egyik legfontosabb dolog, hogy optimista tudj maradni
a nehéz időkben
. A célod lesz az az ok, amiért reggel felkelsz.

 

Képesek a késleltetett jutalmazásra.

Minél nagyobb az álmod, annál türelmesebbnek kell lenned.
A boldog emberek hajlandóak várni a jutalom érdekében.
Magára az útra összpontosítanak: arra, hogy már meddig eljutottak,
és mi az, ami még előttük van.

 

Beiktatnak “én” időt a mindennapokba.

Ha mindenkinek igent mondasz, akkor nagyon hamar időcsapdába
fogsz kerülni, mert nem jut időd feltöltődni. Nem lehet mindig mindenkinek
megfelelni.

Ha így teszel, akkor sokan ki fognak használni.
Tiszta határokat kell felállítanod. Mondj IGENT magadnak!

 

Forrás: http://kernertraining.hu/category/szemelyisegfejlesztes-blog/sikerblog/pozitiv-gondolkodas/

 

,,Amikor kitűzöl egy célt, hiszel benne és komolyan dolgozol rajta, világok mozdulnak meg. Ha hiszel az álmodban és elindulsz feléje, akkor az álmod is megindul feléd. Csodák történnek. Megjelennek rég nem látott emberek, briliáns ötleteid lesznek, előkerül a szükséges pénz és az álom fokozatosan testet ölt. Ez a szinkronicitás a mindennapokban.

Nem kell mást tenned, mint PONTOSAN tudni a céljaidat, fókuszáltan dolgozni a megvalósításukon és zónába kerülni. Ha ez megtörténik, a csodák garantáltan házhoz jönnek.” (Kerner Tibor)

http://kernertraining.hu/szemelyisegfejlesztes-blog/sikerblog/celok/a-szinkronicitas-torvenye/

,,Ha megszereztük a feladat végzéséhez szükséges magas kompetenciaszintet, és sikerül teljesen ráfókuszálni a feladat megoldására, akkor egy ponton beaktiválódik a zóna törvénye: „zónába” kerülünk. Ez egy fantasztikus érzés, csak megyünk előre, mint „kés a vajban”. Nincs leküzdhetetlen akadály, szinte lebeg ilyenkor az ember a föld felett.”

 

Szeretnél boldogabb lenni? Így csinálják a profik:

Sokan keresték már a választ arra, hogy mi, magyarok miért nem vagyunk sikeresebbek, a legfontosabb okról azonban ritkán esik szó. Ez pedig nem más, mint hogy a magyarok többségének nem elég érett a gondolkodása.

Érett az az ember, aki érti, hogy mi miért történik a világban, de az események nem váltanak ki belőle szélsőséges érzelmeket; egyfajta derűs nyugodtsággal szemléli, ahogyan zajlik az élet körülötte.

Meglepő, de sok ember képes kiakadni a rossz idő – és általában véve a külső körülmények – miatt. Ha borús, ha esik, ha fúj a szél, ha hideg van, ha meleg van, minden probléma. Az érett személyiséget mindez nem zavarja. Tudod miért? Mert teljesen mindegy a kinti időjárás, ha belül mindig süt a nap.

Az éretlen emberek mindent elutasítanak, ami MÁS. Aki többnek gondolja magát, csak azért, mert a másik embernek hiányzik a lába, ráncos a bőre, nem lát, vagy mert más a bőrszíne, az biztos jele annak, hogy megrekedt egy alacsonyabb tudatossági szinten.

A gyereknek csak maga a fontos. Később az inga átlendül. A gyerekének mindent alárendelő anya, vagy a családért éjjel-nappal robotoló apa például magával szinte semmit sem foglalkozik. Az érett személyiség azonban képes jól belőni az arányokat: törődik másokkal, de nem hanyagolja el saját magát sem. Ha Te rendben vagy, a Világ is rendben lesz körülötted.

Az egyik legbiztosabb jele az érettségnek, hogy fontossá válik magunkra úgy gondolnunk, mint érett személyiségre.

