Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Stressz ellen 81

2020.01.16

Szinte nem múlik el úgy nap, hogy ne hallanám valamelyik ismerőstől vagy kollégától, mennyire stresszesek a mindennapok, és hogy egyre kevesebb nyugodt perccel tudnak gazdálkodni.

Évek óta ajánlom mindenkinek, hogy az egyik legjobb megoldás erre a meditálás, és számtalan írott forrást mutattam már az arra nyitottaknak.

A Just Like Buddha névre keresztelt applikáció – ami az idei év végén egyébként új és nagyon csinos külsőt kapott – közel nyolcvan darab meditációt kínál az elcsendesedni vágyóknak, öt kapuba rendezve ezeket.

A Szeretet, a Béke, a Bölcsesség, az Öröm és a Szabadság feliratú kis körökre koppintva különböző, az adott témakörbe tartozó meditációkat találunk.

https://roadster.hu/just-like-buddha-applikacio/

 

 

A Tudatos Teremtés csatornán rengetegszer lehet hallani arról, hogy mennyire fontos a meditáció.

Mindig elmondom, hogy képes megváltoztatni bárki életét. Azonban nehéz beszélni a meditációról, így sokan keveset tudnak róla.
Ezért készítettem el ezt a videót, hogy megtudhasd, mi a meditáció, hova vezet és mégis, hogyan kell meditálni.
Hoztam neked sok érdekességet és tippeket, így hamarabb elmélyülhetsz a meditáció csodás állapotában.
Köszönöm, hogy velem tartasz!
Egy dologban biztos vagyok, amint beépíted a meditációt a mindennapjaidba, megváltozik az egész életed.
Namaste <3

https://www.tudatosteremtes.net/videok

 

 

http://mipszi.hu/cikk/191208-boldogsagkereso

 

 

https://www.facebook.com/BalaiczaErikaDr/photos/a.257972617667894/1769952586469882/?type=3&theater

 

Vannak kapcsolatok, melyek virágoznak.

A szerelem ad egyfajta békét. Annak a szabadságát, hogy önmagad lehetsz, valamennyi megnyilvánulásodban. (Mooji)

Ha belül, mélyen a szívedben az Igazság felé fordulsz, akkor minden más nagyszerűen fog működni. (Mooji)

Ha megtalálnád az igazságot Önmagadban, a saját spontán rugalmasságodat, akkor az élet el fog vinni a megfelelő személyhez, aki épp kompatibilis az energiáiddal. (Mooji)

 

https://www.youtube.com/watch?v=-Y58unQztNQ Takács Nikolas - Ölelj át

 

https://www.youtube.com/watch?v=haf1vaae-2Q Erox Martini - Cos’é L’amore (Official Music Video)

,,Gyermeki lelkesedéssel újra és újra egymásra találni szerintem az egyik legjobb érzés egy párkapcsolatban.”

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=lEU011dGjbk Bagossy Brothers Company - Olyan Ő (Official Video)

 

 

A szeretet bátorít.

 

Szeretet és a kedvesség beszéljen belőled. Te magad légy a SZERETET és KEDVESSÉG!

 

Nyílj meg a körülötted lévő szeretetnek!.

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=26CiA4073Gw Láss Belém - B. Nagy Réka (official video)

 

 

Kidron: Szeress még...

 

Szeress még,
Dalolj még,
Szárnyalj még…
Szeress még,
Dalolj még,
Szárnyalj még…

Ha hallom távoli hangod, nekem az is elég,
Ölelésünkben összeér a föld és az ég,
Ha szívedben van egy cseppnyi hely, kérlek, add nekem,
Hogy szerelmemet szerelmedben örökre elrejtsem…

Egész lényed elbűvöl, megérint legbelül,
Lelkem egy végtelen érzésben végleg elmerül,
Ha szíved mélyén van egy hely, hol szívem megpihen,
Megérted majd mit jelent a szó: szerelem.

Szeress még,
Dalolj még,
Szárnyalj még…
Szeress még,
Dalolj még,
Szárnyalj még…

Nappal te vagy a Nap, mely világít nekem,
Éjjel hold vagy, vezetsz engem, el ne tévedjek,
Szellő vagy, mely simogatja könnyes arcomat,
Eső, amely megtisztítja szelíd hangomat.

Egész lényed betölt, tudom, téged kerestelek,
Ezer évig bejártam a völgyeket, hegyeket,
Benned megtaláltam, azt, amiért itt vagyok,
Nézz rám, s látod, szívem mélyén szíved ragyog…

Szeress még,
Dalolj még,
Szárnyalj még…
Szeress még,
Dalolj még,
Szárnyalj még…

https://allekcsendje.blogspot.com/2012/11/kidron-szeress-meg.html

 

https://www.youtube.com/watch?v=PUDKGKFR9CY Elveszíthetem a szívemet ma éjjel / I can lose my heart tonight - C.C. Catch

https://www.youtube.com/watch?v=M4J9AiOcxaQ Fancy - Flames of Love - A szerelem tüze (magyar felirattal)

https://www.youtube.com/watch?v=B3XLQVww20A Fancy Bolero Magyarul

https://www.youtube.com/watch?v=hU7HSzhGESo Patty Ryan You're my love you're my life magyarul

https://www.youtube.com/watch?v=-YB5Yktw-Ic Végtelen szerelem - Endless Love -Mariah Carey & Luther Vandross (magyar ford.)

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=snSIovu2mnM Takács Nikolas Dal Neked (official video) – YouTube

 

https://www.youtube.com/watch?v=W7BjwV_8bPI Takács Nikolas - Egy igazi szó

 

https://www.youtube.com/watch?v=MJVz-9aQisE Takács Nikolas - Egyvalaki, Egyvalami kell

 

Láss belém… érdemes nézni… kéz a kézben… minden rólad szól… Szívemen a lényeg… Boldogabb a lélek… Várnak a kalandok… Te lehetnél… Roppant gyengéd… Nagyon jól összehangol.

Hogyha kellek, ölelj át, add a szíved, add a szád és én utolérlek….

 

A Fényem voltál, a Fényem leszel  <3
látni a csodát, mit éreztettél velem… a jóság glóriáját..
Életem tavasza vagy…

a cseresznyefán virágzol nekem…
szárnyakkal borulsz rám…

szeretet-könnyként folysz végig arcomon.
Köszönet, köszönet Mindenért.
 

https://www.youtube.com/watch?v=ZkibeiFXmfs A szeretet hatalmáról beszél Pál Tamás, író

 

https://www.youtube.com/watch?v=FwrImIJjdq4 Compact Disco - Világom (Official Music Video)

 

https://www.youtube.com/watch?v=KzOFmfg3qpE Compact Disco - Közel [hivatalos videoklip]

 

https://www.youtube.com/watch?v=VnOVXmaARFw Antal Timi - Közelebb (Official Music Video)

 

Ha egy kapcsolat a saját szabadságod belül történik, akkor nagyon szép dolog lehet. A kommunikáció a veleje. (Mooji)

 

 

- Mit tudnál mondani az összes egyedülálló embernek, aki partnert keres az életéhez?

- Használjátok ki az időt jól, hogy tényleg lehessen egy zavartalan időszakotok, amikor koncentrálhattok saját magatokra. Legyetek magatokban biztosak, hogy amikor eljön az ideje, amikor az élet hoz valakit, aki nektek való, az lesz az ajándék.

Nem kell keresnetek, valaki jönni fog magától, váratlanul, de valahogy fel fogjátok ismerni magatokban.
Haaaah - ez valahogy mekkora boldogság!... valaki olyannal találkozni, mint te!
Nem saját hatalmatoknál fogva, keresve, végignézve a listátokat, ki jöhetne szóba.
Olyan valaki fog érkezni, aki csodálatos meglepetés számotokra, és akkor ebbe bele tudjátok adni a teljességeteket.
Ez milyen csodálatos tud lenni!!
Ha valami olyan mélységű érkezik, mint maga az Igazság és közben ha valami nem érkezik meg, ne várakozzatok, éljetek teljes energiátokkal, hogy az igazságban maradjatok, mert ne menjetek bele kapcsolatba hátrányos helyzetből!
Ne menjetek bele kétségbeesetten. Senki nem akar kétségbeesett társat. Csak ki fognak használni. Az olyan kiábrándító. Ne legyetek elkeseredettek. Ha el vagytok keseredve, az azt jelenti, hogy a lelketek teljesen félre van vezetve a saját gondolkodásotok által. Használjátok fel ha egyedülállóak vagytok, az időt arra, hogy megszabaduljatok az elkeseredéstől és az igazságban tudjatok gyökeret verni... és akkor, a megfelelő pillanatban az élet fog hozni valakit, aki nektek való lesz és akkor érezni fogjátok: "uram atyám!" ez a személy nem zavarja a belső ӧsszhangomat, hanem még bátorítja, erősíti is! Ez milyen fantasztikus dolog! (Mooji)

 

https://www.youtube.com/watch?v=tAVHM6MPx4M Searching for a Life Partner ~ Mooji

 

https://www.youtube.com/watch?v=5ZgQCZds904 Berkes Olivér – Rólad szól

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=ALCwyHT8U-o TUDATALATTI PROGRAMOZÁS l Párkapcsolat megerősítések

 

Függetlenség 
Amint megtaláltad a belső középpontodat függetlenné is válsz.
Az emberek meglepetten néznek rád, mivel többé nem az ő akaratuk szerint cselekszel. Furának fogsz tűnni a szemükben.
Amit teszel az nem reakció többé, hanem önálló belülről induló cselekedet.
Semmi még a sértések sem váltanak ki automatikus reakciót többé belőled, mindig tudatosan cselekszel és kapcsolódsz a többi emberrel, már nem ösztönből csak reagálsz .
Ne érts félre, nem páncélt növesztesz. Ettől a ponttól mély szeretet sugárzik belőled mindenki felé, egyfajta feltétlen szeretet.
Ha valóban független vagy, egyben megadod magad a szeretet Istenének , ekkor az egész lényed kitárul.
Ha függetlennek vallod magad és még nem érzel korlátlan, mindent átölelő mély szeretetet, békét magad körül akkor bizony csak magadra kényszerítesz valamit amit függetlenségnek nevezel el.
De valójában elutasítás, bezárkózás, önmarcangolás van jelen helyette. A valódi függetlenséget nem tudod magadra erőltetni, minél több erőfeszítést teszel ez irányba annál távolabb lesz Tőled. De amint mindent feladva lényed középpontja felé haladsz a belső megismerés felé vezető úton, egyszer csak érzeni kezded, hogy minden megváltozik, minden porcikád átalakul, csodálkozva nézel körül, "hová csöppentem" , s mindez teljesen magától, minden erőfeszítés nélkül.
A valódi függetlenségből a tudatosságon keresztül a szépség és a szeretet, nyugalom, béke árad. Bármi történjen is boldog maradsz, semmi jelentősége, hogy az adott körülmény hétköznapi értelemben "jó" vagy "rossz". Innentől bármi történjen is nyugalmad többé nem vehetik el tőled.
Ekkor az akaratodat is eldobhatod, és látni fogod, hogy azok a dolgok, amelyek után sóvárogtál, maguktól megtörténnek. Hirtelen a dolgok elkezdenek simán gördülni.
Minden összeillik, kikristályosodik.
Az igazi szerelem is ebben az állapotban találhat rád, két valóban független ember között jöhet létre az a fajta összeolvadás, ami minden más hordaléktól álarctól mentes.

Mindketten hitelesek vagytok s ekkor a kettő igazán eggyé tud olvadni , Te sem vagy árnyék többé és a Párod sem . Azt érzed soha nem szerettél még ilyen mélyen és tisztán. 
Magához ölel a létezés, és Te visszaöleled Őt.

Forrás: http://www.gyorgyik.hupont.hu/43/gondolatok#ixzz6AqMWDSZs

 

 

<3 :)

https://www.facebook.com/ajiithungary/videos/2531240990494496 Mauna House Ensamble: Tavaszi Szél

 

"Tested megszentelt temploma lelkednek. Ideje tudatosan felépítened önbizalmadat, önbecsülésedet."
(Pozsgai Nikolett)

„A nő az Isten nagyszerű munkája, a természet csodája, a csoda csodája, a világ esszenciája, az otthon királynője, az igazi nevelőnő, az édes segítőtársa a férfinak.

Nő az energia aspektusa az Úrnak. Az ősi erő gyermeke, a kulcs ebben a világban. Ő irányítja a sorsát a gyerekeknek…

Nő egy titokzatos keveréke a lágyságnak, szelídségnek, kegyelemnek, szolgálatnak, türelemnek és szeretetnek. Ő Májá bájjal és varázzsal teli kísértése. Megvigasztalja és felvidítja a férjét, gyermekeit és a vendégeit….

Ő egyfajta titokzatos bájat ad ennek a világnak.

Nélküle az otthon üresség. Nélküle az ember tehetetlen. Nélküle ez a világ elveszíti varázsát. Nélküle nincs teremtés.”
(Szvámí Sívánanda)

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=101136424766470&set=a.100399511506828&type=3&theater

 

Kérlek, tedd királlyá/királynővé a párodat! Ettől fogod királyul érezni Magadat! J

„Ha királynő akarsz lenni, előbb tedd a párodat királlyá!”

„Ha király akarsz lenni, előbb tedd a párodat királynővé!”

Így én is igyekszem tiszta szívemből és teljes erőmből királynővé tenni az én életem párját.

 

Egy füzet, amibe hatvanhárom jóbaráttól, és családtagtól szedtem össze, hogy mi szépet és jót gondolnak a páromról.

