Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Stressz ellen 16

2018.03.15

 

,,Ha elkezded másnak képzelni magad, akkor öntudatlanul az új énedhez igazítod a viselkedésedet. Egész másfajta non-verbális jeleket küldesz a világba, ezért az emberek jobban fognak bánni veled, és ez pozitívan hat rád vissza.”

Napi félóra légzésfigyeléssel töltött mindfullnes gyakorlás, vipassana vagy zen meditáció csodákra képes!

 

,,A meditáció

A béke mindig bennünk volt. Csak arról van szó, hogy amikor nagyon elfoglaltak vagyunk, kívül kutatunk, talán elfelejtjük ezt a bennünk lévő igazi békét, és az életben zavarokkal és nehézségekkel találkozunk.

Ha valahogy tudunk rá időt szakítani, vagy őszintén le tudunk ülni, vagy csak megnyugszunk és aztán magunkban keressük, akkor ismét meg fogjuk találni ezt a békét és boldogságot. A meditációnak ez az igazi jelentése.

 

A meditáció alatt szellemünk kinyílik az új tapasztalatokra.

 

Ilyenkor halljuk meg a belső hangunkat és leszünk képesek a harmónia megélésére.

Mintha egy lifttel szállna alá tudatunk az eddig elzárt, mélyebb rétegekbe. Ott dolgozzuk fel és őrizzük meg a lelki anyagokat. Felfedezzük és elfogadjuk az olyan negatív érzelmeket, mint a félelem, a düh, a gyűlölet és az álmatlanság, s ezzel semlegesítjük őket. A pozitív érzések, mint a szeretet, a bizalom és az öröm, pedig növekednek.

 

A meditáció elérhetővé teszi a végtelen univerzális bölcsesség elérését, a meditáció alatt megkaphatod mindazt az információt és útmutatást, amire szükséged van.  A meditációban megkapott tanácsok mindig szeretetteljes formában érkeznek kérdéseidre válaszul.  Rajtad áll, hogy követed-e vagy sem ezeket a tanácsokat.

 

A meditáció pozitív hatásai:

A legújabb tudományos kutatások és az ősi tapasztalatok egybevágóan megerősítik a meditáció pozitív hatásait.

A meditáció egyértelműen pozitívan befolyásolja és stabilizálja általános hangulatunkat. Kiegyensúlyozottnak érezzük magunkat, és derűs - oldott elégedettség, békés alapérzés alakul ki bennünk.

 

Aki meditál, az nem érzi magát annyira zaklatottnak és űzöttnek. A környezeti ingerek kevésbé terhelik meg, és ritkán mutat stressz reakciókat.

A rendszeres meditációk során jobban megismerjük önmagunkat, és sikeresebben kommunikálunk másokkal. Aki el tudja fogadni magát, az könnyebben fogad el másokat is.

 

A meditáció gyakorlásával növekszik a testi és szellemi teljesítőképesség, a meditáció segíti spirituális fejlődésünket és segít megtalálni, felismerni, elfogadni és megvalósítani életcéljainkat, feladatainkat.

 

Tudományosan ellenőrzött vizsgálatok megállapították, hogy” a meditációnak egészségjavító hatása van.

 

Forrás és a teljes cikk: http://www.joao.hu/Meditacio.html

 

 

Hála, köszönet ez elmúlt jókért, s előre is az elkövetkező jókért, csodás szerelemért, sok-sok sikerért, a sok pozitív, kellemes dolgokért stb…

 

Kanyurszky Kata Tara
Tisztánlátó, parapszihológus, reiki mester-tanár, Meditációk, terápiák, Önmegismerés. Ha, egy problémának eléred a gyökerét az 100%-ban kioldódik a személyiségedből, bár Te több vagy egy személyiségnél.

ÉPP LÉLEK-ÉPP TEST

Bemutatkozás

Mindenki elég fényt hoz magával, hogy véghez tudja vinni az életében a maga csodáját.

Azonban az nem mindegy, hogy ez mennyi erőfeszítésébe kerül.

Ezzel a fénnyel már egész kicsi koromban találkoztam, megjelent bennem a látás képessége és a segíteni akarás.

Egy erős belső vágy késztetett felnőtt koromban, hogy megismerjem önmagam és választ kapjak arra, hogy miért pont azt a kihívást választják az emberek, amivel nehéz szembenézniük.

Iskolákban kerestem a választ, de nem volt az az érzésem, hogy” hazaérkeztem”. Befelé kezdtem figyelni egyre mélyebben és elkezdtem egyre magasabb szinten összefüggésében meglátni Önmagam „működését”. Ezzel, egyidejűleg elkezdtem teljességében látni test-lélek-szellemi szinten az embereket. Bele láttam a mostani és az előző életükbe, tudtam, hogy mi a gyökere a betegségeiknek és a problémáiknak.

Mindenki meghatározott céllal születik a Földre. Ez a vágy, hogy elérjük ezt a célt most is ott van bennünk nagyon erősen. Hiába próbálunk kisiklani a megoldandó helyzetekből, a vágy erősebb, hogy beteljesítsd Önmagad. Tisztánlátóként testi és lelki szinten teljes képet látok mindenkiről és mindenről. Belelátok az előző életekbe, ki mit hozott onnan, mi az amit meg kell oldania. Mi a mostani életben a probléma. Ki honnan jött és hová tart. Látom a betegségek és a problémák gyökereit, egyben a megoldást is. Sorsdöntő helyzetek mindig adódnak az életben, ilyenkor megtorpanunk és nem tudhatjuk, hogy mi a helyes lépés. Azért nem tudjuk, mert a saját problémánktól nem tudunk függetlenek lenni. Ilyenkor ”fény”, az Isteni iránymutatás általam.

Ma már sorsfordító terápiákat, meditációkat és tanfolyamokat tartok. A terápiák során kioldom azokat a blokkokat, amik az élet nehézségeit okozzák. Felkeresnek az emberek az életükkel kapcsolatos kérdéseikkel, helyes döntéshozatalért.

Tavasszal létrehoztam egy önzetlen szolgálatot, ahol több ezoterikus szakemberrel nyújtunk ingyen, segítséget a testnek és a léleknek.

Szeretettel várom a kérdéseket, ha életedben tisztánlátásra van szükség. Kapcsolat vagy párkapcsolat, egészség, munkahely, döntéshozatal, iránymutatás, bármi amiben nem látsz tisztán, szívesen segítek.

TERÁPIÁK, KEZELÉSEK MELYEK VISSZAADJÁK  SZABADSÁGOD AZ ÉLETBEN

I. ENERGIA KEZELÉS

1, Az aura feltérképezése (káros sugárzások stb), tisztítása, energiahiányos részének feltöltése, sérülésének kijavítása. 

2, Energiaközpontok (csakrák) zavart működésének feltérképezése és helyreállítása, mely visszahat a problémás területekre.

3, A meridiánokban a chi áramlás akadályainak megszüntetése

 

II. TERÁPIA

Ha megismered Önmagad csak akkor lehetsz boldog” - Papaji

Mindenki meghatározott céllal születik a Földre, magával hozva élettervét mely az előző életek megoldatlan problémáit és a fejlődés lehetőségét tartalmazza.

Mindjárt a születésnél szembesülünk a megoldandó feladatainkkal. A születés körülményei, mint pl a császármetszés, koraszülés, túlhordás, nehezen vagy könnyen születés, közvetlen a születés utáni komplikációk előre vetítik a megoldandó feladatokat. Már itt blokkolják az energia rendszerünket.

Viselkedésmintáinkat szüleinktől vagy a közvetlen környezetünktől vesszük át. Esetleg, mint egy válaszreakció jelenik meg bizonyos tapasztalásokra. Ezek egyrészt a személyiségünk részévé válnak, másrészt blokkolják az energiánkat.

A szervek megfelelő működéséhez szükséges a szabad energia-áramlás a testben.

Minél több blokk keletkezik egyes testrészeinkben, az nem kap megfelelő energiát és az ott található testrész megbetegszik. Oldással ezek is megszüntethetőek A múltban alakult különböző traumák, energiablokkok, kideríthetők, ezáltal megszüntethetőek mély relaxációban.

Az én segítségem az, hogy mint látó összefüggésében látom a páciens életét, azt a problémát, blokkot és egyben a megoldást is amivel hozzám fordult. Az általam alkalmazott technika segítségével könnyen kerülnek mély relaxációs állapotba. Ebben az állapotban megláthatók a tudatalattiban lévő berögzült viselkedésminták és a felismerés által visszaáll az egyensúly a páciens és a külső világ között. Segítetek felismerni azokat a gátakat, küzdelmeket, fájdalmakat melyek nem engedtek teljes életet élni. A terápia során úgy irányítom a pácienst, hogy ő is felismerje és meglássa a probléma gyökerét. Ilyenkor saját belső gyógyító energiája aktiválódik. A blokkok és gátak 100%-ban feloldódnak úgy, hogy soha többé nem kerülnek elő.  Minden ami ehhez kapcsolódik a hétköznapi életben, az megoldódik legyen az egészséggel kapcsolatos, elhízás vagy párkapcsolati probléma, anyagi helyzet, családi vagy munkahelyi konfliktus, alacsony önértékelés, félelmek. Bármi, ami az életedben problémaként felmerül és egyben hozzásegít a személyiségének fejlődéséhez.

Példa: 35 éves páciens nem várt gyermekként született, nagyfokú látás hiánnyal. Ebből adódóan szeretethiány, rossz önértékelés alakult ki és kevés fizetésért dolgozott. A terápiák során felismerte, hogy a szülők nem örömmel várták és ezért úgy érezte, hogy nem szeretik és az élet nem támogatja, ő nem fontos. Ezért egész életében lemondott magáról a vágyairól, nem akarta magát látni. Miután ezt felismerte, javult a látása, képviseli magát minden téren és ötször annyit keres mint előtte. Saját bevallása szerint az az érzése, hogy helye van a világban és megtalálta Önmagát benne.

,,Megtapasztaltam Nála a valódi és önzetlen szeretetet, Önmagam elfogadását, a minden pillanatban ott rejlő lehetőségeket, a Létezés csodáját!
Én nagyon hálás vagyok Neki minden élményért, tanításért! Egyszerűen hazataláltam.
Jártam már pszichológusnál, kézlengetőnél (kineziológus),
pszichiáternél és jósnál - egyik sem jött be, vagy csak egy ideig
segitett. Szerencsére megtaláltam a Katát - azóta rendeződött a
kapcsolatom a családommal, elköltöztem, új barátom van és azzal
foglalkozok amivel mindig is szerettem volna.
De a legjobb a tudat, hogy bármi probléma is jön, minden megoldható.”

 

,,Köszönöm Neked, hogy elvezetsz a valótlantól a valóságba, a sötétségből a fénybe! Isten megáldjon érte!”

 

,,Egyszer csak megfeneklett az életem, nem tudtam továbblépni, nem találtam magam a sok eljátszott szerep között. Ekkor ajánlotta egyik barátnőm Katát.
Katáról a legfontosabb azt tudni – szerintem – hogy nem „kinyilatkoztat”, nem Ő mondja meg, hogy mit kell tenned, hanem hozzásegít ahhoz, hogy saját magad tapasztald meg az érzéseidet, a félelmeidet, a fájdalmaidat és miután megértetted miről szól a dolog, te dönts. Az eredmény: megtisztulás, könnyebbség, megújulás és a jó élni érzése.
Nála, általa találkoztam a bölcsebbik énemmel, aki mindig tudja a kiutat egy-egy nehéz helyzetből.
Olyan „utazások” emléke él még bennem mindig, ahol úgy éreztem üres vagyok, nem vagyok senki és semmi, mégis létezem. Óriási erő, nyugalom, biztonságérzet és önbizalom birtokában lettem egyszerre.
Ezeket most is, és mindig köszönöm Neki.”

 

Email cím: zoldtara3@gmail.com

Skype: tara.tisztanlato
 

Források: http://www.lelekfeny.eoldal.hu/cikkek/magamrol.html
https://www.facebook.com/L%C3%89LEKF%C3%89NYeoldalhu-155972157800555/

http://www.elixirnet.hu/tanacsadok
 

 

 

 

Arató Mónika

Ismerd meg önmagad és minden lehetőségedet, ami segít megélni az életedben a Teljességet!

A Teljesség felé vezető utad során az oldal alapítója, Arató Mónika lesz segítségedre.

Gyógyító, tanító, író, kundalini jóga instruktor.

Több mint tíz évig dolgozott vezetőként különböző nemzetközi vállalatoknál. Majd emberek képzésével kezdett foglalkozni, vezetői coaching, szervezetfejlesztési folyamatok és vállalati tréningek keretében. Sikeres volt, valami mégis hiányzott.

Lépésről- lépésre haladt, egyre erősödő intuícióját követve, majd a „nagy ugrás” is elkövetkezett. Írni, tanítani és gyógyítani kezdett, és megérkezett azokhoz az életfeladatokhoz, amelyekben a mai napig is legnagyobb örömét leli. Immár több mint 10 éve gyógyít, tanít és ír.

Hivatása, hogy segítsen elérni a céljukat mindazoknak, akik egészséges, boldog és teljes életre vágynak.

Hivatásán belül különösen fontos területnek érzi, hogy tanítsa és segítse a nőket, hogy valódi ragyogásukat, önvalójuk tiszta tündöklését éljék.

A Nő a szépség megtestesítője, az öröm forrása, a mindennapok megédesítője, az otthon őrzője, a Férfi múzsája.

Képzések:

  • Agykontroll
  • Asszonysors- női agykontroll tréning
  • Fényadás
  • Megoldás-orientált coach képzés
  • Vezetői coach- tréneri képzés
  • Tudatosság Akadémiája- 6 hónapos képzés
  • A Csodák Útja- 1 éves képzés a Course in Miracles tanításai alapján
  • Danu papnője iskola- 3 éves képzés
  • 1,5 éves Gyógyítói kurzus Gill Roslin Wright-tal
  • Mátrix és kvantum gyógyítás: tiszta energiák közvetítése a test öngyógyító folyamataihoz
  • Munay- Ki beavatások
  • Access Bars és Body kezelések; stressz és akadályok tisztítása az életterületeinken, valamint testkezelések a fizikai fájdalomintenzitások feldolgozásához és tisztításához
  • Kundalini jóga instruktori diploma /Kundalini Research Institute-USA/ Yogi Bhajan tanításai alapján
  • Kundalini jóga intstruktori képzés – Level 2. Tudatos kommunikáció Yogi Bhajan tanításai alapján
  • “Leadership and success” kundalini jóga vezetőképző program

Megjelent könyve: Lélekcsemegék minden napra

Forrás: http://www.teljessegviraga.hu/bemutatkozas/

 

 

“Azzá válsz, aminek érzed magad.

(Neville Goddard)
”Mert érzésből lesz a gondolat, abból a cselekvés, majd a szokásos reakció.”

 „Elmédben át kell adnod magadat vágyadnak, melyet az új állapot iránti szereteted teljesít be; és így cselekedvén, ezentúl ebben az új állapotban kell élned, nem pedig a régiben.”