 

Forrás és a teljes cikk: http://kernertraining.hu/szemelyisegfejlesztes-blog/erett-vagy-eretlen/

 

Itthon a többség összeszorított fogakkal kínlódja végig a mindennapokat. Bárhová mész külföldre, a mosoly-helyzet mindenhol jobb. Pedig ha rosszkedvűen viselkedem, akkor csak még rosszabb lesz a kedvem; ez nem agysebészet, csak bele kell kicsit gondolni.

 

 

 

1907 (Vitamin) - "kiegészítő táplálkozási tényezőknek" Frederick Gowland Hopkins nevezte el, ugyanis arra következtetett, hogy a táplálékban lévő bizonyos anyagok "bár meghökkentően kis mennyiségben", de feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy a szervezet a bevitt fehérjét és energiát növekedésre fel tudja használni. Ezeket az anyagokat "kiegészítő táplálkozási tényezőknek" nevezte el.

vitaminokhoz.jpg

,,Magadban bízz! Te vagy az egyetlen, aki képes használni saját magát, senki más. Ehhez viszont működési tervre és engedélyre van szükséged.

Tudnod kell, hová tartasz és tudnod kell, mikor indulsz el és tisztában kell lenned saját magaddal is.

Nem veled van a baj, hanem azzal, ahogy működtetted magad!

A felesleges körök, amiket sokan futnak, elvesztik a magukba vetett hitet is és ezzel összedől még a „legerősebb” élet is.

Az egyetlen értelmes cél csak is az lehet az indulásod kapcsán, hogy mindent megtegyél, amit muszáj megtenned a sikered érdekében,

de semmit ne tegyél meg, ami nem ad hozzá az optimális eredményhez. Magától értetődik ugye?”

INGYENES 72 napos önismereti előadás sorozat. http://tudatosan.hu/72-nap/

https://www.facebook.com/tudatosan.hu/posts/1080039428716031

https://www.facebook.com/weloveencounter/videos/585487194948125 Abraham J. Twerski a stresszről

 

,,Szeretnék elmondani valamit a stresszről, és arról hogy hogyan tekintsünk a stresszre.

A fogorvosnál ültem, amikor a kezembe akadt egy újság arról, hogy hogyan nőnek a homárok. „Nem érdekel, hogyan növekednek a homárok” - gondoltam.

De elolvastam. Azt írta, hogy egy homár egy puha állat, ami egy kemény páncélban él. Ez a kemény páncél sohasem növekszik.
De akkor hogyan tud maga a homár növekedni?

Ahogyan a homár növekszik, a páncél egyre szűkebb lesz a számára.
Ettől a homár kényelmetlenül, nyomás alatt érzi magát.

Elbújik egy kő alá a ragadozók elől, leveti a régi páncélt és növeszt egy újat. Ami végül ugyanúgy szűk lesz neki, ekkor újra bemászik egy kő alá és így tovább. A homár sokszor megismétli ezt élete során.
Mi ösztönzi arra a homárt, hogy növekedjen?
Az, hogy kényelmetlenül érzi magát!

Ha a homároknak lennének orvosaik, sohasem növekednének! Mert akárhányszor kényelmetlenül éreznék magukat, csak elmennének az orvoshoz, kapnának valami nyugtatót, és sohasem bújnának ki a páncéljukból. Fel kell ismernünk, hogy a stresszes időszakok egyben jelzések arra, hogy itt az ideje növekedni!
És ha jól fogjuk fel az élet viszontagságait magunk javára fordíthatjuk azokat.”

- Abraham J. Twerski

 

 

https://www.facebook.com/CsodalatosHun/videos/357205421345348 10 dolog amit most hagyj ki az életedből!

 

Scientia mea – adiutor meus (Tudásom az én segítőm)

 

Nemzetközi kutatás a balkáni országok testi-lelki jóllétéről - Boldogság, gyere haza!

Szerző: Németh Andrea

Szeretnének boldogabbak és egészségesebbek lenni a magyarok, de sokkal kevesebbet tesznek érte, mint a balkáni országok lakosai – derült ki a Budapesti Metropolitan Egyetem Turizmus, Szabadidő és Szálloda Intézetének kutatásából. Az eredmények sokoldalúan hasznosíthatók és szabadon hozzáférhetők.

Azt vizsgálták, hogyan látják a különböző nemzetek saját testi-lelki jóllétüket, és mit tesznek ennek javításáért.