 

…Egyszer olvastam egy gondolatot valahol párkapcsolati témában: „Ha királynő akarsz lenni, előbb tedd a párodat királlyá!”
Te királynő vagy, és kiváló példáját mutatod annak is, ahogy királlyá segíted, támogatod párodat.
Remek párost alkottok, és öröm látni, ahogy haladtok a céljaitok felé!J
Teljesen igaza van Gabinak!
Igazi királynak érezhetem magam Évi mellett!
Például tegnap is, kijött értem a Gatwick repülőtérre. Előtte kinézett nekünk egy a barátaink által jónak tartott pub-ot, ahova elvitt ebédelni. Az ebédnél aztán átnyújtott nekem egy borítékot.
A borítékban pedig egy A4-es lap volt, amin szép piros filctollal, két oldalon keresztül írta le, hogy mi mindent köszönhet nekem. És hogy miért tart olyan nagyra engem.
JBiztos túl borsos volt a steak, mert valahogy bepárásodott a szemem!

 

És tényleg így van ez a királyosdi dolog. Mert az én személyes fejlődésem és az üzleti sikereim mögött teljesen ott van Évi mindenben támogató háttere.
Azt gondolom, hogy egy párkapcsolatban a legfontosabb az, hogy tiszta szívünkből támogassuk a párunkat a saját céljainak az elérésében.
Férfitársam!
Ez fordítva is így van!
Ezért aztán, „Ha király akarsz lenni, előbb tedd a párodat királynővé!”
Így én is igyekszem tiszta szívemből és teljes erőmből királynővé tenni az én életem párját, Évit. És bizony az ő oktatást megreformáló sikerei mögött teljesen ott van az én mindenben támogató hátterem.
Ha már Angliában vagyunk, minderről „Az égig érő paszuly” című, jól ismert és mára már klasszikussá vált angol népmese jutott az eszembe. Az eredeti címe: Jack and the Beanstalk.
Mert olyan ez az egész, mintha két égig érő paszuly kapaszkodna egymásba. És csak nőnének, csavarodnának folyamatosan az ég felé.
A kettőnk élete az a két paszuly!
JÉs ez a folyamatos ég felé való csavarodás ‒ mint a mesében ‒, elhozza nekünk az aranytojást hozó tyúkot.

Kérlek, tedd királlyá/királynővé a párodat! Ettől fogod királyul érezni Magadat!

https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=3241139289232968&id=100000107861938&sfnsn=mo

 

https://www.youtube.com/watch?v=k5SS0SGcuyU&list=PLTNm1bXkpgsmAdxX0q_EkAkV2kl3zW_16&index=1 Szerelem - Compassion Love

 

Ha boldog párkapcsolatra vágysz...

Az én hívószavam, kulcsszavam már több, mint 10 éve a teljesség. Igaz ez a párkapcsolatra is.

5 síkon vagy dimenzióban határoztam meg a teljességet a párkapcsolatban.

Ezek a következők:

- fizikai sík: a legmagasabb szintű szexualitás, és anyagi bőség

- érzelmi sík: hasonló érzelemvilág, és ezek kifejezésének, megbeszélésnek képessége

- szellemi sík: azonos érdeklődési kör, közös szabadidős és kulturális programok, beszédtémák

- spirituális sík: azonos világlátás, lélek-központúság

- energetikai harmónia: az energiák emeljék, támogassák, táplálják egymást.

 

Ezeket a szempontokat sosem adtam fel, még a legnehezebb, legelkeserítőbb időkben sem. Egy ideig nem sikerült egy személyben megtalálnom ezt a  teljességet. Mostmár azonban tapasztalom, hogy mennyire boldogító, ha mindezt egy párkapcsolatban meg lehet élni.

 

Ahhoz, hogy sikerüljön megvalósítani ezt az álmot, számos téma kutatása vitt egyre közelebb, amelyek felé a lelkem vezetett. Ilyen az EGY ERŐ témája is.

 

Az EGY ERŐVEL kapcsolatos összes tudást, gyakorlatot, és meditációt összefoglaltuk az EGY ERŐ online kurzusokba.

 

Ha tehát január 1- től szeretnéd megkapni a leckéket, és megteremteni az EGY ERŐT az életedben, akkor jelentkezz most!

http://www.simratyogaworld.com/aktualis-programok/egy-ero-es-egy-ero-2-online-kurzusok-2020-januar-1-tol/

https://49nap.hu/ Találd meg az Igazit

https://49nap.hu/parkapcsolati-eloadasok/mi-vezet-az-igazihoz/

 

Az igazi sorsunk: szeretni.

Az élet értelmét egyedül nem találhatjuk meg, csak egy másik emberrel. - Thomas Merton

 

Az igazi boldogság az önzetlen szeretet gyümölcse, azé a szereteté, amely a szétosztás arányában növekszik. - Thomas Merton

“Minden szívből szóló karácsonyi énekben, a kandalló ropogásában és melegében, az ünnepi ebéd közben, a beszélgetésben és nevetésben, minden képeslapban, amit egy barát vagy a család küldött, minden, amit ebből meghallunk, és ami elgondolkodtat bennünket, az maga a szeretet.” - Noreen Braman

Légy biztos benne, hogy meghallod…!

Édes törődés.

 

Már nagyon vártalak. Hiszem, hogy meghozod nekem azt a boldogságot, amire már régóta vágyok életem több területén. Megígérem, hogy jó rezgéseket fogok kiárasztani magamból, hiszen így tudsz te is boldogságot árasztani az életembe. Tudom, hogy időnként még megbotlok, de kérlek, hogy legyél velem gyengéd, és csak kis figyelmeztetést adj nekem ilyenkor. Hiszem, hogy nagyon jóban leszünk, mert már megértem arra, hogy ki tudjam hozni a legjobbat az életemből. Hiszem, hogy kéz a kézben csodássá tudjuk tenni az életemet az előttem álló időszakban.

https://www.facebook.com/acsodakvilaga/photos/a.644370778918124/2995521313803047/?type=3&theater

 

Kívánom, hogy 2020 hozza el neked a legnagyobb szeretetet és szerelmet, bővelkedjen ragyogó egészségben és megnyugtató gazdagságban, valamint az öröm megélésében! Ne feledd, a csoda mindenkinek jár.

 

Kedves csodát kereső!

Megérkeztek a hétre szóló üzenetek, hogy segítsenek az új évet megfelelően indítani.

1. Az elő kártyalap üzenete szerint most érdemes megvizsgálni azt, hogy milyen energiák vezetnek. Ha tiszta energiák, akkor nagyon jó úton haladsz, és folytasd, amit elkezdtél. Ha az utadba negatív energiák vegyülnek, akkor kezdj el ezen változtatni, mert így csak távolodni fogsz a célodtól. Mihály arkangyal a segítségedre lesz.

2. A második kártyalap üzenete szerint nagyon nagy szerep jut most az életedben a megérzéseknek. Ezek az intuíciók érkezhetnek képek, hangok, gondolatok, de érzések formájában is. Mindegy, hogy milyen formában, de minden esetben a javadat, a legnagyobb boldogságot szolgálják. Ha valódi megérzések, akkor többször is megjelennek.

3. A harmadik kártyalap üzenete szerint ezen a héten a szeretet fog előtérbe kerülni. Hagyd, hogy ez az érzés uralkodjon nálad, mert csodás változásokat hoz az életedbe, akár kapcsolati szinten, akár életed más területén. Engedd, hogy a szeretet vezesse a lépteidet minden helyzetben.

https://www.facebook.com/acsodakvilaga/photos/a.644370778918124/2990422354312943/

 

 

Életed melyik területén szeretnéd látni a legnagyobb változást?

Ne feledd, ha tiszta a szándékod, az út is sokkal tisztább.

 

"Nem mindig egyszerű szembenézni az igazsággal, de a nehézségek sokszor a legnagyobb fényhez vezetnek el.

Ha a szorongás annyira magával ragadt, hogy nem tudod az életed eseményeit reálisan átlátni, akkor kérd Jeremiel arkangyalt, és ő megmutatja neked, hogy mi az, ami által fejlődni és tanulni tudsz." Szabó Vivien - Szabadulj meg a szorongástól!

 

Az angyalok arra kérnek ma, hogy nevess, legyél vidám, és hagyd magad mögött a nehéz energiákat. Az élet egy játék, és nem lehetsz mindig komoly. Az angyalok nagyon szeretik a vidámságot, és sokkal könnyebben együtt tudtok dolgozni, ha te is előtérbe helyezed ezt az energiát az életedben.

https://www.facebook.com/acsodakvilaga/photos/a.644370778918124/2990351340986711/

 

Legyél nagyon biztos abban, hogy mit szeretnél elérni az életben, mert így nem lesz semmi, ami kibillentsen az egyensúlyodból.

 

Itt az ideje annak, hogy megvizsgáld a szándékaidat.

Legyél őszinte magadhoz, és valld be, hogy mi az, amit legjobban szeretnél megteremteni az életedben.

Vizsgáld meg, hogy mit tudsz tenni ennek érdekében. Ha ezeket megteszed az év első napján, akkor hatalmas az esélyed a valóra válásra.

https://www.facebook.com/acsodakvilaga/photos/a.644370778918124/2990357707652741

 

 

A te elméd egy olyan hely, ahol érdemes elidőzni? 易

Életed során a legtöbb időt az elmédben töltöd. Tegyél érte, hogy ez egy igazán szép hely legyen!

https://www.facebook.com/mindsetpszichologia/photos/a.600284780149963/1387170868128013/?type=3&theater

 

 

7 Titok az Életed Transzformálására

A mindennapok, a rohanás, az egyre növekvő követelmények, a megfelelni vágyás szinte lehetetlenné teszi, hogy fókuszunkat arra irányítsuk, ami igazán számít: az álmainkon, az egészségünkön, a boldog emberi kapcsolatainkon...

Tudjuk egyáltalán, hogy mi az, amit igazán akarunk és mi az, amit a szívünk legmélyén meg akarunk tapasztalni?

Az alábbi 7 esszenciális igazság segíteni fog, hogy megtedd az első lépéseket, és elkezd a változást az álmaid megtapasztalása felé.

 

1. Kezd az Önszeretetnél!

Az első – habár összetett, mégis a legfontosabb – lépés, hogy megtaláld a módját annak, hogy újra őszintén tiszteld és szeresd Önmagad.

Értelmetlen a külső változásokra fordítani az energiádat.

Addig nem tartod be a diétát, nem tartasz ki az edzésterv mellett, nem engeded meg magadnak, hogy fitt és szexi legyél vagy, hogy boldog, csodálatos szerelemben élj, amíg nem szereted Önmagad.

Itt kezdődik a transzformációd, innen gyökerezik a sikered.

 

2. Hallgass az Intuíciódra!

Az intuíciód az a „gyomorérzésed”, amit hirtelen érzel arról, hogy valami jó Neked vagy nem, az a bizonyos személy szimpatikus vagy nem.

Elnyomjuk magunkban ezt az érzést, inkább a „józan eszünkre hallgatunk”, pedig az intuíciónk a „belső navigációs rendszerünk”, a belső GPS-ünk.

A velünk született képességünk és ajándékunk, hogy mindig tudjuk, hogy merre menjük, melyik út a helyes, és melyiket kerüljük el.

Minden nagyobb döntés előtt kérd a belső útmutatásod segítségét!

Hallgass erre a hangra! Minél többször hallgatsz rá és követed, annál erősebbé válik.

 

3. Naponta programozd a tudatalattidat a SIKER gondolataival!

A realitás, amelyben jelen pillanatban élsz, az eddigi gondolataiddal, hitrendszereddel és érzelmiddel teremtődött. Ha nem vagy megelégedve azzal a szinttel, ahol jelenleg vagy, kezd el megemelni a tudatossági szintedet. Használj naponta megerősítéseket, mantrákat, meditációkat; tölts fókuszált időt a gondolataid és érzelmeid megváltoztatásával.

A belsődben megteremtett pozitív váltás hamarosan megmutatkozik majd a fizikai valóságodban is.

 

4. Bocsáss meg MAGAD miatt!

A hosszú éveken keresztül magaddal vonszolt harag és gyűlölet megkeseríti az életed.

Megfoszt az életerődtől és az inspirációdtól. Megbénít, és lassan arra kényszerít, hogy alacsonyabb érzelmi szinten, alacsonyabb sztenderdek szerint éld az életed, mint amit eredetileg elképzeltél.

Megbocsájtani nem azt jelenti, hogy elfelejtjük és elfogadjuk, ami történt.

Megbocsájtani azt jelenti, hogy Te felszabadítod  magad az áldozatszerepből és az alacsonyrendű érzelmekből azért, hogy szabad és könnyű lehess.

 

5. Siker kizárólag a SIKER érzéséből teremthető

A vonzás törvénye kimondja, hogy az azonos rezgésű gondolatok és érzelmek vonzzák egymást.

Ebből az következik, hogy sikert kizárólag akkor tudsz teremteni, ha az elmédet a siker gondolatai öntik el és Te magad sikeresnek érzed magad.

Ezért nagyon fontos, hogy naponta programozd az elmédet és az érzelmi szintedet a siker gondolataira és megtapasztalására.

Minden este írj le legalább egy sikert, amit elértél azon a napon. Apróságok is lehetnek, hiszen a siker az siker, akkor is, ha azt éled át, hogy  sikerült az új süteményrecepted, vagy hogy megtetted, amit reggel célként kitűztél magadnak.

A sikertudat egy izom. Kezd el erősíteni a napi sikereid megfogalmazásával és rögzítésével, hogy visszanézhesd, milyen sikereket értél el az elmúlt hét vagy hónap során.

 

6. Azzá válsz, akivel az idődet töltöd

Annak az 5 embernek az „összessége vagy”, akivel a legtöbb időt töltöd.

A környezeted óriási hatással,  úgymond "programozó" hatással van Rád!

Csakúgy, mint azok az emberek, akikkel körülveszed magad.

Tiszteled az embereket és az értéket, amit képviselnek azok, akikkel a legtöbb idődet töltöd?

Légy szelektív! Válogasd meg, hogy kivel töltöd az idődet és az életenergiádat!