,,Azzal az érzéssel tekintsd jelen ténynek a jövőre vonatkozó álmodat, hogy kívánságod teljesült.”

 

,,Azzá válsz, aminek érzed magad. Érezd azt, hogy máris tiéd, amire vágysz, és a vágyad valóra válik…”

 

„Úgy élj, hogy érezd azt, amivé válni akarsz, és úgy lesz.”

 

,,Érzéseid megváltoztatása a végzeted megváltoztatása.”

 

„A tökéletes világodat építheted fel, ha mindenre képesnek tartod a képzeletet, és a világodat megteremtő erőként kezeled. Képzeld el, hogy abban az ideális világban vagy, amire vágysz, és amiről álmodtál. Csak erre az elképzelt állapotra figyelj, és amint képes leszel teljesen azt érezni, hogy máris ott vagy, az megvalósítja magát és a valóságoddá válik.”

 

„Képzeleted mindent képes megadni, amit kérsz, de csak annak függvényében, hogy mennyi figyelmet szentelsz neki.”

 

„Hagyj figyelmen kívül minden jelenséget és körülményt, egyszóval az érzékeid minden olyan bizonyítékát mely a vágyad beteljesítését tagadná. Maradj annál, hogy máris az vagy, akivé válni szeretnél, és annál a bizonyosságnál, hogy a végtelen lényed a teremtő egységgel olvad össze. A végtelen lényeddel (Isten) minden lehetséges. Isten soha nem vall kudarcot.”

 

- Neville Goddard -

 

http://szepjovot.blogspot.hu/2013/11/ha-csodara-vagysz-teremtsd-meg-1123.html

http://www.fenyorveny.hu/2013/11/ha-csodara-vagysz-teremtsd-meg-semmibol.html 

 

 

Életed célja legyen a hála, az alázat, a higgadtság, a türelem, a jóság, a barátságosság, az udvariasság, a figyelmesség, a tudatosság, az igazságosság, az őszinteség, az igazság, az egyenesség, a kitartás, a tolerancia, az eltökéltség, az elfogulatlanság, az állhatatosság, a béketűrés, az isteni cselekvésbe vetett hit, a bátorság, a derekasság és a saját erkölcsöd szerinti külső-belső harmónia, s akkor megtalálod az életed értelmét is. (Diethard Strecz)

 

MTVSS

Az MTVSS az Access Consciousness egyik legrégebbi testkezelése, egy rendkívül dinamikus eszköz a változás előidézésére.

Különféle módok az MTVSS használatára:

- Energetikailag mindent helyretesz, ahol a test félreműködhet, a test visszarendezi magát úgy, ahogy működnie kellene.

- Feloldja a fájdalmat, szenvedést, betegséget és korlátokat teremtő minden dolgot.

- Felerősíti az immunrendszert a rák és más daganatos betegségeknél az immunrendszer erősítésével, hogy legyőzhesse a betegséget.

- Felerősíti a test fizikai erőlétét a sporthoz és a nehezebb fizikai munkákhoz. Szeretnél 10-20 perc alatt elérni egy 90 perces normál edzés eredményét?

- Bármelyik szerv energetikáját rendbe teszi, hogy a fájdalom feloldódhasson és kitisztulhasson (légzés, emésztés, idegrendszer, emésztőrendszer, bőr, nyirok és hormonrendszer, nemi szervek).

- RNS, DNS és sejtmag szinten regenerál és tisztít.

Az MTVSS futtatásakor 30 féle energia kapcsol be a testben. Ha 20-30 héten át hetente kapsz ilyen kezelést, akkor a tested végre úgy fog működni, ahogyan kéne neki.

Ez az energia hatalmas hozzájárulás az immunrendszerednek, hogy minden, amit félreműködtettél a testeddel, végre helyreálljon.

https://www.facebook.com/events/452983261740257/?acontext={%22ref%22%3A%2229%22%2C%22ref_notif_type%22%3A%22event_joined_nearby%22%2C%22action_history%22%3A%22null%22}&ref=notif&notif_t=event_joined_nearby&notif_id=1499841556632489 Testszerkezet helyreállító, immunerősítő tanfolyam, MTVSS

,,Energetikailag mindig fontos jelentősége van, hogyan lépünk be egy új minőségbe, így mindig érdemes kihasználni az eseményt megelőző időszakot.”

 

 

,,A szívednek nem másra kell nyitottnak lennie, hanem önmagadra.” (Yogi Bhajan)

A szívcsakra az együttérzés színtere, helye a szívközpont, a szív és tüdő területe. A csakrák közül a 4. a sorban. Itt találkozik Föld és Menny, az alsó három csakra (alsó háromszög) a felső csakrákkal (felső háromszög). Itt vált az “Én” a “Mi”-be.

E csakrát működtető elem a levegő elem, ami bárhol ott lehet, semminek és senkinek sem tulajdona, és mégis mindannyiunké, csak úgy, mint a Szeretet maga.

Igazán mély figyelmet kíván, ha  meg szeretnénk érteni szívünk rejtelmeit. A szívcsakra rengeteg érzelmet sugározhat ki, mint pl. melegség, együttérzés, kedvesség vagy negatív oldalon a gyűlölet. Sokszor annyira mélyre temetjük magunkban érzelmeinket, hogy nehéz újra tudatába kerülnünk azzal, mi is zajlik igazán szívünkben. Minél inkább próbáljuk elrejteni azt az érzelmet, ami szívünk mélyén van, az élet annál inkább tálcán kínálja számunkra a lehetőséget a megoldandó érzelmi feladattal kapcsolatban. Ha gyűlöletet sugárzunk ki, ne lepődjünk meg, hogy azt kapjuk vissza a mindennapi szituációinkban.

Ha megtanuljuk feloldani a negatív oldalt, szeretetből beszélni és vibrálni, akkor az együttérzés mély érzését tapasztalhatjuk meg önmagunkban.

Forrás és a teljes cikk: http://satnamjoga.hu/szivcsakra-nyitott-szivvel-elni/

 

 

Ragyogjunk

Ragyogásban élni

Ahhoz, hogy ragyogásban éljünk, test, lélek, elme szintjén tennünk kell.

  • Eddzünk kell testünket, hogy elbírja idegrendszerünk a mindennapi kihívásokat.
  • Egészséges, tápláló ételeket kell fogyasztanunk, amivel nem terheljük emésztőrendszerünket, és amikkel nem halmozzuk fel testünkben a méreganyagokat.
  • Meg kell adni magunknak a pihenést, a töltődést, a lazítást, hogy legyen kellő energiánk, amikor szükségünk van rá.
  • Meg kell tanulnunk kapcsolódni lelkünkkel, hogy megtudjuk Kik vagyunk.
  • Tudatosabbá kell válnunk, hogy nagyobb elengedésben élhessünk.
  • Nagy hangsúlyt kell fektetnünk auránk tisztítására, hiszen ragyogásunk a tiszta aurán keresztül érvényesül.

És ez még csak néhány dolog, amit érdemes tudatosítanunk ahhoz, ha rá szeretnénk lépni a Ragyogás útjára. Szerencsére a kundalíni jógában Yogi Bhajan hatalmas hangsúlyt fektetett arra, hogy átadja a Nőknek hogyan éljenek ragyogásban, hogyan éljünk ragyogásban.

Engedd, hogy belső fényed vezessen utadon, mert ha kívül keresed a fényt, akkor fennáll annak a lehetősége, hogy vakká válsz. Egy dolog azonban sosem vezet félre egy Nőt: a saját fénye és kisugárzása. Ha a belső fény vezet utadon, mindent elérhetsz.”- Yogi Bhajan

Forrás és a teljes cikk: http://satnamjoga.hu/ragyogasban-elni/

 

,,Már egy ideje vezetek spirituális naplót, igyekeztem magamból mindent kiírni.

Ha volt valami feszültség bennem, inkább leírtam először a naplómba, hogy a kommunikációm bárkivel már tisztábban, zavarok nélkül, tudatosabban történhessen. Ez a gyakorlat arra is jó, hogy észrevedd a reaktív mintáidat. Egy ilyen jelentős esemény képes egy csomó rég elfeledett, vagy eddig még fel sem bukkanó félelemet felhozni bennünk, amiket, ha képesek vagyunk újra-és újra megfigyelni, a szándékunk és tudatosságunk elengedhetünk.” – Domján Mia

 

 

 

 

A belülről jövő ragyogás.

 

 

 

 

,,Az új tudatosság azt jelenti, hogy megváltozott bennünk, emberekben valami. Közelebb kerültünk a Teremtő észleléséhez önmagunkban, így lehetőségünk van kevesebb erőfeszítéssel, könnyedebben helyreigazítani olyan energiákat, amelyek gátolnak, és azt az életet teremteni, amit valóban szeretnénk.”

 

 

 

A csoda kiszámítható - A Vonzás törvénye 5 alapja

A Vonzás törvénye és a csoda szilárd egységet alkot. Tekintetbe véve, hogy a csoda egy bizonyos esemény megvalósulását is jelenti, a Vonzás Törvénye a mi gondolataink és érzéseink alapján működik, vagyis az Univerzum úgy rendeződik át körülöttünk, hogy részesei lehessünk az általunk megteremtett élménynek. Joe Vitale a Vonzásfaktor című könyv szerzője határozottan állítja – mivel a páciensei életét követve bizonyítottnak látja –, hogy a legvadabb álmaink is valóra válhat. A Vonzás Törvénye a Te életedben is működni fog, ha betartanod a lépések sorrendjét.

 

1. Szabadulj meg a negatív gondolatoktól és összpontosíts a vágyaidra!

 

Ne az életed negatív eseményeire koncentrálj. Hagyj fel a pletykálkodással, ne adj tovább minden negatív kicsengésű sztorit. Ne mondj rosszat másokról, mert ezek a negatív cselekedetek elvonják az energiáidat. Ha pozitív szavakkal programozod a vágyaidat, megvalósulnak. De a Vonzás Törvénye nemcsak segíthet, hanem ellened is fordulhat, amennyiben a negatívumokon rágódsz. A siránkozással, aggódással csak még több negatívumot vonzol az életedbe.

 

2. Merj nagyot álmodni!

 

Mindannyiunkban munkálnak önkorlátozó hiedelmek azzal kapcsolatban, hogy mi mindenre vagyunk képesek, és hajlamosak vagyunk olyan célt kitűzni magunk elé, amit erőfeszítések nélkül el lehet érni. Ha olyan célt keresel, amiről még nem tudod, hogyan éred el, mozgásba lendíted a Vonzás Törvényét, és nem félsz olyasmit álmodni, ami igazán méltó hozzád.

 

3. Láss tisztán!

 

Ahhoz, hogy előrelépj, minden ellentörekvést száműznöd kell magadból. Meg kell értened, hogyan hatnak rád bizonyos helyzetek. Figyelj a reakcióidra. Vizsgáld meg az érzelmeidet. Amíg nem kerülnek felszínre, nem tudod elérni a célodat.

 

4. Tégy úgy, mintha már…

 

Képzeld el és éld át teljes szívedből a várható eseményt. Fontos, hogy ez a vizualizáció nem egyenlő a szokványos álmodozással. Ez olyan vizualizáció, amelyben minden érzékszerved részt vesz. Ha új otthonra vágysz, térj ki a legapróbb részletekre is. Társíts olyan erős érzelmeket a képhez, hogy szinte a lényed részévé váljon.

 

5. Engedd el!

 

Ne ragaszkodj görcsösen az elképzeléseidhez, pontosabban a dolgok meghatározott kimeneteléhez, azzal csökkented a megvalósulási lehetőségek számát. A célhoz többféle út is vezethet. A cél a fontos!

A fenti öt lépéssel minden álmodat valóra válthatod. S ha mégis kudarcot vallasz??? Akkor gondold végig, hogy biztos, hogy mindent tisztáztál magadban? Jól megfogalmaztad a célodat? Hogyan várhatnád el, hogy megvalósuljanak az álmaid, ha azt sem tudod, mik azok?

Persze, azt sem árt tudnod, hogy akkor sem dől össze a világ, ha olykor kudarcot vallasz. Viszont akkor aligha teljesülnek vágyaid, ha folyamatosan félsz a kudarctól. Nem a kudarc az ellenség, hanem a félelem!

Forrás: http://www.fenyorveny.hu/2015/08/a-csoda-kiszamithato-vonzas-torvenye-5.html

A frekvenciák emelkedése azt eredményezi, hogy a Gaia-n élők frekvenciái is emelkednek. Nem kívülről, hanem ezek belső alkímiai folyamatok, és mindenkinek, de mindenkinek (!) egyéni és személyes felelőssége van a belső alkímiai folyamatain. Ezért tenni szükséges, olvasni, tanulni, és a hétköznapok pillanataiban gyakorolni és gyakorolni és gyakorolni... a SZERETETET. (Dr. Vaktor Orsolya)

 

 

 

Hiszek az emberiség szép jövőjében. Itt vagyunk a kapujában. Gyűjtöm azokat az infókat, amik életünket előreviszik és megosztom, hogy másoknak is hasznára legyen. Hiszem, hogy már elindult a nagy változás bennünk és világunkban. Segítsünk ezt folytatni és legyünk pozitívak, bizakodóak! (Dombi Katalin Milly)

https://www.blogger.com/profile/17306600788550791886

 

 

 

„Minél több őseredet lélekpár egyesül, az azt jelenti, hogy annál magasabb tudati frekvenciák vannak jelen. Minél több lélekpár kapcsolódik és lép be az egyesült ikerláng tartományaiba, annál magasabb szeretet hálóra emelkedik a Föld körüli morfogenetikus mező. Mert a lélekpárok egyesülése szimbóluma a lélekszférák karma nélküli világainak. Az őseredet lélekpárok egyesülése szimbóluma a lélek gyógyulásának a fájdalom és a félelem örvényéből. Mert az őseredet lélekpárokat a karma örvénye, a lélek fájdalma és a tudat félelme szakította szét. Eme lélek szétszakadás, a tudat széthasadás folyamata a fájdalmak gyógyításával és a félelmek feloldásával visszafordul. A félelmek és a fájdalmak láthatatlan erőként szétlökik az ikerlángokat egymástól, ám eme erőterek kitisztításával a megtisztult energetikai térben ismét az eredendő őseredet isteni és istennői rend jelenik meg.
Az őseredet lélekpár kapcsolódásában megszűnnek és semmissé válnak a karmikus szálak. A karmikus fájdalmak és félelmek. Megtisztul az egylélek, mint az egy lény energetikai hálója. Megtisztul a Föld energetikai hálója is.
Az ikerlángok a kapcsolódásuk során szeretettel és fénnyel töltik a szeretethiányt. Átpolarizálják az ürességet a teljességbe, áttranszformálják a szenvedést örömbe. A letargiát és a depressziót átalakítják lélekszenvedélybe és életörömbe.”
Kristályfény33 – dr.Vaktor Orsolya

Forrás: https://www.facebook.com/Lelekmozaikok/photos/pb.789354351079828.-2207520000.1477234166./1455431717805418/?type=3&theater

A Te sorsodat - Te választod meg.
Hogy mit szeretnél megtapasztalni,
Hogy azt milyen módon éled meg,
Csakis RAJTAD múlik.
Az Önismeret útján sok mindent megoldasz Te MAGad,
De vannak olyan lépések, amelyeket egyedül nem tudsz megugrani.
Magzati és gyermekkori élmények ; Újraszületés; Belső gyermek – Önszeretet; Generációs minták; Előző életek; Szexuális energia - Férfi és női erők kiegyensúlyozása; Párkapcsolati tisztítások - lelki társ; Csakratiszítás – harmonizálás - Egységtudat.
Módszerek, amikkel dolgozunk: kineziológia, bioenergetika, családállítás, angyalkommunikáció, meditáció, mátrix, regressziós és reinkarnációs utazások, reiki, fényenergetika, számmisztika.
A sorsod akkor van eleve elrendelve, ha Te úgy akarod hinni.
 