A felmérés szerint a család, a szeretet, az egészség és az anyagiak jelentik a jóllétet a vizsgált országok lakosainak, a boldogságért viszont többet tesznek nálunk a balkáni nemzetek – összegzi az eredményeket Puczkó László, a Budapesti Metropolitan Egyetem Turizmus és Szabadidő Tudásközpontjának igazgatója.

Különbség az is, hogy míg sok országban tánccal, énekkel és zenével vidítják fel magukat az emberek, nálunk ez kevésbé jellemző. A természetben is kevesebb időt töltünk el, az utazás élményét viszont többre értékeljük a többieknél, akárcsak a bolgárok, törökök, románok.

Még elszomorítóbb, hogy a magyarok egy része teljesen kilátástalannak tartja helyzetét, nem lát semmi lehetőséget arra, hogy jobbra forduljon az élete, boldogabb legyen.

A balkániaknál ez a negatív szemlétet hiányzik, sőt, a megkérdezett országok lakosai mindig találnak kiutat a nehéz helyzetekből, nagyrészt a közvetlen közösségükből, a közös időtöltésből merítenek energiát, több időt töltenek a természetben és spirituális tevékenységekkel, meditációval is gyakrabban foglalkoznak.

Bár lelki jóllétüket ugyanolyan fontosnak tartják a magyarok is, mint a balkáni országokban élők, sokkal kevesebbet tesznek érte, mint a többiek. Ha mégis tesznek valamit, honfitársaink harmada a családdal és a barátokkal kapcsolódik ki, vízpartra utazik, vagy a főzésben és evésben leli örömét. Emellett sokkal pénzorientáltabbak vagyunk a többieknél, és kevésbé tartjuk fontosnak, hogy egészségesen táplálkozzunk.

A fizikai jóllét vizsgálatánál még a balkáni régióban saját magukat legkevésbé egészségesnek tartó bolgárok is megelőznek minket. A Balkánon az albánok és a görögök érzik magukat legegészségesebbnek, a macedónok dolgoznak legtöbbet azon, hogy fizikailag rendben legyenek, mi, magyarok pedig a legkevesebbet.

Forrás és a teljes cikk: https://turizmus.com/turizmus-panorama/nemzetkozi-kutatas-a-balkani-orszagok-testi-lelki-jolleterol-boldogsag-gyere-haza-1137499

,,Sikereink az életben egyenesen arányosak személyiségűnk fejlettségi szintjével.”

 

Mindent bearanyozni: a reggelt, a nappalt, az éjszakát; mindent megérteni: az embert és sorsát; mindent jobbá tenni: először önmagunkat, és általunk a világot. (Tatiosz)

Amit magadról gondolsz, hozzád tartozik; amit másokról gondolsz, az is hozzád tartozik. Amit rólad gondolnak, azzal semmi dolgod, ha meg akarod őrizni lelked békéjét. (Tatiosz)

,,A szegénységtudat és a bőségtudat közötti gondolkodásmódbeli, fókuszbeli, vizualizációsbeli különbség van.”

 

 

A mentálisan erős emberek ezeket nem teszik, - ezt teszik

https://amegoldas.eoldal.hu/cikkek/a-mentalisan-eros-emberek-ezeket-nem-teszik----ezt-teszik.html

 

Mindfulness – Tudatos jelenlét, irányított figyelem, éberség technikája

A Mindfulness a tudatnak azt az állapotát jelöli, amikor teljesen jelen vagyunk az adott pillanatban, mégpedig az ítélkezés-mentes éber figyelem segítségével. A tudatos jelenlét stresszcsökkentő hatását klinikai kutatások bizonyítják, rendszeres gyakorlása által könnyebben küzdhetünk meg a stresszel, szorongással, félelemmel, pánikkal, ill. a fizikai és lelki fájdalommal.

https://www.facebook.com/events/1353677694717220/?acontext={%22ref%22%3A%2244%22%2C%22unit_ref%22%3A%22related_events%22%2C%22action_history%22%3A%22[{\%22surface\%22%3A\%22permalink\%22%2C\%22mechanism\%22%3A\%22RHC\%22%2C\%22extra_data\%22%3A[]}]%22}