Azok a pozitív emberek segítik az előrehaladásodat, akik hisznek benned és inspiráló hatással vannak Rád!

Bárki, aki kihasznál, manipulál, megszégyenít, vagy akinek hatására csökken az önbecsülésed és az önbizalmad, meggátolja a személyes fejlődésedet és tompítja a Fényed, így a Lelkeddel szembeni felelősséged az, hogy távol tartsd magad ezektől az emberektől!

 

7. Az általad teremtett realitásban élsz

Nem áldozat vagy a saját életedben, hiszen minden körülményt Te magad teremtettél, mégpedig a gondolataid és az érzelmeid energiájával.

Tehát a jövőd is kizárólag Tőled függ! Amit tegnap gondoltál, az a jeleneddé vált, amit pedig ma gondolsz, az lesz a jövőd!

Senki sem erőltetheti Rád az akaratát, ha az nem egyezik az értékrendszereddel.

Tisztázd le magadban, hogy mi az, ami igazán számít az életedben, hogy mi az, amit igazán akarsz. Mi az, amire tiszta szívből vágysz.

Amikor kikristályosodott benned az, hogy mi tesz igazán boldoggá, akkor napi szinten a tudatos teremtés szabályai szerint éld az életed!

 

Vedd vissza az irányítást az életed felett!

Kezd el tudatosan megtisztítani és újraépíteni az életed!

Célunk a SolyaBea.hu oldalon, hogy programokkal, kurzusokkal és szemináriumokkal segítsünk abban, hogy elérd a céljaidat és megéld az álmaidat!

Kérdéseidet, javaslataidat küldd a team@solyabea.hu-ra.

Szeretettel a Sikeredért,

Bea

Forrás: http://www.solyabea.hu/blog/7-titok-az-eleted-transzformalasara

 

 

„Sorsunk nem a csillagokban van megírva, hanem saját tudattalanunkban” – Eric Berne Sorskönyv című könyvét ajánljuk

 

„Ha arra a kérdésre szeretnénk választ kapni, hogy jó helyen vagyunk-e, akkor bizonyos kérdéseket érdemes feltenni magunknak: összhangban vagyok-e saját legmélyebb vágyaimmal? Azt csinálom-e, amit szeretek?  Olyan környezetben, olyan emberekkel vagyok-e körülvéve, amit, akiket szeretek? Nem vagyok-e beszorulva olyan helyzetekbe, amelyek egykor jónak tűntek, de mára elvesztették aktualitásukat?” (Dr. Buda László)

,,Minél gépiesebb az egészségügy rendszere, minél jobban leveszi a felelősséget az egyénről, annál többe fog kerülni, és annál alacsonyabb lesz a hatásfoka. Ebben a paradoxonban vagyunk benne most is: irgalmatlan sok pénzbe kerül, miközben az embereknek egyáltalán nem az az érzése, hogy az egészségügy rendben lenne. Ezeket a sokszor tarthatatlan állapotokat meggyőződésem szerint az öngondoskodás, az öngyógyítás tudná enyhíteni. Tisztában vagyok vele, hogy az elképzelésen idealista, de mindezzel együtt fontos lenne, hogy ne kelljen annyiszor ráhagyatkozni erre a rendszerre.

 

Ehhez pedig arra lenne szükség, hogy az emberek tömegével sajátítsák el azt a tudást, hogy miként maradjanak kapcsolatban önmagukkal, hogyan kommunikáljanak a saját testükkel és lelkükkel.”

Teljes cikk: https://pszichoforyou.hu/dr-buda-laszlo-interju-onszeretet-onmegvalositas/

 

 

Reális cél lehet-e az életünkben a testi-lelki harmónia? Milyen út vezet az áhított belső békéhez, ami lehetővé teszi, hogy önmagunkkal és másokkal is jóban legyünk, azt érezzük, hogy „jó helyen vagyunk”? Mihez kezdjünk annak a feszültségével, ha felismertük, hogy a létránkat nem a helyes falnak támasztottuk, de nem tudjuk, merre induljunk, ha változtatni szeretnénk?

És hogyan aránylanak ehhez a folyamathoz a betegségek? Mit tehetünk azért, hogy azoknak ne csak passzív elszenvedői, hanem a gyógyulás folyamatának aktív szereplői legyünk? Mit üzen a testünk, és mit tehetünk azért, hogy ezekre az üzenetekre legyen fülünk?

Sok-sok kérdés, amelyekre ezúttal Dr. Buda Lászlóval közösen - és persze veletek együtt - keressük a válaszokat.

Amint kint, úgy bent - https://www.jegy.hu/program/amint-kint-ugy-bent-beszelgetes-dr-buda-laszloval-pszichoforyou-108119#programInfoTabAnchor

 

 

,,A boldogság az, ami hatékonyságra ösztönöz minket életünk számos területén, így munkánk során is.” – Shawn Achor

 

Shawn Achor a Harvard egyik legnépszerűbb előadója, aki a nagynevű egyetemen pozitív pszichológiát tanított, és kiemelkedő oktatói munkájáért több mint egy tucat díjat is bezsebelt. Emellett ő a Good Think Inc. vezérigazgatója is, melynek fő célja, hogy az átlag felett teljesítő személyek révén a siker és a boldogság kapcsolatát vizsgálja.

Az elképzelés, miszerint akkor leszünk boldogok és sikeresek, ha minél keményebben dolgozunk, nem egészen fedi a valóságot. Achor szerint úgy fest, a kép ennél valamivel árnyaltabb: a boldogság az, ami hatékonyságra ösztönöz minket életünk számos területén, így munkánk során is.

A népszerű előadó arra is kitér, hogy a boldogság kék madarát viszonyítási pontok nélkül üldözni hiábavaló dolog, és szórakoztató előadásában olyan hasznos tanácsoknak is helyet szorít, hogy  a pozitív pszichológia területén született kutatási eredmények szerint milyen hétköznapi technikák segíthetnek abban, hogy az életünket értelmesnek, és ezáltal boldogabbnak érezzük.

https://pszichoforyou.hu/motivalo-video/

https://www.ted.com/talks/shawn_achor_the_happy_secret_to_better_work?language=hu

Shawn Achor: A boldog titok a jobb munkához

 

 

A 2020 * Megteremtem eddigi életem legboldogabb évét évteremtő elvonulásról január 10. és 12. között itt olvashatsz többet! 

Áldás, szeretet és fény legyen veled! Sat Nam!

Egyensúly és boldogság

Célunk, hogy olyan szempontokat, eszközöket, vezetést és környezetet biztosítsunk a résztvevők számára, amelyben inspiráltan, jó kedvvel, felszabadultan, és bátran meg tudják teremteni eddigi életünk legeslegboldogabb évet 2020- ra.

Az elvonuláson kundalini jógával töltjük magunkat energiával, és tudatossággal, táncolva mozdulunk, megálmodjuk az új évünket, meditálunk, előadásokat hallgatunk, és gyógyító hangokkal tágítjuk magunkat, hogy be tudjuk fogadni az Univerzum bölcsességét, tágasságát és fényét, hogy emelje az életünket.

Mindezt gyönyörű természeti környezetben, Bölcskén, a Szent András kastélyban, ahol kellemes szállás, szépség és finom étkek várnak minket.

Ha boldog akarsz lenni, teremts az intuícióddal! https://www.youtube.com/watch?v=WAGYYMpy7Qo&feature=youtu.be Megteremtem eddigi életem legboldogabb évét!

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=TVIXAkODY2M Új Évi Bőség meditáció sok letöltéssel :)

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=JSu3K11oBH8 Tényleg csak egy döntés az, hogy BOLDOG legyél? Valójában igen! Azonban azt, hogy lásd, MIRŐL DÖNTS, ahhoz azt is értsd meg, hogy minden pillanatodban döntesz, csak nem tudatosan. Ebből a videóból 3 példán keresztül megértheted, hogy minden rajtad áll, és a döntéseiden! Legyél hát tudatos! Tanuld meg IRÁNYÍTANI a GONDOLATAIDAT!

 

 

Válaszd a boldogságot. Minden veled kezdődik. Ha te boldog leszel, mindenki az lesz.

https://www.facebook.com/HooponoponowayMagyarorszag/photos/a.404247206309449/964204730313691/?type=3&theater

 

 

,,Buddha megvilágosult lény, aki a lényeget tanítja, az ösvényt és eredményeit, az eszközt amely megvalósítja az örökké tartó boldogságot."

 

Te magad akkora vagy, amekkorák a célok, amelyeket el akarsz érni. A nagy célok felemelnek téged, és lehetővé teszik, hogy túllépd kicsiny énedet. A nagy célok tisztelettel töltenek meg és méltóságot adnak, amely egy értékes élet szükséges összetevője. …

Mi a boldogság? Léted egyensúlya, amelyet mások sugalmazó, fölemelő derűként, nyugalomként észlelnek; amit te magad belső nyugalomnak érzel, amely erőt és elhatározást ad; nem érzéki (szenzuális) elégedettség vagy fizikai jólét állapota, hanem egy belső sugárzás. Ezt egyre inkább tudatosítani fogod amint közelebb és közelebb kerülsz hozzá. A boldogság - önmagaddal békében élni, mialatt az ész egyesül a dolgok nagyobb rendszerével. - Henryk Skolimowski

 

 

Ne érd be kevesebbel a legjobbnál.

 

Sorsunk vállalása

“A sors vállalása és a hozzá történő alkalmazkodás az elsődleges.
Ha valaki felismeri, hogy rendeltetése van, és ahhoz szabja az életét,
olyan útra lép, amelyet magától soha nem tudott volna elképzelni.
A végcél ismeretlen számára,
és a soron következő lépéseket is homály fedi.
Érzi a harmóniát,
de pontosan nem tudja, hová vezet az út.
Márpedig az út általában valami nagyobb szabású,
valami tökéletes felé vezet ilyenkor,
sokkal inkább, mint azoké,
akik inkább az önnön terveikre hagyatkoznak.
Hiszen aki önfejű,
az úgyis ellenállásokba ütközik.”
- Bert Hellinger -

 

Az életfeladatod az, amire hívást érzel;
a megszentelt ígéret, amit tettél; a hivatásod.
Elsőként és legfontosabbként az,
hogy szeress és boldog légy.
A hívás arra szól,
hogy meggyógyítsd, ami nem boldog benned,
ezt pedig a megbocsátáson keresztül teheted.
A hívás arra szól, hogy az isteni inspirációra hallgatva megtedd, amit csak te tudsz megtenni.
És elhívatásod az is, hogy önmagadon keresztül a világ megváltója légy.
Ha felismered, hogy elsődleges feladatod a SZERETET és a BOLDOGSÁG, akkor minden más magától a helyére kerül.
Minél teljesebbnek érzed magad,
annál inkább az életfeladatodat éled.
- Chuck Spezzano -

 

https://www.facebook.com/acsodakvilaga/videos/609874769827617/?t=249 A csodák világa - Szabó Vivien

2020 első teliholdas hetének útmutatása

 

 

Aranyosi Ervin: Hogyan teremts?

A múlt sarába ne ragadj le,
lépkedj tovább az utadon!
A mában tudsz csak létre hozni,
s jövőd lesz majd a jutalom.
Teremts tehát a gondolattal,
a tett legyen az eszközöd!
Álmodj nagyot és higgy magadban,
s a holnapodhoz lesz közöd!

 

https://www.youtube.com/watch?v=a3WWX9xdyHs Day - Szárnyalj (közr. Tkyd, Hesz Ádám) (Official Music Video)

 

 

https://www.youtube.com/watch?time_continue=659&v=15IWVuXKN7c Hogyan legyen 2020 a TE legjobb éved?

,,Ha meg van az, hogy mit szeretnél 1 év múlva csinálni, hol szeretnél lenni, ki szeretnél lenni, akkor csak vissza kell pörgetned az időt és megnézni, hogy ehhez mit kel tennem most, ma.

Nem kell megvárni a Januárt, meg az újévet, az újévi fogadalmakat, már most Decemberben elkezdheted, hogy:

Mik azok a lépések, milyen változásokat kell eszközölnöm ahhoz, hogy ebből legyen is valami?

Az a kifogás, amikor azt mondod, hogy de én nem tudom mit kel csinálni, nem tudom hogyan kezdjek bele, az ma 2019-ben elfogathatatlan. Tehát, az információ mindenkinek a rendelkezésére áll. Nem információra van szükséged, nem a 35. youtube videóra, nem a 88. motivációs trénerre, meg Szabó Péter előadásra,

hanem önfegyelemre és cselekvésre van szükséged.

Tehát 2019-ben az nem fog működni, hogy így felteszed a két kezedet, és azt mondod, de hát én nem tudom, mit kell csinálni, én nem tudom, hogy hogyan fogjak bele.

Mert nagyon is tudod, hogy mit kell csinálni, mert ha szeretnél nemcsak lefogyni, de megtartani az adott súlyt, az alakodat, akkor igenis tornáznod kell, normálisan enned, életmódot váltanod. Ha szeretnéd az anyagiakban az egyről a kettőre jutni, akkor nem vásárolhatsz össze minden hülyeséget, ráadásul hitelre, …hogyha szeretnél előrébb jutni a tanulásban, a munkában, akkor igenis bele kell fektetned az energiát a suliban, a nyelvtanulásra, satöbbi.

 

Tehát hogy nem információra van szükséged, meg arra, hogy megnézz 100 olyan tartalmat, hogy mit és hogyan kell csinálni, hanem önfegyelemre.

És az önfegyelmet meg kell edzened, csak úgy mint egy izmot, bármilyen izmot a testben. Mert hogy az önfegyelem lesz az, ami elindít téged az úton!

Senki nem fogja helyetted lekapcsolni a tv-ét, senki nem fogja helyetted a 3. szelet sütit, senki nem fog helyetted leülni tanulni, senki nem fog helyetted csinálni olyan dolgokat, amik hozzásegítenek ahhoz, hogy végre tényleg elérd a célodat!