Sok feloldandó lenyomat, élmény, érzés vár arra, hogy most a helyére tedd és életed minden területe szépen kiteljesedjen.

Szeretném Neked átadni, hogy nekem, miként sikerült megtalálni mindezt; a szerelmet, az anyagi boldogságot és a hivatást, amelyben lubickolok és kiteljesedem.

Mert ugye lehetséges EGYSZERRE MINDEN! Csodás párkapcsolatban élni, kiegyensúlyozott gyermeknek lenni és szülőnek lenni, szerető testvérnek lenni, igazi Nőként/ Férfiként élni, barátnak lenni, jófej szomszédnak, munkatársnak lenni stb. stb. (bármilyen szerep, amire vágysz és amire még nem tudod, hogy képes vagy...) és élvezni a létet minden formában és időben - mindezt könnyed energiával, erőltetés és bebeszélés nélkül, minden manipulációtól mentesen.

Ha szeretnél dolgozni és eljutni ahhoz az Önmagadhoz, aki teljes és minőségi életet tud élni, befogadni és áramoltatni, akkor szeretettel várlak.

Dolgozunk egészen a fogantatástól, a magzatkortól kezdve a mai napig megéléseiden, élményeiden, érzéseiden, hitrendszereiden, eredjenek azok bárhonnan - akár inkarnációkból, szülőktől, felmenőktől vagy a kollektívből.

Módszerek, amelyekkel nálam találkozhatsz: újraszületés, egyéni családállítás, inkarnációs feltárások, kineziológia, théta módszere, energiagyógyászat, mátrix rendszere, szellemsebészet, atlantiszi és szíriuszi energiák, atlantiszi számmisztika, fényszínek stb. angyali közvetítéssel.

MINDEN ALKALOM EGYEDI!
Pont olyan, mint Te. Rád, a MAGodra hangolódva történik a kezelés.

Nem tudod, hogyan tudnál változtatni életeden?

Szeretnél most tényleg fejlődni?

Szeretnéd megélni az élet pozitív oldalát?

Kész vagy dolgozni érte? Szeretnéd, ha fel tudnád tenni kérdéseidet valakinek, akkor is, ha hazaértél és belecsöppentél a kétségbe? Itt vagyok! Gyere, dolgozzunk össze a konzultáció után is! Együtt könnyebb!

Cser Melinda lélekfgyógyász
Spirituális életvezetési tanácsadó
e-mail:csermelinda3@gmail.com

Szeretettel várlak:

Melinda

https://www.facebook.com/UtazasALelkemKorul/photos/pb.349296581864410.-2207520000.1465917325./891215561005840/?type=3
http://csermelinda.blogspot.hu/2017/06/nem-tudod-hogy-tudnal-valtoztatni.html

 


https://www.youtube.com/watch?v=gmAkKgsHQa0 Cser Melinda - Szívtér és belső gyermek gyógyítás

 

https://www.youtube.com/watch?v=_pHnUxIv0_Q Cser Melinda - A Fény felé ikerláng meditáció

 

https://www.youtube.com/watch?v=IDaxMaO-qvQ Csakratisztító -és harmonizáló meditáció

 

https://www.facebook.com/notes/gurza-%C3%A9va/csakraharmoniz%C3%A1l%C3%A1s/1278422152247932 Csakraharmonizálás

 

https://plus.google.com/116122568902826222438 pozitív sok sok pozitív

 

,,Létezik az önmagában tiszta, ragyogó tudat (prabhasvara csitta), amelyet eltakarnak a tudatban lévő szennyeződések (agantukaklésa).”

 

,,A tantra az életet úgy fogja fel, mint a fizikai és a mentális hullámok párhuzamos működését, amit az életenergiák hangolnak össze.”

 

,,A pszichológiai rugalmasság az a képesség, amely lehetővé teszi, hogy értékeid által vezérelve, tudatosan és nyitottan alkalmazkodj egy helyzethez, és adott esetben hatékonyan cselekedj.”

 

,,Ahányszor sikerül nem kívánt eseményeket pozitívvá alakítanod, elpusztítod hamis avagy szűkös éned egy részét.”

 

Egy embert azt határoz meg, amiről gondolkodik. (Ralph Waldo Emerson)

 

Maxwell Maltz döbbent rá az énkép jelentőségére.

A következőket írta:

- „Énképünk minősége határozza meg, hogy merre visz az utunk, felfelé vagy lefelé.”

- „Az önmagunkról alkotott kép pozitív vagy negatív tapasztalatok irányában hajt minket életünk minden napján.”

- „Ha értéktelennek látjuk magunkat, sikertelenek leszünk. Ha értékes személynek tartjuk magunkat, olyan út nyílik előttünk, amely meghozza majd az elégedettséget, a teljesítményt, az örömöt.

 

A növekedést segítő cselekedetek

A növekedést elősegítő tettek.

Ezek intelligens tettek, amelyeket a magasabb szintű célok eléréséért vezetünk be életünkbe. Ezek azok az új tapasztalatok, új lépések, amelyeket Énünk elérése céljából teszünk meg.

A növekedésünket elősegítő cselekedetek között kiemelkedő helyet foglal el az elhatározás. Ha növekedni és fejlődni akarunk, elhatározásra van szükségünk.

(Delia Steinberg Guzmán)

,,Egész tengernyi víz sem tud elsüllyeszteni egy hajót, amíg nem jut bele. A világ negatív hatásai sem győzhetnek le téged, kivéve, ha magadba engeded azokat!"

 

Az embernek alkalmassá kell tennie önmagát a boldogságra. (Russ Harris)

 

,,A sikerhez, a felkészültség a kulcs.”

 

,,A gondolat segítségével hatni tudunk az alacsonyabb energiaminőségekre, és alakítani tudjuk a fizikai világot.”

 

,,Mindenkinek, aki elfogadja az új energiákat, el kell engednie a félelem és az alacsony önbecsülés régi mintáit, amik egy sűrű, alacsonyabb rezgésű élet részei, és fel kell emelkedni a Feltétel Nélküli Szeretet frekvenciáira, ahol képes vagy felismerni saját Isteniségedet és Szépségedet. Ez a felismerés - sokkal inkább, mint bármi más - a Paradicsom Mintájának aktiválója saját testedben.

A Paradicsom lenyomata az emberi test számára: a Tökéletesség mintájának aktiválása

A Föld bolygóhoz hasonlóan, minden Emberi Lény hordoz a fizikai testében egy lenyomatot vagy mintát, ami az Elohim Teremtő Angyalok Eredeti Szándékának tökéletességre vonatkozó feljegyzését tartalmazza. Az emberi életre vonatkozó Eredeti Szándék az volt, hogy egy olyan fizikai testben tartózkodjunk, ami tökéletes minden tekintetben, és az Isteni Forrás vagy a Teremtő "képmására" lett teremtve. Ami tökéletes. Az Isteni Feltétel Nélküli Szeretet Tudatosságának a hordozója, ami ösztönöz a felfedezésre és a növekedésre.”

Forrás: Celia Fenn - az Elohim, Michael Arkangyal, a Delfinek/Cetfélék Tudatossága és Quan Yin vezetésével https://sites.google.com/site/balazsrozalia/home/kik-vagyunk/talld-meg-ikerlelkedet

 

 

Örömtréning

Az élet élvezetének gyakorlását segítheti.

Az örömtréning a lélek vitaminja.

A szemlélet lényege: a pozitív viszonyulás hasznosságának felismerése.

 

Az örömtréning az önneveléshez és a pozitív viszonyulás begyakorlásához járulhat hozzá.

 

Az örömtréning módszerét dr. Vidovszky Gábor pszichiáter fejlesztette ki 1992-ben. ,,Már az 1992-ben kiadott „Örömtréning” című könyvemben megfogalmaztam azt, hogy

felnőtteknél a tudatot jórészt a saját tudatuk határozhatja meg; azaz tudatunk önnevelés révén jelentősen alakítható. Már ekkor bevezettem a boldogság spirál kialakíthatóságának a lehetőségét és módját, pedig ekkor még a pszichiáterek csak a depressziós spirálról értekeztek és publikáltak.”

 

A kórfolyamat esetében „depressziós spirál” mûködik. (Az egyén negatív irányban torzítva észleli a külvilágot és önmagát, emiatt negatív emóciói lesznek, és ettõl a kognitív mûködések tovább torzulnak mûködésbe hozva a „depressziós spirált”.)

Ezzel szemben az örömtréning „boldogságspirál” kialakulásához vezethet és ezzel ellensúlyozható neveltetésünk negatív túlsúlya.

A tréning révén begyakorolható az, hogy: múltunkból a jót idézzük fel  (vagy az emlékek kellemes részeire figyeljünk jobban), a jelenben észlelésünket a nekünk tetszõre irányítsuk és a jövõt elképzelve az optimista gondolatoknál, derûs képeknél idõzzünk el.

E viszonyulási módot érvényesítenünk kell mind önmagunkkal, mind másokkal szemben, valamint az objektumokhoz és az eszmékhez való értelmi és érzelmi viszonyulásunkban egyaránt….

 

A nem tudatos emlékek jelentõs, de nem döntõ módon befolyásolják viszonyulásainkat.

Az öröm-kezelés „eszköze” - elsõsorban - a tudatos és a könnyen tudatosuló emlékek arzenálja.

A tréning révén a „ tudattalan” egyre inkább

pozitív tartalmakkal töltõdik fel, és feltehetõen ez okozza a maradandó jó hatást.

 

E kezelés azon a nézeten is alapul, mely szerint az ember idegrendszerében lévõ „programok” nem determinálják teljes egészében

az idegrendszer mûködését, hanem az életkor elõrehaladtával - a gyerekkortól a bölcs öregségig egyre inkább - az ember képessé válik arra,

hogy a saját idegrendszerében lévõ programokat módosítsa, és új programokat kidolgozva befolyásolja, megváltoztassa viszonyulásait.”

http://oromtrening.com/images/stories/oromtrening/pdf/Oromtrening.pdf

 

,,Az örömtréning egy olyan pszichológiai módszer, amely segít abban, hogy a dolgok jobbik felére tudjunk koncentrálni. Nem tagadja le a problémákat, hanem azt mondja, hogy: megtanulhatunk a dolgokban pozitívat látni. Ezt úgy végezzük, hogy relaxációval kísért vizualizációs gyakorlatokat gyakorlunk be az örömtréningen. Először is megtanulunk ellazulni, és ebben a testi-telki lazaságban megpróbálunk pozitívan gondolkodni. A múltunk pozitív eseményeit probáljuk meg megtalálni. Megpróbáljuk a jelenben megtalálni azokat a pontokat, amik igazán pozitívak, és amik örömteliek. És megpróbálunk egy olyan pozitív jövőképet kialakítani, amely segítségével hatékonyabban haladhatunk előre a céljaink elérése felé.” – Geszvein Erika

https://www.youtube.com/watch?v=a1CeFmYhnEo

 

http://oromtrening.com/index.php/component/content/article/4-dr-vidovszky-gabor-az-oeroemtrening-toerteneterl.html

 

 

http://www.onlinepszichologia.hu

 

 

"A buddha senkinek sem a monopóliuma, senkinek nincs szerzői joga rá. Ez mindenkinek a legbenső valója. Nem szükséges buddhistának lenned ahhoz, hogy buddha légy. A buddha léte minden vallás fölött áll: mindenkinek születési joga. Engedd, hogy áthassa mindennapi cselekedeteidet, így az életedben minden meditációvá, kegyelemmé, szépséggé és áldássá válik."

(Osho)

 

A gondolat hatalma, a tudatosság emelése

A legnagyobb titok, amely az emberiség elől sok évezreden keresztül rejtve volt,

az az, hogy a gondolatainknak teremtő ereje van.

Azt, hogy az a világ, melyben élünk milyen, 

mindig az egyéni gondolatok összessége, azaz a kollektív tudat határozza meg. 

Minden gondolatunk energia, amely hasonló minőségű energiát vonz magához. Ez a Vonzás Törvénye.

Nézzünk csak körül, és gondoljuk át eddigi történelmünket, vagy a jelenünket. Évezredeken keresztül, mennyi félelem, szorongás, gonoszság és rosszindulat járta át szívünket, lelkünket, és tartotta, tartja még ma is fogságban gondolatvilágunkat. Csoda-e hát, ha az a világ, amelyet érzékeltünk, tapasztaltunk, és látunk még most is, ennyi nélkülözést, háborút és erőszakot hordoz magában?

Könnyű mindig a külső körülményeket hibáztatni, és az áldozat szerepében tetszelegni, de most, hogy már tudjuk az Igazságot, változtatni is képesek vagyunk.

Lássunk egy kicsit e jelenség mögé, és vizsgáljuk meg a közvetlen környezetünket, a családi életünket, a munkahelyünket, a barátainkat, az ismerőseinket, vagy azokat az embereket, akik valamilyen módon keresztezik utunkat.

Milyen a kapcsolatunk velük, jól érezzük-e magunkat otthon, vagy ahol dolgozunk, vagy a barátaink társaságában? És általában mit tapasztalunk, ha vásárolni, utazni indulunk? Kedves emberekkel találkozunk? Kellemes élményeket szerzünk? 

Ha igennel válaszolunk, akkor valószínűleg minden rendben van velünk. 

Ellenben, ha olyan emberekkel vagyunk körülvéve, és szinte mindig olyanokba botlunk, és olyanok az életkörülményeink,

akikkel, és amelyben rosszul érezzük magunkat, akkor a hibát önmagunkban kell keresnünk. 

Ekkor érdemes egy kis időt szánni arra, hogy Agykontrollos kifejezéssel élve, "gondolat nagytakarítást" végezzünk.

 

Figyeljük meg, hogy 1 nap alatt mennyi negatív gondolatunk van, miket mondogatunk magunkban:  Pl. De hülye vagyok!, Úgy félek, hogy .....! Nekem ez úgysem sikerül!, Beteg vagyok!, Nekem már úgyis mindegy!, Soha sincs pénzem! Mennyire útálom X-et, vagy Y-t, a helyzetemet! stb, stb, stb.

Ha rájövünk, hogy mennyire az ilyen jellegű, negatív gondolatok és érzések uralják elménket és mindennapjainkat,

akkor itt az ideje, hogy az ellenkezőjére fordítsuk mindezt.

Lehet, hogy nehéznek tűnik, de ha megértjük, hogy ezzel változtathatjuk meg a körülöttünk lévő világot, akkor érdemes komolyan megfontolni, hogy elhagyjuk ezeket a megszokott, gyakran öntudatlanul ismételgetett, mérgező gondolatokat.

Hányan mondják, hogy utálom magamat!

Ha képtelenek vagyunk önmagunk elfogadására és szeretetére, akkor másokkal hogyan tudjuk ezt megtenni?

Hogy is mondta Jézus urunk? SZERESD FELEBARÁTODAT, MINT TENMAGADAT!

 

Elsősorban önmagunkkal kell tehát kibékülnünk, és minden ítélkezést, önmagunk és mások felett, el kell engednünk. Ne tartsunk haragot, és bocsássunk meg önmagunknak és másoknak is, ha úgy érezzük, hogy rosszat tettünk, vagy tettek ellenünk.

A harag olyan méreg, amellyel csakis önmagunknak ártunk. Van-e más nyelv, amely pontosabban kifejezi mindezt: GYŰL-ÖL, vagyis a méreg felgyülemlik bennünk, és végül megöl minket.

Ha mindezt képesek vagyunk megtenni, megnyugszunk, és hatalmas terhektől szabadulunk meg, ami meghozza lelki békénket. Ha úgy érezzük, hogy segítségre van szükségünk, akkor forduljunk egy ehhez értő terapeutához!

Próbáljuk meg az eddigi negatív élményeinket és eseményeket úgy szemlélni, hogy szükségünk volt ezekre a tapasztalatokra ahhoz, hogy levonva a tanulságokat, pozitív irányba tereljük életünket.

Elképesztő és hihetetlen változást fogunk megélni, ha önmagunk megváltoztatásával, szeretetet és harmóniát árasztunk környezetünkre.

Mivel mindannyian kapcsolatban vagyunk egymással, a mi példánk másokra is hatással van, és a Vonzás Törvénye alapján, kizárólag olyan emberek és események uralják majd életünket, amelyek kellemesek számunkra.

Óriási felelősségünk van tehát abban, hogy hogyan hatunk mi a környezetünkre, ezért a világ jobbá tételét, soha ne másoktól várjuk, ezt kizárólag saját magunk példaadó magatartásával érhetjük el.

Azok a negatív lények, akik évezredeken keresztül, a félelem generálásával tudták fenntartani hatalmukat és valóságunkat, az emberiség saját teremtő erejének tudatosodásával, végleg elveszítik uralmukat. Ezért mondta Jézus urunk, hogy NE FÉLJETEK! Ezt az energiát már megtapasztaltuk, és eleget tanultunk belőle, most már egy olyan világot teremtünk, amelyben többé nincs létjogosultsága.

Ez a dimenzió, amely még a jelenlegi világunkat magában foglalja, úgy szabályozza a teremtést, hogy bizonyos késleletetés van beiktatva a gondolat és annak megnyilvánulása között. Hála Istennek! Képzeljük el, mi történne, ha az indulatból odamondogatott, sok rossz kívánság, abban a pillanatban megvalósulna.

Viszont a közelgő dimenziós ugrás, az azonnali teremtés állapotába helyez mindannyiunkat, ezen a rezgésszinten képessé válunk, gondolataink azonnali manifesztálására, de ahhoz, hogy ide kerülhessünk, először önmagunkat kell a feltétel nélküli szeretet hullámhosszára hangolni.

Úgyhogy rajta mindenki! Söprögessünk csak saját gondolataink háza táján, teremtsünk rendet bennük, és máris jobban fogjuk érezni magunkat!

Forrás: http://tegyukszeppeavilagot.hupont.hu/31/a-gondolat-hatalma-a-tudatossag-emelese#ixzz4dC8dm6o1

 

 

,,Az ászanák nem pusztán testgyakorlatok. A test és az elme szoros kapcsolatban vannak egymással, ezért a különféle testhelyzetek arra valók, hogy a prána, az életenergia akadálymentesen, könnyedén áramolhasson. Természetesen vannak egyéb jótékony hatások is, mint például a ragyogó fizikai egészség, a megnövekedett izomhossz, izomerő és a tartási hibák kijavítása. Mindenféle mellékes jó hatásai is vannak, de az ászanák célja mégis, az hogy ezt az energiát a legalacsonyabbtól a legmagasabb szintig emeljék.” (Szvámí Visnu-dévánanda)

 

Ászana

Az asana szó kényelmesen kitartott testhelyzetet jelent. (más: ülés vagy testhelyzet, belehelyezkedés, illetve stabil, kényelmes póz)

Ez a jóga legismertebb, de gyakran legjobban félreértett része is. Az asanák nem közönséges tornagyakorlatok, mint pl. a callinetics vagy a gimnasztika. Az asanák különleges gyakorlatok, amelyek különleges hatással vannak a belső elválasztású mirigyekre, az izületekre, izmokra, ínszalagokra és az idegekre.

A bölcsek több ezer évvel ezelőtt megfigyelték az erdei állatok viselkedését.

Észrevették, hogy minden állatnak vannak jellegzetes tulajdonságai, és hogy az állatok gyakran vesznek fel különféle testtartásokat. Ezeket a pózokat utánozva azt tapasztalták, hogy azok különleges hatással vannak az emberi testre.

Például a páva olyan madár, amelynek rendkívül erős az emésztőrendszere, még a mérges kígyót is képes megemészteni. A régi bölcsek kifejlesztettek egy olyan pózt az emberek számára, amely a páva testtartását utánozza, és erősíti az ember emésztőrendszerét.

Kidolgoztak másfajta testtartásokat is, amelyek más szervekre, mirigyekre hatnak. A régi korok mesterei több ezer pózt alkottak meg.

Shrii Shrii Anandamurti ezek közül kiválasztott negyven olyan testhelyzetet, amelyek elősegítik az egyén spirituális fejlődését és betegségmegelőző hatásuk is van (lásd: Carya Carya III, Yogic Treatments, Nature Remedies).

Az asanák legfontosabb hatásukat a belső elválasztású mirigyekre fejtik ki. Ezek a mirigyek hormonjaikat közvetlenül a véráramba ürítik. A belső elválasztású mirigyek közé tartozik a hasnyálmirigy, a csecsemőmirigy, a pajzsmirigy, a mellékpajzsmirigy, a mellékvese és a szaporító mirigyek (a herék és a petefészek). Ha valamelyik túl sok vagy túl kevés hormont termel, akkor az zavart okoz a test működésében.

Például, ha pajzsmirigyünk – ami a torokban helyezkedik el – túl sok hormont termel, akkor lefogyunk. Ha túl keveset, akkor meghízunk. Ennek az az oka, hogy a pajzsmirigy által kiválasztott thyroxin hormon szabályozza szervezetünk metabolizmusát, anyagcseréjét, azt az arányt, ami szerint a test energiává alakítja a táplálékot.

Az asanák a mirigyekre kifejtett nyomás révén szabályozzák azok téves, rossz működését. A különféle testhelyzetek mintegy masszírozzák a mirigyeket, az összenyomás és elengedés által szabályozzák a mirigybe jutó véráram mennyiségét.

Az asanák segítenek megőrizni a gerincoszlop rugalmasságát, ami rendkívül fontos a test öregedésének késleltetése szempontjából. Az idő előrehaladtával a gerincoszlop általában egyre merevebb lesz. Az asanák megfelelő végzésével e folyamat megelőzhető.

Az asanák másik fontos hatása, hogy segítik különböző szerveinket abban, hogy jól működjenek. Például több olyan asana van, amelyek a gyomrot, a beleket, az emésztő és kiválasztó szerveket masszírozzák. Az olyan problémák, mint a rossz emésztés, a székrekedés, a gyomorfekély, a májelégtelenség, stb. befolyásolható és gyógyítható bizonyos asanák és megfelelő étrend segítségével.

Forrás: http://www.anandamarga.hu/spiritualis1_3a.htm

 

Az Ananda Marga rendszerében a jóga asanákat egy megfelelően képzett jóga tanár (acarya – ácsárjá) választja ki a tanítvány számára. Igen sok asana van, és mivel mindenkinek más a fizikai felépítése, mások az adottságai, ezért bizonyos asanák jobban, mások kevésbé illenek hozzánk.

Az asanák kiválasztásakor a jóga tanár figyelembe veszi az asanák a test finom idegközpontjaira, a csakrákra gyakorolt hatását is.

Két igen finom idegvezeték fut a törzsben, egymást ötször keresztezve a gerincoszlop közepén.

Ahol ezek az idegvezetékek keresztezik egymást, ott találhatók a csakra néven ismert pszichikai energia központok. E csakrák nem anatómiai szervek, de ok irányítják a hozzájuk közel elhelyezkedő szervek működését. Így például, ha valakinek légzéssel kapcsolatos problémái vannak, olyan asanákra van szüksége, amelyek a mellkas közepén levő csakrát erősítik. Emésztési problémák esetén olyan asanákat kell végeznünk, melyek a köldöknél lévő csakrát erősítik.

 

A tantra filozófiája azt tanítja, hogy a világ öt alkotóelemből épül fel, melyek az éter, a légnemű elem, a fény, a folyékony és a szilárd elem. Az emberi test is ezekből az elemekből áll, működésüket a csakrák irányítják.

 

Az asanák azon kívül, hogy fizikailag karban tartanak minket, az elménkre is fontos hatással vannak.

Ha mirigyrendszerünk az asanák hatására kiegyensúlyozottan működik, akkor elménk is kiegyensúlyozott lesz.

Az asanák azzal, hogy erősítik a pszichikai központokat, a csakrákat, segítenek ellenőrzésünk alá vonni az ezen csakrák által irányított mentális hajlamokat (vrttiket).

A jóga szerint az ember ötven fő mentális hajlammal rendelkezik, mint például a remény, a szeretet, a gyűlölet, a hiúság stb., amely hajlandóságok az alsó hat csakrában találhatóak.

Forrás és a teljes cikk: http://www.anandamarga.hu/spiritualis1_3a.htm

 

 

A tantra az életet úgy fogja fel, mint a fizikai és a mentális hullámok párhuzamos működését, amit az életenergiák hangolnak össze.

Az életenergiákat vayu-nak azaz „szél”-nek nevezik.

Tíz vayu van az emberi testben, amelyek a mozgásokért felelősek, többek között a légzésért, a vér áramlásáért, a salakanyagok kiválasztásáért, a végtagok mozgásáért stb. Mindezen vayuk irányító pontja a pranendriya (pránendrija) (a pranendriya, a csakrákhoz hasonlóan, nem anatómiai szerv). E pranendriya köti össze az érzékszerveket az agy egy bizonyos pontjával. A pranendriya a mellkas közepén van, és a légzés ritmusával szinkronban lüktet.

Amikor gyorsan lélegzünk, és a pranendriya is gyorsan lüktet, akkor az agy számára sokkal nehezebb kapcsolatot tartani az érzékszervekkel.

Ha például 1000 méteres futóversenyen veszünk részt, közvetlenül a célba érkezés után nem tudunk úgy enni, hogy érezzük is az ízét annak, amit eszünk, mivel túl gyorsan lélegzünk és e miatt a pranendriya működése zavart.

Gyors légzés közben szintén rendkívül nehéz az elmét egy gondolatra összpontosítani.

Forrás: http://www.anandamarga.hu/spiritualis1_3a.htm

 

 

 

A légzőgyakorlatok nemcsak fizikai szinten hoznak frissességet, segítenek békésebb lelkiállapotot fenntartani, könnyebben kezelni a stresszt.

http://www.namaste-elmeny.hu/multitasking-helyett-mantrazas/

 

 

 

 

  • Légzés – Mély, tudatos.

Ha csak egy egyszerű légzőgyakorlatot (pl. hosszú mély légzés) használunk, már annak is erőteljes hatása van az idegrendszerre.

Amikor feldúltak vagyunk, akkor a légzésünk felületessé és gyorssá válik.

Ha figyelünk a tudatos, mély belégzésre és a lassú, teljes kilégzésre, az segít ellazítani a testet és elmét még a stresszes helyzetekben is. Forrás: http://satnamjoga.hu/5-tipp-hogyan-maradjunk-nyugodtak-stresszhelyzetekben/

 

 

 

 

Ellazít és megnyugtat - tanuld meg az egyik leghasznosabb légzőgyakorlatot!

Normál állapotunkban az az ideális, ha az idegrendszer kiegyensúlyozottan, harmonikusan működik. Ezt szolgálja a shitali karana nevű légzőgyakorlat. Tanuld meg velünk!

A légzéssel közvetlenül befolyásolhatjuk az idegrendszert. A bal orrlyuk a paraszimpatikus idegrendszerrel áll kapcsolatban: ez a női oldal, és a passzív, felépítő, regeneráló folyamatokért, pihenésért felelős. A jobb orrlyuk a szimpatikus idegrendszerhez, a férfi oldalunkhoz, az aktív folyamatokhoz köthető. A következő videóból megtanulhatod a váltott orrlyukas légzést, aminek számtalan pozitív hatása van a testedre és az idegrendszeredre!

http://www.life.hu/ez-zsir/20141013-stresszoldo-jogavideo-az-idegrendszer-kiegyensulyozasa-shitali-karana.html

 

 

Jó kommunikáció

David Allmant az Amerikai Orvostársaság volt elnökét megkérdezte Carnegie mi a véleménye a beszédművészeti képzésről, szerinte hogyan hat mentális és a testi egészségre.

Elmosolyodott, és azt mondta, hogy a legjobb válasz talán az lenne, ha felírná azt az orvosságot, ami, semmilyen patikában sem kapható. A recept kizárólag a páciensnek szól, a szert neki kell elkészítenie, és nincs igaza, ha azt hiszi: nem képes rá.

A recept azóta is itt van az asztalomon. Lenyűgöz, valahányszor elolvasom. Olvassa el ön is, mit írt dr. Allman:

 

Minden erejével törekedjen arra, hogy mások beleláthassanak a fejébe és a szívébe. Tanulja meg, hogyan kell másokkal – egyénekkel, vagy társasággal vagy egy nagyobb hallgatósággal – megértetni a gondolatait, elképzeléseit.

Meg fogja látni, miközben egyre többet fáradozik ezen, hogy az igazi énje olyan hatással van az emberekre, mint még soha.

Ez az orvosság kétszeresen is az épülését szolgálja.

Amint megtanul másokkal beszélni, önbizalma megerősödik és megváltozik, barátságosabb lesz az egész egyénisége.

Ez azt jelenti, hogy érzelmileg egészséges lesz, és ha érzelmileg egészséges, fizikailag is az lesz.

A mai modern világban a hallgatóság előtti beszéd mindenkinek jót tesz, férfiaknak és nőknek, fiataloknak és időseknek egyaránt. Én ugyan nem ismerem pontosan az üzleti életben tapasztalt előnyeit, de mindenki azt állítja, hogy az eredmény nagyszerű. Az egészségre gyakorolt hatásával azonban teljesen tisztában vagyok. Beszéljen, amikor csak lehet, mindegy, hogy sokakhoz vagy kevesekhez: egyre jobban fog menni, ezt a saját tapasztalatom mondatja velem.