 

És nagyon fontos, hogy ha ezeket tudatosítod, előre vizualizálod, hogy mit szeretnél csinálni, hol szeretnél lenni 1 év múlva ilyenkor, akkor elindul az a folyamat, hogy már mivel el is képzelted, vizualizáltad, valóban úgyis kezdesz cselekedni. Ugye erről szól a Vonzás Törvénye, hogy megfogalmaztad magadban, és már el is hiszed, hogy ott tartasz.

 

Tehát innentől fogva olyan dolgokat fogsz csinálni mindennap, és legfontosabb, hogy olyan döntéseket fogsz meghozni mindennap, amik ehhez hozzásegítenek.

Ugye a döntéseink összessége, a legeslegkisebb döntéseink összessége az, hogy hová tartunk. Minden egyes pici döntés, amit meghozol egy nap, tehát onnantól kezdve, hogy megveszed a cukros-csokis fánkot az aluljáróban reggelire, vagy mondjuk előző nap összekészíted magadnak az egészségesebb reggelit.”

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=qp0HIF3SfI4 How great leaders inspire action | Simon Sinek

 

Ma is hinned kell!

Nagyon! Kiben? Magadban.
De abban nagyon. Mert a magadba vetett hit, mindenre megtanít.
Megtanít arra, hogyan élj, erőt ad, hogy helyzeteket túlélj, hogy célokat elérj, és hogy az álmaidért küzdjél… (Lippai Marianna)

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=2971784112839810&set=a.1352850908066480&type=3&theater

A nehézségekből születnek a csodák. (Jean de La Bruyére)

A csoda a hit legkedvesebb gyermeke. (Johann Wolfgang von Goethe)

Minden lehetetlennek tűnik, amíg valaki meg nem teszi. (Nelson Mandela)

https://www.youtube.com/watch?v=2DmMI8-GLYU Children of Distance - Miért adnád fel (Official Music Video)

 

Csak menj tovább, folytasd, és érd el azt, amit akarsz az életben!

https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw Anouk - It's A New Day [Official Video]

 

Nem is tudod, mekkora  érték vagy a világ számára, mindaddig, amíg fel nem fedezed, hogy miért vagy  itt, mi az, amit mindenki másnál jobban tudsz, jobban csinálsz, és ezzel gazdagítod mindannyiunkat.  Boldogan  kelsz és békével fekszel le ✨ este, mert pontosan tudod, hogy mi az életed célja és értelme....
http://hooponoponoway.hu/vigyazz/

 

Menni, menni, menni, míg csak útra találsz.
Hagyni, hagyni, hagyni, hogy csak vigyen a vágy,
Élni, élni, élni, úgy, hogy semmit se bánj...
És szemedben a jel
Hogy látod, amit kell.
Szemedben a jel.

https://www.youtube.com/watch?v=_DwXJvUc27A Rúzsa Magdolna - Jel (Official Audio)

 

Ne legyetek elkeseredettek. Ha el vagytok keseredve, az azt jelenti, hogy a lelketek teljesen félre van vezetve a saját gondolkodásotok által. Használjátok fel ha egyedülállóak vagytok, az időt arra, hogy megszabaduljatok az elkeseredéstől és az igazságban tudjatok gyökeret verni... és akkor, a megfelelő pillanatban az élet fog hozni valakit, aki nektek való lesz és akkor érezni fogjátok: "uram atyám!" ez a személy nem zavarja a belső ӧsszhangomat, hanem még bátorítja, erősíti is! Ez milyen fantasztikus dolog! (Mooji)

 

 

 

 

Hamvas Béla arra jutott, hogy a buddhi, vagy Buddha-tudat nem más, mint az ember őseredeti alapállása, éber léte, amit mindenki felébreszthet magában, mert mindenki ugyanazokkal őseredeti alapokkal rendelkezik. Azt mondta, hogy ugyanerről az éberségről szólnak végső soron a védák, a szúfi, az orfika és erre a felébredettségre hív a kereszténység is Jézussal és a szeretettel.

https://drot.eu/hamvas-bela-es-buddhizmus

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=aLFTKFMhryY REGGELI MOTIVÁCIÓ l A tökéletes reggel

 

,,Az út, amelyen a szerző halad, szertartások, beavatások, misztikus élmények kavalkádja, lényege viszont ugyanaz, mint a buddhizmus többi változatáé, a teljes, hiánytalan boldogság keresése.

Klinikailag igazolt tény, hogy a gyakorló buddhista agykérgének a boldogságélménnyel összefüggő területei állandóan élénk aktivitást mutatnak, eszerint tehát csak egyfajta buddhista létezik, a boldog buddhista.

Szellemi vezetőnek tehát azt válasszuk, aki folyton vigyorog.”

 

Szendrei Ádám - Gazdagodj boldogan! - 7 egyszerű lépés a pénzügyi szabadság felé

Bemutatja azokat a tudományosan bizonyított módszereket, melyekkel megnövelheted a bevételeidet, felgyorsíthatod a vagyonod növekedését, és elérheted a teljes pénzügyi szabadságot! Ez a könyv egy útmutató a sikeresebb és gazdagabb élethez. Ha te is többre vágysz, mint a hétfőtől péntekig tartó napi robot, ez a könyv lépésről lépésre segít növelni a bevételeidet, okosan kezelni a pénzügyeidet, és bölcsen befektetni.

https://www.libri.hu/konyv/szendrei_adam.gazdagodj-boldogan.html

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=9TW1zt8KkVk Soulwave – Kalandor

 

 

Az igazi szabadság (...) nem az elkötelezettség teljes hiányát jelenti, hanem azt, hogy képes vagy önállóan dönteni, és elkötelezni magad amellett, ami neked a legjobb. (Paulo Coelho)

 

https://www.youtube.com/watch?v=qylw8RaBp64 Alvaro Soler La libertad / A szabadság (magyar felirat)

 

MOST!!!

MOST mondd meg neki, hogy szereted!
MOST öleld át jó szorosan, hogy abba bele is remegjen!
MOST húzz gyűrűt az ujjára!
MOST szórakozz, nevess, játsz, táncolj!
MOST vess véget téged régóta nem szolgáló dolgoknak és kapcsolatoknak!

MOST kérj bocsánatot és bocsáss meg!
MOST tedd meg mindazt, amire a szíved vágyakozik!
MOST utazz el oda, ahova szeretnél!
MOST köszönd meg!

MOST vágj bele, ha eddig bátortalan voltál!
MOST! NEM MAJD...NEM EGYSZER CSAK...TALÁN...MÉG ALSZOK RÁ EGYET...ÁTGONDOLOM...NEM MEREM...!!!
MERNI KELL!! ÉLNI KELL!! Mert sosem tudhatod, neked mikor kezd el visszafelé ketyegni az órád... !!! ⏰⏳
(Agárdi Zsóka)

 

https://www.facebook.com/PerezHilton/videos/751158724928851/ Lenyűgöző..kis profi táncos gyermek pár

 

https://gfycat.com/flaweduntimelycopepod-allcapsoverreaction Hótakarítás little …Egyem meg!!!! J A kis édes, ügyes!!! J Egy kicsit elbotlott...! J Igen, :-))) De megy továbbb!! Csinálja, segít!!

 

https://www.youtube.com/watch?v=IileWhZzH4Q Spanyol - Magyar Nyelvrokonság | Alvaro Soler – Sofia J J))

 

https://www.youtube.com/watch?v=ZZyokBXgEJY 7 Dynamic YUJA WANG Finales!!

 

https://www.youtube.com/watch?v=Ej8BZa0Q_74 Anastasia Huppmann Chopin Etude Black Keys Op 10 No 5

 

https://www.youtube.com/watch?v=YqXvrVX6lU4 Zubin Mehta with Khatia Buniatishvili - Schumann: Piano Concerto in A Minor, Op. 5

 

https://www.youtube.com/watch?v=7FdDLvED_4E Lola Astanova - Fantaisie Impromptu (OFFICIAL VIDEO)

 

https://www.youtube.com/watch?v=bAhuPuoKrAM Lola Astanova - The Enchanted Carol (Carol of the Bells)

 

https://www.youtube.com/watch?v=cWlwYPhMz1o Joachim Horsley - Scheherazade in Cape Verde ft. Charlie Siem

 

https://www.youtube.com/watch?v=KZUzC4eti1I Mozart, Piano Concerto No 3 in D major Елисей Мысин Young pianist and composer

 

https://www.youtube.com/watch?v=NZb-SVm7eLE André Rieu - Hallelujah (Leonard Cohen)

 

https://www.youtube.com/watch?v=1Ptq48AJHCc Charice Pempengco - All By Myself (That's how you sing this song)

https://www.youtube.com/watch?v=jj8rmh8tna8 Glee - Listen Full Performance

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=Tt8bCoKjGo8 Ennio Morricone - Chi Mai (best remix) – Csodálatos épületekkel

 

 

https://sokszinuvidek.24.hu/viragzo-videkunk/2020/01/12/tisza-tavi-okocentrum-csucsdontes-okocentrum/

 

 

https://www.mindvalley.com/lifebook

https://www.mindvalley.com/energy-medicine/masterclass/invite

https://www.youtube.com/channel/UCg3F5jxUrSvJQICen48cX4w/videos

https://www.youtube.com/watch?v=DqYvyRtQHyE&feature=emb_logo Energy Medicine: Secrets Of A Master Practitioner with Donna Eden - Mindvalley Masterclass Trailer

 

https://www.scientology.tv/hu

 

https://www.youtube.com/watch?v=zsLDHk3tCxU 1 ház energiája - 13 nap a befelé figyelésre - Sergio Magana

 

https://www.youtube.com/watch?v=IbposIgO-ZM Sergio Magana: Az erő barlangjai gyakorlat

 

 

Az elméd egy műszer, egy szerszám. Arra való, hogy bizonyos feladatokhoz használd, és amikor az adott feladatot elvégezted, letedd. Véleményem szerint a legtöbb ember gondolkodásának 80-90%-a nemcsak ismétlődő és haszontalan, hanem – diszfunkcionális és gyakran negatív természete miatt – többnyire még káros is. - Eckhart Tolle

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=mkSTafrFX-4 Mi tégy, ha megrekedt az életed?

 

https://www.youtube.com/watch?v=pdaOuSoQsS8 Lépj egy szinttel feljebb

 

https://www.youtube.com/watch?time_continue=8&v=gY_2NHBCvUE Én abban hiszek, hogy...

 

https://www.youtube.com/watch?v=3uCR7cC6sg0&list=PLD4970748C58F6B7D&index=6 Önbizalom, lelki egyensúly és boldogságnövelő állítások

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=K3jbXiScIQc Pozitív megerősítések az ÖNBIZALOM, SIKER, BOLDOGSÁG eléréséhez

 

https://www.youtube.com/watch?v=g8rENGYovpQ MILLIOMOS MEGERŐSÍTÉSEK

 

Ez Te vagy! És ez a Te álmod! Gondolkodj! Ezt akarod!? Tedd oda magad! Kövesd az álmaidat! Itt az idő! Kelj fel! Törd át a hátáraidat! Lélegezd be! Légy gyorsabb! Légy erősebb!! Nem adhatod fel, mindjárt ott vagy!! Ez a te pillanatod!!!

https://www.youtube.com/watch?v=wA_kla3mNXU

 

Dolgozz magadon, az első kör TE magad vagy!

 

Te vagy a MAG, te vagy az ERŐ - belőled indul el MINDEN!

  • Önfegyelem
  • Fókusz
  • Cselekvés
  • Magasra pozicionálás

Teremtsd meg azt a valóságot, amilyenné válni szeretnél.

 

Mi az erősséged?

Mit adhatsz a világnak?

Kikkel szeretnél együtt dolgozni?

Legyen KÉPed róla!

Tervezd meg a folyamatos cselekvést.

Te kapcsolódnál magadhoz?

Miért pont hozzád kapcsolódjanak?

 

Hinni sok mindenben lehet, de egyben biztosan kell,

saját magadban és töretlen hittel...

 

Mikor pozitív emberekkel leszel körülvéve, na akkor fogod elhinni, hogy MINDEN LEHETSÉGES.

 

https://www.youtube.com/watch?v=a_H0-ecc68U Bagdi Bella: A legjobbra számítok (önbecsülés-növelő mondóka)

 

,,A változás a levegőben van, és minden meg fog változni! 2020. januárja új évtizedet hoz, és a teremtés vágyát és jövőképét. A lehetőségek körülöttünk táncolnak, mint a szentjánosbogarak, és ahogy elkapjuk ezt a fényt, meg fogja világítani az új ösvényt életünk beteljesítéséhez.

Január 1-es száma az önbizalom, a jövőkép, és a fej és a szív energiája közötti egyensúly témáit jeleníti meg. Az életed bármely területén nyomasztottad magad a „kellene” szóval eddig, az most már elfogadhatatlannak tűnik. Alapvetően fontos a váltás az önmagunkkal való együttérzés felé, mert nagyon sok ember érzi ezt a szívében: „Nem vagyok képes tovább így csinálni, szükségem van egy kivezető útra”.

Az 1- es szám negatív polaritása zsarnokoskodó lehet, és néha zsarnokok lehetünk önmagunkkal szemben. Gyerekkori forgatókönyveink intenzitása megnehezítheti a változást, ezért vessünk egy pillantást arra, hogyan szabaduljunk meg attól, hogy kíméletlenek legyünk önmagunkkal.  

Mindannyiunknak van valamilyen szintű függősége, legyen az egy rossz szokás, a másoktól való visszaigazolás szükségessége, a harag, mint egyetlen lehetőség, vagy a szigorú szüleink szeretetére vágyódás. A függőség gyakran uralja a viselkedésünket és az öntudatlan reakcióinkat.  Ez egy korlátozó és önpusztító módja az élet megtapasztalásának.