Lelkileg egyre frissebb lesz; olyan gazdag, és teljes személyiségnek fogja érezni magát, mint még soha talán. Ez egy csodálatos érzés, és nem létezik olyan pirula, amelynek hatása ehhez fogható lenne. (Dale Carnegie – Sikerkalauz 3)

 

Válj kiváló kommunikátorrá!

Add meg magadnak az esélyt, hogy új szintre emelhesd üzleti sikereidet! A Sikerkód lépésről-lépésre mutatja meg az utat. Igény szerint egyéni tanácsadás vagy csoportos kommunikációs tréning is megrendelhető.

 

Kommunikációs tanácsadás és tréning üzletembereknek

 

Közönség előtt beszélni – sokaknak ez különleges kihívás. Kamera előtt beszélni – a legtöbb embernek kifejezetten ijesztő feladat. Pedig a nyilvános beszéd nem valamiféle elvont tudomány: elsajátíthatja bárki, aki hajlandó megtanulni és következetesen alkalmazni néhány kipróbált technikát és fontos alapelvet.

 

Szeretnél profi kommunikátorrá válni? Szeretnél jó benyomást tenni az ügyfeleidre? Kíváncsi vagy arra, min érdemes változtatnod, hogy üzeneteid végre célba érjenek? Hogy melyek azok az apró trükkök, amelyek segítségével hatékonyabban tudsz kiállni az érdekeidért?

 

Kommunikációs tanácsadás magánéleti kapcsolati problémák megoldásához

Kapcsolatokat és párkapcsolatokat tehet tönkre, ha nem vesszük észre társunk igényeit, ha nem tudjuk kifejezni érzéseinket, ha csak elbeszélünk egymás mellett ahelyett, hogy kimondanánk, ami bánt. A rossz kommunikáció zsákutcába visz, és ilyenkor nem segít, ha a másikat vádolva tőle várjuk a megoldást.

Legtöbbször van kiút: tehetsz azért, hogy újra jól menjenek a dolgok, hogy újra egymásra találjatok, és megint kialakuljon a fárasztó hétköznapi rutinban elvesztett összhang.

Melyik kapcsolatodon szeretnél változtatni, javítani? Szeretnéd, ha a házastársad jobban elfogadna és elismerne téged, ha a szüleid felhagynának az irreális elvárások hangoztatásával, vagy a gyermeked végre meghallgatna és odafigyelne rád? Mindezért te magad is tehetsz, a Sikerkód segítségével.

Ha eleged van abból, hogy egy számodra fontos emberrel csak a tényközlés szintjén beszélgettek, ha bánt, hogy nem érted az érzéseit, vagy az, hogy ő nem figyel oda a te igényeidre, sajátítsd el azokat a fontos kommunikációs stratégiákat, amelyek segítségével két ember megtapasztalhatja a mély összekapcsolódottságot!

Az erőszakmentes kommunikáció modellje, az értő figyelem technikája, a „négy fül” eljárás és számtalan más apró trükk mind-mind abban segít majd téged, hogy kimozdítsd a kapcsolatod a holtpontról.

Forrás: http://sikerkod.hu/8-frontpage/28-kommunikacios-tanacsadas-es-trening-uezletembereknek

 

„Mi volt jó a napodban”

 

Nekem Szilvi tanította meg, hogy mennyire fontos az, hogy együtt eszünk esténként. Leülünk a vacsoraasztal köré, és van egy kis játékunk, a „mi volt jó a napodban” játék. A lányok már nagyon várják. Ez egyfajta önmotivációs módszer, hiszen egész nap azt keresik, hogy otthon majd mit mondhatnak el. Erre nyitjuk ki a fülüket, szemüket. (Szalay Ádám)

 

Mindannyian keresők vagyunk, és a célunk ugyanaz: belső békét, fényt és örömöt elérni, elválaszthatatlanul eggyé válni Forrásunkkal, és valódi elégedettséggel teli életet élni. Örömben élni annyit tesz, mint belső életet élni. Ez az élet vezet az önmegvalósításhoz. (Sri Chinmoy - Az öröm szárnyai )

 

Önhipnózis:

 

Bárkinek  - sportolóknak és diákoknak is.

-Stresszoldásért,

-önbizalomért,

-a megértésért,

-a félelmek leküzdéséért,

-a tisztább célok,

-belső nyugalom,

-belső erő,

-jobb memória,

-könnyebb összpontosítás,

-teljesítményfokozás,

-örömtelibb tanulás,

-a hatékonyságért,

-kitartás fokozás,

-tűréshatár kitolás,

-gyorsabb regenerálódás (testi és szellemi),

-fogyásért,

-elengedés,

-öröm,

-tudatosság,

-tisztább fókusz,

-tudatosodás,

-mély nyugalom,

-ellazulásért,

-elcsendesülésért,.

-erősebb kapcsolat a belső énnel.

-mély nyugalom,

-kreativitás fokozás,

-végtelen inspiráció.

https://www.free-new-you.com/wp-content/uploads/2016/11/onhipnozis_onbizalom_pinterest.jpg

https://www.free-new-you.com/wp-content/uploads/2016/11/onhipnozis_medit%C3%A1l%C3%B3knak_pinterest.jpg

https://www.free-new-you.com/wp-content/uploads/2016/11/onhipnozis_di%C3%A1koknak_pinterest.jpg

https://www.free-new-you.com/wp-content/uploads/2016/11/onhipnozis_stresszoldas_pinterest.jpg

https://www.free-new-you.com/wp-content/uploads/2016/11/onhipnozis_sportoloknak_instagram.jpg

https://www.free-new-you.com/wp-content/uploads/2016/11/onhipnozis_kreativitas_pinterest.jpg

https://www.free-new-you.com

https://www.free-new-you.com/onhipnozis-kurzus 

 

Önhipnózis tanfolyamok a stresszoldásért

 

Összetorlódtak a dolgok a fejed fölött? Úgy érzed nem tudsz kikapcsolni? Nehezen koncentrálsz? Állandó feszültségben élsz?

 

Szeretnél végre ellazulni? A tudatod képes erre!

Pusztán némi gyakorlás kérdése!

Mit nyersz az Önhipnózis tanfolyammal a stresszoldásért?

 

  • » Ellazulást,
  • » elcsendesedést,
  • » tudatosodást,
  • » több örömet és pozitív érzést,
  • » az elengedés képességét,
  • » és egy egészségesebb tudati hozzáállást a mindennapokhoz!

Ez nem egy sima önhipnózis tanfolyam, hanem élő, tudatos kapcsolat kiépítése a tudatalattiddal

Sokan, akik önhipnózist akarnak tanulni vagy hipnózist akarnak alkalmazni, azt hiszik, hogy egyszerűen megbombázzák a tudatalattijukat pár szuggesztióval, remek technikákkal és ismét kerek lesz a világ.

Azután sokszor csalódnak. Ez abból fakad, hogy nem ismerik jól a tudatalattijukat és annak működését. Így ahelyett, hogy együttműködnének vele, egyszerűen rá akarják erőszakolni az önkényes akaratukat. Nem  jó stratégia, mert sok időt és energiát veszítünk általa. A tudatalattival való küzdelemből nem jöhetünk ki győztesen.

Az önhipnózis tanfolyamon rendkívül hatásos a technikákat tanulunk majd a transz elérésére és a szuggesztiók elültetésére, de ennél tovább fogunk lépni. Elkezdjük felépíteni azt a mindennél fontosabb együttműködést a tudatalattinkkal, ami lehetővé teszi hogy felszabadítsuk a tudatunkat.

Önhipnózisnak hívjuk, mert így könnyebb, de értsük alatta: élő, tudatos kapcsolat a tudatalattinkkal, Belső Énünkkel.

Itt gyakorlatokon keresztül megtanulsz

  • transz állapotot létrehozni magadban,
  • azt felismerni és elmélyíteni,
  • a tudatalattiddal kommunikálni, együttműködni,
  • a testedet a tudatalattid segítségével irányítani,
  • helyes szuggesztiósorokat összeállítani magadnak,
  • vizualizációt használni,
  • mély transzban a szuggesztiókat speciális technikával hatékonyan elültetni.

 

Bónusz

Nemcsak az ellazulást illetve a tudatod irányítását tanulod meg, hanem azt is, hogyan használd fel a tudatalattid segítségét problémáid megoldásához!

A képzés Gil Boyne, világhírű hipnoterapeuta módszerén alapszik, mely emberek ezreit tanította meg a mély relaxációra és stresszoldásra.

 

Azt tanítom, amit magam is nap, mint nap használok

A nevem Furin Irina. Elhivatottságom, hogy azoknak, akik keresik az utat önmagukhoz, segítsek megtanulni, hogyan tudnak a belső tudatukkal együttműködni.

Az önhipnózist én is napi szinten gyakorlom és minden túlzás nélkül állíthatom, hogy megváltoztatta az életemet. Ezen a kapun keresztül olyan bölcsességből, erőből és elképesztő inspirációból meríthetek, amit korábban elképzelhetetlennek tartottam. A tudatalattin és belső énen keresztül egy hatalmas támogató, irányító erő jelent meg az életemben, amiért nagyon hálás vagyok a sorsnak. Ez hatalmas segítség a mindennapi élet kihívásainak leküzdésére.

Ezért hiszem, hogyha ez nekem elérhető, akkor mindenkinek az, aki nyitott rá.

 

Kiknek ajánlott az Önhipnózis tanfolyam a stresszoldásért?

 

Azoknak, akik

 

    - napi szinten feszültségben élnek,

    - nehezen tudják magukat ellazítani,


 

    - szeretnék megtanulni, hogyan uralhatják a tudatukat

    - ahelyett, hogy a stressz uralja őket!

Önhipnózis a stresszoldásért - Az önhipnózis a stressz feloldásának egyik leghatékonyabb módja!

A stressz roppant káros, ha napi szinten uralkodik rajtunk. Ugyanakkor segít a problémák megoldásában? Nem, csak tetézi őket. Ezzel szemben, a tudatalattiddal való közös munka nemcsak mélyen ellazító, de segít is neked új perspektívákat és megoldásokat meglátni.

Ne tetézd tovább a problémákat! Tegyél rendet a tudatodban. Tedd a tudatodat a kikapcsolódás és regenerálódás csendes szigetévé.

Forrás: https://www.free-new-you.com/onhipnozis-kurzus/onhipnozis-tanfolyamok-stresszoldasert/

 

Transzformációs hipnózis

A transzformációs hipnózis egy egyedülálló hatékonyságú eszköz arra, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsünk a tudatalattinkkal, az érzelmeinkkel, a minket korlátozó hiedelmeinkkel és elképzeléseinkkel.

Mozgósítja belső erőforrásainkat, belső erőnket és intuíciónkat a tudatalattinkon keresztül.

Így érzelmi, lelki problémáinkat hatékonyan meg tudjuk oldani.

Ezáltal teljesebb, szabadabb és boldogabb életet élhetünk.

Milyen problémákon segíthet

a transzformációs hipnózis?

 

Önbizalomhiány esetén:

  • Ha önbizalomhiányod akadályoz a képességeid kiteljesítésében…
  • Ha vizsgadrukkod van...
  • Ha félsz mások előtt megszólalni…
  • Ha azt érzed, hogy ennél sokkal több rejtőzik benned,
  • mégsem tudod azt kiteljesíteni...
  • Ha úgy érzed, sokkal sikeresebb is lehetnél...

 

...a tudatalattid segítségével megtalálhatod belső erődet

és magabiztossá válhatsz.

 

Belső feszültségek, félelmek, szorongás esetén:

  • Ha valami feszít belül, de nem tudod mihez kezdj vele...
  • Ha szorongás, félelmek gyötörnek, levert és kedvetlen vagy…
  • Ha évek óta hordozod a lelki terheidet…
  • Ha már szinte el is felejtetted, milyen felszabadultnak lenni…
  • Ha nem találod az örömet a hétköznapijaidban…
  • Ha úgy érzed, nem bírod tovább a stresszt és szeretnél végre ellazulni, kikapcsolni…

 

...a tudatalattid segíthet belső feszültségeid okait megvilágítani és feloldani.

Segítségével nyugodttá, kiegyensúlyozottá és felszabadulttá válhatsz.

 

 

Gyász és az elengedéssel kapcsolatos problémák esetén

 

Ha gyászolsz és nem bírod szerettedet elengedni…

Ha érzelmeid kikerültek az uralmad alól…

Ha szeretnél visszatalálni a korábbi önmagadhoz...

 

...a tudatalatti segíthet feldolgozni ezeket az érzéseket és újra meglátni az élet szép oldalát.

 

 

Párkapcsolati problémák esetén

 

Ha párkapcsolati krízist élsz meg vagy közvetlenül utána vagy,… és úgy érzed, mindennek vége…

Vagy ha éppen nem sikerül egészséges kapcsolatot teremteni és nem tudod, miért nincs „szerencséd”...

 

...a tudatalattid megmutathatja, mi okozza a problémákat és mi a megoldás.

Segítségével megtörheted a visszatérő mintákat, létrehozhatsz egy számodra megfelelő, boldog kapcsolatot.

 

 

Célkeresés

Céltalanság, útvesztettség esetén

Ha úgy érzed, hogy az életed irányítása kicsúszott a kezeid közül...

Ha valami hiányzik az életedből, de nem tudod mi az...

Ha megrekedtél és nem tudod merre tovább...

Ha úgy érzed céltalanul hánykolódsz...

 

...a tudatalattid segítségével megtalálhatod a saját utadat.

 

 

Hogyan segíthet a transzformációs hipnózis?

 

Nagyon sok problémánknak a gyökere és egyszersmind a megoldás is bennünk rejtőzik.

 

A kérdés, hogyan hozzuk a felszínre a bennünk rejlő megoldásokat?

A transzformációs hipnózis ezt a belső erőforrásainkkal rég elveszített kapcsolatot segít helyreállítani.

 

A felsorolt lelki feszültségek annak jelei, hogy meggyengült a kapcsolat a belső énnel, a tudatos én és a belső én harmóniája megszűnt. A diszharmonikus állapot pedig az élet több területén is visszaüthet.

 

Ilyenkor a rossz megoldás az, ha „kivárjuk”, hátha magától megjavul. Általában nem teszi.

 

„Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra,

és várni, hogy az eredmény más legyen.” - Albert Einstein

 

Még rosszabb megoldás a struccpolitika; ha erővel a „szőnyeg alá söpörjük”, letagadjuk, elfojtjuk az érzelmi, lelki problémákat.

 

A belső feszültség energia, és ha fogva tartjuk, különösen, ha évtizedekig ezt tesszük, akkor az romboló hatású. Kihathat az egészségünktől kezdve a karrierre, párkapcsolatra és emberi kapcsolatainkra is, de leginkább a magunkkal való kapcsolatunkra.

 

Mi a jó megoldás?

A változás!

    Döntés: meghozzuk a döntést, hogy igenis változtatni akarunk!

Felelősség vállalása: mindenki felelős a saját életéért, ezt fel kell ismerni! Hiszen amíg ezt nem ismerjük fel és csak másokra mutogatunk, addig megfosztjuk magunkat a változtatás lehetőségétől és tehetetlen elszenvedésre kárhoztatjuk magunkat!