Egy kiváló meditáció , amit gyakorolni, és másokkal megosztani is érdemes A meditáció a függőségek gyógyítására. Ez egy egyszerű és lényegre törő gyakorlat, és a kezdők számára is könnyű. Kell, hogy legyenek eszközeink, amelyekkel segíthetünk, mivel a mentális instabilitás növekedése a legnagyobb fenyegetés az emberiség számára mostanság.

Az 1-es szám a bátorságot jelenti – a bátorságot, hogy az igazat mondjuk és helyesen cselekedjünk. A helyes cselekedetnek számos formája lehet, és az egyik legfőbb terület, ahol minket befolyásol, az a kapcsolataink- tudni, hogy mi a te felelősséged, és mi nem, az új navigációs iránytű.

Mindez ezért van, mert most léptünk be a 2- es számú évtizedbe, és a 2- es szám a polaritásról egyensúlyról, és a középpont megtalálásáról szól.  Ne tegyél olyan próbálkozásokat, ami az egyensúlyodat veszélyezteti. Az utolsó dolog, amit hallani akarsz, az az, hogy: “A fenébe is, csak tudnám, miért nem hallgattam először magamra?”

A január 1- es szám arra kér bennünket, hogy határozzuk meg, hol bízhatunk a környezetben, és hol kell háttérben maradnunk, vagy elsétálnunk. Az „önmagunkkal való együttérzés” az 1- es szám témája, és jó tudni, hogy mások akkor jelennek meg az életünkben, amikor az Univerzum a hátunk mögött áll, amikor kiegyensúlyozottak vagyunk. Ez az egyensúly és a belső egyensúly állapota a legértékesebb árucikk. Nem vásárolhatsz, nem kereskedhetsz vele, és nem adhatod el; csak spirituális gyakorláson keresztül tudod létrehozni.” …

http://www.simratyogaworld.com/blog/numerologiai-elorejelzes-2020-januarra-az-univerzum-mogotted-van/

 

 

Bernstein Gabrielle - Édesítsd meg az életed! - Megerősítésekkel könnyedén

Sokan árulnak ,,boldogságot" manapság, az Édesítsd meg az életed! című önátalakító öröm-könyvében azonban Gabrielle Bernstein előadó és életvezetési tréner megmutatja, hogyan teheted egyenesen az életmódoddá a boldogságot azáltal, hogy megismered az ÉN-edet - a saját Belső Vezetődet.

Harmincnapos ÉN-egyenletében Gabrielle megtanít eltörölni a negatív gondolatmintákat, és megmutatja, hogyan érhetsz el személyes változást pozitív megerősítésekkel, testmozgással és vizualizációs meditációkkal.

Az ÉN-egyenlet szépsége az, hogy az élet végtelen számú területén bevetheted a pozitív változás elérése érdekében. Készülj fel rá, hogy amint belépsz az ÉN-eddel való kapcsolódást elősegítő ,,áramlás" állapotába, megváltozik az életed.

Elengeded a negativitást, és a boldogságot választod helyette! Ha tetszik, dolgozz vele - ha nem, vedd ki, amire szükséged van, és hagyd ott a többit.

Ez a te utad. ,,Gabrielle Bernstein egyszerre tanító és mesemondó, aki a mindennapi tapasztalásai során felfedezett igazságokból mossa ki az aranyat, hogy aztán megajándékozhasson vele másokat." Marianne Williamson, a Visszatérés a szeretethez és A változás hatalma című sikerkönyvek szerzője.

,,Bernstein célja az, hogy példával szolgáljon azok számára, akik, ugyanúgy, mint ő, a túlzott felesleg kultúrájába születve egy belső űrt szeretnének kitölteni." - Elle magazin"

https://www.libri.hu/konyv/bernstein_gabrielle.edesitsd-meg-az-eleted-megerositesekkel-konnyeden.html

 

Újragondolás

El tudod képzelni, hogy derűs életet élj? Nem lenne jó szorongás nélkül ébredni, anélkül hogy aggasztana, mit ettél előző éjszaka, vagy hogy az a bizonyos férfi felhív-e? Gondolj bele, hogy milyen lenne úgy egy napod, ha nem kellene folyton ugyanazokkal a kicsinyes butaságokkal foglalkoznod? Lehet, hogy ezt még elképzelni is nehéz. Nekem az volt. Volt egy pont az életemben, amikor nem tudtam értelmezni a „derű" kifejezést. De ez nem bátortalanított el. És garantálom, hogy neked is sikerülhet. Ha nap mint nap eltökéled magad a kiegyensúlyozottság mellett, felszabadulhatsz.

Az újragondolás első lépése az egyensúly felé egyszerűen annyi, hogy az egyensúlyt választod.

Az ego függőségében szenvedő elme mindenáron ellenáll a kiegyensúlyozottságnak. Lehet, hogy ezt fel sem fogtad, de az első számú függőséged a gondolkodásra vonatkozik. Naponta több mint hatvanezer gondolatod van, és ezek legtöbbje olyan ismétlődően megszállott, amelyektől teljesen elveszíted a józan eszed.

Az ego ezeken a gondolatokon hízik, és addig nem hajlandó elengedni őket, amíg a sarkadra nem állsz. Ezenfelül az ego engedékeny gondolatokkal operál. Például: „Majd holnap kezdek fogyókúrázni", „Egy ital nem fog megártani," „Adok még egy esélyt ennek a rossz kapcsolatnak".

Ha engedélyt adsz magadnak arra, hogy meg is tedd ezeket, azzal beleragadsz a negatív viselkedésmintába. Ekkor aztán hajlamos leszel beadni a derekad baráti nyomásra és a körülötted látott példa követésére.

Ahhoz, hogy valóban változtass a viselkedéseden, a gondolkodásodon kell változtatnod.

Ha kész vagy elengedni a függőségi mintáidat, bátran határozd el, hogy követed az alábbi megerősítést: Elkötelezem magam a negatív gondolatminták elengedése mellett.

A kiegyensúlyozottságot és a derűt választom.

Belégzés - Elkötelezem magam a negatív gondolatminták elengedése mellett.

Kilégzés - A kiegyensúlyozottságot és a derűt választom.

Újragondolás + mozgás

A kiegyensúlyozott élet megteremtéséhez elengedhetetlen a mentális és fizikai változás.

Soha nem érezheted úgy, hogy a tested összhangban vagy a helyén van, ha a gondolataid miatt folyamatosan hánykolódik a csónak.

Amikor tudatosan, egy ugrálógyakorlattal alapozod meg kiegyensúlyozottsági megerősítéseidet, megtapasztalod az elméd és a tested összekapcsolódását.

Ez a kapcsolat mondja el a mindenre kiterjedő megértésednek, hogy milyen érzés igazán kiegyensúlyozottnak lenni. A valódi átalakulás pedig ebben az érzésben jön létre.

Ha lehetőséged van trambulinon ugrálni, gyerünk, pattanj fel rá! Ha nincs a közeledben ilyesmi, íme, néhány ugyanilyen jól bevált egyensúlyteremtő tevékenység:

• Tyúklépésséta: Helyezd a sarkad közvetlenül a másik lábad ujjai elé, és járkálj így egy darabig. A sarkad és a lábujjaid érjenek egymáshoz, vagy legyenek a lehető legközelebb egymáshoz. Közben mondogasd a megerősítésedet!

• Állj egy lábon a tükör előtt, miközben a megerősítésedet mondogatod. Ne felejtsd el váltogatni a lábadat!

• Gyakorold a felállást és leülést úgy, hogy közben nem használod a kezedet.

• Keresztirányú mozgásgyakorlat: érintsd a jobb könyöködet a bal térdedhez, majd a bal könyöködet a jobb térdedhez. Ha lassan, koncentrálva végzed a gyakorlatot, azzal mindkét agyféltekéd hatalmas területeit aktiválod egyszerre.

A keresztirányú mozgásgyakorlat elősegíti az idegek kiegyensúlyozott aktiválását a kérgestestben (az agynak abban a részében, amely összeköti egymással a két agyféltekét).

A rendszeresen végzett gyakorlat a két agyfélteke összekapcsolásával hoz kiegyensúlyozottabb állapotba.

Befogadás (Meditálás)

Ülj le egyenes háttal egy székbe, és szilárdan vesd meg a lábaidat magad előtt a talajon.

Képzeld el, hogy a lábfejed gyökeret ereszt a talajba. Fatörzshöz hasonlóan mélyen a földbe köt téged.

Mindkét oldaladon egyenesen be vagy kötve és egyformán ki vagy egyensúlyozva.

A helyeden vagy, és nyugodt vagy.

Most pedig figyelj oda az elméd hangjaira. Engedd, hogy átmenjenek rajtad. Egyetlen gondolatra se reagálj, csak hagyd, hogy ki-be ugráljanak. Ezeknek a gondolatoknak sehová sem kell vinniük téged. Egyszerűen csak veled lehetnek. Ahogy ezeket a hangokat hallgatod az elmédben, engedd meg magadnak, hogy belélegezd az általuk keltett érzéseket.

Hagyd, hogy a gondolatok és érzések átfolyjanak a testeden, ki a talajba. Képzeld el, amint áthaladnak rajtad ezek a toxikus gondolatok, majd kiengeded őket, hogy természetanya újrahasznosítsa.

Minden gondolat gyorsan áthalad a lábadon, és te tetszés szerint elengedheted őket.

Egyetlen gondolat sem uralhat téged. A helyeden vagy, és kiegyensúlyozott maradsz.

Lélegezd be a derűt.

Lélegezd ki a békességet.

Lélegezd be a kiegyensúlyozottságot.

Lélegezd ki az örömet.

Lélegezd be a nyugalmat.

Lélegezd ki a hitet.

Mondd ki: Nyugodt vagyok, kiegyensúlyozott vagyok, derűs vagyok.

 

ÉN-írás

A meditáció után hagyd, hogy a gondolatok szabadon papírra kerüljenek; írj le mindent, ami csak eszedbe jut, és hagyd, hogy papírra kerüljenek a kaotikus gondolatok.

Engedd, hogy a belső vezetőd a tolladon átfolyó gondolatok áramlásával hozzon vissza az kiegyensúlyozottságba.

Most a papír lehet a trambulinod, ahol visszaugrálsz a mentális egyensúlyba.

Engedd ki a szavakat, és hagyd, hogy az elméd visszapattanjon a kiegyensúlyozottság és a derű állapotába.

Miután a következő harminc napon át az egyensúlyegyenletet gyakorlod, észreveszed majd, hogy megújul az életszemléleted. Ez az új perspektíva vezet majd tovább, amint nekivágsz a következő fejezetben megismert útnak. Örülj minden felfogásbeli változásnak, miközben közelről belenézel az Univerzum tükrébe. .

- Bernstein Gabrielle - Édesítsd meg az életed! - Megerősítésekkel könnyedén -

 

Lélegezd be a szeretetet, lélegezd ki a békét.

Lélegezd be a megértést, lélegezd ki a szeretetet.

Lélegezd be a harmóniát, lélegezd ki a megértést.

Lélegezd be a békét, lélegezd ki a harmóniát.

 

Karma törvénye, az Ok- és okozat törvénye - A Karma eredetileg cselekvést jelent, de benne van annak minden következménye.

Minél több negatív karmától szabadulsz meg, annál könnyebbé válsz, annál tisztábban hallod a belső hangodat, és annál mélyebb belső bizonyosság vezet.

A karmaoldás és a jobb jövő teremtése szoros ok-okozati viszonyban áll egymással.

Ha elkövettél valamit, amit jelen fejlődési szinteden már nem tennél…

A karmaoldásról sokan azt gondolják, hogy lehetetlen, sokan azt, hogy nagyon- nagyon sok idő és erőfeszítés szükséges ahhoz, hogy felülírjuk a múlt következményeit.  Nos, az emberiség jelenlegi tudása és tapasztalata lehetővé teszi, hogy mindezt egyszerűbben és gyorsabban elvégezhessük. Ehhez néhány alapelvet, gyakorlatot és meditációt érdemes megismerni, amivel otthon tovább lehet dolgozni.

Erre kiváló alkalom nyílik március 7-én, szombaton Piliscsabán a

Karmaoldás és jobb jövő teremtés

meditációs és kundalini jóga workshopon

http://www.simratyogaworld.com/blog/karmaoldas-es-jobb-jovo-teremtes-meditacios-es-kundalini-joga-workshop-marcius-7-en/

Szeretnéd minden döntésedet mély belső bizonyossággal meghozni? Jó lenne, ha a belső mestered vezetne, ahelyett, hogy mások véleményére bízod az életedet? Szeretnél belelátni a jövődbe? Milyen lenne, ha mindig hívhatnád a hatodik érzéked, hogy segítsen navigálni az életben, mintha lenne egy beépített GPS- ed?

Ez a GPS nem más, mint az intuíció.

A jóga tanításai alapján az intuíció kifejlesztése a hatos csakra megbízható működésén alapszik.

A kundalini jógában 8 csakráról beszélünk. Ez a 8 csakra az a rendszer, amely által tudatossághoz jutunk, és felelősséget vállalunk a spirituális fejlődésünkben való fejlődésben. Mindannyian úgy lettünk megtervezve, hogy megtapasztalhassuk a magasabb tudatosságunk ajándékát. Ez a születési jogunk. Az életben való utazás kényelmes lehet és nagyszerű, ha a test, a lélek és a szellem szinten folyamatosan karban tartjuk az energiarendszerünket a kundalini jóga bölcsessége és gyakorlatai segítségével.

http://www.simratyogaworld.com/aktualis-programok/mely-belso-beke-es-bizonyossag-online-kurzus/

 

 

Tudtad, hogy az álmaiddal teremted az életed?

https://www.youtube.com/watch?v=WNLRO-Ft7W0 Beteljesedni látszik a mexikói prófécia - A tolték titok - Sergio Magana Ocelocoyotl, Horányi Ágnes

 

A mexikói prófécia szerint most jött el annak az ideje, amikor az azték, a tolték és mexika hagyományok által őrzött tudásra szükségünk van. A tudatosságot emelni kell, de hogy mit jelent ez pontosan, arra még nem sokan tudtak választ adni. Miért olyan fontos az, hogy energetikailag az Univerzummal megteremtsük az összhangot? Mi van akkor, ha nem az ébrenlétünk gondolatai, hanem a tudatalattink teremti a valóságunkat, amikor alszunk, és szó szerint minden egyes álmunk valóra válik? Ha ez így van, akkor miért nem vagyunk mégsem maradéktalanul boldogok? Mi dolguk van a magyaroknak ezzel a mexikói hagyománnyal, tudással és próféciával?

 

https://www.facebook.com/bagdibella

 

https://www.facebook.com/SculpLovers/videos/1309431789244249/?t=15 Milyen szépen üzen ez az alkotás!❤️ Lorenzo's Famous Hands!!
By Lorenzo Quinn.Italian sculptor

 

"Nem menthetjük meg a bolygót addig, amíg szabaddá nem válunk a kondicionált, haszonelvű elmétől. Az emberiség rengeteg pénzt és energiát fektet a világ állapotának megváltoztatásába. De a legfontosabb a felismerés, hogy az elménket kell átalakítani. Mikor az elme átalakul és szabaddá válik, az emberiség és a világ is felszabadul."
Ajiit

https://www.facebook.com/ajiithungary/photos/a.293404447347413/2816799728341193/?type=3&theater

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=A71bh8keqbI Don't Try to Love Everybody! – Mooji

 

https://www.youtube.com/watch?v=V3miuaOWsj8 One-Sided Love Relationship - Eckhart Tolle

 

https://www.youtube.com/watch?v=lqr98O8QT3M& How Do You Deal With Unconscious People?

 

https://www.youtube.com/watch?v=aqX5IFKYFWk Dealing With Anger, Resistance And Pessimism

 

https://www.youtube.com/watch?v=USBmFg5uxuE When Resistance Comes - you are on to something - Mooji

 

"Mindannyian boldogok szeretnénk lenni, és a változás ezzel jár. Amíg a rút kiskacsából hattyú lesz, addig nagyon sok mindenen átmegy a kiskacsa. Sajnos, ez fájdalommal jár. Amikor azt hiszi, hogy ő soha nem fog repülni, majd elkezdi bontogatni a szárnyát, majd a sok munka következtében kiderül, hogy képes erre, az mind-mind-mind sok energiával és fájdalommal jár. Csak így lehet azonban, másként nem.." -Dr Csernus Imre-

 

https://www.youtube.com/watch?v=C-yMb3jKaYs Everything happens in your head - Mooji

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=6y6TEox6ZE0 "Feelings" are Just "Visitors" - Don't Identify ~ Mooji

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=EvCOr0gOISY Freddie - Csodák - Official Music Video

 

 

Szerettem...

Szerettem…

Csend lebegett körülöttem, csend lebegett bennem. Forró könnyeim áztatták sírástól felpüffedt arcomat.

- Hibáztam – suttogtam magam elé. – Oly nagyot hibáztam.

Ő mellém lépett, gyengéden megsimogatott. Lénye átölelt, szeretetfelhőbe font. 

- Mi az, ami szerinted hiba volt? – kérdezte halkan

- Szerettem… 

- Értem. Szerettél… - mosolygott kedvesen.

- Igen. Oly nagyon ostoba voltam. Kitártam magam. Megmutattam magam. Sebezhetővé váltam.

- Úgy gondolod, ez hiba?

- De hát én ülök itt összegörnyedve, én sírok már napok és hetek óta! Én érzem magam nyomorultul!

Az én mellkasom szakad… szakad…

- Szeretni sosem hiba! A szeretet nem lehet hiba! Kitárni magad, sebezhetővé tenni magad sosem hiba.

Szeretni bátorság… Szeretni és szívből nyitva lenni a legnagyobb bátorság…

- Akkor miért én törtem össze?

- Te vagy az, aki megugrottad ezt a lélekfejlődési zónát, te vagy az, aki megmerted tenni! Bátorság próba…

Most pedig átalakulsz: összetörtél, hogy egy új, magasabb rezgésű lény nyilvánulhasson meg.

Újra kalibrálod magadat, újra kalibrálod a kristály szerkezetedet, a fényhálódat.

Összetört a régi, hogy egy új épülhessen. Magasabb frekvencián jeleníted meg immáron magadat, fényedet.

Ez a lélek-gyógyulási folyamat…

- Éppen gyógyulok?

- Éppen gyógyulsz… Kitisztul a seb, majd beforr…

- Honnan tudhatom, hogy valóban ez az út visz haza?

Ő szelíden, mosolyogva nézett szemembe, megcirógatott.

- Mert én itt vagyok, eljöttem hozzád, hogy veled legyek, hogy segítselek téged a lélek-transzformációd óráiban…

Mert már látsz, hallasz, érzékelsz engem…

Majd Jézus szívére vont engem, és álomba ringatott…

Kristályfény33

https://www.facebook.com/notes/alexovics-mikl%C3%B3s/szerettem/885528968145950/

 

 

Az ortodox keresztények világszerte Krisztus, a Fénygyermek születését ünneplik ma, január 6-án.

December 31. óta újabb egy hét telt el. Az új fény, a teremtő erő, a világ teljességének másik, további hét országán jut át, hogy holnap reggelre teljességében megjelenhessen a manifesztálódott világban.

Más keresztények, akik december 24-én karácsonyfát állítanak ma leszedik a fáról a csillogó díszeket és a fényeket. Mától már nincs szükség arra, hogy a gyertya lángja, vagy az izzó fénye világítson, hiszen mától az új minőségű teremtő fény ereje teljes testet öltött formájában megjelenik minden nap majd az év során.

A kereszténységben vízkeresztség napjának nevezett és ősi hagyományokra épülő szokások szerint ilyenkor áldást, egész-s-éget (kereszténységben szentelést) ad és kér a családfő a házra, istállóra, állatokra, szántóra gyakorlatilag mindenre ahol a fény teremtő erejét és eredményét látni érzékelni szeretnék.

Latin-Amerika néhány országában ezen a napon kapnak a gyerekek ajándékot Karácsony helyett. Eddig csak várják azt, hogy előkerüljön az ami eddig bújtatva volt, láthatatlan volt.

Az ortodox keresztény hagyomány szerint a badnjakégetés, tulajdonképpen egy pogány rituáléból ered. Régebben nem volt általános, de ma már szinte minden ortodox karácsonyi ünnep hagyománya. A tölgyfácskát kelet–nyugati irányba állva, egy csapásra kell kivágni. A badnjak az életfa szimbóluma, azé, amit a pásztorok adtak Józsefnek, hogy tüzet gyújthasson a didergő kis Jézusnak. Elégetése pedig az áldozat, a megtisztulás jelképe.

Régen a badnjak, „a virrasztás fája” parazsát a család egy tagja másnap reggelig őrizte, hogy ki ne aludjék, majd az első látogató sok szerencsét kívánva a háziaknak újra felizzította, hogy csak úgy repüljenek a szikrák. Az ősi szokás a család következő évi gyarapodását, egészségét volt hivatott biztosítani.

...rengeteg hagyomán kapcsolódik ehhez a naphoz, éjszakához a világ minden tájáról (most egyenlőre ennyi majd tovább gyűjtjük :) ) Addig is érdemes eltűnődni azon, hogy mi földlakók mind ugyanabban a kozmoszban élünk, ugyanazt látjuk és tapasztaljuk csak más más nézőpontból, másként hozzáállva.

Csodás energiájú nap ez a mai és a holnapi is érdemes oda figyelni az új fény-gyermek erejére életre keltének apró jeleire nappal és akár álmunkban is nem véletlen, hogy mindenhol termékenység varázslások szokásosak.

Keressük és üdvözöljük az örömteli, békés pillanatokat és hagyjunk időt magunknak ezek megélésére és élvezetére! Aki valóban élvez egy pillanatot akár halkan kérheti is:

"Ebből, ebből az élményből kérek többet még!"

Teremtsünk szándékosan, kellemes perceket, beszélgetéseket, eseményeket magunknak!

Szándékosan hagyjuk abba a reklamálást, panaszkodást csak egy estére és egy napra és keressük a békés, kellemes, jó hangulatú élményeket egész este és holnap napközben is!

A Nap ismét elindult égi útján és egy újabb, más teremtési ciklus kezdődik mindenki életében.

Boldog, világosságtól sugárzó, virágzó évet kívánok mindenkinek!

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1155965567868358&set=gm.1819171025047984&type=3&theater

 

 

A 2020-as év asztrológiai szempontból kimagasló lehetőséget jelent számunkra, hogy végre ténylegesen átlépjünk a Béke, a Bőség és az Egység új aranykorába, a Vízöntő korába.

Az egész emberiséget érintő változások előtt állunk, és rajtunk is múlik, hogy milyenek lesznek. Magyar idő szerint Január 12-én reggel világméretű összehangolt meditációval adhatjuk meg az alaphangot, és ez az aktiválás lehet az egyik legfontosabb dolog, amit valaha tettünk!

A tömeges meditációról már tanulmányok sora mutatta ki, hogy alkalmas pl. az erőszakos cselekmények számának csökkentésére.

Tovább: https://2015attores.blogspot.com/…/jan-12-vizonto-kora-akti…

https://www.facebook.com/AttoresMost/photos/a.791404760952091/2741344305958117

 

 

AZ ÁLDÁS TÖRVÉNYE

Az áldás azt jelenti, hogy nem a külső jelenségekre figyelünk, hanem a jót látjuk meg, s ezáltal életre is keltjük.
Amit tiszta szívemből megáldok, az áldásként száll vissza rám.

Ha naponta gyakoroljuk az áldás adását, akkor tökéletessé válhatunk, mint ahogy a Mindenható is tökéletes. Megérthetjük, hogy a Mennyek országa valójában bennünk, magunkban létezik. A Mennyek országa valójában Isteni Önvalónk.
Az áldás által a Mindenható Energiája árasztja el lényünket, mely energia túl van léten és nemléten. Ez az energia a születésen és halálon túli élet lényege, és mivel végtelen így mindent magába foglal és jelen van az egész Makrokozmoszban.
Ez a felső energia lehetővé teszi, hogy túllépjünk a maya, a kozmikus illúzió világán. A Mayának óriási ereje van, és mindhárom világot (mentális, asztrális és fizikai) áthatja. Ő hozza létre az egész káprázatot, amely minden kavarodásért felelős. Ő minden vágyunk és szenvedésünk forrása. Még hogyha kezdetben, gyenge sugárban kapunk is ebből a felsőrendű energiából, idővel segít túllépni a mayán, a kozmikus illúzión, és segít abban, hogy boldog és mindenkire és mindenre jó hatással levő életünk legyen. Ez a Felsőrendű Isteni Energia segít annak felfedezésében, hogy minden emberi lény az Isten megnyilvánulása. Segít abban, hogy tudatosítsuk, hogy a jóság, az együttérzés, a megbocsátás, a szeretet, és másoknak teljes önátadással való segítség folytonosan jelen kell, legyen az életünkben.
Ez az energia felébreszti lényünkben a végtelen és feltétel nélküli szeretet erejét, amely óriási belső erővel ruház fel bennünket
Téged is aki most e sorokat olvasod , kérd és megadatik :)
http://www.thesecret.hu/az-aldas-torvenye_merkaba

 

https://www.facebook.com/groups/297030614060567

Minden ami a spirituális, lélekfejlődésednek szükséges lehet azt itt megtalálod. Tanfolyamok, cikkek, ikerlángtémák. Minden ami a lelket és szellemet szolgálja. Lélek a fejlődés útján, a szeretetbe lépés, és magasabb síkok elérése a cél. Jó olvasgatást kívánok!

 

 

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=2784951341545983&set=a.169308936443583&type=3&theater

 

EZT MINDENKÉPP OLVASD EL !!!!!!!!!

Körlevél Dr. H.T. németországi magyar, de már nyugdíjas háziorvostól

Kedves doktor urak és doktornők, van ebben egy ici-pici igazság???
Kedves Patikusok, Ti is képesek vagytok ajánlani és eladni?

Először is szeretném leszögezni, hogy amikről ebben a levélben olvasni
fogsz, azok nem vélemények, nem az én gondolataim, hanem TÉNYEK!

 

 

Spirit-Relax

Ez a hely a kedvencem...李 és a vágyálmom!
A béke és a nyugalom szigete..... ☮

El tudom képzelni a saját jövőmet, mint alternatív holisztikus terapeuta.  Alap lenne a természetgyógyászat és rá különböző modulok, mint a kineziológia, masszázsterápiák, energiagyógyászat, hangtálterápia, meditációs-relaxációs technikák. 

Sok mécsessel, füstölővel, mandalás színezővel, színes ülőpárnákkal, relax zenékkel..... 

….ez mind nagyon jól hangzik, én biztos vagyok benne, hogy meg tudnád valósítani, van rá adottságod, és lennének jelentkező páciensek is! :) ;)

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=2973061656062170&set=pcb.2973062406062095&type=3&theater

 

http://eletmod.transindex.ro/?hir=24338&megnyilt_a_vilag_elso_olyan_gyogyszertara_ahol_pirulak_helyett_verseket_irnak_fel

 

Dammar gyanta

Amikor lelkünk egy kis fényre vágyik, akkor tökéletes választás, hiszen elűz minden negatív energiát és világossággal tölt fel.
A Dammar gyanta messze űz minden rosszat, még a depressziót is. Illata csodásan kellemes.

A dammar gyanta az Indiában őshonos dammar fa megszilárdult nedve.