    Cselekvés: ez nem más, mint maga a változás útjára való lépés.

 

Itt sokszor felmerül a kérdés: Jó, de hogyan?

 

Minden változást először fejben kell elkezdeni.

 

Ebben tud felbecsülhetetlen segítséget nyújtani a transzformációs hipnózis: közvetlen kommunikációt tesz lehetővé a tudatalattival, felszabadítva annak a rendkívüli tudását és képességeit.

A transzformációs hipnózis híd közted és a tudatalattid hatalmas erőforrásai között.

 

Figyelem! A változás nem megy munka nélkül. Ez nem egy menekülés a valóság elől a képzelet birodalmába. Ami ilyenkor történik az nagyon komoly munka, ami elkötelezettséget kíván.

 

Az évek során lerakódott, megmerevedett energiáidat, melyek meghatározzák mai életedet, szabadítjuk fel a belső tudatod segítségével.

 

Energiád pozitív módon átalakul, annak mértékében, amennyire ezt engeded és készen állsz rá, ez pedig tovább kihat az életedre.

 

Egy eszközt kapsz a kezedbe, amellyel egyre közelebb kerülhetsz a valódi, nagybetűs ÖNMAGADHOZ, és elkezdhetsz ennek megfelelően élni.

Egy kis gyűjtemény a témával kapcsolatban. Érdemes belőle mazsolázni!

https://www.free-new-you.com/hipnozis-ules

Gyógyítás hipnózissal – Tények TV2

Lehet engem hipnotizálni?

A hipnózis veszélyei

Milton H. Erickson, a híres amerikai pszichiáter és a hipnoterápia egyik legnagyobb úttörője, így írja le a hipnózis veszélyeit az egyik tudományos dolgozatában: “Klinikai és gyakorlati munkám 30 éve során nem tudtam felfedezni a hipnózisnak semmilyen káros hatását, ahogy a hipnózis terén nagy tapasztalattal rendelkező kollégáim sem jelentettek ilyen esetet – minden ismételt érdeklődésem ellenére sem.”

 

Forrás: https://www.free-new-you.com/traszformacios-hipnozis/

 

Problémamegoldás a tudatalatti segítségével

Miben kiemelkedő ez a módszer?

Az egyedülálló hatékonyságú módszer a világhírű Gil Boyne, amerikai mester hipnotizőr módszerén alapszik, aki tovább lépett a pusztán szuggesztión alapuló munkán és forradalmasította a hipnózis felhasználását. Ezáltal a hipnózis ülés során egy dinamikus megközelítést alkalmazunk hogy a problémák gyökereit megtaláljuk és változásokat hozzunk létre.
Így egy rendkívül hatékony eszközt tudunk felhasználni arra, hogy a tudatalattink csodálatos erőforrásait igénybe vegyük.

Mennyi ideig tart egy hipnózis ülés?

Ez a klienstől és a problémától függ, de maximum 2 óra egyben. Természetesen nem szakítom meg az állapotot, ha egy fontos téma feldolgozásánál  lejár a két óra, hiszen a legfontosabb, hogy a kliens problémáját a leghatékonyabban kezeljük.

Hány hipnózis ülés szükséges?

Ismét csak attól függ, mivel fordul hozzám a kliens. Lehet, hogy egy alkalom elég, lehet, hogy 4-6 ülésre is szükség lesz.


Viszont érdemes kiemelni, hogy a hipnózis a ma ismert egyik leggyorsabban ható módszer, amellyel pozitív változást lehet előidézni a tudatunkban.

Gondoljunk azonban bele, hogy sokszor évek alatt kialakuló, vagy fennálló problémáról illetve helyzetről van szó. Ilyenkor az energiánk az adott helyzetbe nagyon hosszú időn keresztül bele van kényszerítve és gyakorlatilag "beledermed".

Amit a hipnózis ülés során teszünk az az, hogy felszabadítjuk ezt a megrekedt energiát. Ha a kliens elkötelezett, hogy mély változásokat hozzon létre magában, akkor gyakorlatilag megváltoztatja az életét. Ehhez képest a hipnózis ülésre fordított időbefektetés elenyésző.

Transforming Therapy™

Ez egy Gil Boyne mester hipnotizőr által levédett, regressziós módszereken alapuló oktatási program hipnotizőrök és hipnoterapeuták számára. A  Transforming Therapy™ oktatási programon keresztül az utóbbi évtizedekben legalább 12,000-15,000 hipnotizőr sajátíthatta el ezt az egyedülálló módszert világszerte.

A Transforming Therapy™ módszer Gil Boyne és elődei tapasztalatain alapszik és erősen támaszkodik a tudatalatti öngyógyító erejére. 

Egy empatikus, spirituális megközelítéssel ösztönzi a kliens belső tudatát arra, hogy egyedi, kreatív megoldásokat alkosson az adott problémára. Ez a megközelítés roppant hatékonynak bizonyult a gyakorlatban. 

Boyne több, mint 55 éven keresztül képezett hipnotizőröket és fejlesztette tovább a módszereit, továbbadva azokat az utókornak.

Szerencsésnek érzem magam, hogy Gil Boyne közvetlen tanítványától és jó barátjától, Dr. John Butlertől tanulhattam.

Házi feladat

Az ülésen való közös munka az első lépés a változáshoz vezető úton. Magát az utat a kliensnek kell bejárnia, amihez minden eszközt és segítséget megad a tudatalatti.
Azonban, hogy ezt a folyamatot megkönnyítsem és felgyorsítsam, házi feladatot fogok adni. Hogy mit, az a konkrét esettől függ.
Ezt a feladatot nagyon komolyan kell venni, mert utólag lesz látható, mekkora hatalmas segítséget adott a kitűzött cél eléréséhez az adott feladat.

Célom, hogy az emberek, akik vették a fáradságot és bátorságot, hogy a változás útjára lépjenek, minél hatékonyabban fel tudják dolgozni az őket nyomasztó problémáikat. Nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy maguk is megtanulják a tudatalattijuk "nyelvét" és mihamarabb önállóan is tudjanak saját tudatukkal és tudatalattijukkal dolgozni.

Forrás: https://www.free-new-you.com/hipnozis-ules/

 

Bruce Lipton Tudat: a belső teremtő – A sejtek mágiája

Immár bizonyos, hogy gondolataink átprogramozásával szervezetünkön is változtathatunk!

Aki elolvassa ezt a könyvet, egyszer és mindenkorra megváltoztatja elképzeléseit a gondolkodás természetéről.

Megdöbbentő felfedezések arról tanúskodnak, hogy gondolataink szervezetünk valamennyi sejtjére hatással vannak. A szerző – neves sejtbiológus – képekkel és mindennapi példákkal, közérthetően és szellemesen fejti ki mindezt.

Eszerint nem a gének és a DNS szabályozzák az életfolyamatokat, hanem sejten kívüli tényezők.

Többek között azok az erőterek, amelyeket pozitív és negatív gondolataink gerjesztenek. Ez alapvetően befolyásolja személyes életünket és az emberiség jövőjét.

Nagyszerű, mélyenszántó könyv ez, amelyet gyönyörűség olvasni.

Nem kevesebbet közöl, mint a rég keresett "hiányzó láncszemet" anyag és tudat között.

Valóságos enciklopédiája a legfrissebb ismereteknek, egyszerre világítóan okos és átláthatóan világos. E kötet lapjain olyan vadonatúj és felforgató világkép bontakozik ki, amely sarkaiból fordíthatja ki a jelenlegi tudományt.

"Az élet természetére vonatkozó felismeréseim engem is meglepetésszerűen értek. Közel két évtizeden át a biológia központi dogmáját – miszerint az életet gének szabályozzák – programoztam orvostanhallgatók agyába. Másfelől nem is voltam olyan nagyon meglepve. Ösztönösen mindig is éreztem, hogy valami nincs rendjén a genetikai determinizmussal… mindenesetre feldobott, hogy nézeteim megváltoztatásával az életemet is átformálhatom. Eltöltött a lelkesedés, amikor rájöttem, hogy a tudomány útját járva áldozatból sorsom kovácsává léphetek elő."

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Dr_Bruce_Lipton_Tudat_a_belso_teremto&gclid=EAIaIQobChMI5PWy6KKd1QIVQ-AYCh3thghdEAAYASAAEgL8e_D_BwE&pid=22%3A98104

 

 

Kapcsolatteremtő Gyógyítás

Fényt, információt és energiát tartalmazó frekvencia

http://reconnective-healing.hu

 

Kapcsolatteremtő gyógyítás - Gyógyulj meg és gyógyíts másokat is!

Miért érdeklődnek korunk vezető orvosai, kvantumfizikusai és kutatói világszerte az iránt a látszólag véletlen találkozás iránt, amelyben dr. Eric Pearlnek volt része egyik páciensével? Mi volt az ebben a találkozásban, amitől Eric pályája radikálisan felívelt, de végső soron hatással van milliók életére… és nagy valószínűséggel mélységes befolyással lesz a tiédre is? Mi ez a jelenség? Kapcsolatteremtő Gyógyítás című nemzetközi sikerkönyvében dr. Eric Pearl megtanította olvasóit, hogyan férhetnek hozzá az energia, fény és információ átfogó spektrumához, amely korábban mindenki számára elérhetetlen volt. Így lehetővé tette, hogy teljes mértékben meghaladjuk az energiagyógyítás „technikáit”, és drámai, gyakran azonnali, életre szóló gyógyulásokat és változásokat érjünk el

Mire véljük e páciensek beszámolóját halálos betegségeik hirtelen eltűnéséről? És miként lehet az, hogy ők is képesek lettek hozzáférni ehhez az új gyógyító frekvenciához?

Eric Pearl gyógyító képességein kívül minden bizonnyal kiváló írói vénával is rendelkezik, mert hihetetlenül olvasmányosan és érdekesen tálalja a mondanivalóját.

https://bookline.hu/product/home.action?_v=_&id=78400&type=22

http://www.diderot.sk/hun/igy-szolott-salamon-a-kapcsolatteremtesrol-dr-eric-pearl-frederick-ponzlov-153289.html

 

 

 

 

A Gyógyító Kód

Valószínűleg megtaláltad a hiányzó információt és a valóban működő módszert,

amelynek segítségével eltüntetheted testedből a betegségeket,

és megoldhatod (pár)kapcsolati

és a sikerrel összefüggő problémáid – ráadásul mindössze napi néhány perc alatt!

"Dr. Alexander Loyd felfedezte, hogyan lehet egy, a testben lévő fizikai funkciót aktiválni, mely eltávolítja a betegségek akár 95%-ának forrását.

Dr. Loyd felfedezéseit vizsgálatok, illetve az a több ezer ember is igazolták − a világ minden tájáról −, akik használták a Gyógyító Kód rendszerét, gyakorlatilag bármilyen fajta testi, lelki vagy az emberi kapcsolataikat érintő problémára, csakúgy, mint a karrierjükben vágyott áttörés megvalósítására.

Dr. Alex Loyd vizsgálatai során arra is fény derült, hogy létezik egy „Univerzális Gyógyító Kód”, melynek segítségével a legtöbb ember legtöbb problémája gyógyítható.

Ebből a könyvből elsajátítható ez a Gyógyító Kód, melynek elvégzése mindössze napi néhány percet vesz igénybe.

„Dr. Alex Loyd gyógyítótechnikája a világon mára meghatározóvá vált – forradalmasítani fogja az egészséget. A legegyszerűbb módját kínálja annak, hogy hamar meggyógyuljunk, és egészségesek is maradjunk.” − Mark Victor Hansen, az „Erőleves a léleknek” könyvek társszerzője

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Alexander_Loyd_Ben_Johnson_A_Gyogyito_&trackingCode=j5fglfx8-1uchwixzik0-S.ITEM_PAGE.C.c64_a67-04t137p&id=125060&type=22

 

Valószínűleg megtaláltad a hiányzó információt és a valóban működő módszert, amelynek segítségével eltüntetheted testedből a betegségeket, és megoldhatod (pár)kapcsolati és a sikerrel összefüggő problémáid – ráadásul mindössze napi néhány perc alatt!

 

Tudtad, hogy mindössze egy dolog okozza a betegségek 90-95%-át, és hogy ezt a tényt már a modern tudomány is igazolta?

 

Dr. Alexander Loyd és Dr. Ben Johnson könyve, A Gyógyító Kód egyértelműen bizonyítja, hogy a gyógyulás kulcsa az, hogy eltávolítsuk ezt a bizonyos tényezőt, mivel a legtöbb esetben ez áll lelki és testi megbetegedéseink és elváltozásaink hátterében.

 

Dr. Loyd felfedezését szerte a világból rengeteg ember igazolja, és amint azt a GYÓGYULÁSOK menü alatt találod, ezek között már számos magyarországi esetleírás is található.

 

A kódokat ráadásul a betegségek eltüntetésén kívül életed más területein, így például (pár)kapcsolati és a sikerrel összefüggő problémáid megoldásához is segítségül hívhatod.

 

„Birtokában kell, hogy légy A Gyógyító Kódhoz hasonló eljárásnak, hogy változtass téves meggyőződéseiden, melyek folyamatosan akadályoznak abban, hogy azt az életed éld, melyet szeretnél, egészségben.” - Bruce Lipton, PhD korábban a Stanford Egyetem sejtbiológia-kutatója és a nagy sikerű Tudat: a belső teremtő című könyv szerzője

 

A Gyógyító Kód az egyik legegyszerűbb, leggyorsabb és leghatékonyabb öngyógyító eljárás. Nagyon egyszerűen, bárki által használható, mindössze napi 6-18 perc gyakorlás általában elég is szokott lenni a kívánt eredmények eléréséhez. Alkalmazása során aktiváljuk a test gyógyító központjait, amelyek aztán lehetővé teszik, hogy meggyógyuljunk szinte minden betegségből.

 

A Gyógyító Kód ezt azáltal éri el, hogy a testben lévő 4 gyógyító központon keresztül semlegesíti azt a tényezőt, amely a problémáink 90-95%-áért felelős, és így az addig blokkolva lévő immunrendszerünk újra elkezd hatékonyan működni.

 

A kód hatására megszűnik a folyamatosan jelen lévő feszültségünk, és nagyon hamar stresszmentessé, kiegyensúlyozottá és energiával telivé válunk. Az így felszabadított energiánk pedig aztán a lelki és testi megbetegedések megszüntetésére irányul.

 

A visszajelzések és gyógyulástörténetek alapján bizton állíthatjuk, hogy az utóbbi évek egyik legfontosabb felfedezéséről és (ön)gyógyító módszeréről van szó, amely eredményességét már számos hazai esetleírás is alátámasztja.

 

Tapasztald meg te is a kódok hatását, és tedd olyanná az életed, amilyenné mindig is szeretted volna!

Válj egészségessé, sikeressé, és rakd rendbe kapcsolataid és az életed – sokaknak már sikerült.

http://agyogyitokod.hu

 

Forrás és a teljes cikk: http://agyogyitokod.hu/

 

Információs gyógyászat – (Bioenergetikai terápia - energia- és információs gyógyászat)

Vissza kell hangolni magunkat az eredeti, természetes alapállapotunkra, ahol még az életerőnk, az életkedvünk teljes és egészséges. Ehhez nem elegendő pusztán a tudat ereje egy olyan világban, ahol a tudatunk manipulálására minden eszközt bevetnek.