Illata: friss és kellemes
Amire használhatod: depresszió ellen, jókedvre derít

Fontos!
Terhesség ideje alatt elővigyázatossággal alkalmazd, de mindenképp kérd ki orvosod tanácsát.

https://www.illatmuhely.hu/dammar-gyanta-20g-462

https://florasense.hu/termeszetes-fustoles/novenyi-gyantak

 

Török Gyula

Velem született képességekkel megáldott Segítő és Gyógyító vagyok. Bármilyen problémád van jelezd felém.

https://www.facebook.com/stories/1371423829630670/

 

https://www.youtube.com/watch?v=KjuZjcNc2ik A titokzatos orosz gyógymód - teremtő technikák az egészségért

 

A kéz a teremtés egyedülálló eszköze

Arisztotelész a szervek szervének, az eszközök eszközének nevezte a kezet. A civilizáció, a társadalmi, ipari, technológiai evolúció, de a lelki-szellemi fejlődés, a gyógyítás az öngyógyítás letéteményese is az emberi kéz.
Gesztusaink visszatükrözik gondolatainkat, érzéseinket, a kézmozgások árulkodnak a karak-terről, a dolgokhoz való hozzáállásról.
Ahogy az ember Isten képmása, úgy a tenyér az ember képmása. Az öt ujj az ember-pentag- ramma, a mikrokozmosz, az öt elem koncentrációja, az egész fizikai test térképe, de a maga-sabb világoké is.
A kínai és a zsidó bölcsek egyöntetűen állították, hogy a 10 ujj össze van kapcsolva a szív-vel.

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1440232632756441

 

https://www.youtube.com/watch?v=CX9AgskAnQI Gyógyító TAO - 6 gyógyító hang meditáció

 

https://www.youtube.com/watch?v=fV-UkRfbNgs Mantak Chia - Immun rendszerünk aktiválása (magyar felirattal! )

 

 

https://www.hazipatika.com/psziche/pszichiatriai_betegsegek/cikkek/igy_segitsunk_ha_valakinek_panikrohama_van/

 

HOGYAN REAGÁLJUNK A PÁNIKROHAMRA..

Pánikroham vagy szorongásos roham - ez a különbség

Bár tünetei szinte teljesen megegyeznek, fontos megkülönböztetni a pánikrohamot a szorongásos rohamtól. Pánikroham esetén ugyanis semmilyen közvetlen kiváltó ok nem fedezhető fel, és gyakorlatilag bármikor rátörhet az emberre. Ezzel szemben a szorongási roham akkor jelentkezik, ha az adott személy valami olyan tárggyal (akár egy teljesen hétköznapi használati tárggyal), élőlénnyel (kígyóval, hüllővel) vagy szituációval (nagy magassággal, tömeggel vagy szűk helyiséggel) kerül kapcsolatba, amely félelmet vált ki belőle. Utóbbi esetében tehát a roham valamivel kiszámíthatóbb, hiszen a beteg is tudja mihez kötni..

https://www.facebook.com/BalaiczaErikaDr/photos/a.257972617667894/1771539326311208/?type=3&theater

 

 https://pszichoforyou.hu/mindig-az-ove-az-utolso-szo-5-dolog-ami-a-mindenaron-gyozni-akaras-hattereben-allhat/

 

 

Szabó Vivien - Szabadulj meg a szorongástól! - Törd át a korlátaidat!

A szorongás mindenkinek jelen van az életében. Együtt lehet élni vele, de ezt nem kell elfogadnod. Jogod van egy szabad, szorongásmentes élethez.
Talán most még ezt el sem tudod képzelni, de én garantálom neked, hogy létezik egy másik út. Végigjártam a szorongás rengeteg fokát. A pánikbetegség életem legszürkébb időszaka volt, de mégis a legnagyobb világossághoz vezetett. Hálás vagyok, amiért utam során vezettek az égi és földi segítők, és felfedezhettem, hogy a megoldás bennem található, és ma már a legnagyobb szabadságot tapasztalom meg.

Neked szól ez a könyv, ha Te is szeretnéd megérteni a szorongásod okát. Ha megismered annak forrását, akkor elveszti feletted a hatalmát és nem lesz akkora befolyással az életedre.

A szorongás leküzdéséhez szükséges technikák és tanácsok segítségével megmutatom neked, hogy milyen az a világ, ahol nincs félelem, illetve az csak olyan szinten van jelen, ami természetes, és még a segítségedre is van. Ígérem, nem fogod megbánni a befektetett időt és energiát.

Ahhoz, hogy utadat megkönnyítsem égi üzeneteket is közvetítek. Ha szükségét éreznéd, akkor imák és megerősítések használatával teheted teljessé az életedet.

Ne legyenek hát kifogásaid! A szabad akaratod miatt rajtad áll, hogy mikor fogod felfedezni a szorongásmentes, boldog életet.

Ne halogass, kezdd el még ma!

Szabadulj meg a szorongástól!

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Szabo_Vivien_Szabadulj_meg_a_szorongast&id=315162&type=22

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=xpufx0xL5S0 Hogyan szabadultam meg a pánikbetegségtől?

https://www.youtube.com/watch?v=duDmx5oUi74 Pánikroham és szorongás | HOGYAN SEGÍTS MAGADON?

https://www.youtube.com/watch?v=imPL37tL0NQ Pánikbetegség okai és kezelése pszichológus szemmel

https://www.youtube.com/watch?v=kvUf0d4zDT8 5 lépés, a Szorongás + a Pánik megszüntetéséhez

 

 

Új mantrák:

https://www.youtube.com/watch?v=e6hEvSvpx7M "Kiss the Earth" (La Luna) by Ajeet Kaur: Live in Amsterdam from the album 'Haseya'

 

https://www.youtube.com/watch?v=CoIgksfrF2M Ajeet Kaur – Suniai

 

https://www.youtube.com/watch?v=-QDgxNVtbo0 Ajeet Kaur - Maa - In Your Grace

 

https://www.youtube.com/watch?v=usJl7oiZPnc Miten & Deva Premal - Lokah Samasta, Soul in Wonder

 

https://www.youtube.com/watch?v=Pf8CeGa7tII Snatam Kaur - Mul Mantra - Ek Ong Kar

 

https://www.youtube.com/watch?v=XBqgsBAN2qM Deva Premal: Seven Chakra Gayatri Mantra (with mantra text)

 

https://www.youtube.com/watch?v=27PR4_w4NpA Mooji music - Love to Love

 

https://www.youtube.com/watch?v=uhzy_zJ4j9k Om Varanam Namah - My life is in harmony with Universal Law

 

https://www.youtube.com/watch?v=_WmKOrzRbL0 Sntatam Kaur - So HUM

 

https://www.youtube.com/watch?v=Uz491WLfaMQ Soham Shivoham Mantra - I am that. I am pure consciousness

 

https://www.youtube.com/watch?v=gZpOd_dg-64 MANTRA Deva Premal Moola Mantra Part I II III

 

https://www.youtube.com/watch?v=juGIEXAFXsA Green Tara Mantra

 

https://www.youtube.com/watch?v=wnikUKduXzE MANTRA PARA CURA DE DOENÇAS GRAVES – Mantra Buda da Medicina

https://www.buddhistaegyhaz.hu/mantra

 

Mantra a tudatalatti tisztítására: Gobinday Mukunday

gurnam

Képzeld el hogy van egy ház a fejedben, minden csodálatos dologgal pl. karrier, család, barátok, virágoskert. Tudatában vagy annak, hogy mit gondolsz, mit fogsz vacsorázni, tudod, hogy szereted az olvasott könyvedet.

Most képzeld el, hogy van egy hátsó szoba a fejedben, ahol minden dolog, amit nem gondolsz (egy film, amit húsz évvel ezelőtt néztél, amikor nyolc voltál, a fizika elvei, amit soha nem tanultál) és minden negatív dolog, amit valaha is mondtál magadról vagy bárki másnak. Mindannyiunk számára ez a szoba zsúfolt. Teljesen tele van elveszett emlékekkel, félelmekkel és szorongásokkal, és ezek határozzák meg a valóságodat aminek soha nem volt semmilyen alapja.
Néha a hátsó szoba annyira tele van a szeméttel, hogy nem tudod becsukni az ajtót, és ez kiáramlik a többi szobába. Hirtelen félelmetesen cselekedsz, ok nélkül és aggódsz a megalapozatlan gondolatok miatt.

Itt az ideje, hogy kividd a szemetet, hogy minden rendezett legyen és a tiszta tudat át tudja venni az útmutatást!

Erre a legjobb mantra:

Gobinday, Mukunday, Udaray, Apaaray, Hariang, Kariang, Nirnamay, Akaamay
Gobindé, Mukándé, Udáré, Ápáré, Háriáng, Káriáng, Nirnámé, Ákámé
Megtartó, Felszabadító, Megvilágosító, Végtelen, Pusztító, Teremtő, Névtelen, Vágy nélküli

A „Gobinday Mukanday”, amelyet Guru Gaitri mantrának is neveznek , egy hatékony eszköz a tudatalatti elme tisztázására. Ez a mantra kiegyensúlyozhatja az agy féltekéjét, és türelmet és együttérzést hozhat a hallgatónak.

Helyezkedj el könnyű ülésben fond össze az ujjaid Venus zárba és irányítsd őket felfelé, a legjobb ha a karod egy kicsit felemeled de az öledben is elhelyezheted! Csukd be a szemed, és kezd el ismételgetni a mantrát.

https://www.youtube.com/watch?v=-zy545U0g5E

MEGJEGYZÉS: Ha véged van, ha nem tudod mit kell tenned, ha semmi más nem működik, ez a meditáció fog!
Megjegyzés: Ez az öt meditáció egyike, amelyek kifejezetten „felkészít a bolygó szürke periódusára, és mentális egyensúlyt hoz. ”

https://gurnam.blog.hu/2019/05/10/mantra_a_tudatalatti_tisztitasara_gobinday_mukunday

 

https://www.youtube.com/watch?v=OTFWfD7L5QA&list=PLeZBke-YtlqMymeXHf1ovv1w-0vyX_5Gm

 

Áldás, szeretet és fény legyen veled! Sat Nam!

 

A relaxáció, meditáció vagy elcsendesedés a vízparton rendkívül jó hatással lehet a vibráló energiáidra. Óriási erő van benned, hitet és reményt tudsz adni az emberek kezébe. Ugyanakkor érdemes odafigyelned, hogy ne teremts ezáltal szélsőséges helyzeteket. Teremts egyensúlyt, akkor nem fogod feleslegesen elhasználni és lemeríteni az energiakészletedet. 

 

Az önmagad felé vetített maximalizmusodat is ideje elengedni és elhinni, hogy te pont így vagy jó. Így vagy tökéletes. Nem kell mindig a maximumot nyújtani, néha te is lehetsz fáradt vagy szomorú. Éld meg az érzelmeidet, ne próbáld elnyomni őket! Nem kell mindig erősnek lenned és cipelni a világ fájdalmát! 

Az elmúlt években rengeteget fejlődtél, így bátran állíthatom, hogy lassan készen állsz arra, hogy megélj egy tökéletesen harmonikus párkapcsolatot. Ha igényességed nem csak a külsőségekben mutatkozik meg, hanem megnyílsz és mindenestől átadod magad az érzelmeknek, elképesztő csodává válik az életed. 

Ha egyedülálló vagy, az idei évben rengeteg lehetőséged adódik arra, hogy párkapcsolatot kezdj. Azonban meg kell tanulnod a megérzésedre hagyatkozni ebben is, és összhangba hozni azzal, amit az eszed diktál. 
 

Karriered nagy eséllyel szárnyalni fog az idei évben és soha nem tapasztalt magasságokba repülhetsz. Érdemes nagy célokat kitűzni, mert nagy lehetőségeket kapsz a megvalósításhoz. Ha úgy érzed, még nem találtad meg életed feladatát, akkor az év első felét mindenképpen arra fordíts, hogy ráérezz, miben szeretnél kiteljesedni. 

http://elozoeletek.blogspot.com/2019/12/oroszlan-jegy-elorejelzes-2020.html

 

 

https://www.csaladinet.hu/hirek/gyerekneveles/kisgyerekek/27398/csodakat_erhetsz_el_vele_a_gyerekneveles_negy_alapkove

A kulcsszó: játékosság, kíváncsiság, elfogadás, empátia. A PACE - a felsorolt négy jellemző kezdőbetűiből alkotott angol mozaikszó - nevelési elv követői szerint, ha sikerül játékosnak, elfogadónak, kíváncsinak és empatikusnak maradnod a nevelés során, nyert ügyed lesz….

 

https://pszichoforyou.hu/tag/pszichoforyou-rendezveny/

https://amegoldas.eoldal.hu/cikkek/pozitiv--klassz--inspiralo--fejleszto-klubok--kozossegek--programok--egeszseg-harmonia-kozpontok---segitok.html

https://amegoldas.eoldal.hu/cikkek/segitok/

 

Dr. Balaicza Erika https://balaicza.hu/oneletrajz/

Gyógyítói elvem

A jövő orvoslásában a tradicionális gyógyítói rendszerek, a természetes gyógymódok, a modern medicina és a pszichológia egy egységet képeznek, és az emberi test, szellem és a lélek egysége áll a középpontban.

Prevenció és integratív medicina a nil nocere elve szerint

Gyógyítói gyakorlatom során a komplementermedicinát és az egyetemi orvoslást, a táplálkozásterápiát, a salaktalanítást, a gyógynövényeket, a homeopátiát, a neuralterápiát és bizonyos mértékben a pszichológiát is egymással kombináltan használom. Hiszek abban, hogy az egyes módszerek egyénre szabottan összeválogatva együtt jobban szolgálják a gyógyulást és segítenek a prevenció -ban is.