Az információs gyógyászat a legmagasabb manipulatív energiák szintjén hat. Mindent ott, azon a szinten és olyan ellenszerrel kell helyrehozni, ahol elromlik. Ha vissza tudunk hangolódni a természetes rezgésünkre, a testünk, a tudatunk újra meg tudja tanulni, meg tudja szokni és fenn tudja tartani ezt az állapotot.

Forrás: http://www.vntv.hu/2017/02/nyerd-vissza-az-energiadat/ Görei-Pap Ildikó és Horányi Ágnes beszélgetése.

Erich Körbler, az általa "Új homeopátiának" (Neue Homöopathie) nevezett tudományterülettel, az energetikai, informatikai, hullámelméleti fizikai fogalmakat illeszti be nemcsak az orvosi-, hanem a hétköznapok gondolkodásmódjába is.”- Dr. Csiszár Róbert

Az egy napos képzés alatt a résztvevők elsajátíthatják mindazokat a tesztelési, diagnosztikai módszereket, melyek nemcsak a normál hétköznapokon, hanem a kritikus helyzetekben is létfontosságúak lehetnek.

A tanfolyamon megismerjük az ÚJ HOMEOPÁTIÁT, vagyis az energetikai gondolkodásmódot. Megismerhetjük, láthatjuk a tér láthatatlan részeit. Az energiákat, melyek életünk állandó részei, egészségünk alapjai.

A tanfolyamon a résztvevők elsajátíthatják a Körbler-féle bioindikátor használatát a mindennapi életben.

Forrás: http://bioenergetic.hu/magazin/ismerd-meg-hogyan-gyogyithatod-akar-onmagadat

Ajánlott: Dr. Sági Mária - Sági István:  „Információs gyógyítás - A Körbler módszer” c. könyv

 

 

 

 

ThetaHealing - Változtass az életeden Théta Healinggel!

 

A test, lélek és szellem  megújulása

Ez egy kivételes és rendkívül hatásos energiagyógyászati módszer!

Tudományos kutatások szerint működésünk majdnem 90%-át a tudatalattink irányítja, és csak a maradék 10% zajlik tudatos szinten. A tudatalattiban elraktározott információk, hitrendszerek, korlátozó hiedelmek, érzések felelősek a veled történtekért és az eredményeidért az élet bármely területén: karrier, párkapcsolat, pénzügy helyzet és az egészségügyi állapotod.

A Theta Healing által képes lehetsz arra, hogy a korlátozó hitrendszereidet felszabadítsd, vagy pozitív támogató rendszerekre cseréld.

A Theta Healing egy gyors, hatékony módszer, képes azonnali gyógyulást hozni testi, lelki, szellemi, mentális szinten egyaránt. A technika pedig az elraktározott negatív hitrendszerekhez talál el, megy le egészen a gyökeréig egy ásásnak nevezett módszerrel, ami tulajdonképpen egy irányított beszélgetés.. A megtalált negatív hiedelmet töröljük, feloldjuk, és a helyére pozitív letöltést kérünk. Az esetek nagy többségében azért tud azonnal megtörténni a gyógyulás, mert amikor letalálunk a gyökérproblémához és töröljük vagy módosítjuk, akkor a helyére letöltött pozitív hitrendszeri minta azonnal működésbe lép.

 

Forrás:http://theta-healing.hu/

Úgy érzed, hogy az életed nem a megfelelő irányba halad? Érzed, hogy változásra van szükséged, de nem tudod, hogyan kezdj hozzá?

Konzulenseink szeretettel várnak, hogy együtt, közös erővel a Theta Healing meditáció segítségével leássunk a problémák gyökeréig és végleg megszabaduljunk tőlük. A közös Theta Healing meditáció visszatérít minket a nekünk kijelölt helyes útra a boldog élethez.

Hogyan segíthet rajtad is a Theta Healing módszer? Konzulenseink a théta kezelés során a théta gyógyítás egyedülálló és hatékony módszereivel segítenek, hogy jobbá tudjuk tenni az életünket. Ha bármilyen kérdésed van a Theta Healing módszer, théta meditáció vagy a kezelések kapcsán, akkor keresd bátran a konzulenseinket!

A Theta Healing módszer elsajátítása olyan befektetés, amely egész életed során folyamatosan megtérül. Jelentkezz kezdő vagy akár haladó tanfolyamainkra, és megtanulod, hogyan hangold össze tudatos és tudatalatti szintedet, hogy elérhesd céljaidat és valóra válthasd álmaidat.

 

http://thetahealinganahita.hu/

Vianna Stibal spirituális tanító által született meg 1995-ben, aki ma már világszerte oktatja meditációs technikáját és filozófiáját. Vianna komoly betegsége kapcsán felfedezte, hogy érzelmeink és meggyőződéseink milyen nagy hatással vannak ránk különböző - jelen, genetikai, történelmi és lelki - szinteken. Miután tanúja volt saját gyógyulásának egy több, mint 20 cm-es tumoros megbetegedésből, megalkotott és finomított egy olyan rendszert, mely használóinak segít feltárni, hogyan és miért hiszünk bizonyos meggyőződésekben.

A rendszere által felismerhetjük, hogy hogyan hozunk létre problémákat vagy betegségeket az életünkben és azt is, hogy hogyan lehetünk képesek megváltoztatni azokat. Módszere megtanítja, hogy hogyan kapcsolódhatunk tudatosan a Teremtő Mindenséghez és ez által hogyan teremthetjük meg a vágyott valóságunkat.

Vianna technikája azonnali théta állapotba hozza az agyunkat, és ebben az állapotban tanítja meg, hogyan állítsuk helyre, vagy erősítsük meg kapcsolódásunkat a Teremtővel. Ezen a kapcsolódáson keresztül képessé válunk arra, hogy megkönnyítsük a lelki, érzelmi és fizikai változásokat.

Ahhoz, hogy valóban azt a valóságot teremtsük meg, amit igazán látni szeretnénk az életünkben, néhány „receptet” is ad Vianna. Ebben segítségére volt az a többezer gyógyulás, aminek szemtanúja volt kliensei és tanítványai körében.

A ThetaHealing módszer legmegfelelőbben úgy ábrázolható, hogy „becsatlakozás a Tiszta Szándék Terébe”. Alkalmazói számára lehetővé teszi, hogy megtalálják a korlátozó hiedelmeiket, és hogy megváltoztathassák azokat azonnal.

Egyre inkább köztudott, hogy a viselkedésünk, a stresszre adott reakcióink, étkezésünk, környezetünk befolyásolja azt, hogy a genetikai örökségünkből hogyan vagyunk képesek kifejezni önmagunkat. Tőlünk függ, hogy ebből az örökségből mekkora potenciált használunk fel. Azonban ez izgalmas lehetőség is egyben, hiszen a mi döntéseink, választásaink nem csak a hátralevő életünket befolyásolják, hanem a jövőbeni generációk képességeit, lehetőségeit is. (Nagy Szilvia)

Forrás:https://thetahealing.hu/

 

A Theata Healing® konzultáció során tudatosan elérjük az úgynevezett théta-állapotot, amelyben hitrendszerünk és félelmeink megváltoztatásával jelentős előrelépást érhetünk el bármilyen éretterületünkön jelentkező problémánk megoldásában.

A Theta Healing konzultáció során a Feltétel Nélküli Szeretet energiájának segítségével és a tiszta szándék erejével elengedjük a korlátozó érzelmi és gondolati mintáinkat és megtanítjuk a tudatalatti elmének a hiányzó érzelmeket. Ezzel lehetőséget biztosítva Önmagunk számára, hogy megteremtsük az új valóságunkat. Van választásunk, bármelyik pillanatban újra teremthetjük az életünket.

 

Feltétel Nélküli Szeretetet bátran küldhetünk másoknak is, akivel harmonizálni szeretnénk kapcsolatunkat!

a módszer már számos területen elterjedt, nevelőotthonokban, idősek otthonában, többek között orvosok, mérnökök, szülők alkalmazzák mindennapjaikban, mindamellett, hogy egy gyógyítói energetikai módszerről van szó. A technika könnyen megtanulható, használatával gyors és hatékony eredményeket érhetünk el.

Forrás: http://thetahealing-technika-hu.webnode.hu/?gclid=CJin6P_l39ICFQoo0wodRHQPAw

 

 

 

Points of You

A módszerünk a kép és a szó által előidézett egyidejű stimulációt használja ki, amelynek során az értelem és az érzelem „összecsapnak”, és ideiglenesen „kiiktatva” a tudat éber védekező mechanizmusait.

Ez a „szándékos zavarkeltés” lehetővé teszi, hogy – megfelelő munkával – megszabaduljunk a merev mintáktól, amelyek megszabják, „milyeneknek kell lenniük a dolgoknak”, és biztosítja, hogy új nézőpontok szivárogjanak a tudatunkba.

A folyamat során észreveszünk és magunkévá teszünk új lehetőségeket, amelyeket a mindennapi életünk során nem volt módunk észlelni, amelyek megmutatják, milyen lépéseket tehetünk, és megadják a lökést, hogy kilépjünk a megszokott kereteink közül. A Points of You™ minden fényképét gondosan választottuk ki: olyan vizuális elemet ábrázolnak, amely nem áll nyilvánvaló kapcsolatban a mellette olvasható szóval, ezért a kártyák nagymértékben képesek aktiválni az értelmet és az érzelmeket.

 

A módszer a szinuszgörbére emlékeztet: kezdetben kinyílunk, és a lehető legtöbb nézőpontot fogadjuk be életünk azon területével kapcsolatban, amelyen dolgozni akarunk. Lehet ez a párkapcsolatunk, a szülői szerepünk, a karrierünk, az egészségünk, vagy bármi más, ami zavar vagy aggaszt minket, vagy amivel összefüggésben döntéseket kell hoznunk.

Miután sikeresen kitágítottuk a perspektívánkat, a folyamat beindul, és arra ösztönöz minket, hogy válasszuk ki a felmerülő új lehetőségek közül a számunkra leginkább megfelelőt, és tervezzük meg a következő lépéseinket, amelyek közelebb visznek a kitűzött célunkhoz.

 

Minden eszközünk és tréningünk az alábbi négy módszertani szakaszon alapul:

 

Szünet - A szünet lehetővé teszi, hogy levegőt vegyünk, és kissé távolabbról pillantsunk az életünkre. Alapvető és elkerülhetetlenül szükséges elem, amely segít magunk mögött hagyni a mókuskereket és a mindennapi automatizmusokat.

 

A perspektíva kitágítása - Minden szituáció számtalan nézőpontot rejt, és nagy kihívás más perspektívából tekinteni az életre. Ebben a szakaszban elindulunk egy úton, anélkül, hogy tudnánk, hová vezet.

 

Fókuszálás - Miután minden szóba jöhető nézőpontot megvizsgáltunk, a nekünk fontos felismerésekre összpontosítunk. Rávezető kérdések segítségével tisztázzuk, mely felmerülő lehetőségek szolgálják a leginkább a személyes épülésünket, és illeszkednek a belső ritmusunkhoz.

 

A cselekvés - Ebben a szakaszban az elméletet átültetjük a gyakorlatba. Felvázolunk egy cselekvési tervet, vagy írunk egy listát a tennivalókról: konkrét lépéseket határozunk meg, amelyeket meg kell tennünk a céljaink eléréséhez.

 

Rávezető kérdések segítségével tisztázzuk, mely felmerülő lehetőségek szolgálják a leginkább a személyes épülésünket, és illeszkednek a belső ritmusunkhoz.

 

A Points of You™ és az általuk kifejlesztett eszközök, a The Coaching Game és a Punctum egy hosszú és csodálatos utazás gyümölcsei. A kifejlesztői Yaron Golan és Efrat Shani a folyamat alatt azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy olyan eszközök szülessenek, melyek elősegítik a tiszta, világos és minőségi kommunikációt önmagunkkal és a környezetünkkel, új nézőpontokat adva világunk kiteljesítéséhez.

Az eszközök használhatóak egyénileg coaching, terápia és egyéb fejlesztési folyamatokban, vállalati közegben tréningek, workshop-ok folyamán, magánszemélyek által családi, baráti körben.

 

A Points of You kártya egy olyan coaching eszköz, amely a képekkel és a képeken szereplő szavakkal egy egészen újfajta kommunikációt hoz létre. A "The Coaching Game" nevet kapta, mert valóban egy játékról van szó:

A Points of You (The Coaching Game) az élet 65 mindannyiunkat érintő területét járja körbe-dolgoz fel színes képekkel, fogalmakkal, idézetekkel és egy kis történettel bemutatva azokat, így segítve a gondolkozás megindítását. A The Coaching Game használata speciális kapcsolatot hoz létre-ébreszt a témák, szavak, képek és kérdések között. Ez a kapcsolat segít, teszi lehetővé, hogy a minket érintő, foglalkoztató kérdés mélyére hatoljunk és tiszta, tudatos képet kapjuk az eszköz által biztosított új nézőpontok által. Hogy egy-egy fotóra nézve eszünkbe jussanak az adott témával kapcsolatos emlékeink, élményeink, és előhozza azokat a mély gondolatokat is, amelyek más eszközökkel nem jönnének, felszínre.

A Punctum 33 képet, fogalmat és kérdést tartalmazó kártyából álló csomag. Használata során ezek kapcsolódására, illetve a minket foglalkoztató témához való viszonyulásukra világít rá. 
Így lehetőségünk van új nézőpontokból megvizsgálni életünket, kérdéseinket, problémáinkat és kiszélesített perspektívában vizsgálódni, keresni a lehetőségeket, a megoldást.

Források: http://points-of-you.hu/a-modszer

http://www.shdgroup.hu/points_of_you_kartya_-_the_coaching_game_.html

http://coaching4uhu.weebly.com/points-of-youtrade.html

 

 

Source MemoryHealing

Ha a azt tapasztalod, hogy bizonyos az életben lévő elakadások, mintha csak átmenetileg oldódnának meg, végleg nem tűnnek el. A Source Memory Healing nemcsak arra jó, hogy bizonyos lelki sérüléseket meggyógyít, hanem arra is, hogy rég eltemetett vagy tán nem is ismert erényeket előhoz és felnagyít.

 

Minden mostani élethelyzetünk, nehézségeink korábbi vagy jelenlegi cselekedeteink gyümölcsei... vagy édes vagy keserű gyümölcsök. De valahol, valamikor ez elkezdődött azzal, hogy elvetettünk egy magot. A mag elvetése a forrás emlék. A forrás emléket csak mély meditációs állapotban (tiszta tudatosság állapotában, delta agyhullámon, samadhiban) vagyunk képesek igazán mélyen meglátni, a hozzá kapcsolódó érzelmi töltetet elengedni, megváltoztatni a karmát. A source memory gyógyítás több ezer éves tudás gyümölcse, a trika filozófiából ismert, nyolcas csakrás meditációval kerülünk ebbe a tiszta tudatosság állapotába, ahol meg tudjuk változtatni a karmánkat: a rendszeres gyakorlással eljuthatunk oda, hogy végre abbahagyjuk a mesterek keresését, és saját magunk mesterévé válunk. Tanfolyamainkon erre tanítunk meg kortól, nemtől, vallástól függetlenül bárkit.