A „nil nocere” (ne ártsunk) orvosi esküm értelmében törekszem rá, hogy lehetőség szerint minél kevesebb mellékhatásokkal rendelkező gyógyszert kelljen felhasználni, lehetőleg a legkisebb adagban.

https://balaicza.hu/

 

 

Sólya Bea

Motivációs előadó, író és lifestyle coach vagyok azzal a küldetéssel, hogy pozitivan befolyásoljam minél több embertársam életét.  Szenvedélyem, hogy segitsek az álom-és önbizalom épitésben, a célkitűzésben, és a maximális produktivitás elérésében.

Küldetésem nekem, Sólya Beának, hogy szolgáljam embertársaimat szeretettel, inspirációval, motivációval arra, hogy forduljanak a fény felé, és addig ismeretlen magasságokra törekedjenek, valamint hogy a legmélyebb vágyaikat kielégitő jövőt álmodjanak és teremtsenek!

 "Életünkben leginkább arra van szükségünk, hogy legyen valaki, aki rábír, hogy megtegyük amire képesek vagyunk." - Ralph Waldo Emerson

A weboldalamon keresztül inspirálom az erre készen álló embereket a céljaik elérésére és az álmaik megélésére. Online és elő programokkal nyújtok információt es tréninget azoknak a céljaik mellett elkötelezetteknek, akik készek megtenni a szükséges lépéseket az álmaik felé vezető úton.

Mint hipnotherapeauta, kápráztatónak tartom a tudatalatti hatalmát és a végtelen lehetőségeket, amelyek elénk tárulnak akkor, amikor megismerjük a mélytudatunk működését.

Több mint tiz éve kutatom a viselkedést befolyásoló tényezőket valamint a gazdag emberek gondolkodásmódját és szokásait.

Az Amerikában eltöltött 20 év alatt számtalan alkalmam adódott megfigyelni, tanulmányozni és csokorba gyűjteni a bőségtudat sajátosságait és a "siker- szokások" kialakitásának titkait.

Ennek a tapasztalatnak és tudásnak az átadása minél több embernek a küldetésem, és ez  a nyomaték, amelyet hagyni szándékozok az emberi tudatosság felszinén.

Hogy mit csinálok?

Change agent vagyok.

Maradandó változást hozok az emberek életébe.

Megmutatom, hogy mi más lehetséges a komfortzónából kilépve, és megtanítom, hogy az új tudatszinten milyen új gondolatok, új érzelmek és új szokások mozdítanak el az álmok megélése es a vágyak megtapasztalása fele.

Dolgozz velem

Ha elérkeztél a felismerésnek  arra a pontjára, hogy a blokkjaid és a limitáló gondolataid visszatartanak a céljaid elérésétől és az álmaid megtapasztalásától, akkor óriási örömmel dogoznék személyesen is Veled!

Ha elkötelezed magad a céljaid mellett, akkor fel kell ismerned, hogy  változás nem történik egyik napról a másikra.

Hosszú évek alatt váltál azzá a személlyé, aki ma vagy. A gyermekkorból jövő gondolatok és érzelmek kondicionálódtak, amelyeket először el kell engedned és csak ezután láthatod tisztán és szabadon a jövőképedet. A limitáló hitrendszered megváltoztatásával tudod csak elhinni magadról, hogy igenis képes vagy annak megteremtésére, amire vágysz!

Én abban hiszek, hogy... https://www.youtube.com/watch?time_continue=8&v=gY_2NHBCvUE&feature=emb_logo

http://www.solyabea.hu/node/2

http://www.solyabea.hu/bearol

 

 

 

Tamás Vivien

Mindenkinek az életében eljön a pillanat, amikor felmerül benne a kérdés, ki vagyok én?
Mi vár még rám? Ennyi lenne az egész? Mi történik a halál után?
Ezek a kérdések elvihetnek minket egy misztikusnak tűnő, de annál csodálatosabb helyre.
Nem véletlen vagy itt, te már elindultál ezen az úton.
Én pedig segíteni szeretnék neked.
De ki vagyok én?
A nevem Vivien, egy 24 éves lány vagyok, aki imád videókat készíteni. De mennyire lehet fontos ezt tudni?
Én viszonylag fiatalon kezdtem el kutatni a válaszokat az élet nagy kérdéseire.
Fogok-e még létezni, vagy ez lenne az egész? Leélem ezt az életet és ennyi volt?
Gyorsan rádöbbentem, hogy ezekre a kérdésekre nem kapom meg a választ másoktól, vagy nem tartom elég hihetőnek tőlük hallva. Így elkezdtem feltenni ezeket a kérdéseket saját magamnak és gyorsan rádöbbentem, hogy bennem rejlik minden válasz.
Azért hoztam létre ezt az oldalt és a Youtube csatornám, hogy segíthesselek az utadon.
Megismertessem veled saját magad megismerésének lehető legjobb módját.
Önfejlesztés 

https://www.tudatosteremtes.net/

https://www.youtube.com/watch?v=9qrJ2JT-80w A VIDEÓ, AMI MEGVÁLTOZTATJA AZ ÉLETED

https://www.youtube.com/watch?v=89L4FF04u9c Ezt tanuld meg és megváltozik az egész életed l Tudatos teremtés

A Tudatos Teremtés csatornán rengetegszer lehet hallani arról, hogy mennyire fontos a meditáció. Mindig elmondom, hogy képes megváltoztatni bárki életét. Azonban nehéz beszélni a meditációról, így sokan keveset tudnak róla.
Ezért készítettem el ezt a videót, hogy megtudhasd, mi a meditáció, hova vezet és mégis, hogyan kell meditálni.
Hoztam neked sok érdekességet és tippeket, így hamarabb elmélyülhetsz a meditáció csodás állapotában.
Köszönöm, hogy velem tartasz!
Egy dologban biztos vagyok, amint beépíted a meditációt a mindennapjaidba, megváltozik az egész életed.
Namaste <3

https://www.tudatosteremtes.net/videok

 

 

 

Bús Tímea

Bús Tímea vagyok, párkapcsolati tanácsadó, életvezetési coach, mentálhigiénés segítő szakember, okleveles családi és válási mediátor, NLP tréner, Duals Társkereső Iroda vezetője.

Segítek, hogy megtaláld önmagad és boldog, szeretetteljes párkapcsolatban élj! Tudtad, hogy a legboldogabbak azok az emberek, akik szoros és működő kapcsolatokban élnek?

Szeretettel köszöntelek! Örülök, hogy itt vagy. :-) Az, hogy most e sorokat olvasod, azt üzeni számomra, hogy önmagadra igényes, kulturált és tudatos ember vagy. Aki nyitott az önismeretre, a változásra, a fejlődésre és arra, hogy ehhez segítséget kérjen.

Közel tíz éve foglalkozom párkapcsolatokkal. Több ezer egyedülálló keresett meg, hogy segítsek megtalálni a szerelmet. Ma már abban tudok segíteni, hogy szerelmes legyél önmagadba és elkezdj hinni a közöttünk lévő szeretet térben.

Mi a legfőbb célom munkámmal?

  • Szeretném, ha te is visszatalálhatnál ahhoz a belső erőhöz és értékrendhez, mely képessé tesz a boldog és kiegyensúlyozott életre és a működő párkapcsolat fenntartására.
  • Szeretném, hogy legyen szó önismeretről, szerelemről, párkapcsolatokról vagy épp azok elmúlásáról, esetleg hiányáról – segítségre lelj és megtaláld a válaszaidat.
  • Szeretném, ha igazán szeretnéd önmagad.
  • Szeretném, ha az lennél, akivé mindig is válni szerettél volna.
  • Szeretném, hogy elégedett legyél az életeddel.
  • Szeretném, ha megtanulnál elengedni.
  • Szeretném, ha megtanulnál minden nehézséged által többé lenni. ☺

A weboldalamon karnyújtásnyira van Tőled számos olyan lehetőség, módszer, program, amely segít a boldogulásban, a nyugodt, szeretetteljes élet megvalósításában.
Válassz kedvedre a fenti lehetőségek közül, találkozzunk valamely kurzusomon, egyéni tanácsadásomon, tréningjeimen vagy előadásaimon!

Találj rá önmagadra!

Változz és változtass. Önismereti belső utazás a szorongás, a félelem, a párkapcsolati konfliktusok és az önbizalomhiány nehézségeiből. Fejlődsz, változol és szebbé, könnyebbé válik az életed! Részletek >

Találd meg az Igazit!

Hogyan lehet a Tiéd a vágyott, megérdemelt szerelem és boldogság? 49 napos online és személyes önismereti kurzus! A boldog párkapcsolat Neked is jár! Részletek >

Önismereti tréningek

Párkapcsolati témákat feszegető egész napos önismereti workshopok remek társaságban, hasznos tudással és sok gyakorlattal. Részletek >

https://bustimeacoach.hu/

 

 

 

Szabó Vivien

Mindenki szeretné az életét boldogan, csodákkal teli élni. Érdemes kinyitni a feléjük vezető ajtót. Ha ehhez segítségre van szüksége, forduljon hozzám bizalommal a honlapon feltüntetett e-mail címen.

Tarot - és angyalkártya olvasó vagyok, valamint virágterapeuta és arkangyalokkal dolgozó életvezetési tanácsadó.

Eredeti végzettségem szerint angol tanár vagyok, ami sokat segít nekem abban, hogy megismerjem a különböző személyiségtípusokat. A spiritualitás útjára az életemben előforduló nehézségek miatt jutottam el, de hálás vagyok, hogy erre az útra léphettem. Úgy gondolom, hogy a spirituális út soha nem ér véget, hiszen mindig van lehetőség egyre feljebb lépni. Spirituális végzettségeim a tarot és angyalkártya olvasás, arkangyalokkal dolgozó életvezetési tanácsadó és virágterapeuta.

Könyvek: Szabadulj meg a szorongástól! - Törd át a korlátaidat!

Égi segítőkkel szabadon az utadon - A csoda Te magad vagy!

http://www.szabovivien.com/

 

 

Herendi Kata

Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.

Dolgozott kutatóként, oktatóként, trénerként és tanácsadóként, immár három éve a Pszichoforyou online pszichológiai magazin szerzője és főszerkesztő-helyettese.

https://pszichoforyou.hu/author/herendi-kata/

https://pszichoforyou.hu/mindig-az-ove-az-utolso-szo-5-dolog-ami-a-mindenaron-gyozni-akaras-hattereben-allhat/

 

 

Szabó Eszter Judit

Kommunikációs szakember, újságíró. Szeret szép dolgokat fotózgatni és jógázni. Ha kikapcsol, akkor túrázni megy. Vagy kosarazni. Ha csinál valamit, akkor azt szívvel-lélekkel teszi. A Pszichoforyou-ra ez különösen igaz.

Eredetileg újságírónak tanult, majd később egy kommunikációs ügynökségnél helyezkedett el. Ezzel párhuzamosan az önismeret felé vezető úton is elindult, ahova a folyamatos szorongás és a depresszió terelte.

Hosszú idő, több mint hat év terápiás és önismereti munka kellett ahhoz, hogy kilábaljon ebből a nehéz időszakából. Ekkor határozta el, hogy cikkein keresztül másoknak is megpróbál segíteni, és megmutatja mekkora ereje van a pszichológiának és annak, ha az ember szembenéz a félelmeivel.

Egy évig tartó előkészület után Porpáczi Júlia pszichológussal indította el a Pszichoforyou online pszichológiai magazint, amit még két további évig az ügynökségi munka mellett, éjszakánként és hétvégenként szerkesztett. Alapítótársa kiválása után a kiesett szakmai tudást Herendi Kata pótolta, aki még gyakornoknak jelentkezett az újsághoz. Kata korábban tíz éven át tanított pszichológiát, és ezeket az ismereteit szerette volna minél szélesebb körben továbbadni.

Az idén októberben három éves lapnál ma már heten dolgoznak, számos külsős szakértővel működnek együtt és havonta 200.000-en kattintanak rá, hogy a pszichológiáról olvassanak.

https://ujraterveztem.hu/szabo-eszter-judit-herendi-kata-pszichoforyou/

 

 

Szabó Vivien - Égi segítőkkel szabadon az utadon - A csoda Te magad vagy!

Mindenkinek van olyan helyzete az életében, amikor felmerül a kérdés, hogy merre tovább. Biztosan te sem vagy kivétel. Ez az élet velejárója, hiszen ez által fejlődhetsz.

Neked szól ez a könyv, ha nyitott vagy egy új út felfedezésére, az égi segítők világára, és szeretnéd megtudni, hogy milyen lehetőségeid vannak. Ők gyengéd energiájukkal vezetnek, és az optimista gondolkodást pártolják. Boldognak akarnak látni téged, segítenek, hogy az Univerzum törvényeinek útvesztőjében ne tévedj el, és mindig csak annyit tapasztalj meg, amennyire éppen szükséged van.

A könyv útmutató magad legyőzésére, az életcélod megtalálására és megvalósítására. Ehhez meg kell tanulnod az elfogadást, a türelmet, az önmagadért való kiállást.

Megmutatom, hogy hogyan befolyásolja a szabadság a különböző élethelyzeteket a kapcsolatok, a munka, az életcél és az egészség területén. Betekintést adok az angyali tanácsokkal ellátott új út törvényeibe, olvashatsz az elengedésről, az egó szerepéről, a korlátokról, szeretetről és a félelem hatalmáról is. Az energiarendszeren, csakrákon keresztül mutatom meg, hogyan is élhetsz szabadon és boldogan.

Az utad során soha nem késő változtatni, a döntés a tiéd! Örömre és boldogságra születtél és minden égi segítő ezen tevékenykedik, csak kérned kell őket.

Ne félj a változástól, légy optimista, földi léted legszebb időszaka kezdődhet el!

Ne feledd: a csoda te magad vagy

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Szabo_Vivien_Egi_segitokkel_szabadon_az&id=309133&type=22

 

https://www.youtube.com/watch?v=sWYhnHa42gU ÖNPROGRAMOZÁS az Életenergia emelésére

 

https://www.youtube.com/watch?v=YFQCnciserU BŐSÉGVARÁZSLAT - A Pénz és a Jólét bevonzása