Forrás: http://www.anahita-joga.hu/ingyenes-gyogyito-nyilt-nap-sourcememoryhealing-technikaval-2017-majus-7/

 

Egyre inkább köztudott, hogy a viselkedésünk, a stresszre adott reakcióink, étkezésünk, környezetünk befolyásolja azt, hogy a genetikai örökségünkből hogyan vagyunk képesek kifejezni önmagunkat. Tőlünk függ, hogy ebből az örökségből mekkora potenciált használunk fel. Azonban ez izgalmas lehetőség is egyben, hiszen a mi döntéseink, választásaink nem csak a hátralevő életünket befolyásolják, hanem a jövőbeni generációk képességeit, lehetőségeit is. (Nagy Szilvia)

 

 

Minden mostani élethelyzetünk, nehézségeink korábbi vagy jelenlegi cselekedeteink gyümölcsei... vagy édes vagy keserű gyümölcsök. De valahol, valamikor ez elkezdődött azzal, hogy elvetettünk egy magot. A mag elvetése a forrás emlék.

A forrás emléket csak mély meditációs állapotban (tiszta tudatosság állapotában, delta agyhullámon, samadhiban) vagyunk képesek igazán mélyen meglátni, a hozzá kapcsolódó érzelmi töltetet elengedni, megváltoztatni a karmát. A source memory gyógyítás több ezer éves tudás gyümölcse, a trika filozófiából ismert, nyolcas csakrás meditációval kerülünk ebbe a tiszta tudatosság állapotába, ahol meg tudjuk változtatni a karmánkat: a rendszeres gyakorlással eljuthatunk oda, hogy végre abbahagyjuk a mesterek keresését, és saját magunk mesterévé válunk. Tanfolyamainkon erre tanítunk meg kortól, nemtől, vallástól függetlenül bárkit.

Forrás: http://www.anahita-joga.hu/ingyenes-gyogyito-nyilt-nap-sourcememoryhealing-technikaval-2017-majus-7/

 

 

,,Rávezető kérdések segítségével tisztázzuk, mely felmerülő lehetőségek szolgálják a leginkább a személyes épülésünket, és illeszkednek a belső ritmusunkhoz.”

 

,,A cselekvés - Ebben a szakaszban az elméletet átültetjük a gyakorlatba. Felvázolunk egy cselekvési tervet, vagy írunk egy listát a tennivalókról: konkrét lépéseket határozunk meg, amelyeket meg kell tennünk a céljaink eléréséhez.”

 

 

Anahita Jóga és Szellemi Központ

Az Anahita egy nagy család. Bármikor beülhetsz hozzánk csak úgy, beszélgetni egy teára. Találkozhatsz olyan emberekkel, akik hasonlóképpen gondolkodnak. Mi a jógát nem csak egy jó testedzésnek fogjuk fel, hanem a belső áttranszformáló erejét mutatjuk meg. Találkozhatsz világot járó, külföldön is tanító oktatókkal, külföldi mesterekkel, gyógyítókkal, akik segítenek neked egy mélyebb önismeret elérésében. Abban, hogy boldogabb és teljesebb életet élj.

Source Memory Healing, Jóga, Transzlégzés, ThetaHealing, Családállítás, Születési traumák, hitrendszerek oldása, stb.

http://www.anahita-joga.hu/

 

Tudatos Életkör Közösség

Céljai és missziója

A közösség tudatosságra való ébresztése

A tudás megosztása, tapasztalat átadása, információs estek és fórumok szervezése.

Egészségnapok és egészségfesztivál szervezése és lebonyolítása

A gyökerekből való merítkezés fontosságának ismertetése

 

TESTI LELKI SZELLEMI EGYSÉGET ÉS EGÉSZSÉGET MEGŐRZŐ PROGRAMOK

• Rendszeres jóga programok: jóga nőknek, kismama jóga, babás jóga

• Az öt alapvetõ emberi érték – hit, tisztelet, alázat, becsület szeretet – átadása, megtapasztaltatása és elsajátíttatása a körülöttünk lévő világ fejlődése érdekében. Az ember szellemi és spirituális fejlesztése annak érdekében, hogy önmagának, embertársainak, környezetének és az egész világmindenségnek segítője, jobbá tevője legyen.

• Önzetlen szeret szolgálat - beszélgetések, gyógyítások, megtapasztalások

• Egyéni kezelések, speciális tanácsadások

• Meditációs programok

 

MINŐSÉGI KÖZÖS CSALÁDI PROGRAMOK

• Játékos zenére nevelő programok, magyar mondókák, énekek, játékok tanulása

• Családi táborok szervezése

• Ősi mesterségek és kézműves foglalkozások bemutatása,tanítása

 

A NŐK ÉS CSALÁDOK TÁMOGATÁSA A TERMÉSZETES SZÜLÉSRE ÉS SZÜLŐSÉGRE VALÓ FELKÉSZÜLÉSBEN
• Szülésfelkészítő tanfolyamok szervezése kismamák és szülő párok részére
• A háborítatlan szülés, a bábai és dúlai modell népszerűsítése a szülészeti gyakorlatban
• Dúlaszolgálat által támogatni és védeni a nők szülésélményét
• A testközeli nevelés és a hordozás népszerűsítése

 

A TUDATOS ÉLETMÓD NÉPSZERŰSÍTÉSE

• Környezettudatos gondolkodás népszerűsítése

• Kertünk termése a szervezetünk gyógyszere, legyen egy ágyásod neked is, hogy mihamarabb elkezdhesd kerted talaját nevelve begyógyítani a sok-sok sebet Földanya testén.

• Különböző szemléletek megismertetése a táplálkozásban: indiai konyha, makrobiotika, vegetáriánizmus, élő táplákék, stb.

• Alternatív életmódprogramok és mozgáskultúrák ismertetése

• Környezettudatos építkezés ismertetése, különböző ágazatok bemutatása

 

https://www.facebook.com/Tudatos-%C3%89letk%C3%B6r-K%C3%B6z%C3%B6ss%C3%A9g-137519313066738/about/?ref=page_internal

 

Kheiron Transzperszonális Pszichológiai Tanácsadó és Oktató Központ

A Kheiron Központban dolgozó tanácsadók, pszichológusok és pszichoterapeuták az élet számos területén tudnak támaszt nyújtani pszichológiai eszközökkel a segítséget kérőknek. A jelentkezőkkel az első beszélgetésben, akár telefonon vagy elektronikus levélben segítünk eligazodni abban, hogy milyen módszert, egyéni beszélgetést vagy csoportot válasszon problémájának megoldásához. A segítséget kérőt kliensnek nevezzük, segítője, a pszichológus vagy tanácsadó szóbeli megállapodást, „szerződést” köt vele az együttes munkáról.

Munkatársaink többféle módszerben jártasak, így mindig a kliens személyiségének és jelenlegi problémájának leginkább megfelelő módon tudnak segítséget nyújtani. Arra is figyelmet fordítunk, hogy a szakterületünkön kívül eső problémával hozzánk fordulókat a megfelelő szakemberhez vagy intézménybe irányítsuk tovább.

http://kheironkozpont.hu/?page_id=22

 

,,A guru egy mester, aki kíséri a gyakorlót spirituális útján. A guru szó jelentése: gu- azt jelenti; sötétség, a ru- azt jelenti; világosság. A guru a tudatlanság sötétjéből a tudatosság világosságába vezet. Maga a szó szanszkrit eredetű és tanítót jelent.

A belső guru nem más, mint a tudattalan tudat, a tiszta tudat, az isteni én, vagy Önvaló, mely valóban ismerője a dolgok egészének, ám az elme viharában a felszín alatt marad, de a mantrák gyakorlása által képessé válunk saját tiszta tudatunk, gurunk, megismerésére.”

Forrás: http://devadr.mindenkilapja.hu/html/19343533/render/a-nagy-mantra-konyv

 

 

 

Lazítsd el az arcizmaid egy mosollyal.

Legyen ez szíved mosolya. Részvéttel teli és ragyogó.

Mint az életadó Nap.

 

Csendesítsd el gondolataid csapongását és egyensúlyozd ki a légzésed.

Tudatosítsd légzésed folyamatát.

 

Nincs határ, csak átmenetek vannak, mint ha felhők sodródnának az égen.

 

Minden felmerülő gondolat, része a tisztulásnak nem pedig akadálya.

 

Légy békés és megértő a tudatfolyammal szemben, amelyet teremtettél.

Ha a tudat lecsendesül - megadja a lehetőséget a belső tapasztalásra.

 

Ahogy az óceánnak hullámai, a napnak sugarai vannak, úgy a gondolatok és az érzelmek a tudat saját tündöklései.

Az óceánt hullámai mégsem háborgatják különösebben.

Hozzátartoznak az óceán valódi természetéhez. http://mahamaitri.mindenkilapja.hu/html/18087594/render/a-kozosseg

 

 

 

A tudat nyughatatlansága csak nyugalmi helyzetben észlelhető és befolyásolható, és

 

az uralom ebben a belső csendben valósulhat meg, amit aztán képesek vagyunk

 

kiterjeszteni valamennyi élet területünkre.

 

Az ülőmeditáció, az alkalmas helyen, és alkalmas időben,

 

megfelelő rendszerességgel végzett gyakorlást tesz lehetővé.

 

Minden mozgásban és állandó változásban van a tudatlanság, vágyakozás és

 

ellenszenv örvényében. Először észlelnünk kell ezt, aztán hagyni, lelassulni, majd az

 

irányításához szükséges erőket megszerezni, hogy felismerhetővé váljon, hogy a forrása önmagunkban van.

 

A test, a szó és a szellem működésének elcsendesítése, és felajánlása a felébredés, és valamennyi lény megszabadítása érdekében. Ez a megvilágosodás magvának elültetése. http://mahamaitri.mindenkilapja.hu/html/18087594/render/a-kozosseg

 

A meditáció az elfogadott információt tapasztalattá változtatja át. Az első szinten az a célja, hogy a tudatot lenyugtassa, és egy helyben tartsa. Teret hoz létre a tapasztaló és annak tapasztalatai között, megadva a lehetőséget a bölcsek számára, hogy az élet komédiáiban választhassanak szerepeket, és elkerülhessék a tragédiákat. Ezt a védelmező távolságot meditációban leggyakrabban a légzésünkre való koncentráláson keresztül érhetjük el, melyet szanszkritül Szamathának, tibetiül pedig Shinének neveznek. Mindenki, aki képes ezt a tudatállapotot a meditáció laboratóriumi állapotában megtartani, fokozatosan a hétköznapi életben is meg fogja ezt valósítani. (Ole Nydahl)

 

Amikor valaki meditál, úgy veszi észre, hogy több lett az energiája, tisztább az elméje, de nem érzékeli a tulajdonképpeni folyamatot, amelynek során a Lét átitatja az elme természetét. Az egész folyamat csendes, a tiszta Lét szintjén megy végbe. Bármilyen tapasztalatokat is él át az elme a meditáció folyamán, azok mind csupán a meditáció közegének relatív állapotai. Ezek az állapotok egyre finomodnak, míg végül már semmi sem marad a közegből, és az elme teljesen önmagára marad a tiszta tudat állapotában. (Maharishi Mahesh Yogi)

 

 

,,…önkéntelenül belecsúszol ebbe a nagyon kellemes üres, harmonikus állapotba. Úgy képzeld ezt el, hogy nincs belső fecsegés, csak a belső béke.

Ha megtapasztalod, vágyakozni fogsz arra, hogy minél többet ebben az állapotban maradj.

 

Az elméd mennél inkább felszabadul az érzelmi feszültségek, a folyamatos belső fecsegés, annál jobban képes leszel a belső harmóniát megtapasztalni. Egyszer azt veszed észre, hogy hétköznap is ebben a nyugodt tudatállapotban vagy.”  Forrás: http://jikidenreiki.hu/gondolat-ereje/

 

 

 

Az univerzum minden vibrálásához tartozik egy szín, és az elme minden tárgyához tartozik egy vibráció és egy szín. Meditáció közben az ember elméjét különféle tárgyak foglalhatják el.

A meditáció végén a meditáló vizualizálja és szimbolikusan felajánlja a legfelső tudatnak azokat a színeket, amelyek a meditációt zavaró tárgyakhoz tartoztak.

Ennek hatására az elme megszabadul ezektől a színektől és tárgyaktól. Forrás: http://www.anandamarga.hu/spiritualis1_3a.htm

 

„Amikor a gondolatok jönnek, hadd jöjjenek!” – magyarázza Bernstein. „Ne nyomjuk el őket, ne tagadjuk meg, vagy ne próbáljuk irányítani őket.

A TM-el kapcsolatban azt tanítják, hogy a meditációban fellépő gondolatoknak érzelmi gyökerei vannak, ezek kellenek a gyógyuláshoz és az, hogy megjelennek, a gyógyulási folyamat részét képezik.” A stresszek feloldódása természetszerűleg következik be a technika egyszerűsége okán.

„A mantra használata megadja neked, hogy eljuss valahová – legyen meg a mantrához való visszatérés gondolata és így tovább, oda-vissza. Valahányszor gondolkodáson kapod magad [meditáció közben], csak térj vissza a mantrádhoz.” (Gabrielle Bernstein)

 

Gabrielle Bernstein elsajátította a Transzcendentális Meditáció technikáját is a David Lynch Alapítvány közreműködésével. Utóbbi óta könnyebb számára a stressz kezelése és bőrproblémái is megszűntek. „Kiderült, hogy a bőrömmel a stressz miatt voltak problémák!” – nyilatkozta Bernstein „Már nem szenvedek a szorongástól, ahogyan korábban, amit közvetlenül a Transzcendentális Meditáció életemben való megjelenésének tulajdonítok.”

A TM-technikájával kapcsolatban Bernstein azt tekinti a legfontosabbnak, hogy teljesen természetes módszer. A stresszes gondolatokat remekül kordában tartja. „Amikor a gondolatok jönnek, hadd jöjjenek!” – magyarázza Bernstein. „Ne nyomjuk el őket, ne tagadjuk meg, vagy ne próbáljuk irányítani őket. A TM-el kapcsolatban azt tanítják, hogy a meditációban fellépő gondolatoknak érzelmi gyökerei vannak, ezek kellenek a gyógyuláshoz és az, hogy megjelennek, a gyógyulási folyamat részét képezik.” A stresszek feloldódása természetszerűleg következik be a technika egyszerűsége okán.

Forrás: http://meditacio.blog.hu/2014/12/27/gabrielle_bernstein_tippek_a_boldogsaghoz_tanulj_meg_meditalni

 

 

A helyes, jó minőségű meditáció elvezeti gyakorlóját a tudat tiszta, csodás állapotához, a samadhihoz.

Akik megtapasztalják ezt az állapotot, a rendkívüli boldogságot tapasztalják meg.